Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-20 / 16. szám
2. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1915. április 20. elméletileg el is hiszi, ha tapasztalatból tudja is, hogy tavasszal járványok is szoktak kezdődni, vagy szaporodni, amig hivatalból is ki nem dobolják ezt az igazságot, közönyösen siklik el a kérdés és a teendők fölött. Egy pár helyesen alkalmazott figyelmeztetés megmozdítja lelkiismeretüket és kezüket is. Úgy érezzük, hogy a hatóságoknak ma még inkább kötelességük, mint valaha, hogy ébren tartsák a közönség figyelmét sohasem nyugvó ösztökéléssel, fölhívásokkal, rendeletekkel s — a mi fő : — a rendeletek pontos végrehajtatásával. Szóval : égetően szükséges a hivatalos apparátust mozgásba tenni a közegészségügy, mindenekelőtt a köztisztaság érdekében. Hanem ezenkívül is van még a hatóságoknak egy kötelességük, amit az egész közönség joggal kér számon ; saját helyiségeik, az utcák, utak, közterek, vágóhíd, üzletek nyilvános helyiségek tisztántartása, ellenőrzése, amelyekre a polgároknak nincs semminemű ingerenciája, mert fölöttük csak a hatóságok rendelkeznek. A hatóságoknak kell ugyanis nyújtaniok a jó példát, ami egyébiránt a legkevesebb, amit a közegészségügy nevében tőlük minden polgár elvár. Itt a tavasz ! Közönség és a közönséget vezető hatóságok egyaránt hallják meg ebben a máskor csak örvendetes híradásba a jelen alkalommal rejlő felette komoly intelmet. ___________________________________Sz — g. As szonyok figyelmébe. A háború a nemzet minden tagját katonává avatta. Az asszonyokat is. Mert a modern háborúknak épp az a jellemvonása, hogy nemcsak karddal és ágyúval vívják meg azokat, de gazdasági eszközökkel is. Anglia, a mikor flottájával és szövetségeseinek szárazföldi haderejével nem tudja megtörni Németországot gazdasági téren kísérli meg tönkretételét; ki akarja éheztetni. S ha az a bölcs német előrelátás, takarékos beosztás nem állar.a résen. Anglia csaták nélkül győzne ebben a háborúban. Velünk sincs másképp. Vitéz katonáink hiába áldoznak vért és életet, hiába tűrnek el ember- fölötti szenvedéseket, ha mi itthon oktalan gazdálkodással fölesszük az utolsó karély kenyeret és a nemzet végszügsége, nyomora fogja kicsavarni katonáink kezéből az eddig — háta Isten — dicsőséggel forgatott kardot. Az asszonyokra hárul a hivatás, hogy ez meg ne történhessék. Azt a gazdasági küzdelmet az asszonyoknak kell megvívni nagy felelősségük teljes tudatában. Jó gazdálkodással, lelkiismeretes takarékossággal kell sáfárkcdniok háztartásuk, kis körén belül, mert a konyhapénz az éléskamra készlete egy hányada a nemzet vagyoni erejének, mely sok százezer konyhán száz milliós értékké növekszik s képességet ad kitartásra ellenfeleink végső legyűréséig. Érezze hát minden magyar asszony a nagy felelősséget, mely ebből a világháborúból rá is nehezedik s háztartásának vezetését akként irányítsa, hogy necsak elkerüljön minden fölösleges tékozlást, de öntudatos hazafisággal szerezzen érvényt a legmesszebbmenő takarékosságnak is. így lesz Mannliker-puska a főzőkanál is, mellyel szintén lehet muszkát-szerbet legyőzni. Ez a hazafias célzat vezérelte a Magyar Háziasszonyok Országos Gazdasági Szövetségét, hogy a takarékos főzés alkalmazását szorgalmazza, minden háziasszonynak lelkére kösse. Ez az egyesület most egy kis füzetben kiadta a takarékosságról szóló utasításait, jó tanácsait, azzal a meleg óhajjal és erős hittel, hogy ez a kis füzet is ösztönözni fogja a magyar háziasszonyokat a takarékosság nagy kötelességére, melyet a komoly idők könyörtelenül előírnak mindannyiunk számára. Mi úgy véljük asszonyainknak nem is kel! e füzetet olvasniok. Mindnyájának megvan az a gyakorlati érzéke, tudása, hogy a legpraktikusabb eljárást kővesse háza tájékán. A bőséges főzést jobb időkre kell hagyni ! Amit házunkban most megtakarítunk azt a Hazának, takarítjuk meg! Adakozzunk a harcban megvakult katonák javára. Orosz kéz Romániában. — Df. Moldóván Gergely könyve. — Bennünket is közelről érdeklő kérdés ez, melyről a kolozsvári egyetem tudós professzorának, Moldöván Gergelynek könyve szól, A kiváló tanár, aki nemcsak a balkáni általános viszonyok alapos ismerője, hanem aki előtt különösen Romániának fejlődése, törekvése és politikai élete nyitott könyv, tanulmányt, mélyen járó, teljes történelmi pontosságot kereső fejtegetést irt Romániána múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Könyvét ilyen részekre is tagolja fel; a történelem adataival rámutat az e- seniények céljaira, a szándékolt és félrevezetés folytán keletkezett tévedésekre — a múltban; bámu- latraméltó tágyilagossággal és tiszta felfogással világítja meg a jelen törekvéseket, politikai események rugóit és magas lendülettel, prófétai hangon, de annál reálisabb érvekre támaszkodva jövendöli meg ennek a szomszéd, valóban kultúrára erősen törekvő országnak a jövőjét. Hogy ez a könyv most miért aktuális és miért feltűnés számba menő, annak magyarázatát megadja egy néhány szó: ellenségünknek, az orosznak Románia népeinek egyes rétegében még ma is élő kisértő szelleme az „orosz ideál“. Hogy nem tanult Románia saját káros múltján, az orosszal szövetkezésben való kijátszatásain, gyakran zsarnoki uralom alatt töltött évtizedein! Pedig mint Moldován mondja: egyetlen nép sem ment át annyi szenvedésen és megaláztatáson, mint a román nép“— amit az viselt már el az orosz világuralomra töréstől. A történelem hamisítatlan és szigorú adatait hozza fel Románia múltjából, amikor évszázadokon át nem volt nyugta az orosztól, csak szenvedése, És mikor tárgyilagos buvárlatábó! hirtelen Románia jelen körülményeit, politikai, társadalmi viszonyait kezdi festeni, világosan kimutatja előttünk a háború alatt észlelt különböző román hangok inditóokait. Nyilvánvaló, hogy Romániában csak az orosz pénz dolgozik ma már és sajnos, még néha erős eredménnyel. Románia piacára, népe közé kihajított nehány millió elhitette a jámbor néppel, hogy minden szenvedésének a „nyámc“ az oka és miden szabadulás csak az atyuskátó' várható. Az orosz ikonárok, azaz orosz képárusok munkája ez, az elégedetlenség szellemének kötélre való terjesztői, a minden nemzetnél élő apróbb bajoknak I Romániában rosszindulatú félremagyarázói ezek, , akik megrontják a becsületes gondolkozásu népet í és ha nem is komoly, de pillanatnyira fenyegető Elaludtam. Btzonnyal álmodtam is, mintha magam is fürdenék, mert álmomban a viz alá buktattak engem is s fuldokolni kezdtem. Arra ébredtem föl, hogy két cigány legény rohan reám s egyik torkon ragad, a másik pedig késsel nyakamat akarja elmetszeni. Isszonyut ordítottam. Azt hiszem borzalmasabban most sem tudnék kiáltani. E pillanatban Tutunak hatalmas fekete testét pillantottam meg, aki elsőnek ugrott ki a vízből. Utána a többi diák, élükön Lajos bátyámmal. Többet nem tudok magamról. Amikor életre keltem Szöllősy Tutu szőrös mellén találtam magamat. Lajos bátyám amúgy vizesen, Ádám apánk egyenruhájában nyargalt a többi diákokkal a menekülő cigányok után. Ez az ellenem elkövetett g>ilkossági kísérlet története. A szemináriumban nem esett szó róla ; titkolta mindenki, nehogy a professzorok megtudják. Csak egyszer, néhány nap múlva fogott el Salzbauer engem a folyosón ; nem szólt semmit, csak némán, mereven, hosszasan a szemembe nézett, mig végre két nehéz könycsepp gördült alá jóságos szeméből. Magához ölelt s megcsókolta homlokomat. Ilyenek voltak a mi piárista professzoraink t Nem ! Nem is olyan borzalmas. A gyermeki gondatlanság megbüntetése lett volna ha sikerül a gyilkosság. De ime itt vagyok még teljes épségben, ha nem is teljes erőben s rovom a betűket egymás mellé több mint 40 esztendeje. Á nyári meleg napokon a nagyobb diákok fürdeni jártak a „Bánffizugóhoz“, minket — kisebbeket, — nagy ritkán elvittek a „Nádas“-ra fürdeni, hol térdig érő vízben lubickoltunk. A „Bán- ffyzugó" veszedelmes hely volt; sok öngyilkosnak utolsó sóhajtását nyelték ott el a habok. Nem tudom igaz- e a krónika, annak a helynek a történetéről, de úgy hallottam hogy ott először egy Bánffy gróf fuladt bele ; azért is nevezték el az ő nevéről. Egy júniusi délután ismét fürdeni indultak a nagy diákok. Szöllősy Tutu vezette a csapatot. Én arra kértem Lajos bátyámat, vigyen el emgem is. Még most is fülembe cseng Tutu megjegyzése, a j mit bátyámhoz intézett: — Mit gondolsz ? Ruhát- I lanul fürdünk s a gyermek.' — — — — Ej, mindegy — feleié bátyám, — csak hadd jöjjön velünk ! — És mentünk a Szamosraa, híres, veszedelmes Bánffyzugóra. Mikor megláttam az örvénylő mély vizet, megdöbbentem. Nem szóltam egy hangot sem, csak halálsápadtan néztem a gyorsan vetkező nagy diákokra, kik úgy illettek hozzám, mint az apa gyermekéhez. Lajos bátyám rántott ki a mély elcstiggedésből: — Te bikfic 1 — igy szólított mindig, — ülj ide a ruháink mellé s őrizd ; nézd amott sátoros cigányok vannak, nehogy valamelyik ide lo- pózkodjék s összeszedje ruháinkat! — Neki eszébe se’ jutott, hogy én is fürödni akartam. Megkönnyebbülten hevertem le a gyepre s őriztem a ruhákat. Nagy zsivajjal vetették magukat a nagy diákok a vízbe; hancuroztak, meg- megitatták egymást oly formán, hogy némelyiket pár pillanatig alá buktatták. Játszadoztak, öntözték egymást, birkóztak, úsztak. Csupa élet volt a „Báuffyzugó“, hol a halál leselkedett rájuk. Mert — állítólag, — volt egy olyan örvényes pontja, honnan — aki belekerült, — nem volt többé menekvése. Eluntam a várakozást; forrón sütött a nap, álmosság környékezett, édes szender lebegtette szárnyát szeműn pillája fölött. Olyan helyt feküdlem, ahonnan nem láthattam jól a fürdözőket; ők még kevésbbé engem, mert a part magas volt s a viz mélyen folydo- gált a homokos part alatt.
