Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-12 / 2. szám
1915. január 12. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 2. megismerjelek. És mindazt, amit nekem a békének éjszakán férfibátorságról és odaadásról elém varázsoltál, a harcok napján kétszeresen valósítottad meg. Hozzád jöttem és amikor meghallottad az első szómat, megnyitottad ajtóidat és kapuidat, ameddig csak a piros-fehér-zöld lobogó leng. Mint minden igaz szeretet, jöttél elé írem, elárasztottál kéretlenül kegyeiddel és hűségeddel, úgy, hogy most szegényebbnek érzem magam, mint valaha, mert nem tudom ezt neked visszafizetni. Úgy beszéltem a te nagy embereiddel, mintha hozzám hasonlók lennének .... És ők a kezeimbe adták, még mielőtt kértem volna, azt a csodaszert, aminek birtokában egész Magyarország mint a mesék királyfiát fejedelmileg, vendégképpen fogadott. Ilyen voltál hozzám. Magyarország ! Hála és köszönetképpen azt a leghívebb és legjobb szót mondom neked teljes szivemből, amit csak kimondhatok fájdalomtól megindulva, mert tudom, hogy az, amit mondhatok, milyen kevés mindannak a kifejezésére, amit mondani szeretnék! „Sírva és szótlanul vigadni.“ így mondják Magyarországon. Sose hallottam előbb, pedig már tudtam, hogy mit jelent, amikor nem mondhatunk ki mindent. Négy holdtöltét láttam Magyarországon. Úgy tetszik, mintha négy emberéletet éltem volna át és nem értem, hogy testemet még mindig kimondhatatlan tapasztalások hatásai alatt hurcolhatom. Mi lehet még egyéb hátra, mint a saját halálom ? Avagy halhatatlan leszek-e, hogy még egyszer átéljek mindent, mint egy miszté- riuniot a negyedik dimenzióban, hogy azután hozzád mindig őszintén a békének és üdvösségnek napján üdvözölhesselek a te nagy jövődhöz ! . . . Mert mi a jövendő egyéb, mint feltámadása az el nem használt erőknek, melyek valamikor fölébredve, egyetlen cél felé törekednek. Egy nemzet, mely ökölbe szorított kezekkel, szivével az ajkán föltámadt, hogy kalásztól hullámzó hazáját megvédelmezze. Ez a jövendő. Tűnődve keresek az elmúlt esztendőben képet kép után, hogy búcsút mondjak annak, ami volt. Így láttalak téged, Nagy főhadnagy, te fekete tigris és mesterbajnok minden stílben, téged, egykor megsebesült és most Krakónál elesett liason- lilhatatlan ifjú ! Sohasem fogom ismét a te izmos bajnokkezedet megszorítani. Sohasem fogok többé a te korai, hősi halál által elzárt szemedbe | betekinteni. De esküszöm nek -d, hogy elzarándokolok azokra a mezőkre, amelyeken téged Magyarország elvesztett. Ha lett volna lovad, ott vár- ! tam volna a városodban, amíg lovasa nélkül visz- j szatér a főutcára, mint hajdan a te elesett bajtársaid uratlan paripái gyászosan visszatértek. Arról, amit mégis hátrahagytál, nem vagyok képes beszélni, csak azt tudom, hogy nekem, az idegen- j nek mennyire fájdalmas, hogy többé sohasem láthatlak. És mégse kívánom, hogy akár az én kedvemért, akár a mások kedvéért föltámadj halotia- fdból, mert te ott is, ahol nyugszol, á Magyarországé és mindnyájunk jövendőjéé vagy. Nem e- gyedül nyugszol ott, sorban feküszirek a te nemzeted virágai, oly fonón szerelve és gyászolva, mint ahogy nem szerettek és nem gyászoltak soha halottat. Elmúlt esztendő ! Oh be sokat lehelne rólad még beszélni, de ne jöjj visza, le ó-esztendő és légy elfelejtve, nehogy a te örökséged súlya alatt, bármilyen nehéz is, összeroppanjunk ! Légy elfelejtve, te Ó-esztendő és légy üdvözölve te Uj, mint a mi vérünknek és a mi akaratunknak tanúja ! Uj esztendő! Mi az én üdvözletem ? Ki kérdi tőlem ? És mégis üdvözöllek benneteket, mindnyájatokat, akik Európa létéért harcoltok. Üdvözöllek benneteket, mint valaki, akinek fáj és egyúttal csodálatosan jólesik, hogy még él és hogy még talán láthatja a diadallal megáldott békességet. De te Magyarország, te tudod, hogy ki vagyok ; tudod, hogy szeretlek. Szeretettel szorítom a kezedet. Légy üdvözölve és köszöntve, te isteni nép, gyöngye a. monarchiának! Háborús járvány. Egy kis orvosi értekezés. A vérlias a hasmenésnek nagyon veszedelmes és ragadós fajtája. A meleg országokban — ahol soha sincs tél : Afrikában, Indiában, Amerika némely részeiben — mindig van kis.bb, nagyobb vérhasjáryány. Eűrópában csak szórványosan szokott előfordulni egyszer-egyszer a vérhas, járvány pedig jóformán csak háborús időben lesz belőle. De akkor aztáji mindig. Amikor egy idő óta tart a háború, kivált ősz felé, mindig előfordul egy-egy vérhas-eset, aztán több is. Igen nagy gondossággal leéli a hadvezetőségnek, a katonáknak és mindenki másnak is védekezni, hogy nagyobb járvány ne legyen belőle. Azért csak háborús járvány a vérhas, mert a ragadóssága rendesen nem nagyon erős és e- gészséges vidéken, egészséges nép között ha akad is egyszer-másszor, nem betegednek meg tőle sokan és nem is lesz járvány, vagy pedig hamarosan abbamarad. De háborús időben megzavarodik az élet rendje, nagyon sokan nem élhetnek, nem táplálkozhatnak úgy, amint máskor szoktak. Napokon át tartó harcok idején nemcsak a ' tisztálkodásra, hanem sokszor az evésre, ivásra sincsen idő. És ha volna is idő, vizet sokszor napokon át nem látnak. Gyötrő szomjúság vezeti aztán a katonát olyan cselekedetre, amelynek veszedelmes voltáról meg van győződve, de amelynek ellentállam néni tud. A szomjas ember, aki nemcsak hogy vizet nem ivott két-három nap óta de vizet tartalmazó ételhez sem jutott, nekiesik a legelső pocsolyának, amit maga előtt iát és azzal csillapítja elviselhetetlen szomjúságát. Ez az oka annak, a hogy a vérhasban megbetegedett kato- tonák mindegyike rothadt víztől, pocsolyaviztől betegedett meg. Sok katona megsebesül és sebe miatt sok vért vészit: azzal is elgyöugül, kimerül és a sok elcsigázott, kimerült ember aztán már nem tud megbirkózni a fertőzéssel, amivel máskülöm- ben meg tudna birkózni. A csatatéren a tisztaság se lehet elegendő, nem lehet tehát azt se elkerülni, hogy a betegség csiráit széthurcolják. így aztán be szokott következni a háborúban a vérhas- járvány. Szerencséid a mi hadseregünknek még a csatatéren is jók az egészségi viszonyai, úgy, hogy a vérhasból nem lelt igazi járvány. A vérhasról, mikor megbetegszik benne az ember, nem mindjárt látni, hogy miféle .betegség. Úgy kezdődik, mint más hasmenés : a betegnek sokszor van lúg és rossz szagu széklete, közben pedig nagy hasfájást, csikarást és korgást érez. Néha egy kis láza is van, néha az is előfordul, — ami a vérhas legveszedelmesebb fajtáját jelenti — hogy hidegrázással kezdődik a betegség. A székelés mindig gyakoribb és mindig kevesebb lesz. A beteg folyvást kínos hasfájást érez, de mindig csak igen kevés széke van, néha annak sincs semmi rossz szaga, mert már nem igazi szék. hanem csak nyálka és vér. A székletétben ez is szokott ilyenkor inár lenni: vér és ettől kap la a betegség nevét. A nagyon sútyos vérhasban a székletét nem is igen szokott véres lenni, hanem csak szürkés, nyálkás folyadék, amiben cafatok úszkálnak. Ilyenkor igen rossz szaga is lehet olyan, mint a rothadó állati hulláé. Ilyenkor a bél nyákhárlyája lemállik és annak a cafatjai úszkálnak a szénben. A vérhas tudniillik, mint minden hasmenés, a bél nyálkahártyájának a be- tegsége, olyanforma hurutja, amilyen az orr nyák- hártyájának a nátha. A nyálkahártya lemállott cafatjaiban tehál benne van a betegség csirája is. az a bacillus, ami a vérhasi okozza. Ennélfogva a vérhasas beleg ürüléke másokat is megfertőzhet vérhassal és természetesen nemcsak maga az ü- rülék, hanem minden, amihez az ürülék hozzáért: például a beteg inge, ágy ríni haja, minden más fehérneműje, az árnyékszék stb. A vérlias nagyon meggyöngül a beteget. A A polgármester görcsösen fölkacagott. Visz- szaképzelé magát polgártársai körébe, amikor tegnapelőtt, saját hangján megittasodva, vad fanatizmussal hirdette a gyűlöletet, nem is sejtve, hogy ezzel önmagára mondott halálos Ítéletet . . • Pedig mennyire szereti ezt a szép életet! Nem bánná, ha a földön kúszhatna, mint a féieg, étleu- szomjan, csak érezhesse a föld melegét, a nap éltető sugarát . . . Homlokát úgy odaszoritja az ablak keretéhez, hogy szinte fájdalmasan fölszisszen. Gondolatai az agyában úgy kergetőznek, mint vihartól korbácsolt sötét felhők, amelyek hol feltornyosulnak, hol pedig szétrebbenek a villámmal terhelt égboltozaton. A kandallón, üvegbura alatt régi, pompás porcellánóra áll. Talapzatának jobb oldalán karcsú pásztorfiu festői helyzetben és felnéz bájos pásztornőjéhez, aki kacérul felemeli szoknyájának egyik szélét és lehajol szerelmeséhez. A fiú virágágat nyújt feléje és egymásra mosolyognak pajzánul szinte köny- velmii tekintettel. Az óra aranyozott mutatói hozzásimulnak a fehéren ragyogó számlapra .... jean Blondel a kandallóhoz tolta az egyik faragott széket és kimerültén belerogyott. Tágra nyílt szemei az óralapra meredtek, amelynek egyik mutatója könnyedén megrezgett, azután éles hegyével egy uj számra esett. A polgármester körül minden vad táncra kerekedett. A székek, a képek, az asztal, minden kering körülötte és az aranyos képkeretekből fenyegető öklök merednek feléje. Jean Blondel hirtelen felugrik, végigrohan a termen a csengetyüszárig és húzza rángatja, úgy, hogy a folyosókon és lépcsőkön végighangzik a harsány csengetés. — Vezessen a kapitány úrhoz ! Gyorsan a- zonnal! — rikácsolja a belépő ordinánc felé. A katona részvéttel, bámulva tekint rá és eltávozik. Nemsokára megjelenik a fiatal, komolyarcu kapitány. Jean Blondel térdre rogy előtte. Szemeiben az őrület tüze fénylik, sápadt arcát tenyeré- i be rejti, dadog, susog, végre hangosan kiáltja, hogy hat órakor a harangok megszólalnak és minden házból, minden ablakból, lövöldözni fognak. Megnevezi a lakosokat egyenként és senkiről sem feledkezik meg .... A kapitány sápadian hallgatja. Megőrült ez az ember, vagy az igazat mondja ? Nincs vesztegetni való idő. Tíz perccel utóbb lódobogás hallatszik . -. . járőrök vonulnak fel, bekopogtatnak a házakba és feltörik az ajtókat. Jean Blondel, feldúlt arccal, tágra meresztett szemekkel a terem egyik sarkában kuporog. Kezeivel átkarolja a hatalmas porcellánórát, amelyet lerántott magához. Mellette fekszik a pásztorleány, letört, mosolygó feje. Az óra mutatója el van görbülve, de az ütőjének még van annyi ereje, hogy a hatodik órát kiverje éppen abban a pillanatban, amikor a toronyban vecsernyére megszólaltak a harangok. Jean Blonde! nem áldozta fel magát, mert nagyon szerette ezt a szép életet, hanem elárulta polgártársait . . . Ä megőrült polgármestert elmegyógyintézetbe l helyezték el . . .
