Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-09 / 10. szám
fill, (Ugyanennyit a hadban elesett tanítók özvegyei és árvái részére küldöttek Budapestre.) Éhez adott: Czárich Ida 10 K. Szaucsek Dániel, Székely Árpád 2.50—2.50 K. Rozsos István 2.30 K. Alexy Kornél 2.08 K. Fejes Antal 1.62 K. Buday Etelka, Fliesz Henrikné, Imre Károly, Lehrner Fe- rencné, Lessián János, Steiger Erzsébet, Bozán Péter 1.50—1,50 K. Bozán Péterné 1.44 K. Szabó Mária 1.31, Bodenlosz Irma 1.27, Honiola Elvira 1.23, Szabó Irén 1.22, Benedek Józsefné 1.13 K. Hajdú Sándor 1.02, Bányai Ida, Papp Izabella, Juhász Mária, Kandó Katalin 1 — 1 K. Március hóra. Smaregla Minály 5 K, Hoffmann Árpád 10 K. L. Berks Lajos vezértörzsorvos 10 K. Soltész Elemér 20 K. Továbbá befolyt Stoll Bélától A takarékpénztár reformja cimü munkája után 20 K, az ág. h. ev. egyháztól perselypénz 5 K. Glanzer Malvintól 3 K. Boldogult M a d á n Ferenc elhunyta alkalmából koszorú megváltás címen L. Bay Lajos, dr. Weisz Ignác 20—20 K. Kalazanti Szent József bányatársulattól 10 K. Borpataki Miksa bányatársulattól 50 K, Horzsa bányatársulattól 20 K. Szent Mihály bányatársulattól 20 K. Borpataki Lipót bányatársulattól 50 K. Ugyan e címen Jancsovits Józseftől 2 K. Egyről-másról. Mikor lapunk múlt heti száma kikerült a sajtó alól, akkor ve*tem észre, hogy az „Egyről- másról“ cimü állandó rovat hiányzik. Nem éppen nagy baj; de vannak olvasóink között sokan kik megszokták s ha hiányzik, csalódottan dobják félre a lapot. Mert hát abban a rovatban sok pletyka lát napvilágot, amit külöpben nem lehetne másképen a lapba becsempészni. Különösen szerelmi históriákat lehet szépségesen köriilirt szavakkal feltálalni. A szerelmi históriákra pedig mindnyájan éhesek vagyunk. Legyen az igaz, vagy költött, az tökéletesen mindegy. Ilyen például most is van egynéhány tarsolyomban, csak még nincs megérve a nyilvánosság számára. De ha el is hallgatjuk egyelőre a helybeli romantikus, szép eseteket, annál szebbet találunk más városokban. Például Esztergomban. Jaj, micsoda regényt lehetne Írni annak a gyönyörűséges Juliskának az esetéről, ki az esztergomi fogolytábor egyik fiatal muszkahadnagyába belegabajodott és viszont. Csinos, szőke, sugártermetü, gyerekember még Di- mitrie Alexej, a 247-ik orosz gyalogezred fogoly hadnagya. Juliska pedig egv szépséges esztergomi leányka, ki aligha nem most végzi a felső leányiskolát. Tudjuk, hogy Magyarországon végtelen udvariassággal, sőt túlelőzékenységgel kezelik az o- rosz foglyokat, Esztergomban is szívesen látják a hadnagy urfikat egyes családoknál s bizony zsu- roznak is a fogoly urak a magyar házakban. No- hát ott történt, hogy egyik urfi, — ki ugylátszik vagyonos szülők gyermeke, mert havonként ezer rubel ellátást kap hazulról,.— beleszeretett Juliskába és viszont. Mi lesz már most ? Erre már igazán ellehet mondani, hogy „most légy okos Domokos!“ Én azt mondom rendjén van a dolog ! Legyenek egymásé a háború után. De egy feltételt szabnék, ha én lennék az a Juliska. Azt mondanám : tied leszek Dimitri, de honosíttasd magad, légy Magyarország hűséges fia, s akkor itt a kezem ! Ha igazán szerelmes a snájdig Dimitri, — meg is cselekszi! * * * Azt olvasom, hogy a zentai leányok — kereken százan — folyamodtak a honvédelmi miniszterhez, hogy vegye föl őket katonának s küldje a harctérre. A honvéd miniszter hálásan megköszönte a hazafias érzésű leányoknak eme határozatát, de kitért- előle. Most meg a belügyminisztér tiltotta el a katonák jk a harctérre való látogatását. Egyszóval oda asszony nem kell! Igaz hogy az oroszoknál ez másképpen van. Ott mindenütt csapatosan kisérik a hölgyek a harcolókat. Némelyik tisztnek — rangszerint, — 5—6 felesége is van, de csak amúgy, bagóhiten. Némelykor aztán megtörténik, hogy a mi huszáraink rajtaütnek s hadi zsákmány fejében egy pár asz- szonyt is kézhezkaparintanak, akik aztán csakhamar megvigasztalódnak. Hja, az más ! De a mi magyar asszonyaink nem a muszkának termettek ! Azért azt mondom : Hölgyeim ! maradjanak itthon a mi gyönyörűségünkre! Itthon nem csipi el önöket a muszka. Mi pedig — kik itthon maradtunk, — nem vagyunk túlságosan veszedelmesek. CSARNOK. A sebesült. — Szent Isten ! Meglőttek ! Mintha villámcsapás sújtotta volna le, ros- kadt a földre a hatalmas termetű ember. Egyetlen hang sem hagyta el többé az ajkát, csak a melle zihált rettenetes erővel. Ott feküdt a többiek közt. Nem volt halott. Lassankint visszatért beléje az élet. A fejét felemelte kissé és a szemei meglepetten néztek körül. Mi történt ? Égő fájdalmat érzett a ballábában. Nem volt túl nagy, el lehetett még viselni. Lassankint visszaemlékezett már. A lövészárkokat kellett megostromolniok, mint oly sokszor már. Az oroszok lőttek. A legtöbb golyó a fejük fölött és körülöttük zúgtak el. Az első árkot hamar elvették tőlük. Akkor aztán közvetlen közelből kaptak tüzet. Csodálatos, mennyire fáj a lába. Pedig a lövést alig érezte. Mintha kalapáccsal egy kemény ütést kapott volna. Egészen másképp képzelte a megsebesülést. Vájjon vérzik-e ? Megpróbált lassan felülni. Minden mozdulatnál nagyobb fájdalmat érzett. Megpróbált tehát megfordulni. Aztán újra ellenséges golyók fütyülését hallotta. Pedig a csata már eltávolodott. Célszerűbb lesz tehát, ha nem ül föl. Mégis csak ostoba dolog lenne, ha most itt utólag agyonlőnék ! Lassan oldalvást göibült és megtapogattá a ballábát. Mindenütt fájt, de közvetlenül a téid fölött meg sem tudta érinteni. Aztán eszébe jutott, hogy az orvos azt mondta, hogy a nyombani kötés elősegíti a gyógyulást. Kötszer-csomagja ott volt mellette. Mindenekelőtt hozzá kellett férkőzni a sebhez. Kivette a zsebkését és lassan felvágta a nadrágszárat. Igaz, hogy lassan ment és néhányszor abba kellett hagyni, de végre elkészült. Hála Istennek félbeszakadt a lövöldözés. Lehunyta a szemeit és mozdulatlanul feküdt. A seb, a vér látása mégis csak megrázta. Csodálatos, hogy ilyen nagy seb nem fáj jobban! Még mindig mozdulatlanul feküdt, érezie, hogy rosszul lesz, ha megmozdul. Összeszoritotta fogait és görcsösen kezdett közömbös dologról gondolkozni. Már jobban érezte magát. Vájjon megkísérelje még egyszer? Elmosódó rémképek jelentek meg előtte elvérzésről, seblázról. Be kellene kötni a sebet. Tehát rajta / Csodálatos ! Az előbb csak gyengeség lehetett, most nem éizett semmit. Gondosan és óvatosan csavarta rá a kötést. Aztán visszahanyatlott. Mégis csak nagy megerőltetés volt igy előre görbült testtel mind a két kezét használni. Örült, hogy már túl volt rajta . . . Vájjon rágyujtson-e ? Tulajdonképpen kissé éhes volt. A reggelije még a kenyérzsákjában volt. A bornyut a dereka alá támasztva enni kezdett. Most vette csak észre, hogy nincs egyedül. Alig tiz lépésnyire tőle feküdtek hárman. Nem mozdultak, hát valószínűleg halottak. Balra az er- erdőszélen térdelt valaki. A feje előre lógott, a puska meg a karjára volt támasztva, valószínűleg az is halott volt. Távolról a gyalogsági tűz ropogása és a gépfegyverek kerepelése hallatszott egyre messzebbről. A fiuk mennek előre! Kár! Mennyire szeretett volna ő is köztük lenni. De talán jobb így. A sebébe biztosan nen hal bele és legalább kórházba jön, haza . . . haza . . . Egy pillanat alatt maga előtt látta a kis szobácskát, az ő Lilikéjét, amint szőke fejét buzgón hajtja a hímzés fölé. Szegény asszonyka, hogy sirt akkor, azon az augusztusi napon, mikor őt elvitték. Hogy zokogott. Még neki is megtelt könnyekkel a szeme a pályaudvaron. Hogy fog örülni, ha meglátja őt1 Hányszor álmodtam meg a viszontlátást. Milyen távolinak látszottak akkor előtte azok a kedves képek és most milyen közel voltak! Mi mindenre képes az ilyen orosz golyó! Mi volt ez ? Egy hang riasztotta fel gondolataiból. Ismét! Halk, szaggatott, hörgő sóhajtás. Valami alig felismerhető szürkeség hevert ott a földön. Most fölemelkedett, egy szakállas arc vált láthatóvá, alig négy méterre tőle. Micsoda arc! Fehér, mint a p .piros, fájdalomtól eltorzult, a mélyen fekvő szemek lázas tűzben égtek. A szürxe köpeny alól széles aranysujtás csillogott elő. Orosz tiszt. Úgy látszik, súlyosan megsebesült. Szegény 1 Úgy látszik, nagy fájdalma van. Vájjon tud-e németül ? Semmi felelet. A jobbkezét nagy nehezen felemelte és olyan mozdulatot tett, mint aki inni kíván. Szomjazott, szegény. Tulajdonképpen nem is volt kellemetlen, hogy az orosz élt, legalább nincs egyedül. Még úgy is soká tarthat, mig a szanitécek ráakadnak. Vájjon adjon neki inni ? A tábori kulacsában volt még kávé. De az oroszoknak nem igen szabad hinni 1 Végtelen részvét fogta el. Sebesülten szomjazni 1 Nem, ezt nem engedheti. Hiszen elővigyázatosan lehet. Hogy a puskája merre van, azt nem tudja, de itt van az a revolver, amit ma reggel megsebesült kapitánya bízott rá. De hogy jut oda ? A hőrgés egyre panaszosabb lelt. És közben egyre jajgatott szegény. — Voda 1 Voda 1 Vizet 1 Vizet 1 Foga közé vette a tábori kulacs szíját és o- dakuszott, hempergett az oroszhoz. A revolver ott csüngött a derékszijján. Végtelenül lassan ment. A másik lázban égő szemekkel, epedő tekintettel meredt feléje. Menynyire szomjas lehet. Már csak egy méternyire volt. A sebe u- gyan őrülten fájt, de a másik bizonyára jobban szenved. — Itt van, igyon, tiszt ur 1 A másik értelmetlenül bámult rá, de aztán elvette a feléje nyújtott kulacsot. Az orosz úgy látszik a bal vállán és a mellén lehetett megsebezve, mert a jobb oldalán feküdt és láthatólag meg sem birt mozdulni. Csak a jobb karja rángatta idegesen a félig begombolt köpönyeget. — Milyen szúrós tekintete van. 1 — gondolta magában. Vájjon nem volna-e célszerű elővenni a revolverét ? De úgy. hogy a másik ne lássa. Micsoda bolondság 1 Az a másik bizonyára nem fog ártani neki. Nagyon is aljas dolog lett volna. Most, amikor inni adott neki. Csak ne bámulna rá olyan mereven ez az orosz. Talán megbolondult. Ilyesmi gyakran történik a csatában. Az orosz tiszt ujjai remegve, görcsösen gombolták ki jobban a köpönyeget.
