Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-09 / 45. szám
o NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1915. november 9. ;ztott el és Olaszországra olyan erkölcsi kárt •1, amit a terra Italia aligha heverhet ki. Az >z nép reménytelen küzdelmében, az öthónapos r)ru után, amely súlyos vérveszteséggel járt, 'ügyi és municióinséget hozott és semmiféle Iményt el nem ért, kénytelen lesz megkérdez- inmagától, hogy meddig és hogy miért akarja taíni ezt a háborút. A felajzott szenvedély, a igitetlen vágy, az öthónapos küzdelem fülledt- : más helyeken fog magának levegőt keresni. ;armadik Itália, amelynek 70 óta egyetlen nyert oruja sem volt és amely az ország ujjáalaki- i óta először áll egy európai állammal szem- , mintegy állami életének további célját védte el ebben a küzdelemben, amelyben, noha ómód csatlakozott, a háromszoros anyagi tul- iöz, mégis tehetetlennek bizonyult. A tömeg- ■ mor klasszikus hazájában, ott, ahol az ország >z déli fele az analfabéta csőcselék tropikus ivedelmeinek van kitéve, a szabadosság ez ősi iában, egy vesztett háború okvetlenül súlyos ;ő politikai zavarokkal fog járni. De az erkölcsi kár más téren is sújtja Olasz- ;ágot. Olaszország becses lehetett az entente j nára a tdig, amig ingadozott és zsarolt, ám ; elyt bemocskolta magát a cselekedettel, becsü- t veszti ott is. Olaszország, amig tagja volt a ;nasszövetségnek, egyenlőrangu társ és barát- t kezeltetett a német birodalom és a monar- i által. Már sokkal kisebb a becsülete az en- enál. A monarchia elleni támadásával Olasz- 'ág nemcsak hogy nem érte el azt a célt, hogy monarchiát akcióképtelenné tegye az orosz harcken, hanem nem tudott minket lekötni még •yira sem, hogy Szerbiában újabb, hatalmas .iót ne küldhessünk. Olaszország ezen a pon- nein töltötte be szerepét és ezért nem juthat hoz a többi közös akcióban sem. Törökor- ggal szemben óvatos és tétovázó volt viselke- e, nem mert, nem tudott a Dardanellák elleni ióban részt venni. Annál nagyobb hü-höval lette, hogy részesedni akar a balkáni száraz- li expedícióban. Pontosan meg lehet állapítani, fy éppen Olaszország vállalkozott arra, hogy gszállja Macedióniának azt a részét, amelyet az ente az utolsó órában ajánlott fel Bulgáriának, gis, amikor az entente csapatokat szállított tra Szalonikiben, a francia és az angol vezér- zlók mellől hiányzott az olasz hadilobogó. Olaszországot nem bocsájtották görög földre. Ezzel szemben olvassuk, hogy Anglia Görögországnak felajánlja Ciprus szigetét és Albánia déli részét. Mind a kettőre Olaszország tartott volna igényt. Ciprus szigetének birtoka jelentette volna Olaszország számára a Földközi-tengeren való boldogulását. Ez a sziget számára felért volna a görögög Joni szigeteivel, Dél-Albánia pedig különösen fájhat Olaszországnak, hiszen Olaszország tulajdonképen ennek birtokáért indította meg a háborút. A néptömegeket tiroli és karinthiai jelszavaival bolondították, hogy nemzeti mázt adjanak igy ennek a háborúnak, amely pedig rablóhadjáratnak indult, akárcsak 1894-ben az abesszíniái és 1911-ben a Iripoliszi hadjárat. Az olasz nép fázik a hóditó hadjáratoktól, annak „szabaditó“ háború kell, de a római és nápolyi bankok az idegen terjeszkedésre vágyódnak. Dél-Albániára vágyott régóta Olaszország- Még a nagy balkáni háború előtt, amikor Albánia török tartomány voit, olasz papok, olasz iskolák és az olasz úgynevezett lévantei posta igyekeztek Albániára befolyást gyakorolni, 1908. tavaszán Olaszország és a monarchia között, noha akkor még teljes érvényében fennáll közöttünk a szövetség. Olaszország szóval régen ambicionálja Albá- j niát és amikor mi európai Törökország felosztása i után Albániából különállamot kreáltunk, Olaszor- i szág volt az, aki a mi jelöltünk, Wied Vilmos fejedelem ellen Esszad pasa utján fondorkodott. Angiia most Görögországnak Ígéri Dél-Albániát. A mi álláspontunk hogy Albánia az albánoké. Ám meg kell hagyni, hogy ha már arról van szó, hogy ki idegen üljön bele Albánia birtokába, akkor az inkább a görög, mint az olasz legyen. De nekünk is kedvesebb lehet a görög befolyás Albániában, mint az olasz. Ez mindenekelőtt állandóan féken tartaná Olaszországot az Adrián és a Joni tengeren és egy Albániában érdekelt Görögország okvetlenül ellenlábasa lesz mindig annak a szerbségnek is, amelynek tudvalévőén szintén vannak adriai aspirációi. A katonailag megbukott Olaszországot igy semmizi ki szövetségese és védnöke, Anglia, a Balkánon és a Földközi-tengeren is. Mint a hármasszövetség hűtlen tagjának, udvaroltak Olaszországnak, ám kérlelhetetlenül lehajlitják szarvait, amióta fölösleges súly az entente testkolosszusán. A váltópénz elrejtése büntetni unió dolog. Nem mondjuk, hogy törvény van rá, mely szerint büntetni kellene vagy lehetne az olyan balga, önmaguknak is kártevő embereket, akik abban lelik gyermekes örömüket, hogy minden fajta pénz- nemüt, aprópénzt, bankót, ezüstöt, aranyat fölhalmoznak maguknál, ki nem adják a kezükből, elrejtik, elvonják a forgalom elől. Nem mondjuk, hogy tételes törvény parancsolja az ilyen önuzsorásko- dás és öntolvajlás megbüntetését, csak érezzük, hogy ez visszaélés, tehát büntetni való dolog, amelyet büntetni kellene éppen úgy, mint az élelmi- szerdrágitást, lisztelrejtést, zsiruzsorát, vagy tejha- misitást. Mert az ilyen zsugori pénzdugdosás temérdek kárt, kellemetlenséget okoz az ország népének anélkül, hogy mákszemnyit használna a dőre elrejtőnek. Különösen az apróbb pénznemüek (bronz, nikkel, ezüst érmék) hiánya okoz a mindennapi életben sok nehézséget, fennakadást és bosszúságot. Káros a munkásokra és munkaadókra egyaránt. Még katonáink zsoldjának kifizetését is megnehezíti ; boltokban, piacokon való bevásárlásoknál pedig sokszor egyenesen megbénító. És ez mind onnét van, mert különösen a háború kezdete óta szokásba jött egyeseknél — s a rossz példa rohamosan ragadós, — hogy visszatartják, felhalmozzák és elrejtik a váltópénzt. Büntető paragrafus törvényeinkben valószínűleg azért nincs erre a visszaélésre, mert nyilvánvalóan föltehető, hogy ezt az önmeglopással egybekapcsolt országkárositást csak olyan együgyü emberek szokták elkövetni, akik a pénz célszerű elhelyezésében, felhasználásában tapasztalatlanok és sejtelmük sincs arról hogy minő ártalmára vannak a gazdasági, kereskedelmi és ipari közforgalomnak. Éppen ebben a feltevésben próbál a kormány a bajon segíteni most egy rendelettel, amelyben utasítja a közigazgatási hatóságokat, hogy ők maguk is, de meg a lelkész és tanító urak, továbbá minden más helyi tekintélyes polgárunk útján világosítsák fel a köznépet, különösen a mezőgazdasággal foglalkozókat és a hadbavonúltak családtagjait, hogy a holt tőkéül felhalmozott pénz elrejtése helyett helyezzék fölösleges jövedelmüket, megtakarított keresetüket bankokba, szövetkezetekbe, postatakarékpénztárba vagy hadikölcsönbe. keztyükkel dolgoztam. Segítőtársaim sem voltak . egy élő lélek sem láthatott meg. Én nem követek el ostobaságot soha. Ezek- í a bankjegyekből egyet sem hozok forgalomba, alább öt évig. Éppen úgy fogok élni, mint ed- , sőt fizetésemből még meg is takarítok majd ámennyicskét és lesz rá gondom, hogy takarék-, íztári könyvecskémet minden ismerősöm meglátása. Öt év múlva aztán úgy eltűnők, mint a ben- , mert akkorra már mindenki elfelejti az esetet, in, kedves rendőr barátaim, a fi kedvetekért bi- ly nem követek el semmi ostobaságot! Hirtelen szúrást érzett a szive táján. Észre- te, hogy máris kővetett el megbocsáthatatlan . obaságot. Mielőtt a bankjegyeket tárcájában el- , ta volna, egy levélboritékba tette a pénzt és t a borítékot az utcára érve eldobta. Ő aki hónokon át kinos pontosággal dolgozta ki tervét, .övette a megbocsáthatatlan ostobaságot, hogy g húsz lépésnyire a tett színhelyétől, eldobta a ritékot, mely az ő nevére volt címezve . . . Forró veríték gyöngyözött homlokán. Ha jgel a borítékot megtalálják — ej vau veszve ! :ágosan emlékezett, hogy kettétépte a borítékot, ..előtt eldobta. Egy reménysugár villant át lelkén : hátha a szél messze elsodorta a boríték foszlányait ? Az ablakhoz rohant és kitekintett a hideg sötét éjszakába. Egy szellő sem mozdult. Hirtelen elhatározta, hogy riiinden áron meg kell kerítenie a borítékot. Oldalzsebébe rejtette a pénzt, kalapját mélyen homlokára húzta, felvette köpenyét és kilépett a sötét folyósóra. Hajnali három óra . . . mit szól majd a portás ha majd látja, hogy ilyen szokatlan időben eltávozik hazulról ? Fogfájást kell színlelni, — ez volt a mentő gondolata. Zseb- í kendőjét arcához szorította és jajgatva, nyögve haladt lefelé a lépcsőkön. Az álmos portás bámulva nézett rá. — Kérem, legyen szives megmondani, hol lakik a legközelebbi fogon os? A portás őszinte részvéttel nyitotta ki a kaput és sajnálkozva mondta : — A legközelebbi fogorvos ? Mindjárt itt a szomszédságban ... a legközelebbi utcasarkon balról. Kitűnő orvos ! Feleségemnek is egészen i j fogsort készített és pedig elég olcsón. Mikor a kapun túlhaladt, azonnal meggyorsította a lépteit és miután kocsit sehol sem kapott, szinte rohanva tette meg a hosszú utat, amig végre közel jutott céljához. Itt meglassította menetét és tekintetét folyton a földre szegezve, meghajoltan kúszott végig a sötét utcákon, A lámpák csak gyér világosságot terjesztettek. A betörő imádkozott. Ezt már régen nem tette, még a betörés ideje alatt sem. Akkor megőrizte hidegvérét, mert egészen biztos volt a munkájában. Es most az a hitvány, rongyos boríték imádságra kényszeritette. Meg kell találnia mindenáron. Hirtelen egy keskeny résben, melyet a vízfolyás hasított, látott valamit fehérleni : Örömében szinte fölkiáltott. A két széttépett boritékdarab volt, amelyeket egy ó- ráva! előbb gondtalanul eldobott. Most mikor már kezei közt tartotta, hirtelen fölkacagott, azután köpenye zsebébe rejtette a foszlányokat és hazafelé indult. A dolgok eddigi menetelével teljesen meg volt elégedve. Az elővigyázatot sohasem szabad lekicsinyelni, mert néha a legcsekélyebb dolog is elárulhatja a legnagyobb bűntényt. Egy gyógyszertár előtt hirtelen megállt. Becsengetett és mikor a dörmögő. provizor kinyitotta az ajtót, újra fogfájást színlelt és nyögve kö- nyörgött: — Az Istenre kérem, segítsen borzasztó fáj-
