Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-19 / 42. szám
4. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1915. október 19 tézett a törvényhatóságokhoz. A rendeletben megállapítja, hogy a maximális árak sok helyen be nsm tartatnak s azok túllépése nemcsak, hogy a kellő megtorlásban nem részesül, de sőt hallgatólag bizonyos elnézéssel találkozik. Felhívja tehát az^aiispánokat, illetőleg polgármestereket, hogy úgy a közönség felvilágosítása, mint a hatóság utasítása által mindent tegyen meg, ami a hatóságilag megállapított árak megfelelő érvényesülése érdekében szükséges. Különösen szigorú ügyelettel kell lenni arra, hogy i feljelentett, vagy a hatóságnak másként tudomására jutott esetekben a legbehatóbban kiderittessenek és erélyesen megtoroltassanak, hogy továbbá az erre hivatott hatóságok nyomozás utján is igyekezzenek a történt kihágásokról tudomást szerezni s az azokkal szemben való eljárást lehetővé tenni. A közönséget ezúttal alkalmas módon arra is figyelmeztetni kell, hogy a hatósági árnál magasabb áraknak nemcsak a követelése, de a megadása, sőt minden e tekinteteken való közreműködés is kihágás s amazzal egyenlő elbírálás alá esik. Szerkesztői üzenet. D r. K. 1. Kolozsvár Hálás köszönet a szives küldeményért; pár nap múlva postán vissza megy. Egyről-másról. Történeti idők legnagyobb napjaiban, midőn hős katonáink a haza védelmében minden korok legnagyobb csatáit vívják meg, fordul az ország kormánya ismét a nemzethez, hogy előteremtse a reánk kényszeritett háború győzedelmes befejezéséhez múlhatatlanul szükséges anyagi eszközöket. Derék harcosaink már messze idegen földön üldözik az ellenséget, másutt pedig erős fegyvereik ércfala előtt minden támadás meghiúsul. A haza polgárain, akik dicső hadseregünk védelme alatt az országban folytathatják mindennapi munkájukat, van most a sor, hogy ők is teljesítsék kötelességüket. Nincs kétség benne, hogy miként az első és második hadikülcsön kibocsátásánál, úgy most is az ország apraja, nagyja, gazdagok és szerényebb sorsban élők egyaránt, mindenki anyagi erejéhez mérten, sietrri fog, hogy a kormány felhívásának eleget tegyen. Nem áldozatról van szó, hiszen csak kölcsön adjuk tőkéinket a magyar államnak igen kedvező kamatozás mellett. Tekintsünk a nagy német birodalomra 1 Micsoda lelkesedéssel, páratlan önzetlenséggel, készséggel hordja össze milliárdjait a német, hogy oda adja az államnak. Mert a német hármat tart szentségnek e világon : Gott, Kaiser und Vaterland. Istenét, császárját és hazáját. A magyar nemzet sem maradhat ei 1 Miként a harctéren, a magyar fiuk együtt küzdenek a németekkel s hősiességben, önfeláldozásban vetélkednek amazokkal, úgy kell az itt- honlevőknek is vetélkedni a hazaszeretetben, áldozatkészségben. Nem kételkedünk egy pillanatig sem benne. A nemzet a két első hadi kölcsön alkalmával megmutatta, hogy mire képes. Most a harmadiknál reméljük még impozánsabbul fog megnyilatkozni a véghetetlen hazaszeretet. * * * Égy nagyon szomorú eseményt olvastam a lapokból. Az elszomorító esetben csak egy vigasztaló van : az, hogy fehér holló számba menő ritkaság. Atsófehér megyében, Topánfalva községben volt egy ügyvéd, Dr. N. A. Az általános mozgósításkor, mint hadapród őrmester bevonult s az északi harctérre ment. Ez az ügyvéd elárulta hazáját: az első alkatommal átszökött az oroszokhoz. Katonáink lőttek ugyan ulána, de neki sikerült az orosz tábori elérnie. Most tartatott meg a hadbirósági tárgyalás, melyen a szökevényt kötél általi halálra Ítélték. De csak papíron ; végrehajtani nem lehetett, mert elszökött. A hazaárulás a legszörnyübb bűn. amit ember elkövethet. A rablógyilkost lehet menteni, mert talán az éhség, a nyomor viszi rá a bűnre ; de a liazaárulónak nincs mentsége. Az ókor klasszikus nemzetei a hazaárulásra nem hoztak törvényt, meri feltételezték, hogy hazaáruló nem lehet. Az újkor ebben is óriási haladást mutat. Mi, akik — mint újságírók, — közreadjuk a szomorú hirt, mélységes fájdalommal és utálattal Írjuk le az esetet s leírván — eldobjuk ezt a tollat, nehogy azzal egyebet is kelljen leírnunk. * * * A birodalmi jelvény és címer kérdés megoldást nyert. A közös intézmények uj címert kapnak, a hadsereg uj zászlókat. Okos dolog volt végre — valahára rendezni ezt a sokat hánytor- gatott kérdést, hadd dokumentálja a paritást a Limer és zászló is. A király nemes szivére vall, hogy ezen tettével is egy tövist, húzott ki a nemzet szivéből. Tisztelni fogjuk az uj címert és az uj zászlót, melyek Magyarország teljes egyenjogúságát vannak hivatva hirdetni ; de emellett imádni fogjuk a mi külön magyar nemzeti zászlónkat és hazánk ősi címerét ! A vörös- fehér- zöld szilinél élünk és halunk ! CSARNOK. Eltűnt . . . Virágzó, verőfényes tavasz volt még, amikor Smidt anyó a hirt megkapta, hogy fia az ellenség támadásánál rohamközben sokadmagával eltűnt. Még most is megreszket bele, pedig ma már éppen öt hónapja történt. Akkor, mintha hirtelen forgószél rázta volna meg a virágzó fák koronáját, a szomszédasszony ijedten csukta be a konyhaajtót és szorosan megfogta a papírlapot, mely a megrémült asszony kezében ide-oda lengett a nagy ijedelemtől. — Az Istenért, Smidt anyó, ne nézzen olyan kétségbeesetten a világba ! Hiszen aki eltűnt, az még nem halt meg és meglátja, hogy egyszerre csak itlhonlerem a maga Vilije is éppen úgy, mint a múlt héten Vendlovszkyné fia is hazajött könnyű sebesüléssel a lábán . . . Az öregedő Smidtné lecsillapodva boünl- gatott és tehetetlenül simogatta gyér, szürke haját a homlokán. — Persze, hiszen megígérte, hogy hazajön ... ha husvétra nem ... hát pünkösdre . . . és ha még akkor sem lenne vége a borzalmas, véres verekedésnek, hát legkésőbb vadgesztenye- hullásra . . . — No látja-e ? — vigasztalta a szomszédnő a szegény anyát, aki szent hittel bízott harcban lévő fia nőnél előbbi visszatérésében. öt hónap előtt történt ez és Smidt anyó még mindig várakozik eltűnt fiára. Nem hitte, amit a többiek mondanak, hogy föl kell hagynia a reménységgel, hogy fia meghalt, mint a -többiek az ezredéből, akik a borzalmas rohamban részt- vettek. ■— Nem hiszem . . . hiába beszélnek ... az én fiam nem volt köztük ... az én fiam mindég vigyázott magára . . . hazajön . . . mert megígérte nekem. Majd ha a gesztenye megérik és kopogva lehull a földre És bekövetkezett ez az idő is. Az öreg fa kormos, szúrós hüvelyei lassacskán megérlelődtek, fölpattantak és sötét piros gyümölcsei már mutatkoztak is. Smidtné, aki naphosszat a varrógépe mellett görnyedt, kipirult arccal, folytonos izgatottságban éit és sürgős munkájával alig jutott valamivel előbbre. Ezelőtt csak vasárnaponkint ballagott ki a távolabb levő vasúti állomáshoz, ahol a délutáni órákban letelepedett egy padra és várta azt a csodát, mely visszaadja neki öreg napjaira a régi boldogságot, de most már, ha bealkonyodott, minden nap kisietett szűk lakásából az állomásra és elhelyezkedett arra a padra, amelyről az érkező utasokat legjobban lehet látni. És jönnek a csukaszürkébe öltözött tisztek . . . katonák . . . napbarnított arccal . . . némelyik vigan mosolyogva . . . mások lesoványodva . . . mankón bicegve . . , felkötött karokkal . . . Mindegyikre várt valaki . . . Smidt anyó könyező szemeinek fátyolén is látta, hogy mindegyikre vári valaki. Majd ha Vili hazajön az is megörül, ha anyját az állomáson találja . . . kitárt karokkal . . örömtől sugárzó arccal. Az öreg asszony ma, maga sem tudja hogy miért, felöltötte félselyem ünnepi ruháját. Rendbehozta fia üres szobáját, uj huzattal vonta be a párnákat és letörölte az ablak mellett álló asztalt, amelyen fia fafaragványait készitgette akkor . . . amikor még nem volt háború . . . Szilváslepényt is sütött, mert hiszen éppen ma lesz a fia tizenkilenc . . . nem . . . éppen husz esztendős. Milyen kár, hogy ma az öreg anyó padján mások foglaltak helyet. Néhány kövér ur terpeszkedett rajta, kezükben az esti lappal és egymás közt beszélgetve a hősök vitézi tetteiről keleten . . . Smidt anyó nyugtalanul tipegett fel s alá, s az izgatottságtól kipirult. A vasrács előtt, mely a térséget a periontól elválasztotta, megállt és rámeredt az utasok tömegére, mely a hosszú vonatról kiö- zönlött. Ha ma megjönne ... ha éppen a husza- ! dik születésnapján lepné meg jövetelével a fiú . . . Hiszen valahol (alán még él a világon és neki csak az az egy gyermeke van ... Ez mindene. ... És erről talán a jó isten sem feledkezik meg. Valaki meglökte a karját. Nem vette észre . . . Félre tolták és hirtelen egy fiatal, szürke alak állolt előtte gyürődölt, piszkos ruhában, meggörnyedí vállán teletömött hátizsák ... az egyik kezében mankóval ... a másikkal pedig a levegőben hadonászott . . . Ingadozik . . .. valaki támogatására hozzá siet és Smidt anyó is támogatja reszkető kezeivel. A kopott,:szillehagyott sapka alól szomorúan világiló, kék szemek, a selymes szőke haj és a bágyadtan mosolygó ajkak olyan ismerősek előtte. — Villi! — hebegte Smidt anyó, miközben erősen támogatta a bicegő katonát. — Drága, jó fiam, segítsek valamit vinni! — A katona meglepetten nézett rá. — Köszönöm . . . néniké ... de azt hiszem, hogy tévedésben van, noha az én nevem is Vilii . . . Az öreg asszony nem válaszolt. Szótlanul haladt mellette és kezében vitte batyuját. A katona csak lassan lépegetett béna lábával és hálásan hebegte: — Milyen jól esik, ha valaki Így várakozik az emberre . . . Még egyszer nagyon köszönöm jószívűségét anyókám és kérem mondja meg,
