Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-19 / 42. szám
2. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1915. október 19. zel a háború után olcsóbbá lenne a termelés, a megélhetés az egész Magyarország javára! Persze, ettől félnek azok, a kik megszokták a munkátlanságot, mert ha a paraszt felszabadul, — mindenkinek dolgoznia kell majd. Mert másképpen nem tud itt megélni. Emlékezés. Az aradi vértanuk halálának 66 ik évfordulója csöndes emlékezések között telt el. Más esztendőben mélységes gyászpompával ünnepeltük meg mártírjaink emlékezetét, de az idén — amikor milliók állanak talpig fegyveiben, s minden katonánk páratlan hősiességgel harcol s mártírjainknak se szeri — se száma : lelkünk a csa- amezők felé szállt s az aradi 13 hős sírját csak gondolatban tudtuk egy pillanatra meglátogatni s az emlékezés koszorúját a sírokra helyezni. Soha sem felejtem el. 1896-ban a budapesti országos kiállításról jöttem haza családommal. Sok minden közt megnéztem a fővárosban T h o r m a János „Október 6“ cimü képét is, melyet azóta többször is láttam s telkemig megrendülve érkeztem hazautamban Aradra, hol két napot töltöttem ! Aradon is volt mit nézni.: a vesztőhelyet. Ott álltam családommal órák hosszáig az emlékoszlop mellett s mondhatom egész életemen át annyi könyet nem ejtettem, mint akkor ott. A mostani október 6-iki év fordulón az jutott eszembe, hogy a tettek mostani nagy napjai bán ne haladjunk el közönyösen ilyen évforduló előtt, mint október 6. Több mint félszázados hagyomány nemzeti gyászünneppé avatta, mert ez a nap, revelálja nemzeti eszményeink megvalósításának uj útját. Én az Uj-Magyarország történetét tulajdonképen ettől a naptól kezve számítom. Március idusa csodálatos, de rendszertelen, fenségesen illogikus előretörése a turáni néplélek mélyén szunnyadó őserőnek. Igazi dionysosi mámor napja : az életnek ifjú, titáni erőtől duzzadó árjába szenvedélyes hévvel veti belé magát e nemzet, hogy az ragadja végletekig, Világosig. A második fagyasztóan, halálosan komoly dátum a megfeledkezés ez ünnepével szemben : az ébredés ünnepe. Bevezetője a passiva resistentia korának. Megindul a napról- napról való következetes, erőteljes munka a tavasz ünnepén meglátott nemzeti eszmények megvalósításáért. Az elmúlt félszázcd eseményekben gazdag története mutatja, hogy az Idő október hatodiki intését megértette a nemzet. Fordulhatnánk-e mélyebb tisztelettel, több megértéssel a mi hőseink felé, mint épen a hősök elérkezett uj korában, a cselekvés mostani napjaiban. Az ő emlékük megszentelt örökségünk, a mellyel neki indultunk egy újabb évezrednek. A mostani nagy tűzben e szivünkhöz szoritott talizmán bűvös ereje segít. Amikor ama tizenhárom sorjában állott a bitófa alá, micsoda láz tombolhatott azokban a mellekben, melyek férfiasán és nyíltan feszültek golyó í és acél elé megannyi tusában. Ez a láz, ez a fájdalom azóta nemzedékről-nemzedékre belemarkolt minden szívbe. Újra — meg újra életté vált az unokák szivében : a fájdalomnak hatalmas életformáló ereje van. Az ifjú Magyarország arcán ez a fájdalom a régi dacot, csökönyösséget határozottsággá, a szalma láng-hevülést kitartó akarássá, a szertelenséget céltudatossággá formálta át. Mi nagyjaink ! Több mint félszázados távolból e súlyos órákban felétek fordulunk tisztelettel, némán. A szeretet, amikor már mélységeket érint.- hangtalanná válik. Aki mélyen érez: képtelen a bent csengő akkordokat e szóba önteni: szeretlek. Hitelét vesztett szó, annyiszor visszaéltek vele. A szerető lelkek hangtalan párbeszédében hitté magasztosul az érzelem. Hiszünk az eszmében, miért meghaltatok, hiszünk láncotokban, szenvedéstekben, hiszünk áldó végsohajotokban, nemzeti ügyünkben és hiszünk min-magunkban. Ami örökségünk szeretteink, hőseink megszentelt emléke, egy pillantás reájuk, amikor uj harcba indulunk, amikor súlyos a jelen, amikor nincsen békességünk, amikor elhull a mi ékességünk s homályba vész a jövendő, egy hivő pillantás reájuk, s máris dereng a varázs: mi megmaradunk minden viharban, mert mi megmérettünk és súlyosnak találtattunk, mert nekünk meg kell maradunk. Háborús esetek. S. ezredest nagyon szerették a legényei. Az ezredes azonban elkerült a brigádtól és kis idő múlva találkozik a harctérre vonuló ezredével. Pihenőt tartanak. Egyik baka épen tisztogatja a cipőit, megkérdi a brigadéros : — Hát hogy érzed magad fiam ? A baka felnéz, lát valami stráfot és csillagokat, feleli: — Köszönöm őrmester ur, jól! — Hát a régi ezredesiek meg van-e még ? — Hej! elvitték tőlünk a brigádhoz s mi másikat faszoltunk ! * * * Egy vidéki öreg orvos találkozik egy urinő- vel, a ki régi paciense. Az orvos a nő bevonult fiáról kérdezősködik. — A fiam ? Épen ma irt, útban van hazafelé a harctérről I Képzelje doktor, megkapta a signum laudist ! — No nem baj — nyugtatja meg az orvos — csak jöjjön haza, majd kigyógyitom belőle I * * * Lengyelországban történt egy olyan seregben, ahol magyarok és németek küzdöttek egymás mellett. Szürkülő hajnalon, ütközet előtt beszédet intézett a százados az uj népfölkelő századhoz. — Ha pedig úgy esnék — fejezte be beszédét, hogy valakit elér a golyó, vagy a szurony, húzódjon hátra a kötözőhelyre és ne jajgasson. Csendesen nyöszörögjön, nehogy a német lesajnálja a magyart! Csakhamar megkezdődött a harc és rohamo- j san be is fejezték a hős fiuk. A százados arca | ragyogott az örömtől, csak akkor komolyodott el ! ismét, mikor a sebesülteket nézte végig. Épen T. Andrást kötözték, a kinek a karján is, meg a lábán is keresztül szaladt egy golyó. — Hát veled mi van Andris ? — Kérdi részvéttel a százados. — Kapitány urnák alásan jelentem : csendesen nyöszörgők ! * * * A kávéházban a délutáni feketézés sötét füst- fátyola mögött beszélget két vendég. — Nem értem ! — mondja az egyik. — Minden nap jó hírek jönnek a harctérről, folyton győzünk s mégis soroznak. Nem gondolja, hogy hiábavaló azt a sok embert ruházni és táplálni? — Hiábavaló? Hát nem tudja, hogyha valahol az üzlet jól megy, szaporítani szokták a személyzetet ? * * * A fizikatanárból tábori telefonosztag parancsnok lett. Egy reggel kivonul legényeivel a laktanya közelében levő gyakorló-térre. Itt felállittatja a telefonállomásokat, egyiket egy hid alá, másikat egy fűzfa tetejébe, Keresi az óráját, hogy az időt figyelhesse, nem találta sehol: Magához szólít egy bakát ; Menj fiam az irodába, az órámat ott felejtettem, 'hozd el — s közben tovább keres a zsebeiben. — Igenis! — feleli a katona és indul. De azután siess ám — mondja a tanár, miközben megtalálja az óráját és megnézi, — most pontosan hét óra van, húsz perc múlva itt légy az órával! * * * Egy olasz újságíró meglátogatja a bresciai fogolytábort. Megszólít egy magyar tisztet : — Kapott már levelet hazulról ? — Még nem kaptam — feleli a tiszt — de megígérték, hogy kézbesíteni fogják nekünk leveleinket ! — Kétségtelenül úgy is lesz ! — Nem hiszem. — Én pedig kezeskedek önnek! — Egy olasz kezesség soha semmit sem ér! mondja a magyar tiszt és sarkonfordul ! * * * Az Isonzó front egyik lövészárkában egymás mellett feküdt két pesti baka. Amig az ágyuk dörögtek és hullottak a gránátok meg srapnellek, behúzták a fejüket és hallgattak. De rögtön megjött a szava mindkettőnek, amint rohamra indult az olasz gyalogság. — No pajtás — mondja az egyik — most lesz a nagy légyhullás ! Majd ha úgy hatvan lépésnyire jönnek, azután beléjük eresztjük a golyókat ! — Bizony — mondja a másik — nem igy gondolták ezt ők! Savanyu lehet már a kedve a taliánnak! — Ez még semmi ! De gondold meg, hogy meg kell enniök azt ások citromot is, amit eddig nekünk adtak el! HÍREK. Október 18. Dalok a csatatérről. Szegény tüzér, elközelget az időd . . . Szegény tüzér elközelget az időd , . . Kivel éli világát a szeretőd ? Nem lesz, aki este megvigasztalja, Szegény, árvát bánat viszi a sírba. Kedves babám, elmegyünk a harctérre. Én is jussak néha-néha eszedbe. Emeld fel a szivedr^ a kezedet, Fogadd meg, hogy holtig szeretsz engemet. Látod babám, indulunk a harctérre. Nincs más hátra, Isten veled örökre. Emlékezz a szavaidra mit mondtál, Mikor tőlem utoljára búcsúztál. Kapitány ur kihúzta . . . Kapitány ur kihúzta, Kapitány ur kihúzta már a kardját. Szakaszokba állítja, Szakaszokba állítja a csapatját, Kapitány ur vezényeli rendek jobbra át és vizitál, Nincs jobb ember, kapitány, Mincs jobb ember, kapitány ur, magánál.
