Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-19 / 42. szám
Vili. évfolyam. Nagybánya, 1915. október 19. /11T AGTBANiAI HÍRLAP TÁRSASAÍiMI ÉS SZÉ3PIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavitíéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér, megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTfll NAGY GÁBOR. Fő ni un ka társ RÉVAI KÁROLY Szerkesztőség-: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca ($ay-ház .......... ■ ■■ hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ..........— A paraszt. Különös divat kezd lábrakapni Magyarországon. Olyan elemek, a melyek igazi és megfeszített munkában soha nem fáradtak és nem verejtékeztek, a kik ellenben igen jól élnek a mások munkájának gyű-' mölcséből, uton-utfélen vádolni kezdik az őstermelő gazdát és a parasztot. Emberek, a kik mostani tétlen és értéktelen életük jogosulatlanságát szeretnék folytatni, a magyar földmives-elemet kezdik vádolni a szörnyűséges drágaság miatt. Ez az állítás annyira általánossá kezd már válni, hogy szemébe kell végre nézni és leszámolni vele, mielőtt végképpen elfajulna és igazságtalan következtetéseket érlelne a közvéleményben. Végre is nein lehet közönyös senki előtt, hogy államfönntartó elemünkről, a 13 millió lelket számláló őstermelő-elemről hogyan gondolkozik az ország többi lakosa ! Hogy mit gondol ezek sorában az a mozgékony, és hangos tábor, a melyik a háborús helyzetből is vagyont tud magának kicsikarni, a melyik a maga dologta- lan pénzszerzésének ódiumát most a gazdára szeretné ráháritani, ezzel nem törődünk. Ezekkel törődni nem a sajtó feladata hanem a dolgát jól végező kormányé és a rendőrségé. A mi föladatunk az, hogy küzdjünk egy igazságtalan hadjárat ellen, a melyet a notórius drágítok kasztja és érdekeltsége indított a paraszt ellen. A ki belé lát ebbe a kasztba, ott találja a legvegyesebb társaságot a marha- kupectől kezdve a nagy űrig. A ranglétra legkülömbözőbb fokán álló embereket mozgatja és szólaltatja meg a paraszt elleni rágalmazó hadjárat. A legáltalánosabb vád az, hogy „a paraszt elrejti a termését“, s hogy ezt ne tehesse, eget-poklot, fináncot és csendőrt, börtönt és főképp rekvirálást kellene mozgósítani ellene, hogy adja elő ! Igen, adja elő a sertését, a zsírját, a szalonnáját, a főzelékjét, a kukoricáját az árpáját, — hogy össze lehessen egy-két kézbe gyűjteni és centralizált üzérkedést folytatni vele a fogyasztók ellen. Nen kételkedünk abban, hogy sok paraszt akad, a ki valóban elrejti az áruját. Ha nem is minden paraszt, de sok. Nem helyes, de igy van, Ám miért van igy ? Azért, mert a parasztot a mostani fejetlen gazdasági rend a kivételezések rossz példáival demoralizálja. A parasztot megrohanja a városból egy-egy országos befolyású gazdasági szervezetnek, egy-egy nagy tőkecsoportosulásnak a kupece, ügynöke, bevásárlója és mohón rábeszéli, hogy adja el neki (csakis neki) amije van, a hagymától az ökör bőréig. Mindent és minden áron megvesznek, lekötnek, eldugatnak a parasztnál, a reudeleteket suskusokkal áthágva. A paraszt persze elszédül a mohó és roppant kereslet láttára és n< m tudja, hogy mit kérjen. Megadnak minden árat, mert a kupéé, vagy a bevásárló jól tudja, hogy bent a városban azé a tőkecsoporté a hatalom és dicsőség, a mely őt felhajtani küldte és hogy bármily drágán vesz, még drágábban fogja majd eladhatni — a Bank. Így kerül egy érdekeltségbe, egy ring- be a kellemetlen ügynök azokkal a nagy urakkal, a kik a Bank igazgatóságában, vagy felügyelőbizottságában, vagy részvényesei sorában helyet foglalnak. És azért kezdi szidni a zászlós úrtól a vigécig az érdekeltség minden egyes tagja a parasztot, mert nem ad el - olcsón. Ki az a naiv, a ki azt hiszi, hogy az árak mesterséges fölhajtói, a kik mindent a piaci áron felül vásárolnak, a közönséggel akarnak jót tenni, a mikor a „megbízhatatlan“ paraszttól a készleteket összevásárolják, hogy maguk halmozhassák föl. A kik megbolygatják azt a természetes gazdasági rendet, amit a szétosztott készletek jelentenek, s az erőszakos áruhalmozással fölverik az árakat. Kimondjuk úgy, a hogy van : csak az elemek maguk akarjak kiéheztetni a fogyasztókat s azért vádolják a termelőt, hogy kényszer alá vetve, kicsikarhassák tőle azt amije van - készlethalmozás céljából. A paraszt látja ezt. Látja, hogy a háborús helyzettel teremtett zárt piac alkalmat ádáz áruhalmozással és áruvisszatartással űzhető áruuzsorára. Látja, hogy egy évi aggodalmának, kockázatának, fáradozásának és verejtékének gyümölcsét olyan elemek, akarják a közönség mellének fordítani, a kik sem nem szántanak, sem nem vetnek. A kik egész életüket a kávéházakban, a klubokban, társadalmi és politikai naplopásban, hatalom- és befolyásszerzésben töltötték el. A kiknek sejtelmük sincs arról, hogy mit tesz az, szántani, vetni, aratni munkaerő, igaerő nélkül és nyögni azoknak a trösztöknek az árfelhajtó visszaéléseit, a mely .trösztökben ugyanazok ülnek, a kik a zsírral, liszttel, babbal, szerszámmal, vassal, gyolccsal együtt a rézgálicot, a benzint, a műtrágyát is rettentően megdrágították. A paraszt bizonyára méltatlankodva hallja, hogy ezek az uraságok, a kik a 36 koronás búzát 88 koronás lisztté, a húsz koronás csizmát száz koronássá, a húsz krajcáros petróleumot nyolcvan krajcárossá drágították s a kiket ezért senki .sem bánt, most őt rágalmazzák azért, mert a búzájáért tisztességes árat mer kérni J A paraszt látja, hogy a mit tőle, a .ma^rpális-': .ár kényszerével elvesznek, azt egy kis ügyeskedéssel, „feldolgozott“ állapotban, sokkál drágábban adják tovább, a maximális ártól nem korlátoztatva! Ez az, a mi némelyik parasztban, némelyik kisgazdában megter- mi a dacos erkölcsi felfordulást. Látnia kell Ugyanis, hogy az ő nehéz munkájának nincs annyi becsülete, mint a zászlós úrtól a kupecig terjedő munkátlan konzorciumnak, ezek élelmességének és befolyásos ügyeskedésének. És hogy a paraszt pénzt keres! Ki sajnálja, ki meri sajnálni tőle ! Irigységtől lihegő adomák keringenek mostanában arról, hogy némelyik paraszt „megszedi“ magát és húsz éves adósságait kezdi törleszteni . . . Hát itt van a gyűlölet és a rágalmazás nyitja: azok, a kik a mezőgazdasági termelést a paraszttal együtt 15 százalékos kölcsönökkel szeretnék ezután is nyomorítani, most reszketnek attól, hogy a parasztnak is van végre pénze és kisza^ badul a körmük közük Mi, a kik a magyar parasztban fajunk, nyelvünk és országunk föntartóját látjuk, tudjuk hibáit, a mik azonban a máséi de látjuk erényeit is, a miktől a magyar parasztot soha megfosztani nem tudja előttünk semmiféle dologkerülő. Mi szivünkből örvendenénk, ha igaz volna, hogy a paraszt megszabdul az uzsora járma alól, mert ez-
