Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-28 / 39. szám

1915. szeptember 28.

nagybányai hírlap

3.

ból kell uíaznlok. Ilyen utazásra csak az illetékes katonai parancsnokság adhat engedélyt és az elsőfokú rendőrhatóságnak az igazolójegyre rá kell vezetni: „Külön katonai engedély feltétele mellett érvényes a bel§ő hadműveleti terület határvonalainak átlépésére.“ Aki ilyen utazási engedélyt akar szerezni, annak az illetékes katonai parancsnoksághoz kérvényt kell beadni, amelyben igazolni kell az utazás célját, a végpontját és a tervezett tartózkodás időtartamát. Ilyen engedélyek kiadására jogosultak a katonai legfőbb parancsnokságon kívül az összes működő hadseregparancsnokságok, had tápparancsnokságok, hadseregcsoport parancsnokságok és hadtápcsoporf- parancsnokságok működésük területére.

Szomszédos forgalomban való utazásra

személyazonossági igazolvány váltandó, amelyet a I községi jegyzők állítanak ki egy hónapi időre.

Nincs szükségük külön igazolásra azoknak, akik közszolgálati megbízásban utaznak és magukat kiküldő rendeletükkel igazolják; katonai személyek igazolására nyilt parancs vagy katonai menetlevél szolgál ; a közigazgatási vagy bírói hatóság idéző végzése pedig minden más igazoló okmányt pótol a lakóhelytől az idéző hatóság székhelyéig, ha az indulási helyen az illetéires jegyző a megidézett személyazonosságát az idézésen hitelesen (aláírással és pecséttel) igazolja.

Aid igazoló okmányát az ellenőrző közeg felhívására fel nem mutatja, amennyiben cselekménye nem esik súlyosabb büntető rendelkezés alá, kihágást követ el és 15 napig terjedhető elzárással és 20Q koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A rendelet szeptember 20-ikán lép hatályba.

resedő orosz sebesültet két ápoló is ölében tart, hogy valami hűsítőt adjanak neki. Milyen nemes, milyen igazán emberies az ellenség fájdalmát enyhíteni.

Megszólal Isten az emberekben.

Orosz foglyokkal telt vonat is érkezik egy állomásra. Néhány őr kiséri őket, éppen enni kapnak ottan. Evő sajkájukat megtöltik forró, Ízletes levessel s mellé fehér búza kenyeret adnak. A fogoly és őre egymás mellett csöndfoeu, ugyanazt az éleit, ugyanazt a búza kenyeret eszi.

Uslrzyki állomáson áll meg a vonat. Semmi sem maradt épen, földig romokban a falu. Csupán a romokból kiálló csupasz kémények láthatók megint, Ezek a kémények nemcsak a szemet foglalkoztatják különös és le nem írható módon, hanem belefogódznak az ember szivébe is és megszorongatják azt. Mintha valami kisértetek volnának

Az európai nagy dráma hazajáró lelkei ezek . . ,

A chyrowy állomáson szolgálatot teljesítő katonák hangos magyar köszöntéssel lépnek be a kocsikba s hírlapokat kérnek az utasoktól. Kevés utas tud nekik magyar lapot adni és láthatóan kellemesen érinti őket, ha magyar feleletet kapnak s egy pár szót is válthatnak az emberrel.

Katonavonatok érkeznek a chyrowi állomásra. A zónát dübörgését elnyomja a kocsikból szálló erőteljes és vidám nóta hangja, itt is magyar katonák énekelnek. A világháború minden harcterén a mindig derült kedvű magyar katonák énekelnek.

Nizankovice állomáshoz érkezünk. Ez az állomás azért följegyzésre méltó, mert mostani épülete egy a békés időkben teherszállításra berendezett vasúti kocsiból áll s ennek belsejében bonyo- liiják le az állomás minden hivatalos teendőjét. Itt már az oroszok nemcsak a földdel egyenlővé tettek mindent, hanem az épületeknek a földben bent levő alapépítményeit is szétszórták.

Innen kezdve még egy pár összelőtt és felégetett falu marad hátra a vasút mentén s a mezőket és hegyoldalokat keresztül szántó lövészárkok mind gyakrabban tűnnek elő, inig a Szán melletti nagy vár állomásához megérkezünk.

*

Przemysl városában már javarészben begyó(Jti följegyzések Galíciából.

Romok és keresztek között. Ez a cim találna a mai Galíciához, ha róla akar iini az ember.

Már Hornonnától észak felé halálmezőkön keresztül fut a vonat. A sók szétrobbantott és sietve helyreállított hídon és átjárón pedig csak mint egy lábbadoző beteg vontatva halad tovább. A lupkovi szoroson átfutó, przemysl-lembergi vasúti vonal fölperzselt faluk és állomások mellett vonul végig. De azért nagyon élénkek ezek az állomások.

Kői házvonatok érkeznek sebesültekkel. Dekórházban magunk közt gyűjtöttünk és ha ez nem lenne elégséges, úgy az állam majd gondoskodik önről és a gyermekről is, — mondta jóságos hangon a nővér és miután még melegen elvigasztalta az özvegyet, kisirt szemekkel távozott a gyász helyéről.

A gyermek békésen ott hevert a díván egyik sarkában. Az asszony szinte gyűlölettel tekintett rá, mint valami tolakodó idegenre. Mit csináljon, mit kezdjen ő egy más anya gyermekével ? Ezzel a- karja a sors kárpótolni saját veszteségeiért, tönkretett, magányos életéért ?

Igen, ha férje életben marad és maga hozza el neki hadizsákmányát, akkor talán meg tudná szokni, meg tudná szeretni az idegen gyermeket, de igy nagy bánatában, mélységes gyászában csak teher volna számára, mert minden pillanatban emlékeztetné fájdalmas veszteségére.

Mint sebzett állat nyugtalanul járkált fel s alá tanácstalanul. Nem tartja meg a gyermeket, inkább elviszi a lelencházba, vagy az árvák otthonába ! Mikor lecsillapodott, elővette kedves halottja levelét és végigolvasta kétszer, háromszor . . . sokszor . . . annyiszor, hogy már szinte el is tudta volna tartalmát mondani.

„Drága jó feleségem! Csoda történt velem.

Ebben a pokolban, amelyben már hónapok óta é- lünk, az ég vigasztalást és uj életörömet öntött belém. Mikorra levelemet olvasod, a kedves nővér már bizonyosan elmondott neked mindent. De hogy mennyire megrendített engem a gyermek első látása, hogy milyen hamar szivemhez nőtt és hogy mennyire magaménak érzem a kis árvát, senki se mondhatja el neked úgy, mint én magam ! Az én gyermekem, a mi gyermekünk, mert én menteltem meg a haláltól és én támasztottam uj életre. Azt hiszem, hogy még sok örömünk telik a szegény árvában, akit az ég kárpó lásul a- dott nekünk elvesztett boldogságunkért, És ha az Isten nem engedné, hogy ebből a véres háborúból ép egészségben hazatérjek, teljesítsd utolsó kérésemet és légy a szegény kis féregnek gondozó, jó és hűséges ápolója, második édesanyja! Szeresd úgy — mint a kis Málcsikánkat szerettük és csókold meg minden reggel és minden este — helyettem is !“

Az asszony zokogva, reszketve borult rá a gyermekre, forró csókjaiban fürösztötte és fuldokló hangon rebegte:

— Igen . . . Igen . . . szeretni foglak, mint a tulajdon gyermekemet, mint drága férjemnek u- tolsó, szent hagyatékát! . . .

gyullak a háború által ütött sebek s csaknem minden a rendes kerékvágásba jutott. A lakosság hangulata áll még leginkább a hosszú ostrom és Kirósz uralom hatása alatt. Az átélt események s azoknak szenvedései még annyira uralják a lakosság gondolatvilágát, hogy önkéntelenül, de a legszívesebben is az ostrom és az orosz uralom eseményeiről beszélnek. Érdemes ezek közül nehányat föl jegyezni.

A vár föladása után már az első napokban az orosz katonai parancsnoknak csodálatosképpen a város tisztántartása feküdt nagyon a szivére. Nem is állhatott ellen a tisztaság iránti finom érzékei nyomásának s az utcák söprögetésére a zsidó lakosságot korra és nemre való tekintet nélkül nyomban kirendelte. Igy emelkedett aztán utcaseprői rangra Piliersdorf Hermann, az egyik gimnázium nyolcadik osztályú tanulója is.

Egy orosz kapitánynak, ki úgy látszik, még nem volt tisztában azzal, hogy az uicasöprögeiés kedvezményében csak zsidók részesülnek, annyira feltűnt a lengyel diákok egyenruháját viselő csinos külsejű fiú, hogy megszólította s a következő rövid beszélgetés folyt le közöttük.

— Te, amint látom, tanuló vagy, téged nem szabad utcasöprésre tenni, miért állítottak mégis ide ?

— Azt nem tudom, de ma már harmad Ízben söprök utcát.

Egyet gondolt a kapitány.

— Nem vagy te zsidó ?

— De igen, az vagyok.

— No akkor söpörd is az utcát.

Szólt és mosolyogva sietett tovább.

Az oroszok przemysli uralma idejében a bűnesetek megtorlása és a büntetések kimérése körül nagy körültekintéssel járhattak el. Erre nézve, meg hogy mi mindenre nem volt idejük, fényes bizonyíték a kis Janowska Jan esete.

Ez a tizeunégyéves fiú, mióta csak emlékezik, mindig hírlapot árusított a város utcáin. Ő volt az ostrom alatt Przemyslben kiadott magyar „Tábori Ujság“-n ik is a leglelkesebb rikkancsa. Mikor az oroszok mindent szervező képessége az o- rosz újságoknak Przemyslben való utcai árusítását is szabályozta, a volt rikkancsokat szólították föl üzletük továbbfolytatására, csakhogy a portékát ők adták s orosz újságot kellett árulni.

A Janowska Jan lengyel szive nem tudott volm soha megbarátkozni a gondolattal, hogy ő az ellenségnek tett szolgálatot s éppen orosz újságot árult, azért az összeíró altiszt előtt eltagadta múltját, külömböző füllentések segélyével meg is szabadult a kötelezettség alól. Neki is volt azonban irigye és haragosa, aki beárulta s nemsokára a szörnyű váddal terhelten állott birái előtt, hogy az orosz újság árulása alól kibújt, holott az ostrom alatt a honvédeknek magyar újságot árult.

Ezt a szörnyű bűnt már nem lehetett megtorlás nélkül hagyni s az orosz katonai igazság osztó hatalom tizenöt korbácsütésre ítélte a kis Jani.

A büntetés végrehajtásánál kiserkent ugyan a vére, de ma, már büszke rá és kedvesen beszéli el mindenkinek.

*

Egy lengedás alak emelkedik már ki a világháború forgatagából. A harcmezük legvidámabb s egyben legfélelmesebb katonáinak, a magyar honvédeknek alakja. Csodálat kél mindenfelé ezeknek a mindig jókedvű hősöknek a nyomában s különösen az ostrom alatt Przemyslben tanulták megbecsülni a magyar katona derűs kedvét. Ma sem tudják, hogy bátorságát, vagy mindig derűs kedvét csodálják-e inkább. A város lakói beszélik