Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-26 / 4. szám

1915. január 26. NAGYBANYAI HÍRLAP 5 Edéné szül. Maár Róza, 60 éves, rom, kalh, volt kincstári kohóaltiszt nyugdíjas özvegye, agyszél- hüdésben ; jan, 19. Agricola Ilona Eszter, 5 éves, róm, kath, varónő gyermeke, hashártyalobban ; jan 20, Bertóti Gyula, 57 éves róm, kath, kincst. bá­nyamunkás, ttidőgümőkórban , jan, 22 Égly La­jos 35 éves róm, kath, péksegéd, tüdőgümőkór- ban. Szekesztői üzenetek: N agy bányai Muzeum egyesület. Ezidőszerint Nemeth Béla tanár a pénztáros, aki állandóan itthon tartózkodik. Különben meleg üdvözlet Egerbe. Egyről-másról. Egy bolond báró tizenkét milliót hagyott örökségül a komornyikjának. Ez a legújabb szen­zációja az országnak. Úgy látszik a komornyiki állás nem megvetendő, fölér egy miniszterséggel. De csak úgy, ha az a komornyiki állás valami bo­lond ur mellett van rendszeresítve. Hiszen igaz, hogy egy jó komornyik sokat érhet a gazdija szemében, de annyira mégsem becsülhető, hogy egy óriási vagyonnal legyen meg­fizetve. Hogy atyafiságos per tárgya lesz, az holt bizonyos. Nem is lehet másképpen. Az a komor­nyik azt sem tudja, hogy mennyi az a tizenkét millió. Jó lesz neki kevesebb is. De, hogy az ügyvédek, akik abban a perben szerepelni fognak, — zsíros falathoz jutnak, az a legbizonyosabb. S jól is van ez igy. Hadd oszoljon kissé a nagy va­gyon több felé. Jusson a szegény fiskálisnak is belőle ! * * * Tehct-e róla a szegény árva gyermek, hogy ő házasságon kívül született? Hogy nincs törvé­nyesen elismert apja, annak valóban ő , oka nem lehet. S ha ez igy van, — pedig igy van, — ak­kor a törvénytelen gyermekeket is megilleti az ál­lami segély abban az esetben, ha természetes apja a haza védelmében ontotta vérét. Úgy látszik, hogy ez a nemesebb elv megfog valósulni. A fővárosi árvaszék fölterjesztést tett a belügyminiszterhez s azt kérte, hogy tegye lehetővé, hogy a házasságon kivül született gyermekek szintén kapjanak ne­velési járulékot abban az esetben, ha igazolható, hogy a természetes apa, vagy a csatatéren halt meg, vagy megsebesülése, esetleg hadi fáradalmak következtében támadt betegségben halt el. Remél­jük, hogy a miniszter a felterjesztésre kedvező választ fog adni. * * * Napról-napra emelkedik a drágaság. Sok árunál már elértük a normális árnak a kétszeresét. Ha ez folyton igy megy tovább, mire kitavaszodik, mindnyájan koldusbotra jutunk. S ha még az áru jósága is emelkednék az árral! De éppen az el­lenkezőjét tapasztaljuk. Silány, undorító élelmi cikkek kerülnek eladásra kétszeres áron. Panaszok érkeznek szakadatlanul az élelmi cikkek ellen. Va­lamit tenni kellene! De mit? Ki tud jó tanácsot adni most? Első sorban a lelketlen élelmiszer uzsorásokat kell megrendszabályozni, kik kihasz­nálják a háborús helyzetet s embertársaik bőrén akarnak vagyonhoz jutni. A piacot is kellene erő­sen felülvizsgálni s könyörtelenül büntetni azokat, kik hitvány, hamisított árukat hoznak forgalomba nagy árak mellett. E sanyarú helyzetben csak egy vigasztaló van: minden jót elvisznek hős katoná­inknak. Legyen is úgy! Őket, a harctéren küzdő­ket illeti meg az elsőbbség. Csak ők ne éhezzenek, ne nélkülözzenek! Mi csak elleszünk valahogy, ha mindjárt naponként csak egyszer is terítenek szá­munkra ! Adakozzunk a hadbavonultak javára. CSARNOK. Naplótöredék a kárpáti ftarcokról. — Irta: Egy hadnagy. — A zászlóalj tisztikara Jainnán ült a vacsorá­nál egy kincstári erdőmérnök kifosztott lakásában, amely még maradványaiban is fényűző kényelmet nyújtott. Megmaradtak a szabályozható galíciai tég­lakályhák, két asztal, egy bördivány, egy mosdó és három ágy matraccal, temészetesen ágyruha nélkül. Három szál gyertya kísérteties fénye mellett | ebük meg az Ízletes vacsorát, amikor kívülről ló­dobogás hallatszik, majd fülig sárosán beállít egy hadnagy és a brigadérost keresi. — Alázatosan jelentem, hogy szóbeli jelen­tést hoztam. A zászlóaljam Kolomeánál fekszik, honnét nyugoti irányban nagyobb orosz erő tör előre. A zászlóalj felvette a harcot, de sürgős se­gítségre van szüksége. A jelentéssel azonnal a tábornok elé vezetik, mi szétszáguldoztunk a szakaszainkhoz és felver­tük őket az első álomból, ami bizony nehezen ment, hisz két éjszakán már alig aludtak valamit. Egy fél óra múlva útban voltunk, hogy a kért se­gítséget megvigyük. Csendben, szó nélkül és ami a legnehezebb— cigarettázás nélkül nyomultunk előre a sötét éjsza­kában. Lábaink alatt cupogott az agyagos sár, a fegyvereken zörrenve rezgett az éjjeli támadás el­len óvatosságból felszegzett szuronyerdő. Alig vi­lágosodott már megdördültek az ágyuk, már hal­latszott a gépfegyverek kattogása, jelezvén, hogy a hegyen túl már megkezdődött a „bál“. Lassanként felkuszott a nap az ég peremére és előttünk egy város romjai bontakoznak ki. Mi egy hatalmas gyártelep megmaradt kert­jében helyezkedtünk el egy ut szélén. Az ut má­sik oldalán állt egy magányos ház, a homlokán két óriási lyuk, két becsapott orosz gránát nyoma. A világosság folyton nő és vele erősödött a harc tüze is. Rettentő bömböléssel beszélnek egy­mással az ágyuk, búg a gránát, süvölt a schrap- nel . . . Itt-ott egy csattanás, nyomában kékes-fe­hér felhő, a muszka schrapnel halálesőjének felle­ge. Ebben a pokoli koncertben, amikor először hallja az ember, ezernyi gondolat cikkázik az a- gyunkon keresztül. Látjuk, hogy a halál közel jár. . . . Először boldogult édes anyám jutott az e- szembe, azután a családom . . mi lesz velük . . ? De én katona vagyok, nekem kötelességemet kell teljesítenem a hazámmal szemben. Minek itt této­vázni, miért nem jő a parancs már, hogy előre! Magyarok Istene segíts ! Azután ajkam ön­kéntelenül a „Miatyánk“-ha fogott és . . . „és ne vigy minket a kísérteibe, hanem szabadíts meg a gonosztól .... — Hadnagy ur . . . hallszik a parancsnok hangja. — Parancs . . . ? — A hegy alján fekszik R . . . község. A tornya ide látszik. Hadnagy ur a szakaszával odamegy; az országút mindkét oldalán elhe­lyezkedik * és lövészárkot ásat. Segítségül vele- megy az utászszakasz. Velemegy egy huszár jár­őr, amely kikémleli a falun túl levő terepet és ön­nek rendelkezésére áll. Az utón esetleg jövő ellen­séges csapatokat megtámadja és ezen pozícióját megtartja, amig csak lehet. Értette ? Amig csak lehet. Visszavonulás jobbra a völgyben, kötöző- hely kétezer lépés a fenyőerdő szélén levő viskó­nál. Indulás azonnal ! A terep, amelyet meg kellett szállanom he- pe-hupás legelő volt, igy igen alkalmas rejtett lö­vészárok ásására. A felfeszitett gyepdarabok elföd­ték az árkot, amely pgy óra alatt készen állt és mi elhelyezkedtünk benne. Hideg, igazi galíciai széi kezdett fújni, szür­ke felhők álmosan lógtak az égen. Valami külön­leges dolog ez a galíciai szél. Olyan hideg és ve­lőfagyasztó, mint a londoni köd. Akárhogy bur­kolózik az ember, ez megtalálja a nyílást és resz­kető táncra készteti az embert. Közben megeredt a havas eső és bekoronázta a hideget. A lövész­árokban lassan nőtt a viz és délután már bokáig vízben álltunk. Sokan kérdezték már és még többen kiván­csiak arra, hogy mi az áttekintése az embernek egy ütközetről. Felelet: semmi, vagy épenséggel alig valami. Halljuk az ágyuk bömbölését, látjuk a bombák robbanását, halljuk a gépfegyverek kat­togását, a puskák ropogását, de látni alig látunk valamit. Minden beásva, mindenki rejtekhelyről i- gyekezik pusztítani a másikat. Itt-ott egy percre feltűnik egy előrerohanó rajvonal, hogy a követke­ző percben uj födözék mögé bújva folytassa a gyilkos tüzelést. Láttunk jelentést vivő lovasőrjára­tot, egy vágtató parancsőrtisztet és nyomában a schrapneleket, mert az orosz nem spórol a töl­ténnyel, de ágyuz sokszor egy egyedüli lovasra is. Mi az ütközet második lépcsőzetét (Staffel) alkottuk, igy hosszas várakozás volt a szerepünk. Az utón egyre jöttek a sebesültek, hozták az elfo­gott oroszokat és mi beszédbe ereszkedtünk velük. Az utón egyszerre egy kopott feketeruhás, nyakig sáros urféle jön nagy igyezettel dagasztván a sa­rat. Az őrszem lefogja és hozzám vezeti. — Ki maga, kérdem én németül ? — É . . . é . . . én . . . k . . . k ... kém va . . . agyok a ... az önök részéről. Először azt hittem, hogy megijedt s csak I é- sőbb vettem észre, hogy hebegővei van dolgom. — Mivel tudja ezt igazolni ? — Te . . . te . . . tessék az igazolvány . . Leveszi a kalapját és a kalap béléséből egy sza­bályszerű, katonai főparancsnokság által kiállított igazolványt vesz elő. — Mennyi orosz van N — án ? — Jelentem alásan — hebegi a kém — 4000 gyalogos, 2000 kozák, 12 gyorstüzelő agyú . . Szóval pontos jelentés. Az atyafit egy szuro- nyos bakával hátra küldöm a brigadéroshoz. Dél­után négy órakor visszatér a kémszemlére előre- küldött három huszárom és jelenti, hogy az oro­szok közelednek, mert nagyobb kozákcsapatot lá­tott, amely biztosított menetben közeleg és való­színűleg az egész n—ai orosz erő elővédje. Vé­gigjártam a lövészárkot, figyelmeztettem emberei­met, hogy célozva higgadtan lőjjenek, a töltényt hiába ne pazarolják, a tüzelés csak akkor kezd­hető, ha én intek a rajvezetőknek. Olyan izgatottság fogott el mindnyájunkat, mint mikor a vadász ül lesben és hallja már a csörtető vad neszét. Közben köd ereszkedett alá a hegyekből, ami megnehezítette helyzetünket, mert nem láttunk messzebbre 300 lépésnél. Szemeinket megerőltetve az útra szegeztük és igyekeztünk a ködön átlátni. Egyszerre csak megszólal Szabó János káplár, aki egyébként Folton szegényedik egypár holdacskáján : — Domnu hognogy ur 1 Vine muszkáni! (Hadnagy uram, jönnek a muszkák.) Odanézek és látom, hogy egy csapat kozák óvatosan léptet előre. Elől kettő, vagy tiz lépésre megint kettő és igy mind sűrűbben. A falu szélén megállanak és tanakodnak. Néhány szétfut a há­zakhoz, embereket keresnek, de én már előzőleg kihajtattam minden ruthént a huszárjaimmal a há­zakból és a harcvonal mögé kisértettem. A legényeim veszettül izgatottak és sugdos­nak felém : — Domnu hagnogy ur, lasze se puskem ! (Engedd, hogy löjjünk.) Kö-’' n odaér az egész csapat kozák és ta­nakodnak egy csomóban, hogy mit csináljanak, mivel a faluban egy lelket sem találnak akitől

Next

/
Thumbnails
Contents