Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-31 / 35. szám
Játszadoz szememmel lángja égi fénynek S lelkem elé lépnek nagy jövőjű népek; Messze jövendőnek fátyolén keresztül Egy istennőt látok, ki életre pezsdü! : Csodás harcizajt hoz a huszadik század S nevéről nevezik nagy Németországnak ; Az egész világ a porba hull előtted S Te ítélsz felettük kik elédbe jöttek ! A szűz Angolföldet lábad megtapossa Az ellenség vére az egeket mossa ! Bálványát ledöntöd muszka óriásnak, Német sas ver fészket partjain magának! S te Habsburgok földje- mit halottnak hittek, — Rád egész világon gyönyörrel tekintnek ! Ellenségid félve hajtanak majd térdet, Mert egész Keletnek uralmát megérted. Ifjú sarjad lészen lengyelek királya Szabadságot hozol egész Ukrajnára Ó, imádatt népem ! Tárogatók zengnek, Hallom is dalát a fényes győzelemnek! A szerencsés Végzet frigyre lépett véled, Igazságot mondtam, a jövőt ne féljed ! CSARNOK. Orosz történetek. A kozák és a konstitució. A kozák már azt sem értette, hogy miért nem fogadták osztatlan örömmel a cár seregeit Galíciában. Azzal pedig sehogy- sem tudott tisztába jönni, hogy a lengyelek a Visztulától keletre miért nem rokonszenveznek az oroszokkal. (Érdekes és jellemző az orosz kormányzati rendszerre, a Visztulától nyugatra, tehát a mi határaink felé sokkal több szabadsága volt a lengyelnek, mint a Visztulától keletre, ahol már brutalitással folyt az oroszositás.) A jámbor muzsikok sokat törték ezen a fejüket, mig aztán egy eszesebb kozák rájött a magyarázatra. El is mondta a többinek: — Hát tudjátok-e, hogy miért nem szeretik a lengyelek az atyuska uralmát ? — Nem tudjuk — felelte a többi kozák. — Hát én tudom már. A lengyelek azért nem szeretik az atyuska uralmát mert nálunk nincs konstitució. — Konstitució ? — csodálkozott a többi kozák — hát az mi fán terem ? — A konstitució, az alkotmány nagy dolog, testvérek — magyarázta a kozák. Nehéz megmondani, hogy voltaképpen mi is az az alkotmány, de majd én megpróbálom és elmagyarázom nektek. Ezzel felmarkolt egy csomó gyufát és folytatta a magyarázatokat ilyen módon. — Nézzétek ezt a gyufát: legyen ez a cár. (a gyufát az asztalra tette.) Ez a másik gyufa, a cárnő, ez a harmadik az anyacárnő, ez a negyedik tábornok, ez a miniszter, ez a pap, ez a zsidó, ez az utcalány és mindanyiszor egy gyufát rakott az asztalra. — Értettétek eddig ? — Értettük — felelték a kozákok. A magyarázó kozák most összekavarta a szép rendben egymás mellé rakott gyufákat aztán diadalmasan kérdezte: — Már most mond meg nekem, te Alexej, vagy te Fedor, hogy ebben a gyufacsomóban melyik gyufa volt a cár, melyik a cárnő, melyik a pópa, melyik a zsidó és melyik az utcalány . . . Alexej és Fedor nem tudták megmondani, mert egyik gyufa olyan volt, mint a másik. — No hát látjátok már: ez a konstitució. Ezek a lengyelek olyan országot akarnak, ahol a pap, a tábornok, a polgár, a zsidó, úgy hasonlít egymáshoz a törvény előtt, mint egyik gyufa a másikhoz. Ez a konstitució és a lengyelek ezt a- karják . . . Alexej és Fedor most már értették a dolgot. Vilmos császár gépfegyvere. Orosz történet ez is, talán a legrosszabb valamennyi között, a- mit eddig hallottam. A kozák meséli: —■ Spálában van atyuskának egy kastélya. Csupa bíbor és csupa bársony, csupa gyémánt és csupa arany ez a kastély és mindig a nap süt fölötte és körülötte mindig zöld a pázsit és jázmin nyílik a kertjében. — Idejár atyuska pihenni, ha nagyon elfárad az uralkodásban. Ebbe a spá- lai tündérkastélybá behatoltak egyszer a németek, levágták a cár gárdistáit és elfoglalták atyuska j kastélyát. Egy kozákezred volt akkor Spála köze- | lében, a kozákok meghallották, hogy atyuska szomorú, met a germánok benne vannak az ő gyé- mántos, aranyos kastélyában és Vilmos császár fia iszik az Alexejévics nagyherceg, trónörökös serlegéből. Nosza — mondták a kozákok — üljünk lóra, szegezzük előre, a pikákat, énekeljük a kozákok indulóját, melyet énekeltünk vala a Vol- J ga mellett is és foglaljuk vissza atyuska kastélyát í és vegyük el a germánokról a trónörökös rubin- ; tos, drágaköves serlegét. Lóra ültek a kozákok, ellovagoltak Spáláig és ott nagy hajrával rajtaütöttek a germánokon. Nagy öldöklés támadt, szabad mellel harcolt orosz és német, vér folyt a bársonyos, bíboros falakra, vér fröcscsent a drágaköves edényekre, sőt atyuska trónszékére is ráfröcscsent egy jó kozák vére. A kozákok oly vitézek ^voltak, hogy már majdnem legyőzték a németeket és egy lovas már el is vágtatott észak felé, hogy Zarsz- ktjó-Szelóban megjelentse a cárnak, hogy a kozákok visszafoglalták már a spálai kastélyt. Hát a- mikor már javában folyik a harc, akkor egyszerre csak feltárul a kastély kapuja, nagy fehér lovon fényes páncélban jön egy lovas. Nyolc arsin magas volt a lovas, villámokat szórt a szeme, gépfegyvert vett elő a zsebéből és lelőtte vele valamennyi kozákot és nem engedte visszafoglalni a spálai kastélyt. Minden kozák meghalt, csak egy tudott lóra ülni és elmenekülni és ez az egy kozák mesélte nekem ezt a történetet és megsúgta azt is, hogy ez a nyolc arsin (három méter) magas, fényes páncélu lovas Vilmos császár volt, aki mindig ott jelenik meg, ahol az övéi legnagyobb bajban vannak. Ez a kozák még visszanézett futás közben és látta, hogy a fényes páncélu vitéz beült atyuska székébe és meggyógyította összes sebesült katonáit. Miért haragszik a népfölkelő. Aranyos kalásztól ékes a nagy róna a Visztula és Búg között is és a szem pereg már az érett kalászból. A kevés megmaradt lakosság, munkásosztagok, ráérő népfelkelők aratnak a nagy lengyel rónán és mert ez a munkaerő még mindig nem lenne elég, kaszát kapott az orosz fogoly is és újra hasznos polgára lelt a hazájának, arat a honfitársai számára. Nagy erdők, mocsarak, nádasak is vannak ezen a tájon, ahova a nagy visszavonulás után szétszórattak a cár katonái. Az arató oroszokra egy népfölkelő vigyáz, Hatvan oroszra egy magyar népfölkelő, aki maga is benn áll a sorban, maga is kaszál és a puska ott van a hátán kaszálás közben is, mert ez a reglama. Ebédre gyűlnek a foglyok és a népfelkelő összeolvassa őket és aztán nagyot káromkodik. Megkérdik tőle, mi baj ? — Hát az a baj,kérem alássan, — mondja, — hogy három napja nem eszünk jóllakásig. Három napja elküldték húsz orosszal aratni és me- názsit is húsz embernek küldtek. Tegnapelőtt harminc embernek küldtek menázsit, de evés idejére negyvenen lettünk. Tegnap negyven helyett hatvanan jelentkeztek az ebédnél és ma hatvan 5. embernek küldtek enni, de most már kilencvenen vagyunk. Folyton ideszöknek hozzánk az erdőkből s a nádasokból az oroszok. Sohasem tudja az ember, hány embernek főzessen. Na, de holnap másként lesz. Én biz megjelentem, hogy ma kilencvenen vagyunk, de küldjenek csak százharmincnak enni, mert holnapra annyian leszünk. Tanítják az orosz bakát. Wladimir Wolinsz- kyból való ez a történet. Ott hatalmas, nagy orosz kaszárnyák vannak. Vízvezeték, fürdő, villanyvilágítás, táncterem van a kaszárnyában, amelyik akkora, hogy a magyar honvédség békelétszámban kényelmesen elférne benne. A háború alatt rengeteg orosz katonát képeztek itt ki és az orosz bakát az altisztek egy kis politikára is megtanítják. Wladimir Woliszkyban híres, hogy tanított egy őrmester orosz bakákat magas politikára. — Kétféle ellensége van a hazának — magyarázta — külső ellenség és belső ellenség. Mond meg például Iván Ivanovics, hogy kik most a hazának külső ellenségei. — A németek, a magyarok, az osztrákok és a törökök a mi ellenségeink — felelte Iván I- vanovics. — És kik a haza belső ellenségei ? — kérdezte az őrmester. — Nicsevó (Nem tudom) — felelte Iván I- vanovics. — Hát tudd meg, Iván Ivanovics, hogy a haza belső ellenségei a zsidók, a lengyelek és a specialisták. (A specialisták alatt a szocialistákat értette az őrmester.) Már most mondd meg nekem, Iván Ivanovics, hogy mi a zsidó ? — A zsidó az egy zsidó, jelentem alássan — felelte a baka. — Nagyon jól van fiam — mondta az őrmester. Most már azt mondd meg, hogy mi az a lengyel ? — A lengyel az lengyel — felel a baka. — Ez is nagyon jól van — szól az őrmester — már most azt mondd meg, hogy mi az a specialista? — Nicsevó — felelte az orosz baka. Nicsevó, mindig nicsevó — menydörgött az őrmester, — hát még azt sem tudjátok, mi az a speciálista ? Kutyafülü disznók. Hát mondd meg, ki ez ? — és az őrmester rámutat a cár képére, mely a falon függ. — Ez őfelsége a cár, a mi atyuskánk, akit az isten sokáig éltessen — felel a baka. — Na hát ez te néked őfelsége a cár, a mi atyuskánk, akit az ’sten sokáig éltessen, de egy specialista számára egy nyavalya, egy semmi, egy kórság. Most már tudod, hogy mi a specialista. — Most már tudom — felelte a baka és az őrmester nagyon meg volt elégedve hogy ilyen okosan megmagyarázta, hogy mi is az a specialista. Felelős szerkesztő: dr Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: „Hermes“ könyvnyomda, Eladó egy egészen uj gyalogsági tiszti kard teljesen felszerelve. Hol? Megmondja a kiadóhivatal.
