Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-10 / 32. szám

lenül ingyen orvosi kezelésre és gyógyszerre van foga. Mindezen intézkedéseknek az intenciója pedig az, hogy a rokkant ne legyen ráutalva a társadalom jótékonyságára, még kevésbé a koldulásra.

Elsőrendű szociális érdek tehát, hogy minél több és jobb legyen a rokkant kereseti alkalma, aminek elérése az állam és a társadalom közös "feladata.

E tekintetben a legfontosabb, hogy a munkaközvetítés országosan sürgősen szerveztessék s a munkaközvetítés állami feladattá tétessék. A társadalom e cél elérésére már azért is teljes erejével dolgozhat, mert a munkakerülő rokkantak tenyésztése nemcsak állampolitikai, de gazdasági és erkölcsi szempontból is súlyos veszedelmet jelentene. /

Az államnak azonban a munkaközvetítés szervezésén kívül is sok eszköz áll rendelkezésére a rokkantak foglalkoztatására. A7 államnak számos iparvállalata, földbirtoka van, ahol őket foglalkoztathatja Iparfejlesztő akcióinál, közszálli- tásokná! és hadseregszállitásokná! kikötheti, hogy a vállalkozó bizonyos számú rokkantat' foglalkoztasson. Az iparos rokkantak részére foglalkoztató műhelyek létesítendők és ezekkel kapcsolatban az értékesítés kérdése "is szervezendő. Oktató műhelyek felállításáról kell gondoskodni azok részére, akik vagy nem tanultak mesterséget, vagy testi hibájuk miatt nem folytathatják régi mesterségüket. Ezen oktató-imihelyek felállítása is állami feladat, de vezetése és irányítása a társadalomé. A mező- gazdasági munkások és cselédeknél elsősorban arra kell törekedni, hogy visszafogadják őket a- zokba a gazdaságokba, ahonnan bevonultak, más részük községekben csőszöknek, éjjeli őröknek, állatőrzőknek, községi szolgának alkalmazható. A- kiket úgy sem lehet elhelyezni, azokat le lehet telepíteni oly módon, hogy a település városok környékén kerlgazdasági alapon történjék.

Tisztán társadalmi feladat, hogy a háború rokkantjait elhelyezésük után sem tévesszük szem elől, hanem őket és családjukat állandóan szerető gondozásunkba fogadjuk, jogaikat védelmezzük. E célból megalakul a Hadi rokkantak és árvákat gondozó országos szövetség, melynek központja Budapesten van, fiókjai pedig befogják hálózni a vidéket. Az egyesület által kijelölt rokkantgyámok hivatása lesz a katonai hivatásukban elszerencsét- Tenedetí polgártársainkat és a társadalmat megkímélni attól a kínos lehetőségtől, hogy jövő boldogulásunkért küzdő honfitársainkat az utcasarkokon kodulni, vagy a falu sarában hemperegni lássuk I

sonló gyermekek tömkelegéből.

Az összegabalyodott csomó végre annyira megoldódott és pedig teljes megelégedésre, amig utolsónak egy fiúgyermek maradt, aki felett két a- nya nem tudóit megegyezésre jutni.

A nagy zűrzavarban és izgatottságban mind a két anya elvesztette kapott számát és a kis fiú párnájáról is hiányzott az ismertető szám- cédula.

Mindegyik asszony azt vitatta, hogy a fiú az övé és miután egyik sem tudott különös ismertető jelet megnevezni és a tűzben a gyermekek ruhácskái is leégtek, amelyekről talán mégis rá lehetett volna ismerni, a tánchelyiség derék tulajdonosa sem talált más kivezető utat minthogy elment a két anyával és gyermekkel a legközelebbi rendőrségre.

A rendőrbiztos ur megdöbbent a szokatlan eseten, mert ilyen még sohasem fordult elő praxisában és miután tudta, hogy erre a szolgálati szabályzatban is hiába keresne megfelelő u- tasitásokat, kénytelen volt saját természetes esze és belátása szerint Ítélkezni, noha ezt igen terhes és

Hadi zászlószög.

Az Országos Hadsegélyző Bizottságtól az a- lábbi felhívás közlésére lettünk felkérve :

Az a titáni küzdelem, melyet Ausztria-Magyarország, hűséges és nagy szövetségesével, Németországgal karöltve közel egy esztendeje — mondhatni — a fél világgal folytat, annyi babért font már a diadalmas szövetséges fegyverekre, hogy az már ma is méltán bámulatba ejti e világháborúban érdekelt és nem érdekelt népeket egyaránt. S ha majd fölkel a förlénelem napja s megvilágítja mindazt, amit ma szorongó ellenfeleink keserű és irigy hallgatással a homályba iparkodnak temetni, — soha dicsteljesebb napokat még nem fűzött Clio a világtörténelembe.

S amikor kérdezzük, hogy mi az oka annak, hogy zászlóinkat győzelemről-győzelemre viszik katonáink, erre csak két feleletünk lehet. Az egyik az, hogy hadseregünk minden egyes tagja a legelső vezetőtől a legutolsó katonáig tudja, hogy igazságos ügyért fogott fegyvert. Ez a tudat fokozza lelki és testi erejét, ez acélozza meg a kardját s e miatt sepri el maga előtt, a részben haszonlesésből, részben öntudat nélkül harcba vitt ellenfeleinek százezreit és millióit. De van még egy másik tudatos érzése, amely nem értékelendő kevesebbre amannál. Tudja, hogy mialatt hős katonáink a harcterek véráztatta földjén száguldottak diadalról-diadalra, itthon az apák és testvérek, a nemzet egész fegyvertelen zöme, szintén diadalmasan megvívta csatáját. Megvívta keze- munkájával, takarékossága gyümölcseivel és amit elsősorban kellene emliteni, lángoló hazaszeretetének áldozatkészségével. Tudja, hogy bármily veszedelem érje őt a harcmezőn, az itthonmara- dottak nem feledkeznek meg gondoskodni róla, s hozzátartozóiról.

Künn a harcmezőn a nemzet kardja, itthon pedig szive győzhetetlen erővel sugározza be Szent István koronáját. Helyesen mondotta Magyarország miniszterelnöke egyik beszédében, hogy „vájjon ennek a nemzetnek minden fia, ennek az országnak minden polgára, nem mutatja- e az áldozatkészség, a jótékonyság folytonos példáiban, hogy a háborúnak abban az irányban is meg van a maga buzdító, felemelő iiatása. hogy a jótékonyság, a szeretet jóllevő nemtője áldásosabban működik most, mint a béke mindennapi foglalkozásai között ?“

Valóban a háború megérteti az emberekkel, hogy nem állhat minden egyes egyén ugyanazon a helyen, de bárhol áll is, szolgálhat és kell is

szolgálnia a közös cél elérésére.

Ennek a tudatában fordulunk újból a hazafias magyar társadalomhoz, hogy a jótékonyság gyakorlásának egy újabb forrását nyissuk meg számára.

Egy művészi kivitelű, bronzból készült Hadi Zászlószöget hozunk forgalomba, amely díszes tokkal együtt darabonkint 15 koronába kerül.

Azok a néma zászlók, melyek nem harctereken lobognak, hanem itthon maradva szimbolizálják az egyes erkölcsi testületeket, egyleteket, társulatokat, jogi személyeket stb.. nem lehetnek el anélkül, hogy egy egységes jelvénnyel a most folyamatban levő nagy korszak emlékét meg ne örökítsék.

Nem maradhat el e jelzés az egyházi zászlókról sem, amelyek a mennyei dicsőséget hirdetik, — hirdessék egyúttal vitéz hadseregeink földi dicsőségét is.

Hirdessék az igaz ügy diadalát, melyért küzdünk, díszelegjen ott e szög minden zászlón, az igazság győzelmének emlékére, megörökítésére annak, hogy Magyarország fennmaradásáért és egy újabb, dicsteljesebb s talán boldogabb ezredév megalapozásáért folyik a küzdelem : In Memóriám 1914—1915., mint e Hadi Zászlószög jeligéje mondja.

De nem fogják elmulasztani e jótékonysági vállalkozásunk támogatását bizonyára a hatóságok vármegyék, városok, községek, iskolák és közintézetek stb. stb. sem, melyek mindegyikének van legalább egy-egy zászlaja, mely ott lobog megfelelő helyén már most is, mikor megjön a messze harcterekről a dicső diadalnak hire és kigyulladnak az örömtüzek a legkisebb kunyhótól a királyi | palotákig.

Sőt, hogy azok se szoruljanak le a jótékonyság ez újabb teréről, kik zászlókkal nem rendelkeznek (asztaltársaságok, bankok, pénzintézetek magánosok stb.), gondoskodott az Országos Hadsegélyző Bizottság arról is, hogy a Hadi Zászlószög passe-partout-ba, vagy márványba illesztve, a falon, mint dísztárgy, esetleg elnöki asztalon, mint levélnyomó, külön megrendelésre szintén forgalomba hozathassák.

Legyen szabad még azt a kérelmet is intéznünk az összes egyesületekhez és társulatokhoz, hogy a Hadi Zászlószöget, a mai nagy idők emlékére és mindenkinek épülésére egy hazafias ünnepély napjáról osztályunkat értesíteni kegyeskedjenek .

Vitéz katonáink megérdemlik, sőt elvárhatják tőlünk, hogy a bennük élő erkölcsi erőket

időrabló fáradtságnak tekintette.

Eszébe jutott ugyan a bölcs Salamon király ítélete, amelyet képben megörökítve a Louvteban látott, ahol Salamon király az egyik kezében éles kardot, a másik kezében pedig a gyermeket lábánál fogva tartja, de ezt a barbár eljárást méltatlannak és korszerűtlennek találta.

Méltóságteljes pózba vágta magát és kijelentette, hogy írnokával jegyzőkönyvet vétet fel a különös esetről, amelyben, az ő Ítélete szerint a sorsnak kell döntenie. Az „Elysium tulajdonossá mint semleges fél egy pénzdarabot dobjon a levegőbe és aszerint, ahogy a pénz fej vagy Írással visszaesik, fognak határozni, hogy a gyermek melyik asszonyé legyen. Miután azonban kétségtelen, hogy az egyik gyermek elveszett, haladéktalanul megindítják a nyomozást a gyermek felkeresésére.

A sors Durand asszonynak kedvezett, aki a Rue Pigalleban lakott. Örömtől sugárzó arccal bepólyázta gyermekét egy nagy kendőbe, mig a másik gyermekvesztett anya a táncteremtulajdonos karjára támaszkodva loskadozó léptekkel vánszor- gott ki zokogva a rendőrtiszt hivatalából.

A táncterem tulajdonosa ugyan azzal igyekezett a kétségbeesett asszonyt megvigasztalni, hogy az egész szezonra bérletjegyet ajándékoz neki a bálterembe, de a bánatos anya nem fogadhatta el a nagylelkű ajánlatot, mert már volt ingyenjegye az egész szezonra.

Mikor Durand asszony csecsemőjével karján boldogan tért haza lakására, legnagyobb meglepetésére a szomszéd szobából fülsiketítő gyermek- sirást hallott. Kinyitotta az ajtót és a bölcsőben ott látta pufókarcu, siló fiacskáját ... a valódi gyermekét, akit ma kivételesen nem is vitt el magával a tánchelyre, de erről a hirtelen keletkezett nagy zűrzavarban egészen megfeledkezett.

Így jutott Durand asszony két fiu-gyermek- hez, mert az idegen gyermek anyját a legfáradságosabb kutatás után sem sikerült kinyomozni. A megadott lakáscim hamis volt és a közzétett apróhirdetések ellenére sem jelentkezett . . .

Durand asszony, akinek most már két gyermek eltartásáról kell gondoskodni, panaszosan, mondja el ismerőseinek a bölcs biró ostoba salamoni ítéletét . . .