Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-03 / 31. szám
TÁRSADAIjMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybánya vidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — iá oldal terjedelemben. Felelés szerkesztő-tulajdonos : űr. fiJ'i'fil Sí AGY GÁBOSi. Fóimuikatárs RÉVIll KÁROLY. 5zerkesztőséu: Hunv ady János-u. 14. sz.f hová a Japltözleményelc küldendő* Kiadóhivatal: „Hermes" könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház- ------------ hol az «iőfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ • Há borús gondolatok. Nemrégiben volt egy éve, hogy a trónörököspár gyilkos golyónak esett áldozatul s ezzel az emberiség egy gonosztettel gazdagabb lett, a történelem pedig eddig soha nem létező időket ért meg. Egész Európa egy lángtenger, nemzetek állanak nemzetekkel szemben, emberek küzdenek gyilkos szerszámokkal embertársaik ellem Van-e még köztünk valaki, aki ma is elhinné, hogy büntető háború ez Szerbia ellen ? Bizony mosolygunk rajta! Az emberi rossz indulatok dúló csatája ez, az i- rigység, kapzsiság és a hitszegés kiszabadultak az emberi lelkek Pandora-szelencéjéből és ezrével szedik véres áldozataikat. — Egy német költő azt mondja, hogy mióta az első emberpár kiüzetett a paradicsomból, mert evett a tudás fájáról, azóta az emberiség jár-kel a világban és lesi, hátha nyitva van egy hátsó ajtó, emelyen újra bejuthat a boldogság földjére. Pedig — folytatja — az ember csak akkor jut be újra a paradicsomba, ha ismét eszik a tudás fájáról. Mi is kiüzettünk a béke paradicsomából, mert becsületes tudásunkkal, nemes törekvésünkkel mind nagyobb pozíciót szereztünk magunknak dicső szövetségesünkkel együtt a kulturnépek sorában, oda visszajuthatunk a boldogság földjére, ha ismét eszünk a tudás fájáról! A béke lehetőségét hangoztatják már mindenfelé. Ne felejtsük el, hogy akkor szorgalmasan tépjük majd a gyümölcsöket a tudás fájáról. Ne feledkezzünk meg a- 7okról a dédelgetett névtelen hősökről, a- kik ma a béke helyreállításáért kockáztatják életüket; ha jók voltak arra, hogy létünket biztosítsák, megérdemlik, hogy a rég óhajtott jogokat is megkapják. Emlékezzünk rá, hogy a rosszindulatokat nem elég ismét elzárni a Pandora-szelencébe, mert onnan alkalom adtán ismét kiszabadulhatnak ! Gyökeresen kell azokat kiirtani. Pelmann professzor Bonnban megvizsgálta, hogy az örökölt alkoholizmus következtében egy család micsoda pusztítást visz véghez a társadalomban. Egy 1740-ben született német asszony, Ade Jurke, aid a múlt század elején halt meg, iszákos, tolvaj csavargó volt. A tőle származott 834 egyén közül 576-nak az életét hivatalosan lehetett ellenőrizni. Közülük 106 volt törvénytelen. 142 koldus, 64 vándorló koldus, 181 nő volt prostituált, 76 egyént bűntettért és 7-et gyilkosságért Ítéltek el. 75 év alatt ez az egy család segélyben, rabkosztban és fizetett kárpótlásokban az államnak kereken 5 millió márkájába került. Ezek csak a direkt kiadások, ugyanennyire tehető az állam vesztesége azáltal, hogy az említettek mint munkaerő és adófizető alany a társadalomból kiestek. Ugyancsak öt millióra becsülve a reájuk eső részét az igazságügyi berendezéseknek (fogház, menhely, börtön, birák, csendőrök stb„ fizetése) az államnak ez az egyetlen család 15 millió márkájába került 75 év alatt, egy személyre pedig kereken 26,000 márkát költött. Kérdezzük : mit ért el az állam ezen rengeteg összeggel ? Javítottunk- e ezáltal valamit a társadalmon ? Egyáltalában nem, sőt az Ada Jurkék nagy számban tenyésznek és minden egyes tagjuk 26,000 márka büntetést csal ki a társadalom zsebéből. Hol volnánk ma, ha az állam évszázadokon át minden 75 évben racionálisan költött volna 26,000 márkát egy polgárára. Nem uj dolgok ezek, a háború előtt is sokszor hallottuk. Elmondjuk ma is, mert mindannyian reméljük, hogy a háború után más idők következnek. De ne feledjük : az emberiség hátsó ajtókon nem jut be ismét a paradicsomba, a tudás fájáról kell szakitanunk ! A„NAGYBÁNYAI HÍRLAP“TÁRCÁJA Az álom. A Rio Madidi homokos partján tábort ütöttünk. A széles folyó némán hömpölyög el mellette. Száraz idő van és vízhiány. A többiek mind pihenőre lérlek. Egyedül illők a kialvó tábortűznél. A hold megvilágítja a partot, amelyen teke- nősbékanyomok láthatók. Az állatok ott tartózkodtak és elásták tojásaikat, hogy kiköltésüket a napra bizzák. A part szélén, a tábor felőli oldalon, magas, legyezőszerü nyilfüvek rezegnek és hoszszu árnyékukat a homokra vetik. A folyon túl a sötét őserdőből egy hatalmas zakuafa büszkén emelkedik többi társai fölé. Li- ánák kúsznak fel törzsén és ágain, hogy az árnyékból közelebb jussanak a naphoz, a nővények istenéhez. A zakuafában szellem lakik, de az nem veszedelmes, mert a fát ki lehet vágni és igy az istenséget menhelyétől megfosztani. A fakoronákban éjjeli majmok játszadoznak. Egy madár — szárnyait csattogtatva — átrepül a vizen. Félelmetes csend van, még a tücskök és békák sem hangversenyeznek, hogy az éj csendjét megszentségtelenitsék. A szúnyogok sem olyan tolakodók, mint máskor és igy nem csoda, ha á- lomba merülök. Lelkem vándorlásra indul. Tovasiklik az őserdőn, a zakuafa koronáján és a hóval bontott hegyeken át és megállapodik egy hegycsúcson, amelyen borostyánnal befutott hatalmas tölgyfa mered az égnek. Rég elmúlt idők néma tanúja lehet ez a fa, mely már sok embert látott születni és meghalni. A tölgy mellett meredek, szintén borostyánnal befutott szikla emelkedik. A levegő illattal terhes és a lepkék egyik virágkehelyből a másikba röp- dösnek. A hegy alján, egy zöldre festett pádon látom ősz atyámat ülni, aki botjával külömbüző köröket kanyarit a homokba. Most fölemelkedik. Testéhez hosszú kabát simul, lábán magasszáru csizmát visel, mintha a mezőre akarna indulni a vetések állását megszemlélni. — Hiszen atyám már régen meghalt, — gondoltam magamban és elhatároztam, hogy mégis megszólítom. De hirtelen eltűnt szemeim elől. Ebben a pillanatban két fiúcska ugrándozott felém. Sietnek a hegy tetejére, a tisztáson lévő játékhelyre. Az én fiam ... A kisebbik leül és kalácsot süt a homokban. A nagyobbik deszkákat, gerendákat cipel és erős várat akar építeni az oroszok ellen. Hozzájuk sietek köszöntésükre, de a következő pillanatban ők is eltűntek szemeim elöl. Keresem őket az erdőben, a keltben, végigfutom az összes utakat és hirtelen a zakuafához érek, ahol a liánák mint kígyók lábaim köré tekergődznek és elzárják utamat . . . Felébredek. A tábortűz már régem kihamvadt. A hold j csodálatos szépen ragyog az égen és ezüstfáíyolá- j val bevonja az egész tájat. Az álom ezután elkerülte szememet. Rágyújtok egy cigarettára, néhány szál rozsét dobok a tűzre, mely ismét feléled és vigan lobog. Mikor a rőzse keresésére elindultam, lépteim zajával felriasztottam álmából Salvadort, az öreg indiánust. Álmosan mászott elő szúnyoghálójából és part felé igyekezett, hogy megnézze a vizbe rejtett horgait, vájjon nem tévedt-e rájuk valami buta hal.
