Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-06-29 / 26. szám
VJII. évfolyam. Nagybánya, 1915. junius 29. 26. szám. TÁRSADALMI ÉiS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybáuyavidéki Osztályának és a Nagybanyai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 5 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTA NAGY GÁBOR. Fo nunkatárs RÉVfi KAROLY. Szerkesztősig: Hunyady János-u. 14. sz.. hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ■ • hol hz előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. — Tűrhetetlen állapotok. Kifogyhatatlan témája ma a sajtónak az országszerte érezhető drágaság. Úgy a fővárosi lapok, mint a nagyobb vidéki városok sajtója állandóan panaszkodik a drágaság miatt és beszámol azokról a módozatokról, amellyel az eg>es városok tanácsai j segítettek a bajon és igyekeztek elviselhetővé tenni a rettenetes drágas'got. Nemrégiben még ugyebár, nagy gau- diummal kiáltottuk, hogy vannak maximá- j lis árak a piacon, ügyelnek is rá, hogy túl ne lépje azokat a kofa. 1 iol van ma már mindez ? Ez már a múlté, egy szép eszme, kivihetetlen gondolat, ami a szalmalángba elhamvadt, mint már sok más i- lyen intézkedés. A jó csendőr pH- van a piacon és ha nem lenne ő maga olyan jóérzést!, igazságsze'rető, mint amilyennek őt j a magyar állam felnevelte, bizony még annyi igazságot sem élveznél, amenynyi- hez igy, néha, nagy kínnal hozzájutsz. De azért aki neked valamit elad, az egy ar- chimédesi végtelen csavar a markában, amit úgy forgat, ajjogy akar és annyi pénzt présel ki belőled, amennyit akar Megállapítható, hogy mindazok a rokonszenves gseftelő emberek, akik a béke idején, adósságot — adóságra halmoztak, most, a háború alatt akarják adósságaikat kifizetni a szegény fogyasztó közönség zsebéből. S van is erről kitűnő értesülésünk ; a legjobb utón haladnak ezen az úton. Az élelmiszer uzsorának elértük a legmagasabb fokát. A hús megfizethetetlenül drága; baromfit csak tőkepénzesek ehetnek ; zsírral — disznózsírral — csak milliomosok főzhetnek. A paraszfnép uzsorázási hajlamának ma már nincs határa. Az minden térre átragad és mert sehol gátat nem tudnak neki vetni, őrült iran mal rohan előre. És az élelmiszer uzsorával még egyéb is jár! Az erkölcsök eldurvulása. Sokan panaszolják már, a piacon a vásárló közönség inzultusoknak van kitéve. Többen már csak félve és rettegve mernek a a piacra menni. Alkudni vagy az árukra megjegyzést tenni pedig egyáltalán nem mernek. Olyan durvaságot kell hallaniok, a- melyek a becsület és tisztesség elen intézett legdurvább merényletek. Azért örömmel üdvözöljük városunk polgármesterének legújabb akcióját. Már egy Ízben a hatósági burgonyával sikeres hadjáratot indított; most a sertészsírral teszi ugyanazt. Olcsó zsírt fog áru- s i 11 a t n i a város közönsége részére s ha ez is sikerül, ügy a hússal is ugyanazt fogja tenni. Polgármesterünknek van szociális érzéke ; majd elbánik az uzsorásokkal! S mi reméljük is, hogy végét szakítja e jelenlegi tűrhetetlen állapotoknak! Lesz buzak'enyér. A háború bizonyos szenvedésekkel jár még azokra is, akik csak hírből hallják az ágyudörgést. Az itthomnaradoltak bajlódnak a drágasággal, meg egyéb nyomorúsággal és bizony fanyalogva eszik a hadikenyeret. De a jóérzésüek váltig csak azt mondogatják erre is: mindezt a sanyaruságot el kell tűrnünk azokért, akik helyettünk és érettünk ott harcolnak diadalmas csatákban a megsokasodott, de mégis uapról-napra gyöngülő ellenség sorfalai előtt. El kell tűrnünk az itthonvaló szenvedéseket azért a nagy célért, hogy megérjük magunk, vagy megérjék ivadékaink a Mátyás király dicsőséges korszakának visszatérését s a békés épitőmunkának hosszantartó nyugalmas napjait. Most minden mindegy, úgy van jól ahogy van, csak végül — győzzünk! Ez a fő. Mi ehhez a nagy célhoz képest, hogy egy kis átmeneti időbe i liadikenyeren kínlódunk ? Ám ha ezen a csekélyke Ínséges állapoton is A„NAGYBÁNYAI HÍRLAP“TÁRCÁJA r Éjjeli járőr a havasokon. Alszik a város, csend van a tájon, Az egész vidék egy mélységes álom. Csak egy kis csapat törtet a hóban, Pedig a nap már rég lenyugvóban. Sötétben tovább is fel csak a hegynek, A mely messze feltör a magas egeknek. És fent a csúcson a szabad ég alatt, Megállapodik az elfáradt csapat. Fegyvert vállaikrói a hóra letéve, Rá támaszkodnak némán elmerengve. A szemük feszülten figyel a határra, Nem-e készül ármány szenvedő hazánkra. De a lelkűk nincs ott, elkalandoz messze, Az elhagyott kicsi fészket megkeresve, Hol nehezen várják haza a katonát A rég eljött fiút, testvért, családapát. Szurduk-szoros, 1915. évi junius hó 6-án. Pap József, népfölkelő újonc. Csendes hősök. Hat öreg ur ült egymás mellett a törzsasztalnál, amelynél már harminc év óta minden este ugyanabban az órában, ugyanabban a vendéglőben megjelentek. Kényelmesen üritgették poharaikat, kölcsönösen kicserélték gondolataikat és emlékeiket — azután szétváltak és kiki hazatért békés nyugalomra. A régi jó idők visszaemlékezése forrasztotta és tartotta egybe az asztaltársaságot. Mikor már az est jóval előbbrehaladt és a gondtalan ifjúság nagy zajjal elözönlőbe az asztalokat, az öregek csendesen, zajtalanul visszavonultak és helyet adtak a virágzó, tobzódó uj életnek . . . Ma csak öten ülnek a bizalmas társaságban, pipázgatva, bodor füstöket eregetve és sörözve. A telegráf éppen most hozott újabb hirt az ellenség felett aratott győzelemről Oroszországban. — Vájjon hol maiadhat ma Rendant? — Talán beteg? — Eddig még sohasem hiányzott körünkből. És mikor már a társaság feloszlóban volt, hir érkezett a sohasem hiányzó öreg úrról. A hirt a vendéglős terjesztette. Rendant sürgönyt kapott, hogy Oroszországban harcoló fiai közül az egyik hősi halált szenvedett. Az öt asztaltárs megdöbbent, szomorúan egymásra néztek és mindegyik a saját fiára gondolt, akik szintén ott állanak az ellenség pusztító füzében. Másnap este Rendant már megjelent a szokott helyen. Arcának egy izma sem árulta el, hogy mi háborgott lelkében tegnap a szomorú hir hallatára és mi tartja még most is izgatottságban. Alakja egy kicsit meggörnyedt, nem ült olyan e- gyenesen helyén, mint tegnapelőtt és fátyolozott szemei mögött visszafojtott fájdalom vonaglott. És mikor asztaltársai néma részvéttel melegen szorongatták kezét, szent megnyugvással mondta : — A legfiatalabb volt ! — Szegény fiú ! — Ej, ne beszéljünk többet róla. Van még két másik fiam. Velem együtt most százezrek feláldozzák legdrágább kincsüket a haza becsületéért é;:. dicsőségéért, — igy folytatta miközben szemei büszkén felragyogtak : — Miért siránkozzam ? Ellenkezőleg: büszkeség dobogtatja szivemet, mert elmondhatom, hogy derék fiaim is hősökként küzdenek a bátrak sorában! Minden katona élete az Isten kezében van és nem minden golyó talál! Elsiratjuk, megj gyászoljuk szeretteinket, de nem csüggedünk ! Ez
