Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-23 / 21. szám
1915. Május 23. nagybanyai hírlap 3. juk, mint a nagy „aranyborjú“, amely körül — lemeztelenítve íáncounk mór,' Ha eprekért :: ni, ezért is érdé nies V.őlt egy j nemzetnek hadba indulnia, hogy megláthassa, kik akarnak és kik se de élíLködni a testén és hogy kik azok, kik ha nem is e ósküdtek durva szipo- lyozással, de megtagadják testi épségük dacára a részvéteit e világ-.'cd; tő Idizdelemben. A nemzetnek nem csak külső, de belső ellenségeit is meg kell ismernie. A külsőket már háború előtt ismerték, t. i. azok, akiknek nyitva volta szemük. De belső férgeinket, amelyek a nemzet életfőrzsén rágódnak és rágódlak, már kevésbé ismertük. Talán még értékesebb, hogy ezek is föl- szinre kerültek. Külső ellenségeinkkel úgy látszik, végtére is, igen jól el fogunk bánni. A végső eredmények már nem sokáig váratnak magukra. De most már ideje, hogy az operáló késhez is hozzányúljunk és ki- | messük a nemzet testéből a fekélyeket, amelyek j eddig csak lappangva, alig észrevehetőlég őrölték a nemzet élete fáját. Szükségesnek kell tehát mondanunk, hogy meg jött a hábru. S ha addig tart amíg felszínre kerül minden élősdi féreg és amíg a nemzet elvégezheti a nagy szelekciót ériékes és káros sejljei között, egyáltalán nem panaszkodhatunk, jó lélekkel megnyugodhatunk. Hazafias románok. A nagy világháború közelebb hozta e hazában élő, külömbözö nemzetiségű egyének szivét s a hazaszeretet érzésének csodás virágait fakasztotta a lelkekben. Nem múlik el nap, hogy ne olvasnánk a nemzetiségi vidékek egy-egy kiváló vezér alakjáról, akik nyíltan é§ őszintén tesznek j vallomást igaz hazaszeretetükről. Az egyszerű föld- míves népről, akik ott vannak a lövész árokban, a magyar fiúkkal együtt, már meggyőződtünk, hogy velünk együtt éreznek s épp oly hős magatartást tanúsítanak, mint a magyarok. A nép vezetői, az intelligens emberek pedig minden alkalmat felhasználnak arra hogy dokumentálják ragaszkodásukat a hazai röghöz. Most is fénye's bizonyítékát adta egy román nemzetiségű ügyvéd Temesváron, törhetetlen hazaszeretetének, amidőn Temesmegye közgyűlésén, kárpáti győzelmeink alkalmából lelkes hanga és hazafias szellemű beszédei tartott mely méltó arra, hojv a legszélesebb körÜM ismertté váljék. Dr. Cos te Gyufa ügyvéd a legtekintélyesebb bizottsági tagok egyike a megye gyűlésen a ■ következő beszédet intézte a románság neve- j hen az elnöklő Joanovici Sándor főispánhoz: „A muhbim — úgymond — nem egyszer hangoztattuk a ti ön iránti megingathatatlan hűségünket, nem egyszer vallotta és hirdette a nemzetiségi komité is, hogy bekében és veszedelemben mindig van egy magasztosabb, szentebb érzelem, mely mindnyájunk lelkét áthatja és ez a hazaszeretet. Mi nem titkoltuk, hogy a hazaszere* tét alatt a magyar íörvéilyek iránt való tiszteletet és engedékenységet, eszményeink respektálását, a haza integritásának csorbítatlan épségbentartását, a haza minden talpaiattnyi földjének, ha kell életünk árán való megvédelmezését értettük és, értjük és hangoztatnunk kell, hogy bárkivel szemben meg fogjuk védeni hazánkat, még ha saját faj- testvéreinkkel is találjuk magunkat szemben. Világháborúnak kellett elkövetkeznie, hogy dokumentálhassuk hazafiságunkat. A mouarkia cs első sorban Aáagyararszág most tapasztalhatja, hogy nekünk, románoknak nincs és nem is volt más életcélunk, csak az, hogy ez az ország nagy, hatalmas és boldog legyen és határán belül mindenki érvényesüljön megelégedetten és boldogan, j j a nélkül, hogy a legcsekélyebb kapcsolatban volna bármiféle idegen mozgalommal. A közös veszedelem kölcsönös tiszteletre, megbecsülésre és szeretetre fog vezetni a jövőben. A lelki közeledés már most tekintélyt kölcsönzött odakünn és retentö, megfémlelitő hatást gyakorolt. Ez a háború győzelmünkkel fog végződni és reméljük, meg fogja teremteni az őszinte közeledést s egy szilárd, magasztos alapokra épített Magyarország uj jövője közeledik el, a melyben mindnyájan megelégedettek és boldogok leszünk.“ Szeretettel fogadjuk a hazafias érzés eme lángoló megnyilatkozását, mely biztosítéka egy szebb boldogabb jövőnek s mely azt mutatja, hogy az egész országban mindenki egyöntetűen érez a haza és trón iránt. Vásároljunk hadi segély pósía bélyeget. Hosszabb ideje olvassuk lapjainkban ezt a figyelmeztető szózatot, mely nagyon csekély áldozatot ró űz egyesre, a nemes célú alapot pedig tekintélyes összeggel gyarapíthatja. 1912, évben a belföldi forgalomban 255, 520.320 lévelet és 159.762.888 levelező lapot kézbesített pósiánk, külföldre feladásra került 42,591, 286 levél és 19,890,120 levelező lap vagyis ösz- szesén 447,864,514 darab levél és levelező lap. Ezen kívül szállított hírlapok, nyomtatványok, áruminták, díjmentes postai küldemények száma 298i 349,277 darab. — Ilyen számok legélénkebb tanúságai annak, hogy filléres áldozatok mily tekintélyes alapot e- redményezhetnek. A kereskedelmi kormány egy előre az 5 és 10 filléres levélbélyegeket bélyegeztette felül a 2 filléres hadi segéllyel s ebből már látjuk, hogy a póstai forgalom nagy tömegét képező levél és levelező lap van kiadva a hadban rokkanttá vált katonáink segélyezésére szolgáló alapot tekintélyes összeggel növelni. Sajnos eddig még kimutatás arról közzé nem tétetett, hogy az egy havi hadi bélyeg eladásából mekkora össz.cg jutott a jótékony alapnak. Ily képen még megközelítőleg sem alkothatunk magunknak fogalmat arról, hogy a sol^ oldalról igénybe vett nagyközönség ezen arányú áldozat készsége mily fokú. — Megfigyeléseim szerint — ámbár azok irányt- adók nem lehetnék — a hadi segély bélyegek használata a levelező közönség részéről igen korlátolt — 137 levélből mindössze 38 volt hadi levélbélyeggel ellátva, vagyis nem egészen 28%-a mi a legfeltűnőbb, hogy Budapestről érkezett 41 levél egyetlen egyikén sem volt hadi segélyes bélyeg látható, — a mi arra látszik mutatni, hogy székes fővárosunk igen sok bélyeg árusítója nem kapott eladásra hadi bélyeget. — Érdekes, hogy hadisegélyes bélyeget használt tisztviselő, pap és katona, más foglalkozású ágazatok a rendesbéiyeggei látták el leveleiket még dúsgazdag földbirtokosok is. — Ha az országos átlag a fenti illetőleg a 30% — Ezt jól csinálta ! Benen ezt már nem hallotta. Hörögve ros- kadt össze. Maga a tábornok segített őt felemelni s mialatt hordágyon elszállították, ment ki a parancs: Riadó ! Még ma el kell foglalnunk B-it ! * A fiatal hadnagy sokáig lebegett élet és halál között. Az orvosok minden lehetőt elkövettek, ; hogy a fiatal életet megmentsék, de a súlyosan sebesült karnak erejét, mozgékonyságát nem tudták visszaadni. Benen erről mit sem tudott. Nem | hallotta az ágyuk távoli menydörgését, nem látta az érdemrendét, amelyet vitézségéért kapott. Láz- álmaiban hol anyjánál időzött, akit oly nehezen hagyott el, hol csaták förgetegjében képzelte magát. A fiatalos erő azonban győzedelmeskedett. ! Néhány nap múlva mély álomba merült, amelyből az életre ébredt fel ismét. — Győztünk ? — ez volt az első kérdése. — Igen, hadnagy ur, — felelte az orvos — az oroszokat még azon éjszakán visszavertük. A . huszárok bátran verekedtek. Most már látta a mellét diszitő kitüntetést, <de látta azt is, hogy örökre nyomorékká lett. És ekkor újra kétségbeesés fogta el. Tehát örökre búcsút kell mondania életpályájának, búcsút ál- inainak ! A kocsi lassan gördült a kastély elé. Rudolf j annyira fölépülf, hogy hazaszállíthatták. A bátor huszártiszt, aki nem rettent vissza a legvéresebb halál képétől sem, rettentő küzdelmet vívott önmagával. Élnie kellett az anyja miatt, hogy meg- édesitése annak napjait! Most ott feküdt a napsugaras szobában, mellette ott ült az anyja. — Hála Istennek, csakhogy itt vagy ismét, drága fiam ! Úgy reszkettem az életedért! — Most már nem kell féltened. — Itt maradsz nálam ? — Igen, mindig. Valami különös remegés volt észlelhető a hangján. Hisz az anyjának fogalma sem volt a ; karja nyomorékságáról. — Nem mégy többé vissza az ezredhez ? — Nem, mama. Valami másról szeretett volna beszélni. — Mama, még meg sem csodáltad a kitüntetésemet I — Milyen büszke vagyok . , . De hirtelen abbahagyta. sebesült megfeledkezve, a béna karjával akart odany.ulni a melléhez, de nem ment. Csak most tudta meg, hogy egyetlen fia nyomorék tett! Nem birt erőt venni magán és zokogva bámult rá. — Miért kellett ennek éppen veled történnie ! A fiú arcán fájdalmas vonás futott végig. — Anyám! én a hazámért áldoztam föl testi épségemet s ha kellett volna, föláldoztam volna az életemet is. Ahol oly sok szív vérzik, nem szabad egyesek fájdalmát előtérbe tolni. — Szegény fiam! Szegény jó gyermekem l — Anyám, az én sorsom arany ! Hány ember hagyta nyomorban, szükségben a családját és hányat nem lát többé soha a családja! Nem mi hoztuk a legnagyobb áldozatot a hazának. Nézd, ott van a kertészünk. Annak elesett a fia! Dél felé járt az idő, amikor a kertész felesége jölt jelenteni úrnőjének: ' — Elesett a fiam ! — És maga túlélte ezt a csapást, jó asz- szony ? — kérdezte könyezve a báróné, aki még mindig fia nyomorúságát siratta. — A hazának áldoztuk fel őt és az áldozatot jó szívvel kell adni! Nagyon előre merészkedett, megsebesült és néhány nap múlva a kót- házban meghalt. A báróné most kezdte belátni, hogy nem egyedül áll az ő anyai szive a fájdalomban és némán, de szeretettel szólította meg az egyszerű asszony kezét.
