Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-18 / 20. szám

nitóságát, hogy mindenütt, ahol lehetséges minél nagyobb körültekintéssel és minden kínálkozó vagy igénybe vehető eszköz segítségével munkálkodjék azon, hogy a madarak és fák napját ez évben is az erkölcsileg és közgazdaságilag oly nagy jelen­tőségű intézmény szelleméhez híven megünnepel­jék. Hívják össze a gyermekeket ott is, ahol ezidő szerint a tanítás szünetel, hogy a madarak és fák napját kirándulás keretében megtarthassák, és igy a tanítók és tanulók hosszas elválásával szemben ismét egy alkalom nyíljék, melyben a köztük való kapcsolat megújul és megerősödik. Így remélhető, hogy az 1914. évben hivatalosan ismert 7700 ün­neplő iskola száma amadarak és fák napja fennál­lásának tizedik évében ezrekkel fog emelkedni, Ta­nítóságunk meleg büszkeséggel tekinthet ez intéz­ménynek egyedül az ő közreműködésével elért cso­dás felvirágozására, melyhez hasonlót a világ e- gyetlen egy államában sem találunk. Nagy a gyógyszerhiány. Orvosi körökben és közegészségügyi hatóságoknál nem kis gondot okoz, hogy bizonyos, fontos gyógyszerek kifogytak, vagy hamarosan kifogynak. A háború folytán előállott nagyszámú sérülések és betegségek bizo- nyos gyógyszereket ugyanis teljesen kimerítettek. E hiányok természetesen ott is, ahol a készletek csak megfogytak, nagydrágulást idéztek elő. A hi-' ány — és ez a nagyobb baj — nemcsak a kész gyógyszer készletekben állott be, de a nyers gyógyszer anyagban és a vegyi gyárak gyógyszertermékeiben is. Ez ért a legnagyobb valószínűség szerint hatóságilag fognak intéz­kedni, hogy bizonyos szükséges gyógyszerekkel takarékoskodjanak az orvosok és a patikusok. Teljesen kifogytak a francia és angol gyógyszer különlegességek. Ezeket azonban pompásan tudják más szerekkel pótolni és az orvosok véleménye szerint a gyógykezelés szempontjából egyenesen előnyös volt, hogy e szerek kimentek a forgalom­ból, mert a legtöbbje a radikális kezelésre a ko­moly orvosi tudomány nézőpontja szerint egyene­sen káros vojj. Gyógyult ló a gazdáknak: A gazdasági munkálatok kellő időben való elvégzésének egyik legnagyobD akadálya az a körülmény, hogy a ka­tonaság a csapatok szükségletére nagyszámú lovat vitt el a háborúba. Ezenkívül a szállításokhoz is nagymennyiségű polgári fogatot rekviráltak. A hadvezetőség elhatározta, hogy a betegen, vagy sebesülten visszaérkező lovak számára kórházat rendez be, ahonnan a gyógyult, de nem harcké­pes lovakat mérsékelt áron adja el a gazdáknak. Mint a gazdák orgánuma értesül, a hadvezetőség. Magyarországon 42 ilyen lókórházat rendezett be, melyek mindegyikében átlag 500 lovat ápolnak. Ezen lókórházakból eddig 3186 lovat adtak ki a gazdáknak. Mozi. Az elmúlt héten igen szép moziképe­ket láttunk; különösen kitűnt egy Reinhard-féle csodaszép ballada a varázs gyűrűről, melyet nem egyhamar fogunk elfeledni és páratlan szép volt a csütörtöki dráma. Úgy értesülünk, hogy a közönség egyrésze Pathé- képeket óhajtana me­gint. Mi, a magunk részéről nem javasolnánk az igazgatóságnak, hogy Pathé képeket rendeljen. Nem pedig azért, nehogy esetleges tüntetésekre adjon okot. Tagadhatatlan, hogy a Pethé-fiimek felülmúlhatatlanok ; de számolni kell a közönség egyrészének hangulatával is. Jó lenne háborús aktuális képeket rendelni. Triesti általános biztosító társulat (As- sicurazioni Generáli) Budapesti, V., Borottya-ut- ca 10. és 12. A „Közgazdaság“ rovatában közöl­jük a Triesti általános bisztositó társulat (Assicu- razionr Generáli), e legnagyobb leggazdagabb és legrégibb biztosító intézetünk mérlegének főbb a- ! datait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e célból hozzá fordul a legnagyob készséggel | szolgál. Az intézet elfogad: élet-, tűz, szállít­mány-, üveg- és betörés elleni biz­tosításokat. Közvetít továbbá: jégbiztosításo­kat a Magyar jég- és visszontbiztosifó r. t., bale­set- és szavatossági biztosításokat az Első o. ál­talános baleset ellen biztositó társaság, valamint kezességi és óvadékbiztositásokat, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosí­tásokat és versenylovak, telivérek és egyébb érté­kesebb terfyészállalok biztosítását a „Mine.va“ ál­talános biztositó részvénytársaság, valamint áru- és utipodgyászbizfosifásokat az Európai áru- és podgyászbiztositó részvénytársaság számára. SZERKESZTŐI ÜZENET. Névtelen levélírónak. Ön azt irja, hogy két asszonynak csevegését kihallgatta, kik állítólag megállapították életmódjukat arra az időre, mig férjük a lövészárokban küzd a Hazáért s mely é- ietmód a laza erkölcsök régiójába tartozik. Felele­tünk erre a következő: 1. Azok a hölgyek bi­zonyára akkor is megcsalják férjöket. ha azok itt­hon vannak; 2. Ki telte meg önt erényőrnek ? 3. Nem illik mások bizalmas beszélgetését kihallgat­ni és 4-szer, 5-ször századszor: ha véletlenül kénytelenek is vagyunk fültanui lenni az ilyen tit­kos vallomásoknak, legnagyobb gyalázat azt nyil­vánosságra hozni. Gavallér férfi ilyet nem tesz. Pfuj! V e r s i r ó . Rósz verset írni nem szégyen csak ismerjük is be hibánkat, magunk is sok me- merényletet követtünk el hosszú irói pályánkon a lyra ellen. Érdeklődő. A német csatadalokból még hozunk egy pár szebb példányt. Egyről-másról. Mennyire megváltoztatja az emberek hangu­latát és külső ábrázatát á jó hir, a döntő győzel­mek hire ! Mosolygva lángba borult arccal, tüzes szemekkel járnak uton-utfélen s el-ei mondogat­ják egymásnak a Hőfer-féle jelentéseket, néha egyetmást meg is toldva a mi javunkra. De csak az optimisták! A pezszimisták pedig valami keser­nyés mosolylyal mutatják örömüket, melyből ki­olvasható, hogy kételkednek. Arcuk minden voná­sára rá van írva ez a kérdés: vájjon igaz-e ? Hát­ha Hőfer nem mond igazat, hátha éppen az el­lenkezője a valóság? Okoskodnak, tépelödnek, találgatnak. Két pesszimista megáll az utcán s i- lyen forma beszéd keletkezik köztük: — Olvastad a nagy győzelmet? — — Igen ! — — Mit szólasz hozzá ? — — Azt, hogy nem lehet igaz. Mert előzőleg százhatvanezer fogolyról volt szó, pedig csak nyolcvanezer van. — — Az sem igaz. — — Persze hogy nem. Én tudom, hogy miért hirdetik a nagy győzelmet! — — Miért ? — — A hadi kölcsönért! — — Hogyan! — — Hát másképpen nem kapnának pénzt! — — Meglehet bizony. — — Nemcsak meglehet, de úgy is van. Tu­dok én, amit tudok. — A korzó túlsó felén megint két notórius pesszimistát látok súgni — búgni: — Nagy katona szállítás van Kőrösmező fe­lé. Az oroszok megint betörtek Mármarosba. — — Hallottam. Hová menekülünk? — — Kolozsvár felé. — Nem uraim ! Nem Kolozsvár felé, hanem a poklok mélységes fenekébe úgy, hogy többé visz- sza se‘ jöhessenek! Hogy ne terjeszthessék Nagy­bánya városában a mérget, dögleletes párájukat! Gyáva bitangok! * * * Jó órában legyen mondva, városunkban ed- digelő nem akadt senki, akit visszaéléssel megvá­dolt volna valaki. A megyében egymásután tar­tóztatják le a tolvajokat, zsiványokat, kik a Hazát megrabolták. Tisztes nevek viselői kerülnek bi­lincsre s viszik őket a hadbíróság elé, hogy mél­tó jutalmukat elvegyék a hazaárulásért. Nagybá­nya városa érintetlen. Hála Istennek! Nem is hit­tük soha, egy pillanatig sem, hogy itt is akadhat eltévelyedett ember. A világháború nagy forgatagjá- ból, mely az emberi erkölcsöket annyira próbára teszi, városunk minden lakója diadalmasan fog kikerülni. Ám ezt az örvendetes tényt nem jegyezzük fői, mint valami nagy dicsőséget. Ez hazafias, becsületes kötelesség volt, ami dicséretet nem érdemel. Szomorú lenne, ha a becsületességet, az igazi hazafiasságot — mint fehér hollót dicsérő himnuszokkal illetnénk. A Triesti Általános Biztositó Társulat (Assicurazioni Geuerali) f. évi április hó 14-én tartott 83-ik rendes köz­gyűlésén terjesztettek be az 1914. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1914. december 31-én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 1,295.816.563. — koronát tettek ki és az év folyamán bevett dijjak 57.686,190 koro­na és 74 fillérre rúgtak. Az életbiztosítási osz­tály dijtartaléka 20.917,413 korona és 91 fillér­rel 419.031,610 korona 88 fillérre emelkedett. Az életbiztositottak osztalék-alapja 8.041,461 ko­rona 38 fillért tesz ki. A tüzbiztositási ágban, beleértve a tükörüveg biztosítást, a díjbevétel 19,394.853,656. — korona biztosítási összeg után 32, 885.788 korona 77 fillér volt, miből 11.563, 659 korona 31 fit!, viszontbiztosításra fordittátott, ügy, hogy a tiszta díjbevétel 21 322,129 korona 46 fillérre rúgott és ez összegből 15.485,810 ko­rona 20 fillér mint díjtartalék minden tehertől menten jövő évre vihetett át. A jövő években ese­dékessé váló dijkütelezvények összege 156.652,322 korona 43 fillér. A betörésbiztositási ágban a díjbevétel 1.873,080 korona 84 fillérre rúgott, mi­ből levonván a viszontbisztositást, a tiszta díjbe­vétel 1.032.082 korona 74 fillért tett ki. A szállít­mánybiztosítási ágban a díjbevétel kitett 7.569, 223 korona 43 fillért, mely a viszontbiztosítások levonása után 3514,676 korona 21 fillérre rúgott. Károkért a társaság 1914-ben 48. 992.434 K 88 f. és alapítása óta 1.212012.598 K 55 f. fize­tett ki. E kártérítési összegből hazánkra 244. 624,706 K 27 f. esik A nyereség-tartalékok kö­zül melyek, összesen 13978,966 K 09 f-re rúgnak, különösen kiemelendők: az alapszabályszerinti nyereség-tartalék, mely 8.604 K 84 f. teszki, az értékpapírok árfolyam-ingadozására alakított tartalék, mely az idei átutalással együtt 2.575,771 K 48 f-re rúg, továbbá felemlítendő a 160.000 K- ra rugó kétes követelések tartaléka és az in­gatlan tartalék, mely az idei átutalással 2.638, 805 K 77 fillért tesz ki. Részvényenként 500 arany frank osztalék kerül kifizetésre. A társaság összes tartalékjai és alapjai, melyek az ideji átutalások folytán 456.949,184 K 97 f-ről 480.984 656 K 23 f-re emelkedtek, a következő elsőrangú értékben vannak elhelyezve; 1. Ingatlanok és jelzálog kö­vetelések 108 383,641 K 09 f. 2. Életbiztosítási kötvényekre adott kölcsönök 59.112,928 K 90 f. 3. Letétbe helyezett értékpapírokra adott 8.214,629

Next

/
Thumbnails
Contents