Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-24 / 12. szám

1914. március. 24. NAGYBANYAI HÍRLAP

tanítási módja sok tekintetben nem áll összhangban a mai kor felfogásával, de ez legfeljebb reformokat tenne szükségessé, amelyeket a kultúra magaslatán álló intézkedő tényezők a kötelessé- göket képező szeretettel megfognak találni, de nem ad jogot a tudománynak arra, hogy megtagadja anyját: a vallást.

Lendvay színház.

Utolsó hét! Derék színészeink vonulnak Nyíregyházára, hol 3 hónapos szezonuk lesz. Azt hisz- szük jó emlékkel fognak távozni tőlünk, hol anyagi és erkölcsi sikerekben volt részük.

Hétfőn a Csitri, 4 felvonásos francia vígjáték került színre, mely a budapesti Vígszínház műsorából való. Főtulajdonsága, a darabnak fehér volta ; mert valóban semmi nincs benne, ami az igazi francia kosonériákra emlékeztetne. De ha- miskodás van benne elég. Kedves huncutságuk, víg kedély, őszinteség, ifjúság, elevenség, grációzi- tás, szeleverdiség, szűzies tisztaság és okosság, tiszta gondolkodás és bolond kis cselekedetek jellemzik a csitrit. Egyszóval az újabb francia irók receptjétől eltér s mégis mulattató. Úgy látszik, hogy sikamlós durvaságok nélkül is jól eltud mulatni a közönség.

Róna Stefi játszta a csitrit ötlettel, pajkos- sággal; ha valamit kifogásolhatnánk, úgy az nem egyéb, mint egy pici szerep nem tudás. Delanóy szerepét Lajthui játszta, s vele ismét egyikét aratta szebb sikereinek.

Kitűnő volt Zöldi Vilma egy könnyüvérü színésznő geniális alakításában. A két jóságos nagynéni szerepében Homokai Gábriella és Csep- reghy Irma jeleskedtek. Lenkey a gyámoltalan fickó szerepében elég jó volt, csak túlságosan ha« donászott megint és arcát erősen tele rakta festékkel és miegymással. Derekasan játszta meg szerepét Bányai Elel egy vén kisasszony alakításával. Stoli, Bónyi, Rogoz, Rónai, nagyban hozzájárultak az est sikeréhez. A darabot telt ház nézte végig. Kedden a karszemélyzet jutalomjátékául az „Elvált asszony“ operettet adták. Az előadásnak kiváló érdekességet kölcsönzött Antal Erzsi, kolozsvári primadonna vendégszereplése, kit a nagybányai közönség már ismert s kit tüntető éljenzéssel fogadott. A darabról nincs mit Írnunk, sokszor játszták már nálunk s mindig tetszett gyönyörű muzsikája s csintalan librettója. Az előadás ünnepi számba ment: korrekt, szép, gördülékeny volt. A zenekar is kitett magáért; a jeles fiatal karmester babérkoszorút kapott ismerősei — és tisztelőitől. Mit mondjunk a bájos Antal Erzsiről? Rövid ittléte alatt mint igazi művésznőt ismertük meg; most újra bebizonyította kiválóságát. Bármely város irigyelheti Kolozsvártól. Gyöngyi Jolán sikereinek egyik legszebbikét aratta ismét. Hangja csodásán csengett. Galgóczy szép tenorja kellően érvényesült. Endrey Jenő, kit zugó tapssal fogadott a közönség, — megint jeleskedett; Antal Erzsivel lejtett táncát háromszor ujrázta meg a közönség. Kitűnő alakok voltak Stoll, Fekete, Rónai, A karszemélyzet precízen énekelt.

Szerdán piros szinlap hirdette a Zsábát és valami kabarét. Talán leghelyesebben járok el, ha a szerdai előadásról nem irok semmit. Nem pedig azért, mert a darab maga értéktelen semmiség, az előadás pedig boszantó rossz volt. Lajthai és Stoll kiilömb darabot választhattak volna jutalomjátékul ; vagy ha már ez kellett nekik, legalább gondoskodtak volna arról, hogy a játszó személyzet —. őket se véve ki, — megtanulja szerepét. Egy szóval gyalázatos rossz előadás volt, miről nem érdemes beszélni.

Utolsó előadásul és Zöldi Vilma jutalomjátékául „Bent az erdőben“ cimü 3 felvonásos dráma került szilire. Mindjárt azzal is kezdhetném, hogy az egész szezon alatt szebb, élvezetesebb előadást nem láttunk. Nem is csoda. Zöldi Vilma, Rogoz, Homokai Gabriella és Rónai, ez a négy Istenadta művész kezében volt letéve a darab sorsa. Meg is feleltek a beléjök helyezett bizalomnak. Oly magas nívón álló előadást produkáltak, minőt vidéken ritkán lehet látni. Zöldi Vilma, ez a bájos művésznő végic-valahára neki való szerephez jutott s játékával valósággal elragadta a közönséget. Homokai Gabriella, kinek sokoldalúsága ismeretes, — a legtisztább művészi érzékkel ábrázolta a boszuáló oláh asszony szerepét. Rogozt mindig becsültük kiváló drámai alakításaiért, de ez alkalommal önmagát múlta felül. Rónai megállapodott művész, kiről csak jót mondhatunk. Nem is volt több szereplő e darabban. Kár is lett

Teltek a napok. Ritkán láttuk a leányt. Nem bujt ki szobájából. Amikor ki is jött, csak pár percig időzött künn, de előbb mindig kikémlelte, hogy nincs-e más is az udvaron?

Csak tőlem nem félt. Mi már ismerősök voltunk. Anyámtól, testvéreimtől menekült; a „gróf- né-“tói irtózott. Pedig „ő méltósága“ mindent elkövetett, hogy megismerkedjék vele. Kiült ajtajába s szoptatta a kis grófi csemetét s le nem vette a szemét az ismeretlen leány ablakáról. Hasztalan. A leány nem mutatkozott.

Megérkezett a nagy nyári szünidő, az augusztus. Egy reggel Jóska azzal a hírrel lepett meg, hogy kis baba van a háznál; ő fogja a babát ringatni, erre a tisztségre őt szemelte ki a majsztramné. Örült neki. Kellemesebb szórakozás, mint ócska csizmákra foltot vetni.

Alig vártam, hogy én is lássam. Az is bekövetkezett, Hófehér párnákon, selyem szalagos főkötőben feküdt a kis leányka. Gyönyörű gyermek volt, Kövér, egészséges, piros a kicsattanásig. A hosszú nyári délutánokon együt ringattuk a babát Jóskával, kinek nagyon aranyos dolga volt: még ezüst órát is kapott a szép mamától. Minden hónap első napjaiban 50 frtot hozott a posta a majsztcr címére. Arra emlékszem, hogy a pénzt mindig Nagyváradon adták föl.

Október elején egy délután egy öreg polgárasszony jelent meg s elvitte a gyermeket. Akkor egész éjszaka hallottuk a fiatal anya sírását.

Másnap a jólismert hintó állt meg újra a

kapu előtt s az a bizonyos öreg ur szállt ki belőle. Sohase feledem el, mint ölelték meg egymást. Csak egy édesapa tud úgy ölelni.

S vitte magával a szép gyermekanyát. Mert csak most látszott meg igazán, hogy milyen szép! Arca megtisztult, szeme ragyogott, bőre mint a patyolat, melyre rózsavizet hintenek. Karcsú lett, mint a nádszál, járása ringó, varázslatos. Csak nagy szemében látszott az eltemetett, magába fojtott fájdalom.

Mikor mellettem elhaladt, búcsút intett kis kezével s valamit mondott, amit nem értettem.

Elmentek. Üres lett a fészek. Majszterné asz- szonyom ismét nagy takarításba fogott, s porolt egész nap az urával, hogy mindent megeszik, koldusbotra jutnak.

A „méltóságos“ asszony is kijött s csak any- nyit kérdett a csizmadiádétól:

— No elment már az a megesett leány?

Ez a kérdés megragadt az eszemben s beszaladtam édes anyámhoz, hogy mondja meg: mi az a megesett leány ?

Anyám felelt is reá, de nem szóval, hanem egy olyan csattanós poffal, ami megért testvérek közt is kettőt.

Ettől a perctől sohasem beszéltem róla. De úgy magamban százszor is ráemlékeztem, különösen a kis babára, kit Jóskával annyit ringattunk.

*

* *

Teltek az évek. Elkerültem a Szappan-utcából. Nem láttam többé az öreg Zsorzs grófot, sem

volna, hogy e négy művész játékát gyengébbek elrontsák. A szinház tele volt s zajosan éljenezte a búcsúzó művészeket.

Szombaton már Mozi előadás volt.

HÍREK.

Március 23.

Bimbóhullás.

A szülő nem a szemével hanem a szivével nézi a gyermekét. Nincs fenségesebb érzése az emberi léleknek, mint a szülők szeretete gyermekeik iránt! S ha elveszíti azt, kit a szeretet lángoló melegével ölel körül: a legsötétebb küzdelmek prédájává lesz a lélek.

Bimbóhullás volt! Egy pazar szépséggel, jósággal megáldott kis leányka előtt megnyílt a csillagrajokkal telehintett távoli menyország s a halál rettenetes árnyékába sodorta a kétségbe esett apát. A kíméletlen, kegyetlen sors rátaposott az apa szivére.

Ott fekszik koporsójában a gyermek, kinek rózsás arcát a halálkin liliommá fehérítette. Alszik, halálálmot alszik. Az álom kezén rajta van *a halál ujja. Lelke előtt megnyílt a végtelenség. Lezárt szempillái alatt kiégett csillag fénye hamvad ; ajkára ráfagyott mosolyának szent ártatlansága, kis kezecskéi olyanok, mint két hervadt levél.

Vergődik az én lelkem is nesztelen szárnyveréssel s fölöttem árnyékok suhannak át. Amint elnézem a lehullt bimbó temetését, az aggodalom haláhnadara repdes fejem fölött. S én bár remegő kézzel de erősen, erősen szorítom szivemre az én kis leányomat ....

Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának csütörtökön d. e. 10 órakor tartott rendes közgyűlésére városunkból mintegy 14 bizottsági tag utazott be Nagykárolyba, hogy a talán utolsó választási aktusban kivegye a maga részét. Vehemens politikai vitával kezdődött a túlságosan látogatott közgyűlés; Falussy Árpád és Lukács László ugyancsak összecsapták kardjukat a nemzetiségi vitában ! A választások eredményeként Dr. Kölcsey Ferenc egyhangúlag tiszti főügyészszé, Gáspár Pál 13 szótöbbséggel

büszke feleségét, ki lenézett mindnyájunkat. A csizmadia is ott hagyta régi lakását; kapott szebbet, jobbat, hol nem kellett annyit éheznie; cégtábláját áttette a házsongárdi temetőbe. A csizma- diáné bizonnyal világgá ment; Jóska és Pista felszabadultak azóta s mint legények vándorútra keltek.

A szép méltóságos kisasszonyt is elfeledtem kis babájával együtt. Pedig az arca erősen bevésődött gyermek-leikembe. Különösen könyes, nagy kék szeme. Engem is vetett a sors ide-oda ; bejártam a félországot per pedes apostolorum.

Egyik esztendőben hadgyakorlatra voltam beidézve. Mint fiatal hadnagy vonultam be zászlóaljamhoz. Valahol a Küküllő tájékán gyakorlatoztunk. A faluban — hol zászlóaljunk elhelyezve volt, — egy grófi kastély emelkedett festői szép park közepén. Zászlóalj parancsnokunkat oda szállásolta be a községi biró. A tisztikar többi tagja i“-ott egy-egy paraszt házban húzódott meg. A kastély ura estére meghívta a tisztikart vacsorára. Elmentünk. Parancsnokunk bemutatott a grófnőnek, Mikor rám került a sor, elakadt a szó torkomon, halott halványan álltam a grófnő előtt.

0 volt. A Szappan-utcai szép megesett leány. Rám nézett ő is s bíborba borult arcáról a kétségbeesést olvastam le. Tragikus jelenet volt, mit soha el nem fogok feledni. Szerencsére senki nem vette észre. A férj hangos társalgásba merült, tiszttársaim csevegtek s igy elkerülte mindegyiknek figyelmét e jelenet. Otthonosan éreztük magunkat