Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-17 / 46. szám
TÁRSADALMI ±3» SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestüknek Hivatalos Közlönye. f£l6fizetés! árak : Egész évre S korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAS NAGY GÁBOR. Főmunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház 1 hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. — Kulturbestiák. Amikor gyermekeinket iskolába adtuk- annak idején, -az volt általános szólásfor- mánk, illetőleg jeligénk:,, Hadd ismerkedjék meg gyermekünk a nyugati kultúrával!“ S mi magunk is, kik a Kelet és Nyugat ha- tármesgyéjén állunk, mindig büszkélkedtünk azzal, hogy mi a Nyugat kultúrájának emlőin nevelkedtünk, irodalmunkban is pár év óta egy erős nyugati áramlat indult meg, mely tért hódított és lecsepült mindent, amit nem a Nyugat termelt. A párisi művészet, zene, irodalom, divat, tudomány és erkölcs lett a mi ideálunk, arra esküdtünk, azt követtük behunyt szemmel, föltétien rajongással. Már tudniillik a kik követték! Most aztán előttünk áll a demímonde teljes meztelenségében A Nyugat hölgye letépte magáról a divatrongyot s bemutatta magát mint hetaera. De ne beszéljünk képletekben! Nevezzünk meg mindent a maga nevén. Most jönnek haza Franciaországból a- zok a honfitársaink, kiket a hadüzenet óta ott sanyargattak a dicső franciák, a gloire nemzete, a Hugó Viktorok utódai. Nem nevezhetjük őket, a dicső franciákat másképen, mint kulturbestiák! Lerongyolódva, kiéheztetve, megrabolva érkeznek asszonyok, gyermekek az édes hazai földre, kiket visszatartottak csak azért, mert véletlenül magyarnak vagy németnek születtek. S ha még csak visszatartották volna. De megkinozták, megsanyargatták őket; a fiatal nők ellen brutális merényleteket követtek el; aljas munkákra fogták, hogy a mindennapi kenyeret megszolgáltassák velők. Hosszas diplomáciai eljárás után sikerült csak a sokat szenvedett asszony — és gyermek népet a Nyugat nagy kultúrájú nemzetének ölelő karjaiból kiragadni. A férfiak ott maradtak; azoknak nincs kegyelem ! állati munkára vannak beosztva, tekintet nélkül születésre, nagy állásra. Egy honvédalezredes követ tör naphosz- szant, hogy megszolgálja a krumpli levesét. Egy másik magas rangú állami hivatalnok utcsináláshoz van rendelve, földet talicskáz, mint az utolsó cigánynapszámos. Emellett nap-nap után sértő, megszégyenítő, lealázó bánásmódban részesülnek a müveit francia felügyelők részéről. Mélységes erkölcsi züllöttség birodalma lehet már az egykor dicső Franciaország. Az ilyen nemzet nem érdemli meg, hogy tovább éljen! Elvesztették az erkölcsi talajt lábuk alól; megbűzhödt mocsárrá vált az egész ország, melyet ideje már, hogy a német kultúra ekéje felszántson s nemes mag termelésére képessé tegyen. Smi most oda fordulunk a Nyugat imádók seregéhez s megdöbbenve kérdezzük: Ez az a kultúra, amit nekünk hirdettetek? A nők meggyalázása, a gyermekek sanyargatása a férfiak lealacsonyitása szolgál-e alapul a Nyugat fennen hirdetett kultúrájának? Ha ezen alapszik,-akkor hálát adunk a magyarok Istenének, hogy minket a turáni fajok közé sorozott s Keleten ringatta bölcsőnket. A kulturbestíáktól nem akarunk tanulni semmit. Magyar hadi kölcsön. A pénzügyminiszter a hadiszükséglet fedezésére szükséges összegek beszerzése czéljából legközelebb kölcsönt fog kibocsátani. 6%-kal kamatozó adómentes járadékkölcsön kibocsátása van tervbe véve, még pedig nyilvános aláírás útján kizárólag a magyar szent korona országai és Bosznia és Herczegovina területén. A pénzügyiminiszter tehát közvetlenül fordul a közönséghez, a mint ez a Német birodalomban is .történt és a kölcsönÄ„NAGYBÁNYAI NIRLAP“ TÁRCÁJA kérdé az előtte álló ifjútól Lipót, a desszaui herceg. „Ha fenséged bizalmát megnyerhetem“, mond a fiatal lelkész, az volna az én óhajtásom, s levéltárczájából előszedve bizonyítványait, azokat át akarta nyújtani. „Tegye csak visza azokat a papiros bizonyítványokat," háritá el a herceg, „nem szeretem, ha mások akarnak helyettem látni. Nem adok azokra az irka-firkákra semmit, hanem majd megvizsgálom önt magam, mert nekem olyan ember kell, aki azokkal a rossz csontokkal el tud bánni és ha lehetséges, jó útra tudja őket vezetni, mert azok, ha nincsenek szolgálatban, az ördögnek sem kellenek; akkor mind egyformák, mind egy húron pendüliek s mintha mindegyik egy—egy ördög volna, olyan borzasztó és szégyenletes dolgokat visznek véghez. Zabolázatlan, gonosz magukvíselésével szemben erélyes ellentállást kell kifejteni, hogy el ne vesszenek.“ E közben a herceg fel is alá sétált a szobában, a pap meg néma várakozással állt ott. Annyi bizonyos, hogy öcsémuram ő kigyeimének a szive sokkal erősebben dobogott, ez előtt a vizsga előtt, mint akkor, mikor azon az első papi vizsgáján megizzasztották. Ő fensége hirtelenséggel megragadott egy széket, odahuzta azt a tisztelendő ur közelébe és leült előtte. „Mivel ön hadseregemben tábori pap akar lenni, mindenek előtt meg kell önnek ismerni jövendőbeli híveit. Szemenszedett gazemberek az ország minden vidékéről, semmire kellő fickók, akik talán az akasztófa alól futottak el. Vakmerők, vitézek, az igaz, mind; ütnek, vágnak, ölnek a harc hevében, nemtörődve a kapott sebekkel melyeknek kék foltjai sokáig meglátszanak rajtuk. De ha néhány napig várőrségen vannak, akkor min- denikbemintha belebujnaa sátán,azőrdögsembirve- lök. Infámis népség, részegeskedik, kártyázik, a tivor- nyázást kiviszi az utczára, ordít, bömböl, verekedik és még azt sem veszi fel, ha az egész utcza vessző- zi is meg őket. Olyan a bőrük, mintha ki volna cserezve. Itt hát immár más eszközöket kell alkalmazni, Mit gondol, mit kellene velők tenni? Hiszi- e, hogy még meg lehet őket javítani? „Azt hiszem,“ válaszolt a lelkész, hogy Isten segítségével jobb útra lehet őket téríteni,hanem persze fenségednek az én kezemre keli játszani és engem támogatni. „Az magától értetődik“ hagyta helybe a her- czeg, „legyen meggyőződve, hogy jó segédtisztje leszek. De mégis szeretném tudni, hogyan bánik el ön azzal az lsentől elrugaszkodott testvérével az Urban, aki nem ér még csak egy pipa dohányt sem, akit az ő hadnagya avégett küld önhöz, hogy a bitang semmiházit mosdassa meg. Gondol ja, hogy én vagyok az, kezdje el hát csak velem a szent gyakorlatot.“ A fiatal pap mély gondolatokba merültmem is valami rosszul fundálta azt ki a herceg, bizony, az ilyen examentől sok függ, Hanem, várj csakgondolta magában — majd török én borsot az orrod alá. Erre tiszteletet és tekintélyt parancsoló állásba vágta magát a herceg előtt, aki úgy várt ott meghajolva, szemeit lesütve, alázatosan, mint egy elitéit szegény bűnös az akasztófa alatt. Most elkezdődött a prédikáció. „Jól tudod, hogy a hadnagy ur, az a derék elöljáród, miért rendelt hozzám. Ahogy te magad Pap és katona. Az öreg herceg fürkésző tekintetét végig jár- tatta a fiatalemberen és mindjárt az első megjelenése alkalmával tetszett neki az ifjú határozott és férfias magatartása. „No hát ön akar lenni az én tábori papom?*
