Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-29 / 39. szám
2 NAGYBANYAI HÍRLAP ezt a forrást kerestétek fel, hogy a hazára oltalmat, fegyvereitekre áldást kérjetek. Katonák! olyanok vagytok mint egy életerős tölgyerdő, amelyet a vihar megingathat, de meg nem semmisíthet, Amint itt álltok, megjelenik előttem a dicső jövő képe, mint valami csodás álom. Mikor elhangzott a királyi szó: „Bizom szeretett népeimben, akik a viharos időkben hűségesen sorakoztak trónom körül s készek voltak a haza nagyságáért, dicsőségéért és becsületéért életüket is áldozni“, azzal feleltetek, hogy ott hagytátok hajlékaitokat, öreg szüléiteket, asszonyaitokat, akiknek fáj a szive utánatok, siló gyermekeiteket, mindent, s siettetek a zászló alá, ajkatokon dal: Vigyázz, az ellen vad árja zug felénk. Felriadt a nap, mely vérbe könnybe fül . . . Magasra azt a golyó tépte zászlót! Üvölt az ellen véres hada túl . . . Pirosló arccal, acélos szivekkel Foglaljuk el a halmot, a mezőt. Fegyver a kézben, a haza veszélyben . . . Koszorozzuk meg az ősz királyi főt. A haza hiv, az édes, ez a drága, Hogy haljon érte a ki katona . . . Fel azt a zászlót, lobogjon a szélben, Ily csodás napunk nem volt még soha. Katonák! A haza szeretete hozott ide tite- tek. Ennek a hazának a szeretete, amelyen bölcsötök ringott, amelyben őseitek porai pihennek. Ennek a földnek szeretete, amelyben ekéitek kövér barázdát vontak. Az arannyal telt hegyek, a kalászoktól rengő róna, a kék vizű folyók szeretete ez, ez hozott titeteket a mi szeretett királyunk zászlója alá. Oh ! mert nem süt ilyen melegen sehol a nap és sehol nem oly tiszta a felhőtlen ég. Román fiainknak ez a haza adott életet, erőt és ők vérüket készek ontani az apáik verejtéke által megszentelt, mesékkel átszőtt gyönyörű országáért. Katonák! Nagy volt és magasztos az az eskü, amelyet elrebegtettek a haza, a király — szeplőtlen zászlótok dicső képe előtt. Az az eskü pedig azt parancsolja: harcoljatok vitézül! Előre! vissza nem riadva semmi veszedelemtől. Előre az eskü nevében. Mert átok arra, aki esküjét valamikor megszegi; átok arra, aki zászlóját cserben hagyja. Még a földben sem lesz nyugta annak, aki gyáván árulója az édes hazának. Katonák ! A háború, az a tisztitó, tűz, amelyben erényeitek megtisztulnak. Az én népein erénye, vitézsége pedig fennen szárnyaló. Úgy tündököl. mint égen a nap. Beszéljek e román katonák vitézségéről? Beszéljek e 1260-ról, amikor a morvamezőn Ottokár és IV Béla csatájában vívtak a román fiuk, mint az oroszlánok ? Mondjam-e hogy 1866-ban Königrécnél csodás tettekkel adtak tanujelt vitézségüknek, a román tüzérek? Ismeritek-e az 50. ezred iqbogóját, amelyen ezt a a büszke felírást csókolja a reggeli nap : „Für un erschütterliche Treue.“ Regéljek-e a rettenthet- len román hősrőt, báró Díszről, aki 1859-ban Szol- férinonál 10 század gyalogság és két ágyúval egy francia dandárt tartóztatott fel 4 órán keresztül, majd mikor a liszai vár védelme volt rábízva, az olasz hajóhad rettenettes támadása ellen, addig védte azt, mig Tegethof fel nem mentette a maroknyi hős csapatot. Ezért kapta ő azt a sok kitüntetést, amit mégis érdemelt. És egy ilyen hős ezerszer megérdemli az utódok dicséretét. Gyűljön fel a szivekben e dicső példán a bátorság s előre, a lobogó győzelemre víváséig. Katonák ! Szemkápráztató a román katona vitézsége. Oh! próbálták azt a költők megénekelni. De erőtlen az ecset, ami szint adna annak a képnek ; költőnek kevés a képzelő ereje, ami vissza tudja adni a román katona haláimegvetését, amivel a diadalmas csatába megy. Emlékezzetek Ra- hova vára bevételére, amelyet erős török sereg védett annyi időn keresztül. Az ostromló sereg e- gyik tisztje őrnagy Gyureszku. Magának kéri a kitüntetést, hogy először mehessen tüzbe. Felesége volt meg három apró gyermeke. Az ezredes leakarta beszélni veszedelmes vállalkozásáról; „Gondolj azokra, akiket otthon hagytál!“ Es Gyureszku! Haljátok mit mond a hős:„Mikor a Dunán átkeltem a hazámé vagyok. Csák ha enyém a diadal, ekkor kívánok a családomé maradni“ Minta kőszáli sas, szállt a viadalba, mint a felhő villáma csapott az ellenségre. A zászlóalj kezébe került a vár és az őrnagy lelke a másvilágról gyönyörködhetett hős katonái kipirult arcában. A vár falán ott leng a zászló, a román hős nagyságát hirdeti az ma is. így harcoltak a román katonák vitézül, halál megvetéssel. És velük ott az Isten harcban, győzelemben egyaránt. így harcoljatok ti is, hogy ! büszkék lehessünk rátok. Katonák! Az Ur áldjon meg titeket. Áldja meg fegyvereiteket, hogy mint győzők térjetek vissza ölelő karjainkba. Istennel az igaz ügyért, küzdjetek és tietek lesz a győzelem. Bátorsággal előre. És szól a dal Csoda élet vár, Vagy hősi név, ■ Vagy pedig halál! * * * Leközöltük a román esperes beszédjét, melyet jó lesz örök idők emlékéül megőrizni mert ez kiáltó bizonysága a románok hazafias magatartásának. Én úgy vélem, hogy Dr, Dobre János nevével még találkozni fogunk az életben ! Erdélyi A szatmári S-ilt plogezroj Dicsérett. Hogy házi ezredünk fiai hősies viselkedést fognak a harctéren tanúsítani, arról előre is meg voltunk győződve. Olyan tisztikarvezetése melleit, amilyennel ezredünk rendelkezett, fiainktól egyebet nem is várhattunk. Most megszólalt az ezred I hős parancsnoka, Freuenberger Lőrinc, ki Koma- rov mellett megsebesült s a következő levelet in- i tézte Dr. Vajay szatmári polgármesterhez : Reichenberg, 1914. szept. 10. Nagyságos Uram, igen tisztelt Polgármester Ur! Miután folyó hó 1-én a Tyszowcc Komarow melletti ütközetben Oroszországban a jobbcombomat egy löveg átfúrta,. súlyos sebemmel f. hó 7. óta az itteni Is.íváu-kórházban fekszem és a legfigyelmesebb és leggondosabb kezelésben és ápo- | fásban '-részesülök az ugyancsak súlyosan megsebesült Koncz Ödönnel, a 12. honvédezred alezre- i desével Nagykárolyból, akinek a jobbválla lett át- ! töve és még több, az 5. ezredhez tartozó sebesülttel. A 15. menetezredből Herskovics Lázár tart. káplárnak ballábát schrapnelsebesülés folytán amputálni kellett és Nyika János 4. meuetezredbeli közlegény a bal lábán szenvedett lősebéve! magas- fokú lázban fekszik s valószínűleg belső sérülése is van. Hála az itten tapasztalt szeretetteljes és előEgy király három fiának azt mondotta : Lőj- jétek ki nyilaitokat s a hol a nyílvessző meg fog állani, ott fogjátok feltalálni boldogságtokat is!“ A legkisebb fiúnak a nyila az erdőben egy élő fában akadt fenn s bár a királyfi a fát apróra vizsgálgaíta, azon semmiféle különös dolgot nem vett észre. Hazafelé indulván, a hátára egy bagoly repült s körülötte még más hat bagoly röpködött. A királyfi a mint a szobaajtaját kinyitotta, a bagoly az ágyába röpült, lefeküdt s ott nyomban elaludt. Másnap reggel a királyfi a szobába lépvén, ágyában gyönyörűséges tündérnőt látott, körülötte hat rabszolganő szorgoskodott, a szoba szegletében pedig héí bagolybőr volt elhelyezve. Ezeket a királyfi a tűzre tétette, elégette, mire a hét tündérnő galambbá változott s mind eltűnt a levegőben. A királyfi sem volt rest, nyomban elindult a szép tündérnő felkeresésére. Útjában civakodó ördögöktől kicsalt három varázstárgyat: bocskort, a melylyel a tengeren át száraz lábbal lehet átjutni, sapkát, a mely az embert láthatatlanná teszi s egy ostort, a melynek érintésére minden kővé vál tozik. Sok bódorgás és küzdelem után tengerentúli birodalomban egy barlangban rátalált a tündérnő palotájára, a szeretők egymásra ismertek- és boldogak lettek. ! * * * Egy királyfi szolgáival vadászni ment; az erdőben egy csinos házikóhoz ért, a mely előtt terített asztal állott. A királyfi összes szolgáival az asztalhoz ült és minden teketória nélkül jóízűen megebédelt. A mint délután a királyfi a házikó előtt sétált volna, egy borostyán fán szép ágyat vett észre s egy szépséges tündérnöt a mint abból leszállóit a földre. Csakhamar megszerették egymást és boldogul éllek. A királyfi azonban a tündérnöt nemsokára hűtlenül elhagyta s más feleség után nézett, a kivel már jegyet is váltott volt. A tündérnő ekkor remetének öltözött és felkereste a királyfit, a ki-hek sok, előtte ismert dolgot mesélt el, a királyfi erre a remetét a szobájába vezette s bár az esküvőjére készült, tőle elválni nem tudott Az öreg király rájött arra, hogy a remete, a kivel a fia oly szívesen időzik, nem férfi, hanem nő, haragjában elfogatta és a királyi palota előtt hamarosan kivégeztette. A királyfi, az apa rémes tettéről értesülvén maga is elemészlet- te magát. * ❖ * A legbübájosabb tündérnő egy szegény embernek egyetlen leányát vette magához, hogy fel- j neveli s majd jómóddal férjhez is adja. A tündér nő tizenhárom szobának bizta rá kulcsát azzal a szigorú meghagyással, hogy az utolsó szobába ■ belépni ne merészeljen. A leány azonban ezt a szobát is kinyitotta s a mint benne egy székhez nyúlt volna, keze aranyos lett. A tündérnő a leányt valiatóra fogta, de ez tagadta, hogy a tiltott í szobában járt volna. A tündérnő a hazugot némává tette és az erdőbe űzte ki. A leány három esztendeig élt ebben a száműzetésben, mig a tündérnő végtére megszánta és egy királyfit terelt az útjába, a ki a szépséges leányba beleszeretett s úgy néma létére is feleségül vette. Már mint királyné a leány éppen a gyermekét rengette, a mikor az. egykori tündérnő csak e- lőlte termett; a leányt ismét faggatni kezdte, vallaná be igazán, járt-e tiltott szobában, avagy nem ? A királyné tagadólag intett. A tündérnő ekkor a csecsemőt kiragadta a bölcsőből és eltűnt vele. A királyné úgy járt a második gyermekével is. Az or- szágnagyolc ekkor elhatározták, hogy a királynét megégetik. A király azonban éleiét még egy évvel meghosszabbította. Az év alatt a királynének megszületett a harmadik gyermeke is, a mikor aztán a megjelenő tündérnőnek bevallott mindent. Ekkor a tündérnő mindent jóvá fed, a királynőnek visz- szaadta beszélőképességét és a kebléből a két elvitt gyereket is eleibe tette. Mindannyian boldogak voltak, a tündérnő csak egyet kötött ki, hogy a királyné soha többé ne hazudjék.
