Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-22 / 38. szám
2 NAGYBANYAI HÍRLAP gató mázával bevont vérszegény alkotások tömegét, hogy széles pomerániai kezével visszaillessze régi jogainak ormára a keresztet. A germán ököl ma az igazságosztó gondviselés pörölye, amely a királygyilkosok és szövetségeseik bűnös hadát össze zúzza szerecsen zuávjaival s fekete, ördögi szellemével egyetemben. Nem, nem csókolunk mi kancsukát, de igaz becsüléssel és keresztény lelkünk hálás hódolatával szorítjuk meg hü német szövetségesünk ellenség verő kezét! Egy életrevaló eszme. (Tanítónőink szives figyelmébe.) Egy tanítónő azt az életrevaló eszmét vetette föl, hogy Magyarország összes leányiskoláiban — ügy az elemi, mint a polgári és kereskedelmi iskolákban, — a növendékek a most megkezdődő tanév első heteiben tisztán csak kézimunkával foglalkozzanak. Első pillanatra különösnek tetszik az indítvány, de ha megfontoljuk, hogy az ország élet -halál harca a barbarizmus ellen, esetleg a téli hónapokon át is tarthat s akkor dicsőséges csapataink, a mi hős fiaink a téli időjárás borzalmainak lesznek kitéve: nem habozunk kimondani, hogy a fölvetett eszmét lelkünk egész melegével támogatjuk és derék tantestületünk figyelmébe a- jánljuk. Ugyanis a dolog keresztül vitele semmiféle nehézségbe nem ütközik. Minden a lelkes tanítónők akaratától függ. A szülők, kiknek leánygyermekei az iskolába járnak, — készségesen hoznák meg áldozataikat, hogy gyermekeik is a Hazavédők téli felszerelésének elkészítésénél közreműködjenek. Azt a szükségeltető anyagot, amiből a gyermekek csuklóvédőt, hósapkát, hasmelegitőt készítenének, minden szülő készségesen megveszi,rendelkezésre bocsátja. Úgyis kellene kézimunka tanításhoz anyagot adnia a gyermekeknek ; legyen az most a katonáké, kik érettünk küzdenek. Nem akarok programmszerü tervet ajánlani a tantestületnek, mert hiszen ők hivatottak arra, hogy a tanrendbe beleillesszék a kézimunka órák számát és idejét; de úgy hozzávetőlegesen meglehetne állapítani, hogy az öszszes — pár száz — leánygyermek naponta egy— vagy két órát kizárólag kézi munkával töltsön el, mely idő alatt semmi mást, csak katonai téli fölszerelést készítsen a tanitó- i nők vezetése alatt. Ha egyes tantárgyakban emiatt hátramaradás történnék is, szives — örömest megbocsátanánk, mert hiszen most mindenek fölött áll a haza sorsa, ami hős fiaink kezébe van letéve. Áldás fakad a tanítónők és gyermekek keze munkáján ! Az a didergő harcos, kit a zimankos tél az Orosz föld sivatagjain talál, szívből eredő fohászt küld a Mindenható elé s áldást könyörög a jószivü, munkás gyermekek gyöngéd kacsóira. Kell e még tovább fejtegetnem e nemes gondolatot! Ami tanítóink, kik eddig is oroszlánrészt vettek ki a betegápolásból, a jótékonyságból az önfeláldozó fáradalmakból, — megtalálják ennek is a módját. Tanítónők ! Vegyétek fontolóra e gondolatot s valósítsátok meg! A nemzet hálája nem fog elmaradni ! HÍREK. Szeptember 14. Téli felszerelést a katonáknak! Mai számunkban „Egy életrevaló eszme“ cim alatt már fejtegettük, hogy katonáinkat téli felszereléssel kell ellátnunk, mert nem tudhatjuk előre, meddig fog tartani ez a világháború. Fölhívtuk a tanítónők figyelmét arra, hogy az iskolás kisleányok kézimunkáját irányítsák egyenesen és kizárólagosan a hósapkák, ütérmelegitők, lábszárvédők készítésére. Azt hisszük szózatunk nem fog a pusztában elhangzani. Vármegyénk főispánja is melegen agitál ez irányban s az ország minden részéből vesszük a hirt, hogy a téli felszerelések elkészítésére az egész társadalom készséggel és lelkesedéssel vállalkozott. A hósapka készítése — mely a legfontosabb a következőképpen történik: Száznegyvennégy szemmel kezdeni köröskörül négy tűvel (mint a harisnyát) tizenöt centiméter magasságig. Azután nyitva, minden fogyasztás nélkül fel kell kötni huszonkét centiméter nyílásig, (de nem körül, hanem oda-vissza, hogy nyílás származzon). Ekkor a nyílás két oldalán levő fiit egyenkint harminchat-harminchat szemmel állni kell hagyni, azután a középső tiit hetvenkét (kétszer harminchat) szemmel fel kell kötni húsz centiméter magasságban, majd befejezni és ebből varrva, vagy kötve formálni a fejtetőt és a homlokot. Rajta hát munkára! Honleányok! Gondoljatok apátokra, férjetek és fivéretekre, az Oroszországban küzdő hősökre! Felhívás. Másolat: 160, 153, 376—X. 1914. B. M. sz. Körrendelet. „A luiboiu könnye, mosolya és szivárványa“ cimü munka ajánlása. Valamennyi törvényhatóságnak. A nemzeti becsület és a nemzeti lét védelmére indított háború minden igaz hazafi lelkét megihlette, s a történelmi nevezetességű nagy események hatása alatt fellángolt honfiúi érzület lépten-nyomon a leglelkesebben nyilatkozik meg. Azokat az anekdotákat, melyek a háború kitörése óta eltelt, aránylag rövid idő alatt is, a nemzeti lelkesedést és részben a nép- humort a legjellegzetesebben tüntetik fel, Győry Loránd földmivelésügyi minisztériumi miniszteri tanácsos, sokaknak közreműködésével összegyűjtötte és „A háború könnye, mosolya és szivárványa“ címmel egy füzetben kiadta. A szerző e füzet összes jövedelmét a Vörös Kereszt Egylet és a hadrakelt katonák családjai javára fordítja. A füzet ára 20 f. Terjesztését a Franklin Társulat (Budapest) vállalta magára, tehát ugyanott rendelhető meg. Tekintettel a hazafias és jótékonycélra, melyet Győry Loránd füzetének kiadása szolgál, ezt a törvényhatóság közönségének és általa a törvényhatóság területén levő hivataloknak és községeknek melegen figyelmébe ajánlom és felhívom a th. közönséget, hogy a fentebb említett kiadó céget a füzet terjesztésében jőakaratulag támogassa. Budapest 1914. aug. 26. A min. h. : Dr. Né- rnethy s. k. államtitkár. Az állami főgimnázium. A beiratások véget értek, melyekből kitűnik, hogy a folyó iskolai évre 374 tanuló iratkozott be, tehát csak 16 diákkal kevesebb mint a múlt évben. És pedig: 1. oszt 61, II. oszt. 61, 111. oszt. 59, IV. oszt. 71, V. oszt. 33, VI. oszt. 33 VII. oszt. 28 és Vili. oszt. 28 tanuló. 1914. szeptember 22. bán, úgy látszik, most már a múlté. A XIV. században az akkori moszkovita birodalom számos elégedetlen alattvalója, akkori lakóhelyéről az ország déli része felé vándorolt, hogy ott a Don mindkét partján telepedjen le. Az o- roszfelé özönlő mongolokkal vívott nehéz küzdelmeikben ezek lassan nomád lovastörzsökké alakultak s ellenségeik nyelvén „kozákoknak“ azaz „szabad harcosoknak“ nevezték el magukat. Egy nemét alkották az irreguláris határőrségnek, kik hazájuknak a határokat veszélyeztető vad ellenséges népek visszaverése körül tanúsított vakmerő harci műveleteikkel igen nagy szolgálatokat tettek. Ezek megjutalmazásul kapták meg 1570-ben az első „Gramotát“ azaz egy oklevelet, amely őket külömböző privilégiumok élvezetére jogosította fel. Nemsokára ezután már reguláris tartozékai a kozákok az orosz haderőnek. Kegyetlenek és brutálisak, nehezen fegyelmezhetek és minduntalan hajlandók a lázongásra ; durva zsoldosok, hasonlóak a harmincéves háború la idsknechtjeihez. Először Nagy Péter cár próbálta meg őket valamennyire megfékezni. Ebben az igyekezetében vált híressé a neve legnagyobb kozák ellenfelének, ki ezt megakarta hiúsítani, Mazeppa Stefanovics Istvánnak. Mazeppa 1640-ben született s már kora ifjúságában Kázmér lengyel király udvarába került apródnak. Itt történt, hogy a feltűnő szépségű fiú annyira felkeltette egy lengyel mágnásnak a féltékenységét, hogy ez egy olyan bosszúra határozta el magát vele szemben, amely legalább olyan eredeti volt, mint a következmények, amelyekkel járt. A lengyel főur a fiatal Ma/eppát teljesen meztelenül egy ló hátára köttette, abban a hitben, hogy az igy egy különösen kino.s és szégyenteljes halálba fog nyargalni. Csudálatosképpen azonban Mazeppa, bár össze-vissza sebesitve, mégis életben maradt és eljutott Ukrajnába, ahol Samajlo- vits kozák kapitány adjutánsává tette őt. Mikor Samajlovits meghalt, a kozákok Mazeppát választották meg hetmanjukká, vagyis főnökükké, minekutána ez megígérte nekik, hogy felszabaditjá őket a cárok uralma alól. Ebből a célból szövetségre is lépett 12-ik Károly svéd királylyal, Péter cár zseniális ellenségével. Mikor azonban ez a polta- vai csatában vereséget szenvedett, Mazeppa dicsvágyó tervei is összeomlottak. Menekülnie kellett és száműzetésben halt meg. A küzdelemben tehát Mazeppával szemben Nagy Péter cár bizonyult az erősebbnek és ezzel a kozákok korábbi önállóságának egyszer s min lenkorra vége szakadt. II. Sándor cár fejezte be a nagy elődje által megkezdett munkát s az ö intézkedései folytán a kozákok most már nemcsak formailag, mint a XVI. századtól a XIX. századig, hanem valósággal is a cári birodalom nagy katonai szervezetének szorosan odatartozó alkotórészévé váltak. Az a körülmény, hogy a kozákok most is — persze az ország pénzén — maguk szerzik be ruházatukat és fegyverzetüket, mindenféle rendetlenségre vezet. Egyenlőtlen és értékre is különböző felszerelés a következménye ennek. Úgy, hogy gyakran olyan tarka kozák szotnyákat lát az ember, mintha egy tucat különböző fegyvernemből volnának összeválogatva. Ez a rájuk bizott felszerelés, továbbá az a körülmény, hogy a kozákok ma is még zárt területeken élnek, az egyedüli maradványai az egykori kozák-szabadságnak. A- zonban, mivel a kozák-területeken nem kozákok is lakhatnak, a „szabad harcosoknak“ hajdan oly szigorú exkluzív törzsei most már mindenféle e- gyéb elemekkel is szaturálva vannak, úgy, hogy régen megszűnt minden különbözősége a karakterüknek az orosz néphadsereg többi részével szemben. A kozák csapatok létszáma békében hatvanezer ember, háborúban pedig százkilencvenötezer- től kétszázötvenezerig terjed, tizenkilenc ezredre és öt ütegre osztva. Ezek a legények ma sokkal kevésbbé bátrak, mint inkább kegyetlenek; inkább rablók, mint katonák s már csak ebben az értelemben tudták megőrizni történelmi tradíciók romjait. Érdekes véletlen, hogy ez a tatár szó, hogy „kozák“, a török nép nyelvkincsében is előfordul, ahol egyszerűen annyit jelent, hogy útonálló. A törököknek elég gyakran volt alkalmuk ismeretséget kötni ezekkel az utonállókkal. Ez az ismeretség persze nem volt valami kellemes. A törökök tehát bizonyára nagyon fogunk örülni annak, hogy a német és osztrák-magyar seregek ezeket az ő kellemetlen szomszédaikat bizonyára lioszu időre ártalmatlanná teszik.
