Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-14 / 28. szám
gazdagodni: akkor özönleni fog ide a sok nyaraló, mert Nagybánya fekvése, levegője, vize csak úgy kínálkozik arra, hogy paradicsomkertje legyen a pihenni, üdülni vágyó emberiségnek. Az iskolai értesítők. Ismét lepergett egy év, amely mindig jelentős esemény a magyar kultúrában. Az ország polgári és közép iskolái, ahol már önálló gondolkozásra szoktatják a tanuló ifjúságot, az iskolai értesítőkben számolnak be a gondjaikra bízott tanulók szellemi haladásáról, amelyet az iskolai tanterv kereteiben lépésről-lépésre tesz, fokról-fokra szerez az ifjúság. A tanári karnak, amely egy-egy intézet szellemi vezére, tiz hónap van adva arra, hogy a tanulók lelki világában újabb és jelentősebb nyomokat vágjon az előbbi esztendőnél. A külöm- böző fokú középiskolák értesítői tehát a szellemi haladás és az elért siker fokmérői. Azok a számok az értesítők végén, csak száraz számadatok a laikus embernek, de rendkívül fontosak kulturális szempontból, mert itt tűnik ki, hogy azoktól, akik egykor a magyar kulturéletben intelligenciájukkal és képzettségükkel elhelyezkednek, mit várhat majd a nemzet. Minden évben eltűnik egy-egy generáció és észrevétlenül uj foglalja el a helyét. A halál folytonosan arat; az nem válogat az évszakok szerint. A középiskolák évről-évre ontják az egyetemekre az ifjúságot. Talán gyöngébbek, talán sokkal erősebbek az előbieknél. Az mindig attól függ, hogy milyen képzettséggel bocsátja őket szárnyra a középiskola. Még mindig nincs meg az egységes középiskolai tanterv. de a kultuszminiszter gyökeres reformot ígért a jövő esztendőre. Nem kellene itt követni Németországot; önálló felfogással speciális nemzeti érdekeink szem előtt tartásával kellene átalakítani egész közoktatásunkat. Már az elemi iskoláknál kellene kezdeni. I És itt egy kissé meg kell állapodnunk. Molt- ke mondása, hogy német tanítók verték meg Franciaországot, szin arany igazság. Csak hogy ott a középiskolai tanárokat is tanítóknak nevezik. Nálunk nemcsak tanítani, hanem felvilágosítani, nevelni és főképpen lelkesíteni is kell. Ez pedig sokkal nehezebb feladadatot ró néptanítóinkra. A független államok tanítósága sokkal könnyebb helyzetben van a mi tanítóságunk felett. Ott nem kell mindjárt azon kezdeni a gyermekiélek fejlesztését, hogy ki volt Rákóczi és Kossuth. Ott nincs március tizenötödike és október hatodika. Nálunk azonban mihelyt az a gyermek kissé érezni és gondolkozni tud, a két nagy históriai dátum jelentőségével kell megismertetni. Nem elég tehát tanítani, hanem a nemzeti érzést is föl kell ébreszteni benne. Ez pedig a korlátolt gyermeki léleknél sisifusi munka. A tanítóságot csupán erős hazafias érzése öntönözheti e nagy munkára. Mert az anyagi elismerés még ma sem olyan, amely arányba állana azzal a hatalmas nemzeti kulturmunkával, amelyet végeznie kell. Fájdalom, amit a hazafias tanítóság épit, azt csak részben folytathatja a közép iskola. A tanterv, amelyhez mereven ragaszkodnak, két dolgot csaknem egészen figyelmen kívül hagy: a jellemfejlesztést és a gyakorlati szempontot. Pedig jellemképzés legalább is olyan fontosságú, mint a tanulmányokban való előhaladás. Mert gyönge ingatag, kapkodó jellemű középosztály a nemzet sírját áshatja meg. A gyakorlati szempont pedig a nemzet gazdasági és anyagi jólétét biztosíthatja. Ez a gyakorlati szempont szinte parancsoló szükséggé teszi, hogy sokkal intenzivebben tanítsanak az élet számára. A latin nyelvet végleg törölni kell, a görög ről nem is szólva, amelyet most a görög pótlóval helyetesitenek. Az azonban nem megoldás, a- mit most tesznek a leánygimnáziumokban, hogy már az elsőosztályban az ókori irodalmat tanítják helyette. Ugyan mit ért még ahhoz egy tízéves gyermekiélek ? Ezt teljesen a felső osztályokra kell átteni s ott a római világ életét, irodalmát, történetíróit ismertetni és magyarázni. Az igy felszabadult tanórákat pedig a gyakorlati élet követel- J ményei szerint a számtan és a modern nyelvek között kell megosztani, És kötelező tantárgygyá kellene tenni a tornát, amely alól csak a legritkább esetbe lenne helye a fölmentésnek. Most azonban minden vézna gyermeket fölmentenek, pedig azoknak van a legnagyobb szükségük a lassú és fokozatos testedzésre. Mindezek olyan kívánságok, amelyeket maga a mindennapi élet követel, mert csak az a nemzet boldogulhat, amely számolni és számítani tud, amellett az intelligenciája ép testű és ép lelkű. HÍREK. Julius 13. Hogyan védekezzünk a hőség ellen ? A hőség elviselhetősége, épp úgy, mint télen a hidegé, két tényezőtől függ : a ruházattól és az életmódtól. Mindkét tényező tekintetében a férfinem nálunk meglehetős hátrányban van, foglalkozásából kifolyólag bizonyos ruhák viselésére van kényszerítve, azonkívül a megszokott erősebb étkezés és nikotin-, meg alkohol-fogyasztás testét jobban felmelegiti, mint ez a nőnemnél tapasztalható. Hölgyeink kivágott- és ujjnélküli blúzokat, szellős aljakat és áttört harisnyákat viselnek, úgy hogy a levegő át- meg átjárhatja, előnyük továbbá hogy szépségük megtartása érdekében igen óvatosak a táplálkozásban, szeretik a gyümölcsöt, a fagylaltot és hüsitő italokat és az alkoholtól való tartózkodás folytán nyugodt az álmuk. A férfiaknak ezzel szemben viszont a napfürdő áll rendelkezésére, ez azonban azt eredményezi, hogy a napfürdők élvezői végül már a leglengébb öltözetet is tűrhetetlennek találják. Újabban a világos sört kezdik ismét a leghatásosabb hüsitő italnak tartani és annyi tény, hogy a savanykás és keserű folyadékok feltétlenül jobban hütenek, mint az é- desek. Ezért a savanyu bor is ajánlható. A legjobb védelmi eszköz a hőség kellemetlen hatásai ellen azonban a táplálékfelvétel redukálásában rejlik és akik megszokott ételadagjaiknak csak kétharmadára szorítkoznak nyáron, ezzel feltétlenül elkerülik a hőnek a testben való felhalmozódását. Az éhség nemcsak a legjobb szakács, hanem nyár idején legjobb küzdőtársa az embernek a hőség elleni harcban. Az oka ennek az, hogy a test hőségét automatice csökkenti és sok esetben az Dult-fult a méregtől, remegett a teste S udvari szolgákat küldött ki a lesre. Bezártak a várban minden kaput, ajtót. Szegény királyleány nagyokat sóhajtott; E naptól — mint hogyha kolostorban élne, — Csakis gondolatban találkozott véle. Végre egyszer mégis kiszökött hozzája S ilyen panasz szóra nyílott meg a szája: — Szomorú az éltem, bánat útját járom, Mondd : akarsz-e lenni az én életpárom ? — Ott suttogtak csöndben a bársonyos fűben, Vágyak gerjedelme lángolt föl szivükben ; A hold fényes arca elbújt eleinte, Később egy-egy sugárt a fejökre hinte. — Szerelmetes kincsem! — szólt a juhász lágyan, Mi játszik szivemmel ? ébrenlét vagy álom ? Szavaid előttem megnyitják a mennyet, Már csak egy lépés kell, hogy oda bemenjek ! Készülj! Holnap éjjel eljövök utánad, S elviszlek zugába egy messzi világnak; Ahol a mi lábunk csöndben tova ossan, Zugó sötét erdő takarja el lassan. — — Életpárom vagy te mai naptól fogva ! Azért öltözzél föl hímzett patyolatba, Messzi idegenben vár reánk az oltár, Nem ismer rád senki, hogy királylány voltál ! — Eljövök, eljövök ! — Csak ennyit szólt lágyan És lehunyta szemét kedvese karjában ; Hajnaltájban vett csak búcsút a juhásztól, Dobogott a szive nagy szerelmi láztól. III. Másnap éjjel csöndben fölkészült az útra, Hátha valahogyan a kertből kijutna! Jól tudta, hogy ott künn szivdobogva várja Az ő szeme fénye, szép juhászbojtárja. Hát amint kiindult, szörnyű képet látott: Két udvari szolga a ház előtt állott; Kemény, nehéz láncon volt köztük a bojtár, Aki a sok kíntól majd földig hajolt már. Úgy történt, hogy titkon két szolga ment lesbe. S amikor beállt a csöndes, öreg este, — Mialatt szerelmet áhítozva ott járt: Kelepcébe csalták s megfogták a bojtárt. Kijött a király is mérgesen, dohogva S zokogó lányához ilyeténkép szóla: — Ha királyi sarj vagy, inéit nincs büszkeséged? Ez a hitvány ember meghódíthat téged ? — Édes apám kérlek: ölj meg, én nem bánom! De hites uramnak csakis őt kívánom. Mert ha az életben útjaink elválnak: Legyek menyasszonya inkább a halálnak! — — Te nem fogsz meghalni, hanem ő ! — És inte S vérbe fűlt szemekkel, hogy körül tekinte, A gyilkos szolgáknak megvillant a bárdjok S a juhász még csak egy jajszót se’ kiáltott. * * * A királylány fájdalommal Reá borult a halottra; Majd zokogva fölsikoltott: — Istenem ! ha szárnyam volna ! — Ó, ha vágyam teljesítőé, Hogy a szárnyam megnövessze: Más világba, más hazába, Elröpülnék messze-messze ! Elhangzott kérése, nem is mondta többet, Egy szempillantásra szárnyai kinőttek. S szállt-szállt a magasba a szürke madárka, Könnyű, pelyhes szárnyát csöndesen kitárta. Bejárta az erdőt, füzesberket, rónát, S énekelni kezdett szivrepesztő nótát ; Éjszaka virrasztóit*) hársfa lombok alján, Úgy mint lány korában kedvesének karján. A hold fénye mellett, ha szólt a csalitban : Mindenki tudta, hogy a fülmile**) itt van ! És azóta tudják, kik az erdőt járják, Hogy ott a királylány siratja a párját . . . Fordította: Révai Károly.-------------- V *) **) Románul; priveghietor — virrasztó ; priveghi- toare — fülemile. Szójáték.
