Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-07 / 27. szám

NAGYBANYAI HÍRLAP 7. vételárának leszámolása az elszállítás alkalmával azonnal megtörténik és amennyiben több anyag lett átadva, mint a mennyinek ára előzetesen ki­fizettetett a külömbözetet saját választásunk szerűit vagy elővéttel, vagy utánvéttel egyenlítjük ki. — i Ha pedig az átadó!t anyagok mennyisége keve­sebb, mint a mennyinek ára előzetesen kifizettetett, ebben az esetben a külömbözetet a dési központi pénztárunknál fizetjük vissza. Fentartjük magunknak azt a jogot, hogy a beérkező ajánlatok közül, tekintet nélkül az árakra, szabadon választhassunk, valamint azt is, hogy az eladásra szánt külömböző anyagokat két vagy több ajánlattevő között feloszthassuk. Az ajánlatban az itt közölt feltételek elloga- dása határozottan megemlítendő, ellenkező esetben az ajánlatot nem vesszük figyelembe. Az elszámolási ügyletből eredhető pereske­dések elbírálására nézve a dési a m. kir. járásbí­róság illetékességét és a sommás szóbeli perutat kötjük ki. Dés, 1914. július hó 2-án. Az igazgatóság : Maiéter s. k. vezérigazgató Eladó Fazekas-utca 23. sz. hazastel- keiElj fehérúti 20 kapás és kor­látos 15 kapás szollőm igen jutányos árban, öreg korom —. miatt. "" özv. Kiss Edéné, Fazekas-utca 23. 1550—1914 tkv. szám. Árverési hirdetmény kivonat. A nagybányai kir. jbiróság mint tkvi. hatóság közhírré teszi, miszerint dr. Weisz lgnácz ügyvéd által képviselt H. Mundlos és Co magdeburgi cég végrehajtatónak Schvarcz Sámuel nbányai lakos végrehajtást szenvedő elleni végrehajtási ügyében az árverést 255 kor. tőkekövetelés s jár. behajtása véget a szatmárnémeti kir. törvényszék és a nagy­bányai kir. járásbíróság területén fekvő és a nagy­bányai 229. sz. betétben A 1. 1—2. sorsz. alatt 56. és 57. hrsz. jószágtestre egészben 3854 kor. kikiáltási árban az 1914 évi Julius hó 23 nap jának d. u. 3 órakor a nagybányai kir. járás­bíróság árverelő helyiségében megtartandó nyilvá­nos árverésen a következő feltételek mellett fog eladatni. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron adható el. Az árverési feltételek többi pontjai a hivata­los órák alatt ezen kir. járásbíróságnál s a szom­szédos községek elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Nagybányán a kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságnál 1914. évi április hó 14 napján. Dr. Horváth s. k. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül Szupkay telekönyvvezető. HIRDETMÉNY! A szinérváraljai Kisbocs hegyen négy és fél hold szőlő kitűnő szép terméssel eladó. Nagysikárlón, a Pikló hegyen, dús talajban két hold faj szőlő sz p terméssel, ó és uj borokkal, valmint teljesen jó karban álló hordókkal együtt elköltözés miatt eladó. Értekezhetni lehet Pérchy Sándor nyug. századossal Felsőbányán. Schunda V. József cs. és kir. udvari hangszergyáros A m. kir. Operaház, a m. kir. Orsz. Zeneakadémia, a Nemzeti Zenede, az összes budapesti színházak szállítója a pedál cimbalom és a rekonstruált tárogató egyedüli feltalálója. Magyarország legnagyobb és villám üzemre berendezett hangszergyára. Ajánlja: Pedálcimbalom, tárogató, vonós, réz és fa-fuvó és ütőhangszerei, Aalamint azok alkatrészeit. Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve. ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► Nyomda-áthelyezés! Értesíteni kívánjuk mélyen tisztelt vevő- inkei, hogy könyvnyomdánkat a jövő hó folyamán a Kigyó=utcában, a 8=ik számú házba helyezzük át. =:­Teljes tisztelettel „Hermes“ könyvnyomda mint a nagybányai első villanyerőre berende­zett könyvnyomdái műintézet. ===== Telefon szám 97. ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ BAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAB Tisztelettel értesitem a mélyen tisztelt hölgyközönsé­get, hogy folyó évi julius hó 1-től Női divat-termemet a Kigyó-utcai 8. számú házból — mivel oda a „Hermes- könyvnyomda“ lesz áthelyezve — Felsőbányai-utcába, a 8-ik szám alá, a Schwarcz-féle házba helyezem át. Kérem a mélyen tisztelt hölgyközönséget, hogy nagy­becsű megbízásaikkal uj helyiségemben is minél gyak­rabban méltóztassanak fölkeresni. Teljes tisztelettel Molnár Margit.

Next

/
Thumbnails
Contents