Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-07 / 27. szám

4. NAGYBANYAI HÍRLAP 1914. julius 7. igazgatóságoknál, amelynek területén a nyugdijat élvezik, a szülők nemlétében peddig a gyámok annál a pénzügyigazgatóságnál, amelynek kerüle­tében az igényjogosult legutoljára alkalmazva volt, folyó évi julius hó tizedikéig (10) nyújtsák be. A részletes pályázatifeltételeket tartalmazó felhi vás egy példányát a kamara készséggel megküldi az érdeklődőknek. Városi közgyűlés. Városunk képviselőtes­tülete szerdán d. e. 10 órakor rendes havi köz­gyűlést tartott. Tárgysorozatában 18 pont szerepelt; köztük olyan tárgy, mely csekély jelentőségű volt. Az eléggé néptelen közgyűlés mindenekelőtt a trónörökős-párt ért gyászos merénylet felett fejezte ki felháborodását s iktatta jegyzőkönyvbe a tragé­dia áldozatai felett érzett őszinte részvétét s en­nek a városi lakosság körében leendő impozáns kifejezése céljából rendelkezett. Többrendbeli le­iratot, átiratot és köszönőlevelet vett tudomásul a a közgyűlés A városi csatornahálózat felülvizsgálata tárgyában kelt jegyzőkönyvet levette a napirend­ről, mert Szent-Ivány Sándor indítványára a mü­vek újabb felülvizsgálata rendeltetett el. Deutsch Imre csatornaépítő vállalkozóval a közgyűlés ki­egyesült. Többrendbeli vállalati és bérleti szerző­dést jóváhagyott; végül a polgármesternek julius 15-én kezdődő hat heti szabadságot engedélyezett. Alig rendezkedett be a jól megérdemelt nyugalomba, már is elhunyt. Halála pillanat alatt következett be s mindenkit, ki csak ismerte, mé­lyen megrendített. A megboldogult nyugalmazott erdőtanácsos, a Kaszinó igazgatója volt. Rokon­szenves, derék férfiú dőlt ki vele városunk társa­dalmából, hol általános tiszteletnek és szeretetnek volt részese. Fiatalabb korában a láposbányai er­dőgondnokság vezetője volt. A csálád a következő gyászjelentést adta ki: Molcsány Gábor, Molcsány Róza özv. Szirti Vilmosné és Molcsány Lujza özv. Moldován Kálmánná fájdalommal telt szívvel tu­datják, hogy szeretett jó testvérök, Molcsány Ernő nyug. m. kir. erdőtanácsos f. hó 1-én délután 5 órakor, életének 66-ik évében hirtelen elhunyt. Felejthetetlen halottunk kihűlt porait f. év és hó 3-án délután 5 órakor temetjük a r. katli. szertar­tás szerint a kath. temetőben levő családi sírhely­re, lelki nyugalmáért ugyanaz napon d. e. 9 óra­kor fog az engesztelő szentmise-áldozat az egek Urának bemutaltatni. Nagybánya, 1914. julius 1. Áldás és béke poraira ! Molcsány Gáborné Szen- dy Róza sógornője. Nagy Lászlóné Molcsány Adél és családja, ifj. Molcsány Gábor és családja, Mol­csány Lili, Szirti Róza, Szirti Vilmos, Szirti Ernő és családja, Szirti Lajos, Moldován Lajos és neje, Moldován Gábor és neje, Moldován Adél mint unokaöcscsei és húgai. Papbeiktatás Hagymásláposon. A hagy- másláposi ujjonan választott ref. lelkészt. Sinka Gyulát junius hó 28-án iktatta hivatalába Pap Ist­ván esperes. A Darvin. Dr. Fülöp Zsigmond népszerű természettudományi folyóiratának julius 1-i száma a megszokott változatos és érdekes tartalommal jelent meg, melyből kiemeljük a következőket: Schreber: Az ember, a természet és technika. Szondy Györggy: Egy munkás élet regénye. Var­ga Emil: A rákok családi élete. Faragó Lajos: Kölcsönös függések az élőtestben. Rezsny Kálmán : A viviszekciö. Dr. Gáspár Lajos : A bot-sáska me­revsége. Präger Márton: A csodaszülöttek. B. M. A papírgyártás jövője, stb. A kéthetenként megje­lenő folyóirat előfizetése ára a Darvin-Könyvtár köteteivel együtt fél évre 5 kor. Mutatvány szá­mot küld a kiádóhivatal Budapest, VI. Andrássy ut 60. Megy a hajó. Most készült el az áprilisi kivándorlásról a statisztika. E szerint a Magyar- birodalomban folyó évi áprilisban 25.288 útlevelet váltottak. 18.084-et kivándorlási, 7204-et pedig egyéb célból. Az útlevelet kérők zömének utiiánya természetesen Amerikába vezet. A statisztika rész­letesen felsorolja, hogy melyik vármegyéből meny­nyien indultak útnak. Szatmárvármegye a harma­dik helyre került. Innen ugyanis 324-en vitorláztak el tengerentúlra. Ezzel szemben a bevándorlási statisztika igen jelentéktelen adatokat tartalmaz. Képkiállitás. A nagybányai fe tőiskola tag­jai ez évben képkiállitás rendeznek a műtermek­ben. A képkiállitás f. hó 20-án nyílik meg s mint egy 8 napig marad nyitva. A veresvizi bánya névnapja. Sarlós Bol­dogasszony napján szokta tartani a veresvizi bá­nya nevenapját. Ez idén az ünneplés tekintettel a trónörökös pár halálára s az országos gyászra elmaradt. Eszerint tehát sem a szombat esti kivi­lágítás és szerenád, sem a vasárnapi diszfölvo- nulás nem tartatott meg. Mozi. Múlt héten a „Rocambole ifjúsága“ cimü sorozat szerepelt a vásznán s izgatta a ke­délyeket. Szombaton az országos gyász miatt nem volt előadás, mig vasárnap ismét a Pathé-cég gyönyörű filmjei kerültek bemutatásra. E héten a projektograf-cég nagyhírű fölvétele, az „Atlantis“ kerül színre. Templom rablás A róni. kath. templomban e hó 1-én rablás történt. A Szent Antal szobor a- latt levő perselyt törték fel szentségtelen kezek s elvitték annak tartalmát, mely a lelkész állítása szerint 80—100 korona lehetett. Az ismeretlen tet- tetesek már az előtte való napon rejtőzhettek el a kórus bejárata alatt s éjjel végezték munkájukat. Az elkészített állvány melyen a hatalmas Szent Antal szoborhoz jutottak, arra vall, hogy szakértő kőműves vagy ács lehetett a rablók közt. Azért Írunk többről, mert egy ember nem birkózott volna meg a súlyos szoborral. A jelek arra mutatnak, hogy egy másik perselyt is fölakartak törni, de úgy látszik, kifogytak az időből. A csendőrség erélyes nyomozást indított a rejtélyes ügyben, de eddig még eredmény nélkül. Ébresztés telefonnal. Londonban a na­pokban életbe lép a telefon használat egy uj ága. Minden előfizetőnek joga van fölébresztetni magát, ha erre az igazgatóságot felkéri. Egy ébresztés ára 30 fillér. — A londoniak tömegesen jelentkeznek, hogy felébresztessék magukat. tigyről-másról. Mintha az egész világ megbolondult volna ! Forronganak a lelkek, züllenek az erkölcsök, egyik szenzáció után kél a másik, nemcsak a nagy vi­lágban, de a szükebb körzetben, magunk körében is. Soha nem vagyunk biztosak abban, hogy mire ébredünk reggel! Gyilkosság, halál, rablás, tünte­tés egyik óráról a másikra nyomon követi egymást. Mi van készülőben ezen a sanyarú világon? Talán Sodorna és Gomorra ismétlődik meg ? Nem csodálkoznánk, ha csakugyan bekövetkezne a kén­köves eső, a pusztulás, a világfelfordulás, hogy utána aztán egy megtisztult emberiség kezdjen egy uj életet. Nem vagyunk biztonságban. Életünkre, vagyo­núnkra leselkednek! Még az Isten háza sincs biz­tonságban ! Rabló kezek feltörik a templomot, hogy megfosszák utolsó fillérétől. A lelki züllött- ség utolsó fokára jutottunk. Már alig van egyéb hátra, mint hogy felfegyverkezve járjunk ember­társaink közt. Mert soha sem tudhatjuk, hogy me­lyik pillanatban súlyt le reánk az orgyilkos kéz, Hiszen az ember tulajdonképen vadállat: önző, durva, kapzsi, erőszakos. Hálásak lehetünk, ha a vad típushoz kevéssé hasonlókkal találkozunk az életben. * * * Ma, — midőn a fővárosi nagyobb hírlapok fölcsavarták az előfizetési dijakat, — mindenki azt kérdi tőlünk: „Hát mikor emelik föl a nagybányai lapok előfizetési diját ?“ Van eszünkben! Mikor még a szánalmasan kicsiny előfizetést sem igen hajlandók az emberek teljesíteni. Érdemes azonban följegyezni, hogy olyanok intézik hozzánk a fentebbi kérdést, akik soha semmiféle lapra elő nem szoktak fizetni. Mert először is: elolvassák a kávéházban, vagy elkérik szomszédjuktól kölcsön és soha vissza nem adják, avagy tévedésből a másnak címzett lapot elemelik, és legvégül megrendelik ugyan, de soha meg nen, fizetik az előfizetési dijat. Mert ilyen is van. Évekig hátralékban van­nak. S a szegény kiadó mit tegyen ? Ha 5 esz­tendeig ingyen küldte a lapot, — küldi a 6-ik . vben is, mert ha nem küldi, mindjárt jön egy dorgáló levelező lap, hogy figyelmeztesse a ren­detlenségre. Nem, tisztelt hölgyeim és uraim ! Nem e- meljük föl a helyi lapok árát ; csak azt kérjük, hogy fizessenek kissé pontosabban, mert igazán a hírlap az egyetlen, amit hitelbe nem lehet csi­nálni. A pék ad kenyeret, a mészáros húst, a szabó ruhát, de a nyomdász nem ad lapot ingyen vagy hitelbe, mert akkor éhen hal. * * * Időnként följajdulnak a lapok az alkoholiz­mus terjedése miatt s végeredményképen szidják a zsidót. Pedig igazságtalanul szidják, mint azt az alábbi megtörtént eset is igazolja. Egyik zsidó korcsmárosnak diák fia a sárga földig elázott apja pálinkájától. Az öreg — aki maga antialkoholista, — másnap elővette a nebulót s bizony olvasatia- nul 12 botot vágott reá. Arra járt épen a rabbi s hallván a nagy jajgatást, megkérdezte, hogy miért üti a fiút ? — Azért — feleié a korcsmáros, — hogy tanulja meg a gyerek, miszerint a pálinkát a zsidó soha meg nem issza, hanem csak eladja! Bizony sokat tanulhatnánk a zsidótól! Mu­tasson nekem valaki alkoholista zsidót! Azt, mint csodát a múzeumba kellene helyezni. r~~--------------- ■ . —■—s, í B ÁNYÁSZAT. A villamosság újabb csodái. Irta és előadta az Országos Magyar Bányá­szati és Kohászati Egyesület nagybánya-vi­déki osztálya által 1914. évi május hó 30-án rendezett népszerű felolvasás alkalmából: Kápolnai Pauer Victor. (Folytatás és vége.) Tervbe vették tehát nagy emberek hangjának fonográf lemezeken való megőrzését múzeumok­ban. S az eljövendő korok számára visszahagyott emlék talán olykor nem is ártana. A sírból feljáró lélekre emlékeztetne, ki oda kiálthatna a lejlőre kerülő nemzedéknek s megálllithatná azt a züllés­ben. De hagyjuk ezeket a szomorú akkordokat. Azt kérdem, hallottak- e már a telefonografról és a telegrafonról ? Ugyebár alig valamit. Pedig ezek igen elmés találmányok. Mind a kettő azt célozza, hogy a távolba küldött, telefonált beszédet ott feljegyezze s alka­lomadtán leadja. Tehát telefon és fonográf elvének kombinációja. Képzelhetik, milyen fontos az, hogy távbeszélőn adott utasításnak nyoma maradjon, vagy hogy a távbeszélő utján felhívott egyén je­lentkezését be sem várva, elintézhessük a dolgun­kat. A telefonografnál a felvevőként sokszor két csövű szájtölcsért alkalmaznak, a leadó pedig egy rendes telefon és egy fonográf. Úgy, hogy ha a felhívott jelen van, hallja beszédünket, de az a fo­nográf még föl is jegyzi, vagy ha fölhívott nincs jelen, csak a fonográf veszi át az üzenetet, illetve utasítást. Ilyen készülékeket az Egyesült Államok Molcsány Ernő.

Next

/
Thumbnails
Contents