Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-07 / 27. szám
2 NAGYBANYAI HÍRLAP 1914. Julius 7. vetett tett szerint, hanem a tettes egyéniségéhez igazodik. Más szóval, a nagy bűnnek nem természetes következménye a büntetés nagysága. Itt merül fel tehát a férfi és női bűntettes közötti különböztetés szüksége először. A bűn statisztikája a nemek szerinti osztályozásnál arra a közismert eredményre jut, hogy a nőbünösök száma jelentékenyen kisebb, mint a férfibünösöké. Ennek az aránynak gazdasági okai vannak elsősorban, mert hiszen a nő kevesebbet vesz részt a gazdasági küzdelemben és igy kevesebbet is van kitéve az élet és forgalom csábjainak és ösz- szeütközéseinek. A nőkkel kapcsolatos esetek legnagyobb részében a nő, mint felbujtó szerepel. Két büntetendő cselekmény az, amelyben a férfiak percentualitását fölülmúlja a nőknek mint tetteseknek arányszáma. 100 férfi által elkövetett magzatelhajtási és gyermekölési esetre 477 nő által elkövetett eset esik Lombroso összehasonlitó tabellája szerint. Hasonlóképen a mérgezés által elkövetett büntetendő bűnök közül 100 férfi bűnösre 123 nő esik. A nők által elkövetett bűnök nagy arányszáma a mérgezés által elkövetett esetekben van. Ez is természetes. Mert ezekben az esetekben a gyengébb fizikum is hathatósan érvényesülhet. De hiszen tulajdonképen ezekben az esetekben nem is a mérgezés ténye a fontos, nem is ez az érdekes. Az érdekes az ok, amely a nőt ezekre a cselekedetre ragadtatja. A nők által elkövetett büntetendő cselekmények 80 százaléka a szerelem, az örökkévaló és örökké megmagyarázhatatlan lelki jelenségek körül fordul meg. Mi az oka annak, hogy a gyengébb nem a maga szerelmi szenvedélyében gyilkolni képes? Az gyenge magyarázat, hogy a férfi a törvény hiányossága folytán aránylag olcsón tehet ígéreteket és igy a törvény hiányosságait gyilkoló fegyverrel óhajtja a nő helyrebillenteni. személyválogatás nélkül lehetne trónörökös, ha az osztrák öröklési rend megengedné, hogy ugyan ő az örökös tartományokban is trónra lépjen. Ez azonban ott ki van zárva, a pragmatika szakció- ban pedig Ausztria és Magyarországra nézve az együttes uralkodás van kikötve. A pragmatika szankció: az 1723. évi II. t.-c. 4. §-a szerint az örökösödés Magyarországon III. Károly, I. József és I. Lipót ágaiban megilleti a Habsburg-ház női vagy fiörököseit, „aki a felséges ausztriai házban elsőszülöttségi szabály értelmében a felséges osztrák ház említett királyságainak és országainak örököse lesz.“ Ezzel tehát a Habsburg-ház örökösödési joga Magyarországon recipiáltatott s aki annak rendje szerint Ausztriában nem örökölhet, bár ha elsőszülött is, Magyarország leendő királyának sem tekinthető. A második cikkely hetedik pontja szerint pedig Magyarország koronája átszáll a Habsburg-háznak föntnevezett ágaiból származó törvényes, mindkét nemén levő osztrák főhercegi utódaira, a császári és királyi uralkodó felség által Németországban és azon kívül fekvő királyságaiban és tartományaiban megállapított elsőszülöttségi rendben a föntebbi jog- és sorrend szerint, hogy föloszthatatlanul egymással és együttesen és Magyarország királyságával és az ahoz kapcsolt részekkel, királyságokkal és tartományokkal egyetemben örökösen bírják, uralkodjanak rajta és kormányozzák.“ Ebből az következik, hogy Magyarországnak nem lehet más uralkodója, mint Ausztriának és a királyi házból trónöröklési joggal csak az bírhat, ki a dinasztia által III. Károly korában megállapított házi törvény szerint következik s osztrák főhercegi ranggal bir. A nőnek kell tudnia, hogy a törvény és jog- gyakorlat értelmében a házasságon kívüli szerelemnek nincsen semmi garanciája, tehát, aki e tudat dacára az ígéretre hallgat, megérdemli a kiábrándulást. A megérdemelt kiábrándulás azonban a legnagyobb emberi szenvedélyeket képes kiváltani. Az embert néző modern igazságszolgáltatás pedig, mérlegelvén e szenvedélyeket, rendkívüli elnézéssel és jóakarattal bünteti a szenvedély bűntetteit és itt a magyarázata annak, hogy a jelenlegi társadalmi felfogás az elkövetett bűntett nagysága és a más jogát sértő mivolta dacára mély gyökeret vert a mindennapi krónikákban. A hisztérikák által elkövetett büntetendő cselekményeket természetesen nem sorolhatjuk a fentiek közé, és meg kevésbbé azokat a büntető szankcióval alig-alig, vagy egyáltalában nem ellátott cselekményeket, amelyek a nemek egymásközti érintkezésében olyan gyakran előfordulnak. Azok az apró vagy nagyobb múló vagy állandó „szerelmi csalások“ ezek, amelyeket a nő természete dacára elkövet és legtöbbször egy lelki vagy testi aberráció következményei. A gazdasági fejlődés irányvonala a nőt a férfi mellé emeli és vele egyenrangúvá, teljesen egyenjoguvá teszi. Ez az egyenjogúsítás természetesen növelni fogja a női bűnösök alacsony arányszámait. A nő és a bűn között a kapcsolat erősebb lesz. Ellenben a magzatelhajtások és szerelem következtében elkövetett bűnesetek kevesebbek lesznek. A modern törvényhozás szelleme, lassan bár és óvatosan, de mégis utat enged annak a felfogásnak, hogy a női erény és jóhiszeműség ellen elkövetett cselekményeket úgy magánjogi, mint büntetőjogi következményekkel kell sújtani. Egészen kikapcsolódik azonban a jogi fejlődésből ennek az ellenkezője. A megcsalt férfiú jogi védelméről, a szerelmében lelkileg kifosztott férfi társadalmi és hiúsági elégtételéről szó sincs, pedig éppen a feminizmus által hangoztatott Vagyis a dinasztina házi törvénye, mint például a Merán grófok esetében is történt, a nem egyenrangú, úgynevezett morganatikus házasságból származó utódokat a dinasztia kebeléből kizárja és főhercegi rangjuktól megfosztja. íme, igy vonatkozik a Habsburg házi törvény és a közjog Ferenc Ferdinánd szerelmi frigyére. Politikai és közjogi szempontból Ferenc Ferdinánd házassága egyike volt a legfontosabb eseményeknek, mely igen jelentékeny következményeket vont maga után. A következményeket azonban Ferenc Ferdinánd levonta úgy magára mint nejére és gyermekeire nézve, midőn családja számára a trónőröklési igényről lemondott. Vőlegény volt még Ferenc Ferdinánd, midőn a király és a két ország, Ausztria és Magyarország nagyjai jelenlétében 1900. junius 28-án — éppen a vasárnapi rettenetes merénylet előtt tizennégy évvel, — ünnepélyesen kijelentette, hogy házasságát morganatikus házasságnak elismeri, vagyis nem egyenlő rangú házasságnak. Ünnepélyesen kijelentette továbbá, hogy a főherceget, illetőleg a trónörököst megillető jogok és tisztségek hitvestársát s gyermekeit meg nem illetik, minélfogva ők az uralkodóháznak nem tagjai s igy a pragmatika szankció értelmében Ausztriában és az 1723 : I. és II. törvénycikk értelmében Magyarországon a trónöröklésre joguk nincs. A magyar parlamentben a házasság közjogi részével igen sokat foglalkoztak. Az ellenzék Kossuth Ferenccel és Polónyi Gézával az élén azt bizonyította, hogy a magyar közjog morganatikus házasságot nem ismer, Ferenc Ferdinánd törvényes felesége tehát épp úgy királynéja lesz Magyarországnak, miként az volt a Nagy Lajos királyé, egyenlőség elvéből következnék, hogy az, aki a jog által szankcionált formák között kapcsol valakit magához és ad neki saját magával szemben jogokat, annak e bizalommal való visszaélés folytán ne csak a kapcsolat felbontását legyen joga követelni. A nemek közötti jogi és gazdasági különbségnek várható megszűnése ezeket a kérdéseket is meg fogja oldani és a nivellációnak az lesz a természetes eredménye és csak akkor beszélhetünk majd igazán a nemek teljes egyenlőségéről, ha a férfi és nők számának arányszáma az általuk elkövetett büntettek arányszámával egyenlő lesz. Dr. Sebők Dezső. HÍREK. Julius 5. Személyi hírek. Dr. Zolnai Gyula kolozsvári egyetemi tanár rokoni látogatásra városunkban időzött. — Dr. Tóth Zoltán nagykárolyi ügyvéd pár napra városunkba rándult ki. — Ince Lajos budapesti főgimnáziumi tanár és családja nyaralásra ideérkeztek. Gyász isteni tisztelet a római kath. tem- lomban.Szombaton délelőtt 9 órakor a róm. kath. templomban gyász isteni tisztelet volt az elhalt trónörökös pár lelki üdvéért; megjelentek az ösz- szes állami hivatalok és hatóságok tisztviselői. A kóruson a helybeli dalegylet megható gyászdalokat énekelt finom precizitással. Betétül Jancsovics Jolán urleány és Kupás Gyula énekeltek Bethoven- féle gyász áriákat feltűnő művészi felfogással. A templomot a gyászoló közönség zsúfolásig megtöltötte. A veresvizi és kereszthegyi bányászok mind feketében, gyászlobogók alatt vonultak fel üzemvezetőik és altisztjeik vezetése alatt. Az országos gyász városunkban. A városi képviselőtestület szerdai közgyűlésén méltó módon adott kifejezést az országos gyásznak. Kimondotta, a polgármester javaslatára, hogy a város kegyúri templomaiban a temetés megtörténtéig naponta kétszer harangozta! s a temetés napján — szombaton, — az összes üzletek zárva tartás i akinek felesége szintén nem származott fejedelmi családból. Azonban Széli Kálmán miniszterelnök, majd november hónap 6-án Szilágyi Dezső igazságügyminiszter kifejtette, hogy az 1722. évi törvények értelmében Magyarország királya csak Ausztria főhercege lehet, főherceg pedig a családi törvények szerint morganatikus házasságból nem szülefhetik. így november 13-án a képviselőház végre elfogadta s december 4-én a király is szentesítette az ő akaratára és előleges beleegyezésére beterjesztett javaslatot. Tavaly a király a trónörököst az összes fegyveres erő felügyelőjévé nevezte ki s ezzel e- gyütt megkapta a tábornagyi rangot. Ez az állás Albrecht főherceg halála óta betöltetlen volt. A trónörökösnek ebben a minőségben külön katonai irodát állítottak fel. A trónörökös a legutóbbi időkig igen visszavonultan élt, de nehány év óta kilépett rezerváltságából. Különösen intenziven vett részt a hadsereg reorganizálási munkájában és ennek fejlődése sokban az ő érdeme. A politikában, mint a király helyettese, két Ízben szerepelt és érdekes, hogy mind a kétszer Budapesten. Első alkalommal 1910. december 29- én a budai várban megnyitotta a delegációkat. Másodszor szintén a delegációk megnyitására jött Budapestre, ez év április végén. Mindkét alkalommal feltűnést keltett, hogy csak fél napig tartózkodott Budapesten.