Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-29 / 26. szám

6. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1914. junius 29. fejleszthető még tovább a távirás sebessége, pon­tossága és főleg olcsósága ? Két fiatal hazánk fia Pollák és Virág ejtet­ték bámulatba gyorstávirójukkal a világot s ha egyiköket már el is ragadta a kegyetlen sors, másikuk még talán fényes jövőt fog megérni. Érdekes, hogy a telefon is mennyire fejlődik Ezen a téren is egy időben vezetett hazánk. A budapesti telefon hírmondót ki nem ismerné. Vegyük fülünkhöz egy pillanatra a kagylót... . „Pontos zóna idő 12 óra 5 perc, más. Épen most jelentik, hogy a képviselő ház az uj adótörvényt egyhangúlag elfogadta. Más“ . . . s eféle cseve­gések, majd ének, zene, gyermekelőadás üti meg fülünket, ha Pesten a telefon hírmondó kagylóját felemeljük. Néha recseg, ropog, berreg. Ekkor va­lami érdekes következik. 1893-ban, tehát 21 év előtt, Puskás volt az, ki a főváros közönségét en­nek az amerikaias berendezésnek annyira meg­nyerte, mint arra semmi más világvárosban az előtt és az után példa nem volt. A telefonról eszünkbe jut az emberi hang eltevése — a fonográf. Soha sem felejtem el, mi­kor Ózdon bemutatták, vagy húsz év előtt, a fonog­ráfot s Kossuth apánk hangját szólaltatták meg. Tudtuk, hogy Turinban vették fel viaszhengerre a nagy aggastyán szavait s mindenki áhítattal halgatta a remegő öreg, kissé recsegő hangot, mely valaha kiáltásával az országot hadba szólí­totta. Milyen nagy volt megdöbbenésünk, mikor „mechanikai titkár és fogalmazó segéd“-et nagy­ra becsülik. Olvashatunk is egyet mást már újabb köny­vekben a fonográf kihasználásáról üzleti irodák­ban. A cégvezető belép reggel irodájába. Leül hatalmas Íróasztalához s elolvassa a postán érke­zett leveleket. De mindenik levél elolvasása után a fonográfba bemondja a levélre küldendő felele­tet szóról- szóra, tehát a válasz levél szövegét. A mikor munkáját befejezte a cégvezető, már vi­szik is a szolgák a fonográfból a korongokat a gépírókhoz, hol azokat ott levő más fonográfokba illesztik be. A megindított beszélő gépezetek szé­pen lediktálják a leveleket a Yost és Remington gépek kopogtatóinak. Nem csak politikából és üzletből áll a világ, az emberiség nemesebb érzéseit is ápolnunk kell s különösen a kegyelet minden nagy nemzet di­cséretre méltó jellemvonása, A nagy emberek ira­tai megmaradnak, képeikben gyönyörködhetünk, a művészek alkotásai is még sok száz, sőt ezer év után is nagy hatással vannak a késő utódokra, de a nagy emberek beszéde, hangja, hanghordo­zása, örökre elveszett. S épen a beszéd hat leg­közvetlenebbül kedélyünkre, hiszen tudjuk, meny­nyire összeforrott tudatunkban valamely személy orgánuma annak egész képével. BÁNYÁSZATI HÍREK. Hivatalos kiküldetés A m. kit. pénzügymi- nizzter Veress József m. kir. bányatanácsost a bu­dai alagút viztelenitési munkálatainak felülvizsgá­latára rendelte ki. Veress bányatanácsos a napok­ban már eK is utazott s mintegy 2 hétig lesz a fővárosban elfoglalva. Nyugdíjba vonulás. Mint a tisztviselők lapja írja, Probstner Alfréd miniszteri tanácsos, a bányászati főosztály 'vezetője nyugdíjaztatását kérte s még ez év folyamán magválik állásától. Arc-szeplőkréme. A nyár meghozta a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak Mi mással, mint arckrémmel ? Ez okból szüksé­gesnek tartjuk rámutatni a „Szeplő-Crémre“, mely­nek elsőrendű minősége páratlan és avval az előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoffok, arctisztátalanságok stb. örökre eltűnnek. Nagy tégely Kor. 1.50, próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán. Felelős szerkesztő: dr Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: „Hermes“ könyvnyomda 755—1914. vh. szám. II. Árverési hirdetmény. Az élesdi kir. járásbíróságnak 1913. évi Sp. III. 1261/6 számú végrehajtást rendelő végzése következtében ifj. Erdős Albert nagyváradi bej. rég alulírottnál névszerint is megtudható adós el­len 1914. évi május hó 26 napján foganatosított végrehajtás jogerőre emelkedvén : a 110 K. tőke, ennek 1911. évi február hó 1. napjától számítan­dó 6% kamata, 38 korona 26 fillér eddig megál­lapított s az ezután felmerülendő költségekből álló követelésnek behajtása végett, a biróilag felülfog­lalt 1465 koronára becsült bútorok, vasszekrény stb.-bői álló ingóságokat Nagybányán adós Erdő utcai lakásán 1914. évi julius hó 3=ik napján délután 5 órakor készpénzfizetés mellett, szük­ség esetén becsáron alul is nyilvánosan elárvere­zem. A kir. járásbíróság kiküldő végzésének száma 1914. V. 601/2. Nagybánya, 1914. évi junius hó 18 napján. BERNHARDT ADOLF, kir. bir. végrehajtó. 1871 — 1914 tkv. szám. Árverési hirdetmény kivonat. A nagybányai kir. jbiróság mint tkvi. hatóság közhírré teszi, miszerint dr. Troplovits Imre ügy­véd által képviselt Singer Co varrógép r. t. bej. cél végrehajtatnak Schlésinger Ferenc * kapnikbá- nyai lakos végrehajtást szenvedő elleni 119. kor. s jár. iránti végrehajtási ügyében az árverést el­rendelte, minek folytán a szatmárnémeti kir. tör­vényszék és a nagybányai kir. járásbíróság terü­letén fekvő és a kapnikbányai 133 sz. betétben A -f- 1 ssz. 745 hrsz. alatt felvett ingatlanra il­letve a B. 2. alatti telekhaszonélvezeti és felülépit- ményi jogra 800 koiona kikiáltási árban az 1914 évi julius hó 15 napjának d. e. 10 órakor Kapnikbányán megtartandó nyilvános árverésen a következő feltételek mellett fog eladatni. Az árverési feltételek többi pontjai a hivata­los órák alatt ezen kir. járásbíróságnál s a szom­szédos községek elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Nagybányán a kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságnál 1914. évi április hó 14 napján. Dr. Horváth s. k. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül: Szupkay telekönyvvezető. Ajánlható Beszerzési Források: A hirdetések szövege időközönként tetszés szerint megváltoztatható. E rovatban közölt hirdetés ' 1 ~ .......... ' "" 1 • ■ - ==i E rovatban közölt hirdetés cs akis egész évre adható VA.VA.VA.'VA.W'WWÁW ▲ minden egyes megjelenése 20 ......föl. -------------------------- ATTVATA • ;V fillér. Sztupár Károly cipész. Lakik: NAGYBÁNYÁN. (a Katholikus Legényegyletnél.) Mihálcseh Lajos épület és műlakatos, víz­vezeték-szerelő. NAGYBÁNYA, Kossuth Lajos-utcza IS szóm alatt. Elvállal minden e szakba vágó munkát, továbbá készít és állan­dóan raktáron tart jó kivitelű takarék tűzhelyeket. Almásy-féle sihérlói asztalibor kapható literenként 72 fillér­ért; 10 liter vételnél literen­ként 66 fillérért NAGYBÁNYNÁN Mikszáth Kálmán (Zsellér) utca 5. Hörcsög Mihály kőműves mester, építési vállalkozó Virág-utca 7. sz. Telefon; 59. Szép homoki rózsaknunpli nagyban és kicsiben kapható Takács László gyümölcs kereskedőnél. Ugyanott eladó: 2 darab uj tiszti nyereg teljes felszereléssel. Oltvány eladás! Aki kifogástalan fajtiszta gyü­mölcsfa oltványt akar ültetni, az siessen Szász János faiskolájá­ból venni alma, körte és szilva­fát mig a készlet tart. Tessék árjegyzéket kérni. íásárhelyi Gyula utódai tulajdonát képező Postarét utca 16. szám alatt levő házaste­lek, mely áll öt szoba, konyha, kamra és mellékhelyiségekből, nagy gyümölcsös kerttel, hosz- szabb időre bérbe kiadó. Bővebb felvilágosítást ad Vásárhelyi Gyuláné. Értesítés. Elsőminőségü, különféle át­mérőjű BETONCSÖVEK a legjutányosabb árak inellett kaphatók az „Első nagybányai cement- csőgyáránál Harácsek Vilmos utódai, ahol a megrendelés eszközölhető. (Gyártelep: Nagybánya Rákóczi Ferenc-tér 14. sz. alatt.)

Next

/
Thumbnails
Contents