Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-09 / 23. szám
meg. A templom lépcsőjén Brebán Sándor plébános fogadta teljes papidiszben, kinek szép, virágos szavaira magasan szárnyaló beszéddel válaszolt. Azután felöltötte püspöki díszruháját, kezébe vette a pásztorbotot és bevonult az oltár elé. Útjára fehér ruhás kis leányok szórtak virágot, a kóruson pedig a papnövendékek énekkara precíz egyházi énekeket adott elő, feltűnő szép összhangon. Isteni tisztelet után a plébániára vonult, hogy kissé kipihenje az ut fáradalmait; 6 óra után a Pokol Elek négyes ’ fogatán látogatásokra indult Brebán Sándor plébánossal. A város előkelőségeinél, az egyház vezető férfiainál, a felekezetek papjainál tett látogatás után Dr. Makrayhoz hajtatott, hol tiszteletére a polgármester fényes vacsorát adott. Vasárnap reggeli 8 örakoi vette kezdetét a nagy mise a gör. kath. templomban s 11 óráig tartott, mely alatt a papnövendékek énekeltek. Féltizenkét órakor vonultak fel a küldöttségek a plébániára. Az összes megjelenteket Neubauer Ferenc miniszteri tanácsos, kerületi bányaigazgató vezette a püspök elé s rövid, szeretetteljes szavakkal üdvözölte a főpásztort. Dr Hosszú válaszában köszönetét mondott a meleg fogadtatásért s a város és a nagy közönség szeretetébe és támogatásába ajánlotta az egyházat s annak kinevezett papját. Azután kezet fogott a küldöttek összes tagjaival s a fáradtságnak minden jele nélkül hosszasan elbeszélgetett egyesekkel. Délután Va2 órakor Nyisztor Aurél dr. ügyvéd házához hajtatott, hogy újszülöttét a kereszt- ségben részesitser 2 órakor vette kezdetét az ebéd Brebán plébánosnál, hová 52-en voltak hivatalosak; azonkívül 42 papnövendék és egyháztanácsbeli tagnak a földszinti szobákban volt fölteritve. A kedélyes és fényes ebéden pohárköszöntőket a püspök egyenes kívánságára — nem mondtak. Hat órakor a püspök Brebán Sándor kíséretében Ilobára ment Papp József nyug. törvény- széki bíróhoz, ahonnan hétfőn reggel Szatmárra utazott dr. Boromisza püspök látogatására. 9 görög katholíkus plébános megerősítése. Ismeretes mindenki előtt az a kontroverzia, mely 13 év óta folyik a város — mint patrónus — és az illetékes püspökök közt a róni. és gör. kath. lelkész választás kérdésében. Egyik fél sem engedett a maga igazából s igy a funkcionáló két katholikus lelkész véglegesítése eldöntetlen maradt. Múlt év június hó 4-én tartott városi közgyűlés napi rendre tűzte a görög katholikus ple- bánosválasztást s Brebán Sándor adminisztrátort, ki 13 év óta fáradhatatlanul vezette az egyház ügyeit, ki az egyház érdekében elévülhetetlen érdemeket szerzett s ki társadalmi magatartásával s hazafias érzésével az egész város rokonszenvét megnyerte, — egyhangúan megválasztotta görög katholikus plébánosnak s megerősítés céljából előterjesztette a szamosujvári püspökségnek. Épen egy esztendő telt el azóta. A megerősítés késett. Késett pedig azért, mert oly befolyások érvényesültek, melyek megakasztották a normális lefolyást. De csak ideig-óráig. A város közönsége és képviselőtestüle bízott a maga igazában s tudta jól, hogy Dr. Hosszú Vazul, az uj szamosujvári püspök igazságérzete nem ejti el a közkedvelt lelkészt s nem helyezkedik élesen szembe a városnak — mint patronusnak, — elvitázhatatlan jogával. A következmények igazolták a város' álláspontját. Folyó hó 3-án érkezett az a leirat a szamosujvári püspöktől a város tanácsához, melyben Dr. Hosszú Vazul, az eddigi érdemes adminisztrátort: Brebán Sándort állásában megerősíti. Általános megnyugvást és örömet keltett a püspöki leirat, mert Brebánt mindenki olyan kiváló egyházférfiunak tartja, ki széles látókörével, kiváló szónoki tehetségével, fáradhatatlan működésével egyenesen praedesztinálva van e diszes á'lásra s ki előtt még tág mező áll az érvényesülésre. Midőn lapunk részéről is a legmelegebben üdvözölnők Nagybánya város gör. kath. plébánosát, egyben annak az óhajnak adunk kifejezést, hogy ez a püspöki megerősítés csak kezdete legyen az előrehaladásnak, első lépcső az oltár előtt. Dr. Hosszú Vazul kiváló szép leiratát érdemesnek tartjuk szószerint leközölni, mely igy szól: 4554—914. szám. Tekintetes városi Tanács ! Nagybánya sz. kir. város tekintetes képviselőtestületének múlt évi junius hó 6-án 3385 sz. a hozott határozata folytán, melylyel Brebán Sándor lelkészt, ottani ideiglenes adminisztrátort az üresedésben levő nagybányai gör. kath. plebánosi állásra, mint kegyur egyhangúlag megválasztotta és kinevezés végett praesentálla, van szerencsém a tekintetes városi tanácsot tiszteletteljesen értesíteni, hogy nevezett Brebán Sándort nagybányai gör. kath. plébánossá kinevezem. Tekintettel arra, hogy a tekintetes városi képviselőtestület választási jegyzőkönyvében kiemelendőnek tartotta eddigi álláspontjának fenntartását, melylyel szemben boldogult elődöm a Nagyméltóságu m. kir. vallás és Közoktatásügyi Minisztériumhoz 1902. évi szeptember hó 2-án 7763 sz. a. s azután intézett számos felterjesztéseiben határozottan és következetesen kijelentette, miszerint nem járulhat hozzá a kegyúri jognak Nagybánya város t. közönsége által követett azon gyakorlásához, hogy a püspökség hármas jelölésének mellőzésével a többi pályázók közül is választhasson, mert különben a püspöki kötelmekkel ellenkező jogfeladást követne el és ismételten kérte, hogy addig is, mig Ő Cs. és Ap kir. Felségének 1895. évi április hó 16-án kelt legfelsőbb elhatározásához képest a kegyúri jog hazánkban szabályoztatnék, a város kegyúri jogának gyakorlására nézve vele megállapodásra jusson, ennélfogva midőn a tekintetes városi Tanácsnak kinevezés iránti előterjesztéséhez hozzájárulok, egyszersmind hangsúlyozni kívánom azt, hogy fenntartom mindenben elődömnek ezen ügyben elfoglalt álláspontját azon kijelentéssel, miszerint a jelen választás és kinevezés sem ezen püspökség részéről a múltban elfoglalt állásponttól adott Kolozsvárnak az is, hogy reggelenként nyáron kiálltak a kapuba az urak, asszonyságok ingujjba mosdatlanul, fésületlen s patriárkálisan kérdezősködtek egymástól az éjjeli nyugodalom felül. Nyári délutánokon pedig kiültek a kapuba s harmonika mellett szórakoztak. S ez a város volt nekem akkor a világ középpontja. Innen indultam neki tarisznyával a vállamon befelé a Székelyföld virányaira : Oda vágytam mindig. Eszembe jutottak a gyergyói havasok, a csíki völgy, a kászonyi tündér ligetek, a Barnaság s a háromszéki síkság délibábja. Aztán a székely népmesék a hun vitézekről, a várromok, barlangok a tatárjárás elől menekvő székely főurakkal, Rika erdeje, Ugronbarlang, Lo- vakcsüre, Szent Anna tava, Bálványosvár, Büdösbarlang, stb. stb. Ezeket akartam látni, hogy gyermeki képzelődésemet kielégítsem ; hogy lássak egy pogányoltárt, hol a rabonbánok áldozatot mutattak be Hadúrnak. Nem szerettem a társaságban való utazást; egyesegyedül, mélázva barangoltam faluról-falura; megpihentem, ha a fáradság levert s ujuit erővel róttam a mérföldeket gyönge lábaimmal, ha erősnek éreztem magamat. Tarisznyámban nem vittem egyebet, mint nehány változót, egy darab kenyeret és egy jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyvbe napról-napra főijegyeztem élményeimet. Aféle „Napló“ volt ez a kis sárga füzet, melyet ma, egy emberöltő után nagy meghatottsággal olvasok. Gyermekes irka-firka, telistele fantasztikus nagy mondásokkal, mik, ki tudja miféle olvasmányokból ragadtak meg emlékezetemben. Két jeligét is irtani a füzet első lapjára : “Minden ember napóra, melyet árnyéka megkerül.“ és „Aki szivében bízik, — az bolond I“ Alig hiszem, hogy megértettem volna a két mondás jelentőségét. Aztán igy kezdtem az úti jegyzeteket: „Csavargónak születtem, csavargó vagyok én ! kiáltok föl Petőfivel ma, midőn útra kelek a Székelyföldre. Azt tartom, hogy nincs jobb élet a kóbor életnél!“ Első utam Feleken, Bányabükkön átTordára vezetett, hol megbámultam a tordai hasadékot; onnan tovább Felvinczre, Tövisre, Kiskapusra, Földvárra és Brassóba kerültem. Brassó nagyon meglepett ódon szépségével s úgy látszik még egyébbel is, mert naplómban a következő sorokra találtam : „Aki sok szép nőt akar látni, az jöjjön Brassóba ; kedves, megnyerő arcok egytől-egyig, csak eggyet fájlaltam, azt tudniillik, hogy magyar szót nem hallottam bíbor ajkaikról.“ Hiteles bizonyíték tehát ez a gyermekkori napló, hogy már kölyök koromban szerettem a nőket. Két napi brassói időzés után neki indultam Háromszéknek. Sorban hagytam hátam mögött a falvakat: Feketeviz, Uzon, Eresztevény, Martonfalva, Petőfalva és Gelencét. Feketevizen egy tanyánál szemtanúja voltam egy titokzatos eseménynek, mely tudtommal ki nem derült soha. A tanya amolyan utszéli csárda volt a „Feketeügy“ vize mellett. Fiatal székely ember állított be úgy este 10 óra tájban az ivóba. Künn az országúton, a kapu előtt hagyta kocsiját, melyen anyja és ifjú leánytestvére ült. Egy üveg sört ivott meg a legény, aztán kiment, hogy folytassa útját. Rémséges kiáltozásra szaladtunk ki. A kocsi nem volt már sehol; a rajta ülőkkel eggyütt eltűnt. De még hallottuk a távolból a kerekek dübörgését s egy-egy elhaló sikoltást. A fiú kétségbeesetten állott az ut közepén ; végre is mint az örült nyargalt a szekérzörgés irányában. Azon az éjszakán nem tudtam aludni; a rendkívüli eset szörnyen felizgatott. Másnap reggel, mikor vándorufamra tovább indultam, hallottam beszélni az embereket, hogy a szerencsétlenek rablóbanda kezeibe kerültek. Annyi tény, hogy soha többé elő nem kerültek. Még a lovaknak és szekérnek is nyoma veszett. Valószínű, hogy átszöktek a határon Romániába. Tovább vándoroltam. A hosszú poros országúton bandukoltam egyesegyedül s gyeimek-lelkem a Székelyföld paradicsomi gyönyörűségeivel telt el. Meghatva nézem most is a buzakalászokat és elszáradt virágokat, miket akkor szedtem a petőfal- vi és gelencei mezőkön s naplóm lapjai közé dug- dostam emlékül. Nem gondoltam akkor arra, hogy 42 év múlva ismét kezembe veszem őket s oda röpülök gondolatban Háromszék délibábos rónáira. Mert láttam ám délibábot is a kökösi hídnál. És láttam gólyát a házak fedelén s széna boglyákon, éppen mint az alföldön, Dorozsma tájékán. Petőfal várói is van egy csodás föl jegyzésem. Láttam egy ifjú leányt koporsóba kiterítve a ravatalon ; mellette sirt a család mélységes fájdalommal. És láttam pár óra múlva azt a szépséges halottat föltámadni, kiszállani a koporsóból s szivet tépő jajszóval borulni anyja karjaiba. Mint egy álom, úgy tűnik föl most nekem ez a gyermekkori esemény. De csodálatosan, annak a leánynak képe most is elevenen emlékezetemben él. További utániról majd máskor mesélek.
