Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-26 / 21. szám
Vil. évfolyam. Nagybánya, 1914. május 26. NABYBANrAI TÁRSADALMI ESS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8— 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztősé?: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház --------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. _______ Le vél A „Szilágyi Újság“ szerkesztőjéhez. Kedves barátom ! Becses lapod 20-ik számában szives voltál egy 8 — 10 év előtt irt versemet leközölni, melyet annak idején az Erdélyi Irodalmi Társaság egyik ülésén is felolvastam. A verseimé: Csodás időket élünk. S most, midőn újra elolvasom, valóban csodásán érzem magamat. Hát volt Magyar- országon olyan idő is, mint a minőt megénekeltem ? Lehetett olyan verset is Írni ? Micsoda szatira a mai hitvány, elzüllött korban egy olyan tartalmi! vers ! Elpirulok olvasása közben s szeretném az apaságot letagadni. Mert ma már más hangú versek járják. Ma azt kell megénekelni, hogy milyen hitványak vagyunk ! mint tudunk marakodni ! Megenni egymás becsületét, nagyjain- kat sárba rángatni és megrugdosni. Eltűrjük, ha leköpnek s azért ha gyáván fel is merünk szólalni, nem azt vonjuk kérdőre aki leköpött, hanem saját fajtánk közt keresünk bűnbakot. Szerelmünk is ma más. lmádottunkat nem borítjuk be virágtengerrel, hanem ellenkezőleg levetkőztetjük, hogy minden nyomorult kéjelegjen látásán. Nem ! Azt az általad leközölt verset nem én irtani. Vagy ha én irtani, akkor azt csak álmodtam, Mert hol látsz te ma olyat, hogy a „Szárnyára bontott magyar lobogói Csókkal boritnák kicsinyek s nagyok!“ Vagy hallottad-e hirét, hogy az országban valahol előfordult volna az az eset, hogy a magyar zászló látására „Ki nem is magyar anyának szülötte Térdére hullt és zokogott előtte /“ Ilyet nem hallottál, de azt igen hogy Nagy Rákóczi! örök gyalázat! Besározzák koporso-házad ! Mélységes honfiúi aggodalom szállta meg lelkemet. A Turul vijjogását hallom, ki úgy sir, mint a ház kéményén rakott gólyafészek hűséges madara, ha látja, hogy lángok csapnak ki a födél alól. Nem érzi a te magyar lelked is, hogy valami szörnyű katasztrófa készül ? Nem látod-e azt a dekadenciát, mely minden téren úrrá lett ? Micsoda öröm van ellenségeink táborában! Hangosan kiáltják: „Itt az idő, most vagy soha!“ Én azt mondom : Ha nem támad hamarosan egy erős kéz, mely visszarántson a mélység széléről, akkor elvesztünk! Valakinek el kell kiáltania azt a szót hogy : „Ébredj magyar“ ! Mert „Ha nem lesz, aki azt a szót kimondja: Vérharmatot sir a fa minden lombja.“ Kedves barátom ! Lelkem utálatával állok távol a politikától ! Mindazt, amit fennebb elmondottam csakis a - hazámat és nemzetemet féltő érzés csikarta ki belőlem. Mert rettegek, hogy eljön egy idő, amidőn „fenszóval sírunk, mint az őszi enyészet vad fuvalma a sivataggá lett mezőn.“ És most azt kérdezheted joggal : mi inditott engem e levél Írására ? Semmi egyéb, mint, hogy sajnálatomat fejezzem ki régi versem Ieközlése miatt. A,,NA6yBANYAI NIRLAP“ TÁRCÁJA Mária képe előtt — Irta: Szabó Emil. — A Szüzanya inosolyg a vásznán S előtte egy lány térdre hull, Sötét szemének pillantása Mély fájdalommal elborul. Ártatlanság csillog szemében S szent áhitat az arc fölött. Remegő hangon így sóhajtoz: „Ó Sziizanyám! Add vissza őt!“ A kelő hold ezüst súgóra Kibontott dús hajára ül, Mely mint egy csillogó ruházat, Egész lényével egyesül. Keblében a szív félve dobban, Imádkozik a kép előtt S a sziizanyát zokogva kérdi: „Ó, mond meg, hol lelem fel őt!“ Lelkén emlékek ébredeznek . . . A kép nem érti meg szavát; Pedig nagy, kínzó fájdalmában Már sokszor kérte Máriát. Én im most egyszerre elrémül, Sötét gond szállja meg legott S elfojtott hangon szól a képhez : „ Ó Istenem ! tán elhagyott! Leomló könyek fojtogatják, Arcát hajába temeti. Bár néma a kép, — ő úgy érzi Mint hogyha szólott vön neki. Elment örökre; ámító volt . . . És vissza nem jön sohasem ! így szól a képhez utoljára: „Ó, hagyj meghalni Istenemé Románból: Révai Károly. Schumann Klára. — Irta : Carmen Sylva. — Nyolc éves valék, mikor először hallottam őt Bomi-ban. Az volt a legelső koncert a melyiken részt vettem. Akkornap annyira türelmetlen voltam, hogy alig vártam az estét. — Végre közeledett az óra. Szép és fiatal anyámat — akkot még csak 27 éves volt és már pár éve, hogy nem mozdulhatott — behozták egy hordszéken a hang- versenyterembe. Mellette, vagy tán nem is emlékszem, lehet, hogy élőtte mentem, repültem én az első koncertre ! Beléptünk a nagy és tele terembe. Én nem néztem az embereket, csak a színpadot és a zongorát láttam. Feszült figyelemmel várakoztam. Egyszer csak belép és a zongorához ül. Egyszerű fekete ruha volt rajta, fekete haja simára fésülve és nem vuklisan az akkori divat szerint. Egyedüli fejdisze egy piros rózsa volt. Megjelenésében annyi öszhang volt. Kicsi kezeivei erősen, férfiasán kezelte a zongora billentyűit. Játéka örökre a fülemben maradt, tekintetét pedig szivem őrizi most is ! K SZ A DI Árjegyzéket kívánatra küld a üszádi gyógyfürdő igazgatósága. természetes ásványvíz gyógy- hatása hurutos bántál máknál páratlan ; a legutóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve 0 kitűnő italt szolgáltat. 0 ▼ V ww V r Kapható mindenhol v
