Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-19 / 20. szám
1914. május 19. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 5. magyar kormány rendelkezésére, hanem fegyverereket gyárt, ágyukat, golyókat öntet s mindaddig szolgálja a magyar nemzet ügyét, inig az orosz csapatok segélyével az osztrák ismét úrrá nem lesz a bányavárosok felett ............ A magyar történet ezen minden időkre dicsőséges korszakának kezdő napjaiban egy fiatal magyar bányász, távol hazájától Csehország egy kis bányavárosában türelmetlenül várja az ujabb-és újabb híreket a hazai nagy átalakulásokról. Itt éri a szivének, lelkének kedves rendelkezés, hogy immár a magyar kormány vezetése alá került magyar bányászatnál és pedig Körmöczbányan folytassa működését. Ott csak rövid ideig teljesít szolgálatot; fogalmazói minőségben a magyar pénzügyministeri- umba rendelik. így jut az alig 26 éves Pécli Antal az ország fővárosába, részese lesz hazafiui buzgalommal mindazon mozgalmaknak, melyek rövid dicsőség után a hontalanság keserű kenyerére kényszerítik. Lelkesedéssel, ifjúi tűzzel, teljes odaadással szolgálja hazáját, — bizalmas és veszélyes kiküldetésekkel tüntetik ki, a bosszú idejének bekövetkeztével pedig állását veszti, s a nyomor küzdelmei állanak előtte, gondjainak terhét annál súlyosabban érzi, mert szülői és testvérei is az ő keresményére vannak utalva. Állását ugyan visszanyerhette volna, ha az u. n. „Purifikations-Comis- sión“ előtt töredelmesen szánja bánja tetteit, meggyőződését eltagadja. Erre azonban nehéz helyzete sem bírja, nem nyúl a kegyelem felé, folytatja az élet küzdelmes harczát. Már akkor megnyilatkozik erős akaratereje, önbecsülése és szilárd jelleme, mely egész életén át minden cselekedetében hii kísérője volt; midőn a lelkeket a bánat és csüggedés fogja el: az ifjúnak egy szebb és jobb jövő reménye erőt ad az élet terheinek elviselésére. Jeles tehetségeit, tágkörü tudását itthon nem érvényesítheti, Csehországban vállal tehát állást, szive azonban mindig haza vágyik, 1853-ban már haza tér, de állásához jutni nem tudván 1855- ben ismét egy Csehországi szénbányánál vállalja az igazgatói állást, majd később Porosz-Sziléziában egy bochumi kőszénbányánál. Bár jólét és családi boldogság környezete, minden alkalmat megragadott arra, hogy az elnyomatás súlyos terhei alatt nyögő hazában folytathassa tevékenységét. 1862-ben el is foglalja a mátrai bányaegyesületnél az igazgatói állást, ezt azonban már 1865-ben felcseréli a németii határában fekvő, gróf Károlyi tulajdonát képező barnaszénbánya bérletével. Hazánk azon időbeli ipari és közlekedési viszonyai még ily vállatkozásra kedvezőek nem voltak, nagy küzdelemmel fáradsággal szerzett vagyonát a bérlet felemészti s igy 1867-ben örömmel fogadja a magyar pénzügyministerium meghívását s vállalja a bányászati ügyosztályban a rninisteri titkári állást. Majdnem húsz évi küzdelem után jutott tehát pályafutásának oly állomására, hol tehetségeit a hazai bányászat javára értékesítheti. Az önkényuralom utolsó éveiben a kincstári bányászat igen zilált helyzetbe jutott. Uj berendezések létesítésére, sőt a meglevők fejlesztésére is nagyon kevés gondot és figyelmet fordítottak. Az volt a főigyekezet, hogy a fémtermelést a lehető legnagyobb fokra emeljék, tekintet nélkül a bányászat jövőjére. E káros gazdálkodás következményei súlyos teher gyanánt nehezedtek a bányászatra, midőn annak kormányzását a magyar pénzügyministerium vette át. Ezen viszonyok rendelkezése mellett Péch Antal szemei előtt még egy nagy fontosságú és igen hazafias kötelesség lebegett: a bányászat meg- magyarositása. Már 1848-ban nagy nehézségekbe ütközött a bányászat magyar nyelvű vezetése, hiányoztak műszavaink s oly kézi könyv sem állott rendelkezésre, melyből azok, kik hazafias érzülettől lelkesedetten szívesen írtak volna magyarul- útmutatást szerezhettek volna. Péch nagy mértékű elfoglaltsága mellett is időt talál arra, hogy a magyar műszavak alkotásában és gyűjtésében hathatósan közreműködjék. Nem kerülte el figyelmét az sem, hogy a magyar műszaki nyelv fejlesztésének leghathatósabb támogatója lenne egy magyar szaklap, mely idővel mint egy nagy család tagjait fűzné egybe a magyar bányászokat és egyúttal őket az irodalmi munkásságra is serkentené. Megalapítja tehát a „Bányászati és Kohászati Lapok“ czimén az immár 46. évfolyamát élő első magyar műszaki lapot. A lap megindítása súlyos teherrel nehezedik vállaira, hisz a szerkesztés gondja mellett, ő alapnak főmunkatársa is. Egy magyar szak-könyv kiadása, avagy egy szakfolyóirat megindítása ma is alig legyőzhető akadályokba ütközik. Megérthetjük tehát, hogy Péch Antal megindítván lapját, milyen szemekkel tekinted a jövőbe, milyen szilárd kellett, hogy legyen elhatározása és mennyi a bizodalma, hogy az úttörő munkájára vállalkozzék oly időben, midőn hivatalos kötelességei is a teljes emberi tevékenységet vették igénybe. Számolnia kellett azzal, hogy nem elég megteremteni a magyar bányászat szakfolyóiratát, meghódítani is kell hozzá azt az olvasó és dolgozó kört, mely az elültetett csemete fejlődését a lelkesedés nemes hevületével kiséri és iparkodik annak irányítása szerint cselekedni, ki már is vezére volt s minden erejét, tudását a hazai bányászatnak szentelte. A vállalkozás az erkölcsi sikert meghozta, munkatársak jelentkeznek, tanácsokat, útbaigazításokat kérnek, az előfizetők száma azonban lassan gyarapszik. Kifejezést is ad ennek egy Körmöcz- bányára küldött szerkesztői üzenetben, Írván. . . . „a számodra küldött példány az egyetlen, mely Körmöczbányára jár. Kihaltak-e ott a magyarok vagy a bányászok ?“ A műszavak hiánya mindinkább érezhetővé válik, idegenkedik azonban az erőszakos szóképzésektől, javasolván tegyünk úgy, mint szépirodalom körében tették nevezetesebb íróink, Írjunk a szakunkba vágó tárgyakról és mutassuk ott alkalmazva műszavainkat, melyek igy, ha jók lesznek, bizonyára leghaniarább átmennek a gyakorlati életbe. Péch Antal egyedül indult a küzdelembe s midőn a közöny jegén az első vizcseppek tűntek eléje, túláradó szivét már a nyert csata boldogsága dobogtatta, biztos volt reménye a szebb jövőben. A magyar bányászat lelkes harczosa egyedül indult el a rögös utón s ma csak hálával eltelten emlékezhetünk reá, ki nem kerülte, hanem kereste a küzdelmeket. A magyar bányászati irodalom megteremtésében ő tette az első lépést, ő érezte, hogy ezt meg kell tennie, mert ahol indulás nincs, ottan czél felé sem haladhatunk. Voltak, kik örömmel üdvözölték és lelkesedéssel csatlakoztak hozzá, a többség azonban kétkedett sikereiben, de az eredményt látva: meghódoltak a szilárd, nehézségektől vissza nem riadó akaraterő előtt. Hivatalos elfoglaltsága gyakori és hosszas utazásokat követel, tanulmányozza a kincstári bányászatokat s különösen élénk érdeklődéssel kiséri a diósgyőri vasgyár megalapítására törekvő munkálatokat és a petrosényi szénmedencében eszközölt kincstári kutatásokat és foglalásokat. Ezen időben-1868-ban — a gyermekkor legkedvesebb emlékei elevenednek megelőttem,ekkor ismertem meg a kedves Péch bácsit, ki nem csak az őt vendégül látó család minden tagját hódította meg szeretetméltóságával, hanem mindazokat, kik érintkezésbe juthattak vele. (Vége következik.) Schunda V. József cs. és kir. udvari hangszergyáros A m. kir. Operaház, a m. kir. Orsz. Zeneakadémia, a Nemzeti Zenede, az összes budapesti színházak szállítója a pedálcimbalom és a rekonstruált tárogató egyedüli feltalálója. Magyarország legnagyobb és villám üzemre berendezett hangszergyára. Ajánlja: Pedálcimbalom, tárogató, vonós, réz és fa-fuvó és ütőhangszerei, valamint azok alkatrészeit, Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve.
