Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-09 / 6. szám

Az analfabéták.

A választójogi törvényjavaslathoz mellékelt statisztikai táblázatok bevezetőjében egy nagyon szomorú mondat is található, a melynek kulturális jelentőségét maga a bevezető is teljesen tisztán látja. Azt mondja ugyanis ez a mondat, hogy a (24 éven felüli) magyar analfabéták száma szemben és ellentétben a nemzetiségi analfabétákkal, nem hanyatlott. Vagyis az magyarra fordítva azt jelenti, hogy amig az utolsó tíz esztendőben, de főképen az Andrássy-féle választói reform óta, amióta nyilvánvaló lett, hogy az írni olvasni tudás- j nak fontos szerepe lesz a választói reformban, a nemzetiségek minden lehetőt elkövetnek az analfabéták csökkentésére, addig a magyar anyanyelvű ; analfabéták száma egyáltalában nem fogyottEzzel a szomorú ténnyel szemben mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy azért sem a magyar analfabéták, sem más tényezők külön- I külön nem felelősek, hanem felelős azért mindenki, akinek némi köze van is a dologhoz, főleg pedig, akinek köze volt a dologhoz.

A magyar analfabéták oktatásáért évtizedeken keresztül semmi sem történt. Négy évvel ezelőtt gondoltak erre először, a mikor — ezt is csak társadalmi utón — megszervezték az Országos Közművelődési Tanácsot, amely tisztán a j belső vezetés önkéntes elhatározására működésének súlypontját az analfabéták oktátására helyezte. Ez az intézmény ma az egyetlen, amely a magyar analfabéták oktatásával foglalkozik s három év alatt mintegy félszáz ezer analfabétát tanított meg irni-olvasni. Hogy nem többet, annak egyedül a pénztelenség az oka. Csak a jelen kormányzatnak jutott eszébe a Közművelődési Tanács céljairól költségvetésileg gondoskodni, egyben pedig j azzal is szolgálja a Tanács céljait, hogy választó- jogi törvénytervezetben (5-1 ■ §.) a Közművelődési Tanács által szervezett analfabétatanfolyamokon nyert bizonyítványokat az irni-olvasni tudás bizonyítékának tekinti. Ez utóbbi intézkedés remélhetőleg nagyban hozzá fog járulni ahoz, hogy a magyar analfabéták minél tömegesebben látogassák az Országos Közművelődési Tanács teljesen ingyenes tanfolyamait. Mert sajnos, ilyen külső bíztatásokra szerfölött nagy szükség van. A magyar analfabéta rendkívül indolens és hihetetlenül utilitárisztikus- Nemcsak az nem csábítja a tanfolyamok látogatására, hogy ott megtanul irni-olvasni, hanem még az is hidegen hagyja, hogy a tanfolyamokon minden taneszközt ingyen kap meg.

Jimmy és a Topsy szabadok voltak. Első ütjük Lung Tsinghez vezetett.

A kínai megfizette a kaffert és a kutyát a szerződésnek megfelelően Fagausztinihez vitte. Az ügynök minden oldalról megtapogatta a kutya bőrét és mindenütt megérezte a kemény kőveket benne. Elégedetten mosolygott. Egyetlen gondolata most az volt, hogyan csalhatná meg a kínait a nyeremény felének kifizetésével. Lehúzta a kutyáról a vendégbőrt, kiürítette annak zsebeit, gondosan megmért minden követ és számolni kezdett: a kövek megértek 5000 fontot fi 00.000 márkát.)

A kínai gondtalanul figyelte.

— Jobb üzletre számítottam Lung-Csing!

Hosszú, heves szóváltás következett. Végül

Fagausztine egy csekket adott át a kínainak, kétezer font értékű csekket, amely a Kimberlybank pénztáránál váltandó be.

Lung-Tsing zsebrevágta a csekket.

— Mister Fagausztine — mondta azután — ,,odaát voltam a Buller-vendéglőben. Azt beszélték

ott, hogy ön tiltott gyémántkereskedést űz. Mister Parker is ott volt, az a nagy — simára borotvált arcú — férfi.

— A detektív? Fagausztine elsápadt.

Igen gyakori eset, hogy a tanfolyam támogatásáért külön napidijat kér, azzal érvelvén, . hogy hiszen ha ő azalatt az idő alatt, amig a tanfolyamon részt vesz, havát lapátol, vagy fát vág, megkeres nehány hatost, ki fogja neki tehát megtéríteni ezt a pénzbeli veszteséget.

Lehetetlen emiatt azonban teljesen a magyar parasztot okolni. Nálunk a közfelfogásból abszolúte hiányzik, még a félig intelligens rétegben is j csak frázisként szerepel az a tudat, hogy a tudás csakugyan ér valamit. (A legtöbb esetben tényleg fölösleges is.) A nép körében pedig se nem tisztelt, se nem irigyelt a tanult ember. Összefügg ez a kérdés a magyar latéiner elein nyomorúságával s összefügg a közélet nagy kulturátlanságaival is. Érthető tehát, ha a paraszt analfabéta nem nagyon töri magát a tudás után.

Azzal, • hogy a választójogi törvénytervezet választói jogosultságot biztosit az analíabéta- tanfolyamot sikerrel végzettek számáraKnagy lépés történik ezen tanfolyamok népszerűsítése érdekében. Nem ideális állapot ugyan, mert csak a hasznosság szempontja fogja az analfabétát a tanfolyamokra bírni, de végeredményében ez nem is döntő. A fontos az, hogy mindenki tanuljon meg irni-olvasni. Hogy miért nem tanult meg — mindegy. Még akkor is mindegy, ha az ok: a haszonlesés. Mert feledjük, hogy Magyarországon vagyunk, a hol a kultúra nem közszükséglet s ahol a köz nem kényszeríti az embereket a kultúra útjaira. Itt ma még a kultúra se nem öregít, se nem eszköz. Tűrt, sőt hiányt soha nem érzett valami.

E sorok Írója nem egyszer hallotta, a mikor a falu tanítója lehetetlenül tökéletes leleménnyel biztatta az analfabétákat a tanfolyamok támogatására. S e biztatásban minden szerepelt (váltó, j újságolvasás) csak éppen az nem, hogy ha tanul, tudni fog kend. Mert ez értéktelen a paraszt előtt. Ellenben azt is hallottam, amikor egy somogy- vármegyei község tanítója utolsó argumentumul azt vágta ki az analfabéták előtt, hogy ha meg- j tanulnak kerrdtek irni-olvasni, szavazati joguk is lesz! Amire mérsékelt tetszés, dörmögés után azt kérdi az egyik magyar :•

í— Aztán — tanító ur — mennyit fogok én akkor kapni a szavazatomért ?

Ez nem anekdota s mindenki, aki foglalkozott e kérdéssel, tudja miféle nehézségek árán lehet csak a népet a tanfolyam látogatásokra rá- i bírni. Tudja azt is, hogy az erdélyi oláhok között 1 órák után pálinkát osztottak ki, csakkogy népszerüsitsék a tanfolyamokat s vizsgálatok helyett nagy áldomásokat csaptak oláhjaink számára.

Bármennyire erkölcstelen is ez, bizonyos, hogy az analfabetizmus ellen csakis hasonló eszközökkel lehet küzdeni s azt hisszük, nem is lennénk túlságosan erkölcstelenek, ha gondoskodhatnánk arról, hogy a most már államilag támogatott analfabéta tanfolyamok hallgatósága pénzbeli jutalomban részesüljön. Mondjuk, negyven koronát kapjon mindaz, aki sikerrel vizsgázik. Ennek volna hatása s ettől az eszköztől nem szabad visszariadnunk, ha csakugyan fontosnak tartjuk az analfabetizmus lecsökkentését. Mert idealizmusból nem ül be a nép az iskola-padokba, de a napszámért még irni-olvasni is megtanul.

Ez igy van s ezt csak a hozzánemértés és a farizeuskodás tagadhatja.

Egy nő,

aki kezének, arcának üdeségét elérni, vagy megtártani, ráncoktól és szeplőjétől menekülni akar, az használjon kizárólag

„Szeplö-Crémet“

11. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán.

: : Nagy tégely K. 1 50 próba tégely 80 fillér. : :

HÍREK.

Február 8.

Farsang után.

Csillogó, fényes tánctermek helyett, köznapi fásultság; szellemes, kacagó hangulat helyett keserű tegnaposság: vége a farsangnak, Carnevál letűnt a heti programúiról, hogy egy évig újra a szigorú munka szerepeljen a műsoron, állandóan telt szintér előtt. És jól van ez igy. Az élvezetek állandósítása a pusztulás csiráinak eltüntetését jelentené ; a munka az élet záloga, amely hosszú lejáratot biztosit a vele észszerűen élőnek, mig az élvezet uzsorás, mely a pillanatnyi gyönyörért busás kamatot szed. És mig az élvezet erősen arisztokratikus érzelmű, addig a munka demokrata jellegénél fogva a legerősebb faltörő kos, mellyel a kasztok a jelen század szégyenfoltjai várfalát sikeresen döngetni lehet. A munka az egyetlen, bár tagadhatlanul győzhetetlen fegyver az elnyomottak kezében, melylyel jogaikat biztosíthatják,

— Nem tudom, hogy micsoda, kicsoda. De vigyázzon, nehogy házkutatást tartsanak önnél és rajtacsipjék. Node hiszen önnek jó rejtekhelye van. — Lung-Tsing egy pillantást vetett Topsyra, amely nyugodtan feküdt a szoba egyik sarkában. — Isten- önnel Mister Fagausztine.

Amikor Lung-Tsing eltávozott} Fagausztine lázas munkába kezdett.' Elsőbben kivette az asz- talfiókböl a gyémántokat és Topsy szőrébe bujtatta őket. Azután egy acélkazettából szedett ki csiszolatlan köveket Fagausztine, amelyek egy más forrásból kerültek hozzá. Ezeket is Topsy szür- zsebeibe csúsztatta. Most aztán nyugodtan alhatott Fagausztine.

Másnap délben rendes szokása szerint a Buller vendéglőbe ment villásreggelire. Mögötte kullogott Topsy.

Az italmérő körül törzsvendégek állak: Lexin Samu, a dohánykereskedő, Mister Parker és még többen.

— Honnan vette ezt a csúnya kutyát, Fagausztine? — kérdezte Lexin. — Hiszen ez egy kaffer-kutya.

— Hozzám menekült — mondta Fagausztine és szeretettel nézte a borzas állatot.

Parker éppen kockázott a szomszédjával hogy kifizesse a következő italt.

Napihirekről beszélgettek, a tőzsdéről, a De Beers bányák nyereményeiről, betöréses lopásokról és rablógyilkosságokról.

Hirtelenül átható fütty hangzott el kívülről. Topsy leugrott, nyilsebesen kirohant és egy kínaihoz futott, aki csakhamar eltűnt az első utcasarok mögött.

— A kutya, a kutyám! — ordított Fagausztine, két széket düntött fel; eltört egy poharat,

| földre tiport egy indulni készülő vendéget és elrohant, amily gyorsan rövid lábai bírták. Rohant az eltűnt kínai után.

Hiábavaló fáradtság volt, mert nem talált senkit. Visszarohant a bankhoz. Elfulladva érkezett oda és megkérdezte, vájjon egy kínai benyujtott-e ma egy kétezer fontról szóló csekket és kifizették-c neki az összeget.

— Igenis — felelték — két órával ezelőtt volt itt. Topsyt, Jinimyt és Lung-Tsing-et, a kínait azóta sem látta Kimberleyben.------------------/