Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-11 / 45. szám

JL « VI. évfolyam. Nagybánya, 1913. november 11. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETIIjAF. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre G korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egv szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. JUTÁI NAGY GÁBOR. pónmnkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendőit J":*' # Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ---------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ---------­HP • • 1 U Z. irta: kápolnai Pauer Viktor. Nem Gabriele d’ Annunzio müvét szándékozom itt tárgyalni, bár az olasz irók lelkes bámulója vagyok. Nem irodal­mi tárgy az, mely toliamra jöti, a valóság — a szomorú valóság — az, amiről ne­hány szót kell szólanom. Tűzoltó bál volt. Pompásan sikerült. Nyugodtabban hajthattuk alvásra fejünket, látva a lelkes testületet, mely minden igye­kezetei megfeszítve, szakértő vezetés mel­lett törekszik az elérhető legmagasabb fokra. Nyugodtabbak vagyunk, — de nem nyugodtak. Nem is lehetünk, ha körülsé­tálunk ebben a kis városkában. Bármerre megyünk, még a főtéren és a legsűrűbben beépített házsorok körül is elszörnyülködve tapasztaljuk, hogy tűzbiz­tos fedésű ház alig van, holott a Zazaron innen zsindelylyel fedni nem szabad — csak tatarozni. Nos — nem is fed senki, de minden­ki tataroz! Tataroz úgy, hogy két évre osztja el az uj fedést, — tatarozás címén — s akkor bár egész házfedele zsindelyez- ve van újból — ő nem zsindelylyel fedte házát — ő tatarozta csak. Ez az eljárás divatos városszerte s amig ilyen kijátszható előírások uralkod­nak, igy lesz ezentúl is és a város sohasem fog megszabadulni a rettenetes tűz okozta katasztrófa veszedelmétől. Csak gondoljanak a régi vendéglő égésére. Nem éghetett volna le, ha erősebb szél kerekedik az egész piac, vagy --talán néhány városrész is? Olvastuk a pozsonyi tűzvész leirását a lapokban, megérthetjük tehát, hogy hova vezet a nem tűzbiztos fedés. Úgy látszik azonban, hogy se a más kárán, de még talán a magunkén sem tanultunk eleget. — Nézzünk meg egy nagyobb német fa­lut, látunk-e ott zsindely fedést? Bizony még hírét sem ismerik. Es nálunk müveit pol­gároknak kell ezt szemükre hányni! így ezt nem szabad hagyni! Azok, akik segíthetnek ennek a lehetetlen álla­potnak megváltoztatásában, segítsenek. Mert ő rájuk fog szállani a pusztulás, a tűzvész utáni rekriminációk átka. A tűzoltóparancsnok ur s a tisztikar fogjon össze s ezt a hihetetlen nembánom- ságot rázza föl. A mi utcáinkat járják be tűzrendészed szempontból s csodákat fognak látni. Ház­ház mellett mind zsindely fedéssel — cso­da, hogy nem sza'mával — ól, deszkake­rítés, kevés lombos fa. Erős szél mellett egész utcái és terei városunknak el fognak hamvadni. Aztán persze utólag keresünk bűnbakot — mint az már szép országunk­ban szokás. Igen — de tűzbiztosán fedni drága dolog, mondhatnák egyesek. Lehet, hogy nem oly olcsó, mint szalmával, azt meg­engedem, de talán nem csak önző egyéni érdekek léteznek ott, hol igazán másra is nagy kár származhat igen csekély pénz megtakarításból. Sőt még tovább kell mennünk, rövid határidőn belül, ha ez igy folytatódik, mint eddig, az egész város házai kicserélték ócska zsindely fedelüket — uj zsindely fedelekkel s akkor a helyzeten még nehe­zebb lesz változtatni! Ezt a skandalumot meg akadályozni, rá mutatni annak veszedelmére, a tűzve­A „NAGYBÁNYAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Heine dalok. I. Gyászos, sötét életemben Egykor egy arc ragyogott; De mióta holtra sápadt A sötétség még nagyobb. II. Én nem tudok felelni arra, Hogy mért fáj a szivem. Az ősidők egy bús meséje Incselkedik velem. Hűvös c lég s leszállt az alkony, A víz halkan csobog-, Kelő holdfénynek sugarában A hegytető ragyog. Vad fájdalom ragadja szivén Az ifjú cső Ina kost, Ki nézi öt és rá se’ pillant A sziklahátra most. És elnyelik a vad hullámok Hajóst és a hajót-, Én úgy hiszem aze/t, mert néki A Loreley dalolt. III. Gyermekszívet a vak éjfél Megremegtet, elszorit ; Ám, hogy félelmét elűzze, — Dalra nyitja ajkait. Ott ül a fényes bérc tetöjén Egy csodaszép leány ; Fény játszadozik gyöngyös ékén S aranyporos haján. Mig künn a tavasz szór derűt, A szivem bús nagyon; Itt állok egy nagy hárs alatt A régi várromon. Engem is — a dőre ifjút — A sötétség dalra készt. Gyönge bár a dal, de véle Elűzöm a rettegést. Arany fésűvel bontogatja Haját és dalra kél; A szertehangzó édes dalból Csodás erő beszél. Alant a kék viz csöndesen Medrében folydogál; Füttventget egy ifjú hajós S halászhorgot dobál. A s z Árjegyzéket kívánatra küld a Bihszádi pgyfiiri igazgatósága. természetes ásványvíz gyógy- hatása hurotos bántalmaknál páratlan; a legutóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve ® kitűnő italt szolgáltat, í*i A A AA AA Kapható mindenhol.

Next

/
Thumbnails
Contents