Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-39 / 39. szám
2. NAGYBANYAI HÍRLAP 1913. szeptember 30. színtiszta jellemével jött hazánk közéletének színpadára s derekasan megállta helyét. Hatott, alkotott és gyarapítóit. Nevét mindig tisztelettel veszi ajkára a magyar és elborong a múlt nagy emlékein. E múlt után sivár és vigasztalan a jövő. Vigasztalan nekünk bányászoknak. Az ország, a tudomány, a közgazdaság, az emberbaráti intézmények, egyletek kitűzik a fekete lobogót, mint ahogyan azt mi is megtettük. Szatmármegye és Nagybánya gyászt öltenek. Városunk látta őt falai között tanulni s mint férfit és aggot nem is egyszer lelkesen ünnepelhette. Emlékbeszédek fognak felette elhangzani, a sajtó is lerója a kegyelet adóját s azután a lüktető élet tovább folyik a rövid szünet után. Mi nem úgy leszünk. Nekünk Teleky Géza gróf neve fogalom volt s az is fog maradni. Elhagyott bennünket örökre a kegyelmes ur, kedves rokonszenves alakját soha többé nem fogjuk látni szerény körünkben. Nem fog lelkesedni többé kis sikereinken s ha a másvilágból le pillanthat szeretett hazájára, szegény elárvult bányászait tudom sajnálni fogja. Mi pedig nem egyszer sírjuk öt még vissza s kegyelettel fogunk mindannyian emlékezni az ő áldásos működésére. S a bányász főur megteszi utolsó sit- jét! Leszáll ismét az aknába s ki tudja, nem kiséri-e most is az öreg Peck bácsi jó bányász lelke az alvilág meredek fártáin. S a sok elköltözött bányász, ki mind szerette és tisztelte őt, bizonyosan jól fogadja a megboldogult árnyát az üdvözültek tulvilági berkeiben. Csak mi itt maradtak állunk vigasztalanul felhantolt sírjánál. A „NAGYBÁNYAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Heine románcok. i. Visz hang. A völgy ölében csendesen Egy bús lovag üget: „Ah, vájjon lánykám karja vár, Vagy sötét sir üreg ?“ . . . Felelnek a hegyek: „A sirüreg!“ 5 tovább robog a bús lovag, Ajkán panasz fakad: „Ha meg kell halni ily korán, A sir nyugalmat ad! ... A viszhang fölsóhajt: „Nyugalmat ad\“ Szeméből egy könyet facsar A kínzó fájdalom: „Ó, ha a sir nyugalmat ad, Úgy én azt állítom!“ ... A viszhang vissza zsong: „Áhitsd bizony“ ! S leeresztik majd koporsóját a sirgö- dörbe, ráhullanak a hantok s a magyar bányász könnyezve kiáltja utána ősi varázsigéjét : Jó szerencsét! Virágh Lajos. Kidőlt egy tipikus alakja Nagybánya társadalmának! Itt hagyott minket „táti,“ mindegyikünk szeretett „Lajos bácsija.“ Egyik estén még együtt tréfálkoztunk a moziban, hová nagy előszeretettel járogatott, másnap már ágynak dőlt s lehunyta a szemét örökre. Jóságos szivének volt nagy baja. Az ölte meg. Azt hiszem, engem illet meg leginkább az a szomorú kötelesség, hogy nekrológot Írjak „tátiról“, mert én ismertem őt legrégibb idő óta. Említettem is neki a múlt hetekben, hogy jut-e még eszébe az 1873-iki év, mikor Kolozsvárt egy műkedvelői előadásban játszott a régi Farkas-utcai Nemzeti Színházban ? Még pedig egy jeles színművésznővel : K. Papp Miklósné, Szabó Pepivel. Jótékony célra játszott „táti“; Egressy Gábor síremlékének költségeihez akart egy lelkes kolozsvári társaság hozzájárulni, mely társaságnak lelke, vezetője akkor Virágh Lajos volt. Én is ott voltam az előadáson s még most is, 40 év után látom Lajost a színpadon az „Egyetlen leány“ cimü vígjátékban. Mikor elmondtam neki e 40 év előtti históriát, könnybe lábbadt a szeme. Hát még mikor megmutattam neki 40 év előtti feljegyzéseimet, az elsárgult, megfakult írásokat, amelyekben híven leírtam a kolozsvári Nemzeti Színház színpadján való szereplését. Mert nagy szinésztalentum volt; kitűnő műkedvelő, rendező és igazgató egysze- mélyben. Úgy tudom, hogy Nagybányán is évek hosszú során át ő volt a műkedvelő társaság i- i azgatőja. Szilágy-Somlyón hosszú ideig rendezte a műkedvelői előadásokat s ő maga is játékával derekasan kivette részét. Az erdélyi hires színészekkel és színésznőkkel ismerős volt s évekig baráti összeköttetéshen állott E. Kovács Gyulával, Krasznay Mihálylyal, Kendivei, Mátraival; nagy szeretettel emlékezett meg mindig Prielle Kornéliáról, Némethy Irmáról, Jászay Mariról, Dancz Nináról s a többi kolozsvári jelesekről, kikkel szeII. A szomorú fiú. Ki e halvány ifjút látja, Annak szive fáj nagyon, Meit a kínok s szenvedések Látszanak a homlokon. Szellő sug-búg résztvevőén S hűti égő homlokát ; Büszke lányok mosolygása A szivének enyhet ád. A városnak vad zajából Az erdőbe menekül. Lágyan súgnak ott a lombok S vig madárka hegedül. De a dalok elnémulnak S busán zizeg lomb, levél, Amikor a halvány ifjú Az erdőhöz közel ér. III. Kacsintás az ablakból. Az ablakból egy lányka néz, Alant egy halvány ifjú lépked; A lányka igy szól: „Ó, egek! Ki ez a halvány, bús kisértet? mélyes ismerettségben állott. Még most élete, alkonyán is tudott lelkesedni a színházért. A nyáron Szilágy-Somlyón járt. Talán érezte, hogy utoljára láthatja szeretett városát. Mikor múlt hónapban onnan hazatért, első szava is az volt hozzám, hogy Szilágy-Somlyón nagy irodalmi estélyt és műkedvelői előadást fognak jövő évben rendezni, P. Szathmáry Károly jeles regényírónk emléktáblájának javára s ő megígérte, hogy azon résztvesz s az én nevemben is Ígéretet tett, hogy egy felolvasás keretében részt veszek. A halál közbefirkált! O már pihen, én pedig ? Eh, ki tudhatja a jövőt? . . . Mint városi főjegyző egyúttal tűzoltó főparancsnok is volt s mai napig is emlegetik azt a tűzoltó testületet, mely az ő parancsnoksága alatt mintaszerű volt. Gavallér volt a szó-szoros értelmében. A hol reprezentálni kellett, oda Virágh Lajost küldték; s bizony az ő gavallérsága sok anyagi áldozatába került. De hát ő olyan volt. Nem ismerte a fösvénységet. Szókimondó, egyenes, őszinte — néha a kíméletlenségig, — de azért mindenki szerette, ragaszkodott hozzá, kereste társaságát, úgy annyira, hogy a melyik összejövetelen nem jelenhetett meg, ott az ő hiányát megérezte az egész társaság. A kaszinónak éveken keresztül fáradhatatlan igazgatója volt s rendezte azokat a kaszinóestélyeket, melyek csak most, az utolsó hónapokban maradtak el, mikor már kezdte érezni gyengeségét. Néha el is kedvetlenedett. A kaszinói összejövetelek nem mindig sikerültek úgy, mint ő tervezte. Bántotta a huzavona, a kicsinyeskedés és a klikkes- kedés. De azért, ha valami életrevaló mozgalom keletkezett, ő mindig érdeklődött s lehetőleg maga is részt vett abban. Nagy érdemeket szerzett a tejszövetkezet megalakításával, melynek kezdettől fogva gondos vezetője volt s mely alatta rendkívüli lendületnek indult. Figyelmes volt mindenki iránt s gondoskodott mindig, hogy a város nagy közönsége tiszta, és hamisítatlan tejjel és vajjal legyen ellátva s ne kénytelenittessék a falusi eladókhoz fordulni, kik bizony gyakorta hamisított tejcikkeket hoznak forgalomba uzsora-árak mellett.. Ezért is volt ő állandó látogatója a piacnak. Közmondásossá is vált 3 úri ember, kik a többitől elütően, — maguk Az ifjú hallja lent e szót És epedéssel föltekintget. 4 lány megérti, mi a cél 5 elhalványul, mint egy kisértet. A szép leány nap-nap után Szerelmesen ül ablakában, Mig a fiú karjába dűl Egy kisértetes éjszakában . . . fordította: Révai Károly. Az elmésségről. — Irta: Bénél Antal. — Egy néhány vidám adoma, vagy szójáték ügyes előadásával keltett derültség folytán sokan abban a — reájok nézve kellemes — tévedésben vannak, hogy ők szellemesek. Nagyfokú tájékozatlanság! Hjah, de ezeket a boldogokat a türelmes vagy a legtöbbnyire hozzájuk méltó környezet hahotája téveszti meg. Nagyon is reájok illik, hogy : „szellemes még a legbutább is lehet, csakhogy még butább legyen a környezet.“ A szellemesség egészen más. A legjobb, a legügyesebb előadás is csak — utánzás. És amilyen távol áll a fogalmazástól a szolgai
