Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-26 / 34. szám

2.

NAGYBANYAI HÍRLAP

A nők szellemi értéke.

Kíméletlen kritika a gyengébb nemről.

A szépnem körében, főként a feministák között viharos felháborodást keltett egy londoni orvos nyilatkozata a női nem szellemi crtékérői. Az orvos megállapítása szerint ugyanis a nők szellemileg a fejlődöttebb fajú vademberek színvonalán állanak s e tekintetben nem tartoznak a civilizált fajokhoz. A hasonlatot ugyancsak elvont értelemben kell venni, a női intelligenciára azonban mégis sérelmes.

Az ilyképen nyilatkozó orvos, — állítólag egy tekintélyes elmeorvos, aki azonban ezúttal jónak látta inkognitóban maradni, — azt állítja, hogy a nőknek a fejlettebb szellemi vad népekhez való hasonlatosságát jellemzően bizonyítja a hatalmas szóáradat és a kiapadhatatlan szókincs, amellyel rendelkeznek. A távoli országok és v .d népek valamennyi kutatója egyértelműen megállapítja, hogy a civilizáció legalsó fokán álló primitiv fajok rendesen csodálatosan beszédesek. Órákig képesek beszélni a legjelentéktelenebb és legközönyösebb dolgokról. Ugyanígy tesznek a nők is. Ezenfelül hiányzik a nőknél a logika, akárcsak a kezdetleges kultúrával biró népeknél, amelyek sohasem tudják valamely eseménynek következményeit logikuson átgondolni. Főleg ebben rejlik a külömbség a civilizált és civilizálatlan emberek között.

A nők könnyebben nevetnek és sírnak, mint a férfiak; miként a civilizálatlan emberek is hamarabb fakadnak nevetésre vagy sírásra, mint a civilizált emberek. Ez azért történik, mert kevesebb önuralommal rendelkeznek és. az emóciókat kevésb- bé tudják eltitkolni. A kórházakban és sebészeti klinikákon alkalmazott orvosok bizonyítják, hogy a nők könyebben viselik el a testi fájdalmat, mint a férfiak. Általában a nő sztoikus nyugalommal viseli el azt a fájdalmat is, amely a férfiban, ha csak rágondol, borzalmat kelt. A nőknek ez a tulajdonsága is közös a kevésbbé civilizált népekkel, akik köztudomás szerint a testi fájdalmak iránt érzéketlenek.

A nem nagyon udvarias orvos végül a következőkben foglalja össze a nők és a civilizálatlan népek között mutatkozó azonos alaptulajdonságokat :

Az önfegyelmetlenség hiánya, a külsőségek és az ékszerek iránt való szeretet: mértéktelen hiúság, született kegyetlenség; előszeretet a rikító színek iránt; az oktalan vágy, hogy mindent, ami tetszik neki, bírni akar, féktelen szenvedelem, amely könnyen a legnagyobb fokig csigázható; makacs hazugság a legcsekélyebb dolgokban is, tekintet nélkül a következményekre ; gyors hangulatváltozás, amelynél a legnagyobb elkedvetlenedést a legrövidebb idő alatt viharos ujjongás váltja fői.

A kíméletlen orvos, aki, ha kedves az élete, incognitójat nyilván sohasem fogja levetni, újabban Walter Gallicham iró személyében kitűnő harcostársat kapott. Az iró könyvet irt ezzel a cim- mel: „A modern nő és miként kell irányítani.“ Ebben a munkában a szerző rámutat a nőknek születésüknél fogva eredendő alacsonyfoku sajátosságaira. Kegyetlenséggel vádolja őket s azt állítja, hogy e téren valósággal művészi magaslaton állanak. Szerinte a nők kegyetlensége nem a szenvedelemből, vagy dühből eredő futó jelenség, hanem jól meggondolt és következetesen keresztülvitt tulajdonság.

— Az ember testén ejtett seb — irja Ga- lícham — úgyszólván semmi ahhoz képest, mint amelyet az érzelmeken ejtenek. És milyen temérdek, a száma azoknak a nőknek, akik szárkáz- mussal és iróniával művészileg éitenek ahhoz, hogy ilyen sebeket üssenek

Ezek után nem csodálható, hogy az angol nők az udvariatlan ítéletek miatt a legnagyobb mértékben föl vannak háborodva £ hangoztatják, hogy az elmeorvos barátjával, Walter Galichammal együtt megérdemli az egyik elmegyógyintézetben való elhelyezést, természetesen jól elzárt cellában.

Takács Mihály.

— 1861. — 1913. —

Meghalt Takács Mihály, a legnagyobb magyar operaénekes -dísze és büszkesége, legerősebb oszlopa és legnagyobb dicsősége a magyar operai kultúrának! Meghalt Nagybánya város nagynevű szülötte, kire mindig büszkék voltunk ! Csodálatosan gazdag emberábrázoló tehetség, hang, amely még nem is olyan régen harsány volt és hősi, de amellett hajlékony, meleg, érzelmes és hóditó is, ha kellett, bámulatra méltóan mély és erős, faji és művészi, amely megalkotta a magyar operai éneklés stílusát.

Takács Mihálylyal egy igazi magyar zseni szállt a sírba, kit nehezen lehet majd pótolni. Az élete, a művészete, minden munkája a miénk volt, magyaroké ; itt töltötte a hazai földön egész életét, nekünk adva isteni tehetségének minden megnyilatkozását. Vérbeli énekes volt, azok közül, kik kivételes hivatottsággal bírnak ; minden feladatát meglepően, utánozhatatlan egyéni alkotóerővel oldotta meg, játszva, megejtő és meggyőző közve- tetlenséggel. A magyar énekben Takács volt a teremtő géniusz. Takács volt az, aki beszédjének vele született erejével, éneke csodás hajlékonyságával és zengésével megalkotta, megformálta, kifejlesztette a modern magyar énekbeszédet. Az a gyönyörű magyar ének, mely az ő baritonján csendült meg, felejthetetlen marad örökre. Az ő neve fogalom marad, amig operai színpadon magyar nyelven énekelni fognak. Helye beláthatatlan időkig betöltetlen marad operai életünkben, mert ezidő- szerint senki sincs, aki méltó lenne arra, hogy ö- rökét elfoglalja.

*

Takács Mihály halála váratlanul következett el. A művész egy héttel ezelőtt érkezett vissza nyári üdüléséből, Riminiből és a Lidóról Budapestre és innen elutazott Keszthelyre a családjához. Elutazása előtt panaszkodott, hogy kis láza van és azt hitte, hogy elrontotta a gyomrát. Keszthelyen aztán ágynak esett, az orvos konstatálta, hogy tü- dőgyuladása van és a kór gyorsan végzett vele. Csütörtök reggel halt meg és özvegye értesítette haláláról táviratban az Operaház igazgatóságát.

Takács Mihály 1861. szeptember 19-én született Nagybányán; itt végezte a gimnáziumot, majd a nagyváradi szemináriumba került, ahol három évig növendékpap volt. A nagyváradi teológust még följebbvalói beszélték rá a művészpályára, olyan erőteljes és szép volt az énekhangja. Bu- bics Zsigmond püspök küldte a budapesti Zene- akadémiára, ahol Pauli Richárd és Passy-Kornet asszony voltak a tanárai.

1883-ban harminc forint ösztöndíjat kapott a Nemzeti Színháztól, ahol mint ösztöndíjas 1883 szeptember 18-án lépett föl először „Az afrikai nő“ egyik kis szerepében. A következő évben, 1884- ben tagja lett az újaimon megnyílt Operaháznak, amelytől sohasem tudott elszakadni, bár bayreuthi szereplése után a kilencvenes évek derekán, fényes

1913. augusztus 26.

A „NAGYBÁNYAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA

Japán versek.

Téli dalok.

I.

Te kis falucska ott A hegy tövében,

Puszta vagy s elhagyott Az egész télen.

Ha nincs a határba’

Virág se már:

Feléd egy árva Madár se jár.

(MuneyukU

II.

Hull, hull a hó a tarlón;

Nem látni ott,

Mi rajta foltot ejtne,

Csak egy nyomot.

És mint a hó alatt Elvész az ut,

Az öröm tőlem is Úgy vesz búcsút,

(Ohocsi no Miczenu.)

A költő meghal.

Sok jót ittam,

Sok jót ettem,

Szép ruhákban Jártam, keltem.

Hetvenhét év A vállamon,

Érte Buddhát Csak áldhatom.

A seprű.

Jól megszolgáltál drága seprűm,

Békén pihenj babéridon.

Hajad kihűlt, nyeled be fényes,

Egy bonc se néz ki igy, tudom!

Fordította: Szabó Károly.

Az okos biró.

Irta : Török Teofil.

Még a botozás idejében történt. H . . . ában meghalt a biró s ugyanakkor elszaporodtak a bűntények, a lopás, a verekedés s egyéb istentelen- ségek. Olyan bíróra volt tehát szükség, aki a bajokat orvosolni tudja. H . . . bán úgy lett biró Szecső. Hatalmas testalkatú, de értelmes ember volt, aki a legnagyobb szigorúságot igazi jóság- ! gal, sokszor páratlan humorral tudta egyesiteni.

Sok bajnak, félszegségnek, bűnnek hamar elejét vette, csak a tolvajiásokkal nem tudott boldogulni. Kiküldötte embereit, hajdúit, ő maga is utána nézett a dolognak, de a tolvaj ügyes volt, soha se lehetett megcsípni. Egyszer aztán meghallja, hogy Börcsök Andris folyton mulat, hogy egész éjeken át a cigánnyal huzatja.

— Ejnye, hátha Börcsök Andris a plébános ur méhesének a tolvaja ? Igaz, hogy büntetve még nem volt, mindenki derék, becsületes legénynek ismeri, de azért az ördög nem alszik soha. Tegyünk próbát, hátha lyukra verődünk.

Csengetett. A derék, izmos Gerő hajdú belépett.

— Te Gerő, hozd ide csak Börcsök Andrist.

A hajdú teljesítette a parancsot. Jámborképü,

alázatos, kifejlett 18 éves legény volt a biró előtt.

— Te Andris, szólt hozzá a biró szelíden, nem te loptad el a plébános ur mézét ?

— Én-e ? Nem én. Még életemben semmit se loptam.

— Hát honnan veszed a sok pénzt ? Azt mondják, mindig mulatsz ?

— Hát magam keresem, tekintetös biró uram!

— És a cigányoknak is kerül ?

— Kerül annyi, amennyi jut.

— No jól van, rögtön megtudjuk az igazságot. Aztán Gerőnek szólt:

— Vidd ki ezt a legényt s húzd el a nóta