Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-22 / 29. szám
természetes. Hiszen nem a menyországban élünk, hanem ezen a bűnös földön, hol bizony-bizony több a rósz, mint a jó. Hogy a villanyos színház előadásaiból sokat lehet tanulni, — azt el nem vitathatja senki. És itt igazat adok a felszóla miónak: sok rosszat is lehet tanulni! De csak az erkölcstelen célzattal szereplő moziképekből. A mi mozink oly válogatott műsorral tartja meg előadásait, hogy a szülők aggodalom nélkül vihetik oda gyermekeiket. Sokkal mérgezőbb hatásúak a kabarék, melyeket igazán kár oly nagyon kultiválni és pártfogolni. A felszólamló 2-ik tétele is tarthatatlan. A magánvállalkozók mozija tisztán n;, ereségre van alapítva. A fődolog náluk a zsúfolt ház. Azt pedig csak úgy érhetik el — sajnos, — ha az érzékekre támaszkodnak. Kis és nagy városi vendéglők ma már mind villanyos színházzal vannak kapcsolatban. Szenzátiós előadások csalogatják a közönséget oda, hol a pohár söre mellett a vendégnek kijár egy kis szabad-szerelem, ha másként nem : képzelmi állapotban. Egy intelligens részvénytársaság szórakozó helynek tekinti a mozit, egy barátságos találkozó helynek, hol a társadalom külömböző osztályai a szép, a nemes a művészi élvezetekben egygyé forrnak. De hiszen mindezt nékem nem is kellett volna elmondanom; érzi mindenki ezeknek igazságát, még maga a felszólamló képviselőtestületi tag is, ki — tudom jól, — belátja, hogy elszólta magát! Az István király szálló bérlete. — Levél a szerkesztőhöz. — Tek. Szerkesztő Úr! Az alantiak szives közlését kérem részben az audiatur et-elv alapján, részben, mert helyesebb a házi ügyeket otthon, mint idegenben tárgyalni. Természetesen a szerkesztőség vélemény szabadságát egyáltalán nem akarom befolyásolni. A szállóbérletből keletkezett harc élénken foglalkoztatja a közönséget s méginkább az érdekelteket. A helyi lapokban megjelent néhány közleményből könnyű megállapítani, hogy a sajtó inkább a részvényesek, mint Rumpold mellé hangolják a közönséget. Az alábbiakban néhány számadattal rá akarunk világítani, mennyiben méltányos ezen állásfoglalás s a két vételkedő közül melyik adott s melyik akar többet adni a városnak. A „NAGYBÁNYAI NIRLAP“ TÁRCÁJA Ömlik az ének . . . Irta: Révai Károly. Ömlik az ének egyre-másra, Mint zápor a villámcsapásra ; Ajakam reszket, szivem ég. Reám szakadt az üdvösség! Bús némaságom meg van törve, Virágok közt megyek előre, Hogy tépjem a szép szirmokat, Minőt csak a költészet ad. Látom az Istent, a Megváltót! Az Ég kapuján bekiáltok. Úgy érzem: minden az enyém S nincs több ilyen boldog legény! Mig kis lányomról himnuszt zengek, Jut pár akkord a szerelemnek S az Életnek, mely annyi sok Alakban reánk mosolyog. De mig lelkem ez üdvöt issza, Félek, hogy balsors ránt majd vissza ; Mert kedvem sokszor nem egyéb: Mintha köny ellen kiizdenék . . . A szállóért eredetileg beígért Rumpold 14000 koronát azzal az ígérettel, hogy maga rendezi be a helyiségeket; azért csak ígérettel s nem Írásbeli ajánlattal, mert 20000 koronán alól semmikép sem akarták kiadni. Ezzel szemben a részvény- társaság 20000 koronát fizet, de a berendezést a város adta. Ha a berendezést csekély 80000 koronára vesszük, úgy a város, csak 4% kamatot ; számítva, év: 3200 koronát kénytelen a bérletösz- szegből leszámítani. De, mint minden reális üzletnél, az alapfelszerelésből évenkint 10%-t kell értékcsökkenés czimér. leírni. Ez 8000 korona, te-' hát a bérletösszegből 11200 korona számítandó le, amihez járul az a kamatveszteség, amely a takarékpénztárt, mint részvényest éri. Ez egyszerű számítás s ebből pontosan megállapítható, melyik több, a 14 vagy a 20 ezer. Egyszerűen szembeállítani a 14 ezerrel a 20-t s ebből a város érdekei iránti buzgó lelkesedést és önzetlenséget kiolvasni, egy kissé az igazság rovására megy. így állott a bérletügy a múltban s inte a részvénytársaság igy sem találta meg a megfelelő ellenértéket. Ismét a városnak kellett segíteni. Még igy is lemondott a bérletről. Legalább fel kell tételezni, hogy a felmondás azért történt s nem arra való számítással, hogy várostól még több kedvezményt kapjon esetleg bérleengedést, ez már meg nem engedett taktikázás volna. Bár a gondolat közel fekszik, hiszen a részvényesek közgyűlésre, melyen az újabb pályázást elhatározhatták volna, összehíva nem lettek. Ami a jövőt illeti, nem hiszem, hogy az u- jabb pályázat hirdetés nagyobb mozgalmat keltene a szakemberek körében. Maradt újra a két pályázó. Egyik 17, másik 14 ezer koronával. Itt ismét Rumpold az, aki kevesebbet igér és ígért s ha a városatyák nem volnának gondolkozó lények, bizonyára könnyű lett volna a választás. Legyen azé, aki többet ad. Itt is igaz azonban, hogy nem mindig az a több, ami annak látszik. Szóljunk először a 14 ezerről. Ez biztos, | tiszta jövedelme a városnak, melyhez még hozzászámítandó az adó, pótadó, ami ugyebár szintén tekintélyes összeg, valamint hozzászámítandó az is, hogy a szálloda szakember kezébe jut, aki 10 évi itt léte alatt méltán kiérdemelte a város lakóinak megbecsülését. A 17 ezer pedig most sem 17 ezer. A jövő Emlékeim. *) — Irta : Órát Zichy Géza. — 1879. Ez időtájban pár vidéki városban hangversenyeztem, a többi közt Pozsonyban is, a Hummelszobor javára. Viszatérve Budapestre, meghívást találtam Kolozsvárról. Mikor ezt Lisztnek elbeszéltem, megjegyezte, hogy 33 év előtt ő is volt Kolozsvárt. „Régen volt!“ mondá fájdalmasan. „Nos hát, hogy ne évüljön el, cseréljünk szerepet! Utazzék Ön oda, én elkísérem,“ — buz- ditám őt. — Hirtelen elhatározással felelte; „Jól van, Önnel megyek!“ Ez az utazás örökre emlékezetes marad lelkemben. A m. kir. államvasutak igazgatósága egy szalónkocsit bocsátott rendelkezésünkre s mi Ernő bátyámmal, báró Vécseivel, a Bössendorferrel együtt vidáman utaztunk Erdélybe. Kolozsvári fogadtatásunk megható volt. Közelről s távolról özönlöttek a dalegyesületek, hogy a nagy mestert lássák és üdvözöljék. Mikor a szalónkocsiból kilépett, egy zászlóerdő hajlott meg előtte s viharos „éljen“ zugás reszkettette meg a levegőt. Özv. Teleki Miksáné grófné házába szállottunk. Ott volt Liszt régi barátja, Teleki Sándor, gróf is, — ki egykor a Mestert több hangverseny utján kisérte. Teleki Sándor egyizben Berlinben egy hires bölcsész előadását hallgatta végig.. Egyszerre csak az előadás közepén felállotít s e szókkal szakitá sem hoz többet a társaságnak mint a múlt. Eszünkbe kell hogy jusson a közmondás a közös lóról és sok bábáról. A részvényesek ezután sem kapnak osztalékot s a városi takarékpénztár pénze ezután is kamatozatlan marad. Tessék ezt a 17 ezerből leütni s valamint az adót is, amit a város magamagának fizet. A két ajánlat közül melyik az előnyösebb ? Szerény nézetem szerint az eljárás a következő volna : Vagy engedtessék ki a város a részvénytársaságból s a magányosok álljanak össze s tegyenek ajánlatot a nekik tulajdonított önzetlenséggel s akkor győzzön az előnyösebb. Gyenge kifejezéssel élve, kissé frivol a játék, ami itt folyik. Egy-két ember, akinek részvény veszteségét bőven fedezi a szállítás s egyébb módon szerzett haszon, a részvényesek és a város pénzével akarja továbbra is biztosítani a hasznot. Vegyék át az összes részvényeket s vigyék az üzletbe a saját pénzüket. Akkor ám videant consules. Vagy szorítkozzék a részvénytársaság a mozira, amely eddig is busás haszonnal működött s akkor a városi vagyon is meghozza a megfelelő kamatot, valamint a részvényesek is viszontlátják pénzüket, melyet a szálloda csak fogyasztani s nem szaporítani fog. Ha egyik sem tetszik, igen könnyen hozzájuthatnak a bérlethez. Adják el szinleg a részvényeket s aztán szavazzák meg vígan saját maguknak a bérletét. Ez igazán önzetlen eljárás lesz. Az a megjegyzés, hogy ha Rumpold kapja meg a bérletet, a város egy embernek lesz kiszolgáltatva, annyira laikus vélemény, hogy komolyan nem lehet vele foglalkozni. Pásztor Imre. Arc-szeplőkréme. A nyár meghozza a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak. Mi mással, mint arckrémmel? Ez okból szükségesnek tartjuk rámutatni a „Szeplö-Crémre“, melynek elsőrendű minősége páratlan és- avval az. előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoltok, arctisztátalanságok. stb. örökre1 eltűnnek. Nagy tégely Kor. 1.50, próba tégely 80 fillér,, szappan 80 fillér. II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán, félbe : „Tanár ur, becsületszavát adja-e arra, hogy amit itt elmond, az mind színtiszta igazság?“ A tanár zavartan felelt: „Ezek csakis a bölcsészeiben szokásos föltevések.“ „Tehát önmaga sem. hisz abban, amit mcmd ?“ mondá Teleki s azzal vette kalapját s eltávozott. Hasonló jelenetet rögtönzött Párizsban is egy színházi előadáson. Egy i rettentő unalmas darabot játszottak. Liszt Telekivel ült egy páholyban. A má odik felvonás után, mi-» alatt a közönség nagyon bosszankodott, — Teleki felemelkedett s társának szörnyű ijedelmére beszédet tartott a közönséghez. Hangosan beszélt: Mélyen tisztelt közönség! E színdarab szerzője 1 50,000 frank évjáradékot érdemel 1“ Száz meg száz torok kiáltotta felé: Miért ? Magyarázatot kérünk !“ Teleki a legnagyobb nyugalommal feleié : „Azért, hogy ne legyen kénytelen olyan ostoba darabot írni, mint ez a mai!“ Az egész színház „Bravot“-t kiáltott s percekig hahotázott szellemes megjegyzésén. Aáegható volt, mikor Liszt régi barátját viszontlátta. Mindig együtt voltak. Az ünnepi hangulat mámoritó volt. Erdély összes zenekedvelői és egyesületei Kolozsvárra sereglettek. Egyik ünneplés a másikat érte : villásreggelik, ebédek, szerenádok egymást követték s mi elregadtatással csodáltuk a hófehér asszonyokat és lányokat, kik úgy néztek ki, mint egy buja virágos kert hómező közepén. *) Mutatvány szerzőnek most megjelent munkájából.
