Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-17 / 24. szám
2. 1913. junius 17. NAGYBÁNYAI HÍRLAP Az erdődi Bartók ünnep. Mig az ország fővárosában az áldatlan politika dúlja föl a kedélyeket s korbácsolja a hazafiak vérét, — azalatt Szatmármegye egyik kis falujában magyar kulturális ünnepség folyt le a szeretet, az egymástmegértés és becsülés jegyében. Bartók Lajosnak, a koszorús költőnek emelt emléket szülőfaluja, hogy hirdesse időtlen-időkig a magyar poézis diadalát. Örök dicsősége marad Erdődnek s vezető férfiainak, hogy emléktáblával jelölte meg azt a házat, hol a nagy költő először pillantotta meg a világot. Erdőd ünnepe a miénk is, nagybányaiaké ! Mert a nagy költőt a vérség kötelékén kivül a szeretet ezer szála csatolta hozzánk s költeményeiben nem egyszer emlékezett meg Nagybányáról. A miénk is volt az édes hangú poéta, a maró szatiráju élclapszerkesztő, a tüzes függetlenségi politikus, kit ifjú korától az itteni rokon Baráti család szeretete vett körül. Nagy és díszes közönség áldozott a „Kárpáti emlékek11, az „Őrtüzek“, a „Téli regék“ és az „Erdözugás“ költőjének s a főváros első színháza, a Nemzeti színház elküldte képviselőjét egy hatalmas babérkoszorúval, hogy hódoljon a „Kendi Margit“, „Thurán Anna“, „A méhek“ és „Erzsébet királyné“ nagy írójának emléke előtt. Junius hó 8-án délelőtt gyülekezett a közönség Erdőd tágas főterén, hol Bartók szülőháza előtt hatalmas sátor volt fölállítva. A fővárosi vendégek, köztük az emléktábla alkotó művésznője, a bájos Somló Sárika már előző napon Erdődre érkeztek. Megérkeztek: a Petőfi Társaság képviseletében Somló Sándor, a Kisfaludy Társaság koszorúját Jakab Ödön hozta el, a Nemzeti színházét Mihályffy Károly, a szatmári Széchenyi Társulatét Dr. Falussy Árpád, a Kölcsey kör koszorúját Dr. Hancz Jenő, a nagykárolyi Kölcsey körét Bra- neczky József, a Teleki Társaságét Révai Kárely, a szatmári Társaskör koszorúját Szabados Ede, Endrődy Sándor és a Baróti család koszorúját Ba- róti Lajos, a Bolond Istók szerkesztője. Ezeken kivül a megyei társadalom előkelőségei: főispán, alispán, képviselő, tanárok, ügyvédek, városok polgármesterei, földbirtokosok, legtöbben családjukkal s végül Erdőd község egész intelligenciája s a polgárság nagy tömege, élén a kegyeletes ünnep főrendezőjével: berenczei Kováts Sán tor főszolgabíróval, ki elévülhetetlen érdemeket szerzett magának az ünnepély rendezése körül. Az ünnepély pont 11 órakor vette kezdetét verőfényes szép időben. B. Kováts Sándor disz- magyarban foglalta el az elnöki széket s remek megnyitó beszédet tartott, mely sokáig fog még a hallgatók élénk emlékezetében maradni. Utána Böhm Endre szavalta Bartók egyik gyönyörű költeményét ; majd Somló Sándor, a jeles poéta állott a felolvasó asztalhoz s elmondta klasszikus emlékbeszédét, mely teljesen felölelte Bartók egész életét és működését a bölcsőtől — a koporsóig. Az emlékbeszéd után Jakab Ödön, a koszorús költő szavalta el gyönyörű ódáját, melyet lapunk tárcarovatában közlünk. Utána a küldöttek koszo- ruzták meg az emléktáblát kegyeletes jelmondatok kíséretében. Rébay Dezső Erdőd község képviselőtestülete nevében átvette az emléktáblát s meleg szavakkal ígérte meg, hogy kegyelettel fogják megőrizni. Dr. Nagy Sándor mélyreható zárószavai után a közönség a himnuszt énekelte el s ezzel az ünnepség véget ért. Délután 2 órakor fényes bankett volt az erdődi vár udvarán felállított hatalmas sátor alatt, melyen mintegy 200-an vettek részt. Az asztalfőn Csaba Adorján főispán körül ültek a fővárosi vendégek és az egyesületek küldöttei. Az első felköszöntőt a főispán mondotta a királyra, mit a közönség állva hallgatott végig s végül a himnuszt énekelte. Pohár köszöntőket mondtak még; Dr. Falussy Árpád, Domahidy István, b. Kováts Sándor, Dr. Hanc Jenő, Braneczky József, Láng esperes pléoános, Dr. Nagy Sándor és többen. Az ebéd alatt Jakab Ödön két ízben szólalt föl és mindkét alkalommal elragadta a közönséget remek szónoklatával úgyanyira, hogy a nők zajos tapsától és éljenzésétől alig tudta szavait befejezni. A fényes ebéd után táncra perdült az ifjúság s a legvidámabb hangulatban reggelig mulatozott. Arc-szeplőkréme. A nyár meghozza a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak. Mi mással, mint arckrémmel? Ez okból szükségesnek tartjuk rámutatni a „Szeplő-Crémre“', melynek elsőrendű minősége páratlan és avval az előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoltok, arctisztátalanságok stb. örökre eltűnnek. Nagy tégely Kor. 1.50, próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán. Magának küldöm . . . Fehérruhás, tépetlen lányok Legényt keresve járnak a nyárban ; Aki nékem jött, nincsen közöttük, Akit virággal, nótákkal vártam. Aki eljöjjön tűzön és vizen, Örvényen, pusztán keresztül tőrve, Aki hórózsát tépjen a sziklán És nékem hozza — sírva — megölve. Párás, csillogó, vágyódó válluk Leányosan hiv. — Én nem látom őket, Az én szememmel most szállom át a Nyári, szerelmes virágmezőket. Erdélyi hegyek bús koszorúján, Megpihenek egy vad rózsa ágon — Elnézek messze — kincsesvölgy felé És látom az én fehér kislányom. S a hegytetői öl elindul hozzá Szomorú, csókos, szerelmes nóta És lenn a völgyben — tán a szivemben .............Felkacag egy piros rózsa. Zsoldos Andor. HÍREK. Junius 17. Az utolsó előtti honvéd. A héten eltemették az utolsóelőtti honvédet. A 65 év előtti dicsőséges de gyászos végű szabadságharcból Nagybányán már csak egy honvéd él. A többi már mind oda jutott a 13 tábornok meny- nyei hadseregébe. Úgy nézünk erre a megmaradt honvédre, mint a sötét éjszakában még pislogó egyetlen pásztortüzre. Az is hamvad lassan-lassan s m're a hajnali pirkadás beáll: nem marad egyéb belőle, mint szürke hamu, az elmúlt dicsőségnek kiégett hamva. Az egész országban sincs sok már belőlük. Nem is lehet. Hiszen 65 esztendő telt el már azóta s kik akkor gyermekfővel, de lángoló hazaszeretettel harcba mentek, — azok is már most 78-80 évesek kell legyenek. Ezt a magas kort pedig kevesen érik el. Letűnnek lassan-lassan a hős honvédek s pár év múlva már csak a költők és irók írásaiban, a nép ajkán s a mesék birodalmában találunk rájuk s felidézzük őket példaképpen uno- ! káink okulására s hazaszeretetük élesztésére. szemű leánya, Ilona tartotta esküvőjét az apáti juhászgazda, kit abban az időben pásztor emberek szolgabirójának hítak, — délceg fiával : Kormos Andrással. Elől megy a vőlegény a hat vőféllyel, árvaleányhajjal s bokrétával díszített pörge kalapban, piros szegélyű lájbliban, hófehér gyolcs s ezer rácba szedett gatyában, melyet a világ semmiféle nációja nem tud utánozni, mert ahhoz csak a zalai juhász és kanász ért. Utánuk mennek a cigányok, válogatott ur- fiak, máskor vályogvetők, most kikent, fent gavallérok, akik oly hegyesen és Üzletszerűen húzzák, hogy a paraszt embernek nem a füle, de a talpa viszket tőle. Barna ábrázatuk majd kicsattan a boldogságtól, hogy e díszes esküvőn ők lehetnek a hangászok. Aztán következik tizenkét kocsi tüzes, fehér magyar lovakkal, melyek virággal, különféle szinü pántlikával, kendővel felcicomázva, a rajtuk ülő szép asszonyok, nyiló virágok, — nyoszoló leányok, — mindnyájan piros selyem pruszlikban oly képet nyújtanak, hogy az ember a mesék országába képzeli magát. Csak a menyasszony, Ilona van hófehérbe öltözve, szintén fehér fejko- szoruval, mely kicsattanni készülő piros arcát, éjsötét szemeit még jobban kiemeli. A cigányok kifáradva elhallgatnak. Ekkor fölhangzik a — azon a vidéken kedvelt, — betyárnóta: Esküvőre kéne menni Szegedre Hej beh békót vertek az én kezemre, Eskü után akasztófára visznek Egy csikóért, tiz tinóért engemet fölkötnek. Majd rithmikusan a frisse: Uccu bizony megérett a meggy, Kis talicska szekér utón megy. Mennél jobban tologatják Annál jobban megy, megy, megy. Így közelednek vígan és méltóságos lassúsággal a siroki tanya felé. Még a nap is, mely immár az ég peremén áll, visszatekint rájuk s úgy tesz, mint a gyerek, behunyja egyik szemét, hogy a másikkal annál jobban lásson ; és sugarainak aranyporával behinti a tanyára bevezető mély utat, aztán felül a háztetőre, hogy sunyi módon gyönyörködjék a menetben. Ó, mert ilyen ép, derék, tiszta fajt, ilyen szálas, izmos legényeket, csodaszép asszonyokat és leányokat ő kelme se láthat ám széles e világon, csak nagy Magyarországban. A tanyán ekkor már összegyűltek a meghívott vendégek s minden készen állt, enni-inni való s ami szemnek, szájnak ingere. Valamirevaló juhász abban az időben olyan lakodalmat csapott, amilyent ánglius, mióta angolgégék vannak e hepehupás földön, nem látott. Csak magukban voltak, mert juhász virtus ám, hogy ünnepélyeikre urak vagy másfajta parasztot meg nem hinak. é Az anyáiról á leányra öröklődik az a meggyőződés, Hogy jó kávé készítéséhez a „Valódi”^ :Franck: feltétlenül szükséges. - A honi gyárban, Kassán, készült ,,Valódi” :FrancK: ismertető jele a iKávédarálól, - Annak ami oly sokáig tartja magát és mindig
