Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-06 / 18. szám
1913. május 6. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 3. publikum és a nyaralók érdekében kérjük, hozzák rendbe azt a szomorú uszodát, amely a ligeti tó módjára kínálkozik — az undorra, de nem az üdítő fürdésre ! * * ❖ A páratlanul szép s felekezeti elfogultsággal látogatott ligetünkben esténként fülbemászó, andalítóan szép klárinét és tárogató játékot hallhatunk; hála érte a nagyszerű zenei értékkel rendelkező bányászzenekar emberszerető tagjainak! Viszont délelőttönként valami trombitás szokta nyakatekerni gyalázatos hangszerét, mely a csendesen dolgozó pictorokat és az újságolvasó nyugdíjasokat menten kizavarja nemcsak a ligetből, de egész nyugalmukból ; egyedül a posztoló csendőrt nem képes isteni türelméből kiemelni! A szenvedő emberiség nevében kérünk mindenkit, akit különösen illet, kölcsönözzenek nekünk vas ideget, hogy ne kelljen reflectálnunk a kegyetlen trombitára, amely az istenítélet utolsó napját jelenti mindnyájunknak, akiket a sors nem áldott meg olyan dobhártyával, amelyet még ez a trombita sem reszkettet meg! Arc-szeplőkréme. A nyár meghozza a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak. Mi mással, mint arckrémmel? Ez okból szükségesnek tartjuk rámutatni a „Szeplő-Crémre‘‘ melynek elsőrendű minősége páratlan és avval az előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoltok, arctisztátalanságok stb. örökre eltűnnek. Nagy tégely Kor. 1.50, próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán. Lendvai színház. Hosszú háromnegyed évi szünet után ismét megnyíltak a színház kapui s bevonult azon Heves Béla jeles társulata. Általánosan tudva van, hogy a vidéki társulatok közt a Hevesé magas nivón áll igy hát nem is szükséges magasztaló szavakat Mikor Püspök-Ladánynál át kellett szállanom, valóságos kétségbeesés fogott el. Szerettein volna az egész vasúti kocsit magammal hozni, hogy megmutassam neki, s kérdőre vonjam: kivel akarja meggyógyittatni szivét ? A csabai vonalon aztán lassankint elcsönde- sedtem. Nyugodtabb fölfogás kezdett bennem fölül kerekedni. Hátha nem is Margit irta? Hiszen egy betűből nem lehet következtetést vonni. Az meg éppenséggel nem bizonyíték, hogy pár nap előtt ő is ezen a vonalon utazott. Eléggé nyugodtan érkeztem haza, habár bensőmben forrott a szenvedély. De elhatároztam, hogy Margitnak rnitsem szólok. Egész haditervet eszeltem ki, hogy meggyőződjem a valóságról. Még az órában egy kis hirdetést fogalmaztam, s beküld- tem a Budapesti Hírlapnak. A kis hirdetés igy szólott: „Fölkérem azt a bályos hölgyet, ki a napokban a Püpök-Ladány—Nagy-Károlyi vonat egyik első osztályú fülkéjének ablakára azt irta, föl, „Nagyon fáj a szivem, ki gyógyítja meg? M.“ tudassa e lapban, ismeretség lehetséges-e? Az, akinek igazán fáj a szive.“ S mint aki remekül végezte dolgát, — pompás jó kedvvel beszélgettem Margittal közönyös tárgyakról. De a második, harmadik napon már j elfogott az izgalom. Végig böngésztem minden nap a lap apróhirdetéseit, mig végre az ötödik napon megkaptam a választ. „Ha ismerni akar az, kinek igazán fáj a | szive, akkor legyen e hó 26-án a délutáni j gyorsvonattal Püspök-Ladányban. Ismertető jel: Margitvirágos kalap.“ hangoztatnunk, be fogják ők bizonyítani művészi játékukkal, hogy az általános jó véleményre reá szolgálnak. Kedden ápril. 29-én nyitották meg az előadások sorát egy vígjátékkal, a budapesti Nemzeti Színház nagyhírű darabjával: A faunnal. A darabban a poézis megvesztegető üdesége, nemes világfelfogása egyesül. Tárgya az, hogy a mi mai kultúránk hazugságokon épül fel s hogy a boldogságért vissza kell mennünk oda, ahol örök forrása van ; a természet ölére, az igazságnak, az egyszerűségnek, az őszinteségnek ősi földjére. A faun meséjét kigondolni és elmondani legelső sorban angol embernek van módja; de igazságait érezni [ mindenkinek módjában áll. Az egész darab tendenciája az, hogy élni kell őszintén hazugságtól mentes életet s a boldogságot, a szerelmet nem kell eladni. Ez az a nagy igazság, amelyet az erdőből bevetődött 180 éves erdei vad isten (mint a Molnár Ferenc Ördöge,) hirdet a palotákban. Meséjéből az egész darab mulatságos voltát, érdekességét, poétái igaz értékét és szokatlan mélységét érezzük. A szerepeket egy-kettő kivételével megjátszani nem könnyű. Ilyen mindenek fölött a faun, melyet Endrey Jenő csodás fölfogással játszott úgy, hogy nyilt színen is megtapsolták. Arcjátékában, hanghordozásaiban és mozdulataiban pompásan éreztette a frakkba bujt istenség démonizmusát. Torday Etel a nagyralátó anya szerepében kiváló volt. Hahnel Aranka, Pálma Tusi — kiket igen jó hir előzött meg, — méltóknak bizonyultak. Szőke Sándor — ki külömben jeles színész, — ez estén nem nyerte meg tetszésünket. Igen jó volt Ács József az uzsorás szerepében. Figyelmeztetjük a tisztelt szín játszó hölgyeket j és urakat, hogy tekintettel színházunk rossz akusztikájára, — hangosabban beszélni szíveskedjenek! Szerdán Lehár nagyhírű operettje : Éva került színre. Lehárt ismerjük pompás hangszereléséről, ötletekben gazdag zenéjéről. Évája ismét ! tanúbizonyság amellett, hogy meglepően gazdag ! zene érzékkel rendelkezik. Néhol valóságos operai j magaslatra emelkedik, amint azt Éva szólóáriái is bizonyítják. A címszerepben H. Bállá Mariska jeleskedett, kiről csak annyit Írhatunk, hogy mai Ez történt május 10-ikén. A Budapesti Hírlapot Margit is nagy szeretettel szokta végigolvasni; de most különösen nagy figyelemmel forgatta lapjait, s amint észrevettem az apró hirdetéseket is átfutotta. Lehetséges, hogy máskor is tette ezt, én azonban csak most vettem észre ezt a különös nagy figyelmet. S még az is föltűnt, hogy különös gúnnyal mosolygott, mikor kezéből letette. Tökéletes bizonysággal tudtam, hogy a „Margitvirágos kalap“ tulajdonosa senki más, mint az én csalfa kígyóm. Május hó 14-én tudtára adtam Margitnak, hogy pár napra Erdélybe uiazom. Úgy számítottam, hogy távollétem alatt feszélyezés nélkül mehet a légyottra. Csakhogy nem Erdélybe utaztam; elmentem Nagyváradra, s ott töltöttem 2 izgalmas napot; 16-án aztán Püspök-Ladányban megtelepedtem. Vártam a délutáni gyorsvonatot, hogy leálcázzam, azt a nőt, ki egész életboldogságomat tönkre tette. Rövid leszek. Nem kívánom újra átszenvedni mindazt, mit a sors reám mért. * A délutáni gyorsvonattal pontosan megérkezett az én Margitvirágos asszonyom. Mosolyogva szállott ki s körölnézett a pályaudvaron. Gyönyörű volt a haszontalan! Szemei a szenvedély lángjával sötéten égtek. Tüzes ajakéról le- ritt az a vágy, ho^y csókot akar kapni és adui. J V/rág arcán a kíváncsiság mosolya ragyogott. S én a teljes bizonyosság irtózatával léptem eléje, s mikor meglátott, még akkor is mosolygott. I í nap a vidéki színtársulatok operett piimadonnái közt a vezérszerepet viszi. Hivatkozunk a „Szamos“ napi lap egyik czikkére, melyben Dénes Sándor egyenesen Fedák Sári mellé helyezi. S e tekintetben laptársunknak teljesen igazat adunk. Bulla Mariskában nemcsak az ének — de a já- tékmüvészet is csillogó szinpompával egyesül. Hasonló jót írhatunk Dénes Elláról, kit mint kolorá- tur énekesnőt már évek előtt ismertünk s kinek játéka és színtiszta csengő hangja mindig gyönyörűségünkre szolgál. Sümegi Ödönről a megelégedés, az elismerés meleg hangján nyilatkozhatunk. Szép, férfias hangja, fesztelen játéka első pillanatra már megnyerte a közönség tetszését. Ross Jenő sokat haladt 2 év óta ; kedves, pajzán játékával ügyes táncával, Endreivel egyetemben nagy sikert ért el. Endreiről megjósoljuk, hogy nagy karriert fog csinálni. Borbély elvitázhatatlan sikerrel játszott. A többi szereplők egyenként és összesen magas nivón állottak. A 46-ik ezred zenekara elsőrangúnak, Hajsinek Rezső pedig kitűnő karmesternek bizonyult. Csütörtökön az idei szezon legötletesebb kasz- szadarabja a Limonádé ezredes került színre elég nagy közönség előtt. A darab ellenálhatatlan humorával kacagásra késztet mindenkit. Jobbnál-jobb ötletek, a legmulatságosabb helyzetek követik egymást. A zenéje nem nagy igényű munka, de invenció nélküli sem, mit az is bizonyít, hogy majd mindenik számot megkellett ujrázní. A legnagyobb sikert aMarcsakuplé aratta. Borbély Sándor pompás ezredes volt; György herceg szerepében Sümegi Ödön jeleskedett, Bársony Aladár főhadnagy urat figyelmeztetjük, hogy az ezredes lakásába nem szokás föltett sipkával belépni, játéka különben jó vo!t, csak a sipkát szerettük volna leszedni a fezéről. Ross, Zsoldos, Sirnay ügyes hadnagyok voltak. Endrey elsőrangú ügynök ; Szendrö Gyula derék őrmester, csak nem sokat értettünk beszédjéből; J Barics kutyamosója szintén pompás alakítás volt. A hölgyekről is általában a legjobb véleményt adhatjuk : Pintér Irma kiválóan kedves volt. Dénes Ella, Pálma Tusi, Czakó Mid, Somogyi Rózsi, Sze- I pessy Szidi jó kedvvel, ügyesen forgolódtak, csak a pletykázó jelenet nem érvényesült kellőképen, pehlfojtott indulattal suttogtam fülébe: „Margit! én vagyok az, kinek igazán fáj a szive!“ Ajkai körül pajzán gödröcskék képződtek s valóságos gerle kacagással felelt: „Pompás dolog! Úgy látszik, mi nagyon találunk egymáshoz!“ Nem akartam botrányt előidézni, alig hallhatóan súgtam neki: „Asszonyom, üljön vissza ; a gyorsvonat pár perc múlva tovább indul, menjen ön is a szüleihez. További elhatárosásomat levélben közlöm.“ — Amint tetszik, — felelte közönyösen, s azzal visszaült a kocsiszakaszba. Pár perc múlva a gyorsvonat eltűnt szemem elől. Az utazó közönségből senki nem is sejtette, hogy minő tragédia játszódott le egy nehány perc alatt. Haza jöttem mint egy őrült s megírtam búcsú levelemet. Szemére hánytam gyalázatos hűtlenségét s tudattam vele, hogy a válópört megindítottam. Egyúttal azt is értésére adtam, hogy meg se kísértse magát mentegetni; levelet hozzám ne Írjon, mert fölbontatlanul küldöm vissza. Nem is irt. Két hét óta hallgat s én itt seny- vedek, pusztulok rohamosan a nagy lelki csapás alatt. így történt. ítélj magad részrehajlatlanul ! Mondd, nem helyesen cselekedtem-e ? Komolyan, egyetlen közbevetett szó nélkül hallgattam végig Béla barátom történetét. Csodálatosnak tűnt föl az egész eset. Hogy Margitot léhaság ragadta volna el, alig hihettem. Valami olyan titokszerüség lappangott ebben, mit egyikünk sem volt képes földeríteni. Erről csak Margit ad-
