Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-06 / 18. szám
Nagybánya, 1913. május 6. Vi. évfolyam. ASYBMIYAIHIRL fis \ $ TÁRSADALMI SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlöny*. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjeien-k minden kedden 8—12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: □ r. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunvady János-u. 14. s/.., hová a lapközlemények külden ülderufSUf"®** Kiadóhivatal: Herrn .s“ kCnyvnyonida Nagybányán, Iiid-utca (Bay-ház), ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ — —... „T he magyar/ A „Vasárnapi Újság“ egyik számában az irodalomról szóló rovatban egy könyv- ismertetés jelent meg nem régiben. A könyv cime: „The Magyar“ s a múlt év őszén jelent meg Amerikában; természetesen angol nyelven. A regény előszavát Alexander Irvine, Amerika egyik legnevesebb s iegokosabb Írója irta s az egész előszó mindössze ennyi: „Testvéreimnek — fehéreknek, feketéknek, Alabama ős erdeiben és egyéb poklaiban, akiket százával láttam elvérezni ebben az embertelen gyilkolási processus- ban, — ajánlom ezt a könyvet!“ Ami bennünket közelebbről érdekel; — ez a tartalom. A regény hőse — Írja a Vasárnapi Újság, — egy Franz nevű magyar, aki végigjárta Amerika minden rémségét és kálváriáját. Róla és társairól szól a regény. Az egyik fejezetben borzalmas színekkel Írja le a szerző, hogy mi vár a szerencsétlen munkásokra, mikor a íameg- munkáló telepekre érnek. A newyorki ügynök szerződésileg napi 2 dolláros bérről és ellátásról biztosította őket, mielőtt elindultak. Alabamában azonban már csak egy dollárt kaptak, de ennivalót — nem! A csapat vezére Franzi természetesen tiltakozik, mire a következő discursus fejlődik ki: „Nem akarsz dolgozni?“ — kérdi a felügyelő. „Sohse törődj vele — szólt a közbe a munkavezető — majd betörjük az első hét alatt!“ De Franz a fejét rázza és a törvényről mond valamit. „A törvény? — kiáltja a felügyelő, miközben az övéből kirántott revolverét a férfi agyának szegezte. — ,,Ez itt a törvény, érted s mi ólombetűkkel írunk vele: De hát miféle vagy, hogy ellenkezni merészkedel?“ „Magyar!“ válaszolt Franzi. „Magyar? Hát az mi? Hogy mondják angolul ? . . .“ S a párbeszéd közben, a szomszédban közel, négy hatalmas véreb figyelt, csak egyetlen intésre várva, hogy a munkáscso-portra vessék magukat . . . Eddig az ismertetés. De akiknek még nem égett ki a szívük, s szemeikből nem apadt még ki a köny, akik érező lélekkel bírnak s akik a mások bajában, bujában és bánatában még osztozni tudnak, — azoknak bizonyára ennyi is untig elég. Akiknek szemére' ennek a néhány sor is-- mertetésnek olvastára is őszinte részvétnek meleg könye borul, akik egy ilyen hir hallatára olyan valamit éreznek, mintha egy pillanatra szorítaná össze a szivüket, azok bizonyára mélyen elgondolkoznak az elmondottak, véreik szomorú sorsa felett, tanakodnak magukban az orvoslás módjai felett s ha a tehetetlenség keserű érzetével eltelten egyelőre fel is hagynak tervezge- téseikkel, de egy-egy újabb mozzanat mindenkor elegendő ahoz, hogy a segítség módjainak kutatásához visszatérjenek, tudva, érezve, hogy ezen a rettenetes állapoton segiteni kell, mert ez nem jól van igy! Kötetekre megy immár azoknak az újságcikkeknek, tanulmányoknak és röpira- toknak száma, amelyek a magyar nemzet legnagyobb vérveszteségét okozó ellenségével, a kivándorlással foglalkoznak. Azoknak a tanácskozásoknak pedig, melyeket ez ügyben különböző intézményekben, testületekben és szervezetekben s a minisztériumban tartottak, úgyszólván se szeri, se száma. S bár a baj eredetének ismeretéA „NAGYBÁNYAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Vissza kell, hogy térjen ... — Irta: Egy nagybányai leány. — Vissza kell, hogy térjen hozzám! Vissza-vissza minden áron! Hiszen érzi, tudja lelke, Mily epedve, égve várom! A napot is eltakarja, Néha-napján felhő-fátyol; De azután százszor jobban, Ragyogóbban levilágol. Vissza kell, hogy térjen hozzám! Én is tudom, én is érzem; Hisz’ véget kell érjen egyszer Az én hosszú szenvedésem. Akkor aztán sötét felhők Szálldogálhatnak miattam: A szerelem örök tüze Világit ránk szakadatlan ! A kinek a szive fáj. — Irta: Révay Károly. — Sok hírlapot kapok tiszteletpéldányképen; a szerkesztő urak szívesen fogadják egy-egy versemet, vagy tárcámat, s lapjaikkal bőségesen honorálnak azokért. Egy ilyen vidéki tiszteletpéldányban olvastam tavaly a következő hirt: „Mint megbízható forrásból értesülünk, társadalmunk egyik közkedvelt alakja, Radványi Béla földbirtokos, engesztelhetetlen gyűlölet czimén, válópört indított neje ellen. Megdöbbenéssel vettük e hirt, mert nevezett föld- birtokos — mint általánosan tudva van, — boldog családi életet élt bájos ifjú nejével.“ Hogy magam is a vidéki hírlap nyelvén szóljak, — megdöbbenéssel vettem tudomást e napi hírről. Radványi Béla régi kenyeres, pajtásom volt, habár jó tiz év választott el életkorban egymástól; | de őszintén szerettük egymást, s néha gavalérosan [ elmulatoztunk. Az őszi vadászidényben pedig egykét hetet szívesen töltöttem el nála. Ilyen vadász alkalommal ismerkedtem meg bájos nejével, a szép Kóródi Margittal is, kit valóban becsülni és tisztelni tanultam. Mi ütött hát az én Béla barátomba ? Mi történhetett abban a kis napsugaras ősi kúriában, hol a szép, jókedvű, aranyos asszony öt év óta gerlekacajával vidámitotta föl környezetét? Hiszen igaz, hogy az asszonyt kitanulmányozni lehetetlen! Férfi sohasem tudhatja, mi van az asszonyok szivében, ezért ne higyjen soha a női arc varázslatos bájának. Nincs is a kerek földnek az a tudós doktora, ki az asszonyok természetrajzából a doktori szigorlatot ki tudná állani. Mikor a nőnek legédesebb a mosolya, legodaadóbb az ölelése, — akkor rántja ki a gyékényt a „szeretett“ férfiú alól. Még csókja közben is lehunyja szemét, hogy lelke a múltba akadálytalanul visszaröpülhessen. Hej, mert igaz az a mondás, hogy nincs nő e világon, kinek ne lenne múltja! De Radványi Béláné kifogástalan asszony volt. Nincs az az erkölcsbiró, aki komoly megjegyzést tehetett volna egyetlen lépése ellen is. Meg aztán szép is volt, kit férje rajongásig szeretett. Hosszú aranyszőke haja úgy csillogott, mint a májusi napsugár; nagy kék szemeiben jóság tündöklőit, piciny szája körül bohó csintalanság rez- gett, mi azonban távol állt a kacérságtól; gyöngéd, gyermekes arcára a félig lehunyt szempillák hosszú árnyékot vetettek. Magam elé képzeltem a szép Margitot, amint utolsó alkalommal láttam hófehér ruhájában, mely fátyolszerüen ölelte át remek nyúlánk alakját. És most ettől a szépségtől válik az én Béla barátom, engesztelhetetlen gyűlölet czimén? Mélyreható okok idézhették elé a szakítást, e két egymásnak teremtett szív között! Ezt a csodálatos esetet minden áron meg kell tudnom! De nem az irói kíváncsiság sarkalt erre; habár tagadhatatlan, hogy az ilyesféle pikáns vá- lópörök pompás anyagot szolgáltatnak egy-egy tárcához. Ebben az esetben inkább a barátság érzelme ösztökélt.
