Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-13 / 15. szám

Egy élő szerv, amely ott ólálkodjék a nemesi kúriák és a kékablakos viskók körül, belenézzen a fazekakba, hogy fő-e bennük valami ?

Egy szerv, amely gondolkozni tud, amely az eltemetett kincseket fölhozza a föld mélyéből, alapit, vagy alapittat vasutakat, vizi müveket, ipari, kereskedelmi, gyári részvénytársaságokat, alkalmi, vagy végleges szövetkezéseket, amely birtoknyilvántartást vezet, őrszemeket tart Erdély minden pontján, hogy azok utján egy zsinórvezetéken tartsa Erdély szellemi, gazdasági, politikai, társadalmi életét a tűzhöz közel budapesti centrumban. Mindehhez nem pénz, csak: emberek kellenek. Hiszen azt talán fölösleges megemlíteni, hogy a lelki- ismeretes közvetítés becsületes, nem haszonra spekuláló tarifa mellett is szép pénzt hajt a szervezetnek s azt önálló akciókra is képessé teszi.

Erdélyrészi magyar szövetség alatt értem én, illetve ezt értjük azok, akik a szövetség megállapításának gondolatát fölvetettük.

Talán egy kis kitérés itt nem lesz fölösleges. Az Emke kolozsvári középpontjában ma bizony kellemetlen tünetek észlelhetők. Sem pro, sem kontra nincs szavam hozzájuk, mert az Emke dolgait a szövetség megalakítása és működése teljességgel nem érintené.

Az Emke kulturmunkára vállalkozott. Dicsérettel megfelelt annak a múltban. Igaz, hogy most nagy betétei holttőke módjára hevernek a bankokban, működése stagnál, de hát az a kérdés, hogy vállalt programjából mi van még megvalósítani való és kell-e ez a sok pénz arra ? Ha kell, tartsa meg magának és folytassa nagy kultur- missziójái. De ha fölösleges, akkor ne tartsa a pincéjében a pénzt, hanem dobja piacra, segítse a szövetséget gyermeklépéseiben.

Isten ments, a szövetség a világért

jutott az édes anyja, aki régmúlt időben a nátha ellen herbateát főzött neki. Azután eszébe jutott a szomszédasszony is, akinek siró-rivó gyepiekétől nem tud nyugodtan aludni. Szinte megsajnálta az anyát, akinek virrasztani kell a csecsemő mellett, mert hej, nem is jó a gyermek a háznál, különösen amig meg nem nő. Egyrészt ő is ezért nem nősült. De meg aztán nem is volt ideje asszonyt keresni. Igaz, hogy nem is talált volna magához valót . . . egy ilyen szemüveges, komoly filozop- ter . . . De hiszen nem volt mindig ilyen. Volt egyszer ő is ruganyos, szép, sugár ifjú, fölpántlikázta a lova kantárját a karcsú Pongrác Valéria ... Milyen /égen is történt ez. És azóta hogy megkeményedett a szive. Talán el is hamvadt a forró lángolásban. Ki tudja? . . .

A belváros egyik szűk sikátorán befordult Mike. A sivitó őszi szél arcába csapkodta az esőcseppeket. Önkéntelen meggyorsította lépteit s örült, amikor elérte egy emeletes házát, melynek kupolás kapujáról meglehetett ismerni a régi idők nyugodt éveit. Amint belépett a kapualjba, különös nyöszörgést hallott. Mintha gyermek sirna ... Hátrafordult. A petróleumlámpa pislogó fénye mellett csakugyan megpillantott egy ruhacsomót.

sem akar az Emke megzsarolója lenni, sőt ha az Emke tud módot találni arra, hogy mint a múltban, a kultúrának, úgy az itt vázolt céloknak is támogatója lehessen: kész örömmel vesszük annál inkább, mert a szövetség nem az Emke ellen, hanem az Emkével kapcsolatban akar dolgozni. Nem lehet hát az erdélyi részben tényező ember, aki az Erdélyrészi magyar szövetség megalapításához igaz, hazafias szívvel ne csatlakozzék, mert a nemzetpolitikai érdekeken kívül a saját és családja érdekében cselekszik, tartozzon a közéletnek bármely osztályához.

Szeplő-krém és

szeplő-szappan

használata teljesen elegendő, hogy vörös arca, vörös orra, vörös keze hófehér, tiszta és finom legyen és a csúnya bőrbántalmaktól, valamint szeplőtől, májfolttól és pattanástól a legrövidebb idő alatt megszabaduljon.

Nagy tégely Kor. 1.50, próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér.

II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán.

Április 11.

Történelmi szempontból bármilyen nagy és fenséges nap is április 11-ike, hivatalos ünneppé avatása nem volt épen a legszerencsésebb gondolat. Nem, mert állami törvénnyel egyetlen ünnepet se lehet a nemzetre ráerőszakolni, ha az az ünnep nem a közszeretet és becsülés eredménye. A legtöbb ünnepet a pápa, a legnagyobb szuverén csinálta, kinek milliók és milliók áldoznak alázattal és vájjon mi lett ezekkel a megrendelt ünnepekkel? Mi lett belőlük? Munkaszünet, de nem ünnep. Igazi ünnepek azok a nagy normanapok, amelyekhez a nagy vallásalapitó életének legnevezetesebb mozzanatai fűződnek. Ezeket a napokat Péter, az első pápa, nem jelentette ki ünnepeknek, de a jeruzsálemi és a római gyülekezet, mint érdekes és jelentőséges évfordulókat, mindig megünnepelte őket. Nálunk sem hirdette ki március 15-ikét senki sem s 1848 óta mégis nemzeti ünnep.

Ünnepé tette a nemzeti közérzés s az a fölemelő gondolat, hogy a demokratikus alkotmány ettől a naptól számítódik.

Odamegy. Fölemeli. Nini egy gyermek! Valaki kitette, rábízva az Ur Isten gondjaira. Mike Boldizsár szivét áthatta egy különös, ismeretlen érzés. Egy el nem ért boldogság, melynek sí gara ott ragyogott a didergős kis arcon. Ideges, féltett örömmel sietett föl a lépcsőn. Az inas, amint ajtót nyitott, ijedten tekintett urára. Mit hozhat ilyen gyöngéden a karjai között? Mike besietett szobájába, kiemelte a gyermeket a rongyos ruhafoszlányokból. Gyönyörű, kékszemü leányka sírásra álló ajkbigyesztéssel bámult reá. Ej no, talán a szemüvegtől fél. De milyen kedves, szép. Istenem, csak nem hagyjuk elpusztulni az őszi fagyban ?! Ügyetlenül megsimogatja a gyermek arcát s mintha a szivét fölengedné a puha, finom érintés ... A kisleány elpityeredfk. Bizonyosan éhes szegényke, motyog magában Mike s hogy megpillantja a csudálkozástól elképedt inast, tehetetlenségtől ingerülten rákiált: „Hogy esnél a csalánba, mit állsz itt, mint egy lajtorja! Eredj gyorsan, végy valahonnan egy cuclis üveget, aztán kérdezd meg a szomszédasszonyt, hidegen vagy melegen öntsük bele a tejet“ — tette hozzá csöndesen, szinte kérve, engesztelve.

Hogy április 11-ike sohasem lehet nemzeti ünnep, nem az az oka, hogy ez a forduló talán kevésbbé volna jelentőséges, mint a márciusi ünnep, hanem mert a nemzet leikéből sohasem lehet kiirtani azt a gyanút, hogy az április 11-ike a március 15-ének az elhomályositására van kieszelve.

Bizonyosak lehetünk azonban abban, hogy ez a gondolat Bánffytól, kinél sovénebb, tüzesebb és türelmetlenebb magyarságu kormányférfi a ministerel nöki bársonyszékben még nem ült, teljesen távol állott. Őt az a gondolat vezérelte, hogy ha a demokratikus szellem első föllángolását meg- ünnepli a nemzet, ünnepelje meg azt a napot is, amikor e szellem kivívott győzelmét alkotásaiban, törvényeiben, uralkodói szentesítés érte.

Szép gondolat, magyar emberhez illő gondolat. De nem verhetett gyökeret, mert maga a szentesítés ténye nem volt ünnep. Mindnyájan tudjuk, hogy március 15-én a rendi alkotmányból modern alkotmány lett, de azt, hogy ezzel a nemzet is bejutott az alkotmány sáncaiba, igen kevesen. Azt a nagy elvet, hogy a törvény előtt mindnyájin egyenlők vagyunk, az április 11-én szentesített törvények hozták meg a haza minden rendű fiának.

Ha tehát az április 11-ike szürke dolognap s a jövőben is annak marad, sohase bántson senkit. Helyes, hogy a demokrácia nagy napja dolognapnak maradjon. A demokrácia a munka dicsőségét, érdemét s a vele elérhető legnagyobb sikereket jelenti. Ezt pedig munkaközben is megünnepelhetjük s voltaképen akkor leszünk igazán stílszerűek, ha munkával ünnepeljük meg. Az iskolák falai között a gyermek fogékony lelkében épugy fel lehet gyújtani a hazaszeretet tüzét e napon is, mint bármelyik ünnepen.

Azt hirdeti ez a nap, hogy csak az a nemzet él, csak az marad meg, mely jogaihoz törhetetle- nül ragaszkodik. A 48-as eszméket egy világ választja el a királyi felfogástól s a jogát föl nem adó nemzet alkalmas időben mégis kivívta őket.

Az alkalmas időt azonban be kell várni. Jogot feladni nem szabad; de a jognak botorul való követelése, mikor arra az idő nem alkalmas, olyan végzetes taktikai hiba, melyeknek következményei beláthatatlanok.

Ez nemcsak a jelennek, de április 11-ikének is nagy tanulsága!

Heves Béla színtársulata.

Heves Béláék jönnek most át hozzánk egy kis májusi szórakoztatásra. Nekünk tehát kellemes lesz ez a tavasz. Remélhetőleg ők sem fognak csalatkozni bennünk. Nekünk az a fő, hogy jó, művészi és nívós játékot kapjunk, nekik pedig, hogy legjobb igyekezetünkkel előadandó játékaikat kellőleg honoráljuk, még pedig nem csupán tenyerek csattogásával és függöny elé csalogatással, hanem táblás házzal és csengő aranyakkal.

Mi a magunk részéről közvetlen tudomás szerint biztosítva vagyunk, ök azonban bizonytalanra jönnek, reménnyel csupán, hogy a közönség pártfogó és kegyes és főleg gyakori színház látogató lesz. Az ő jókedvük, az ő megelégedésük ettől függ, mert ma, ha egyben a kultúra terjesztői is a színészek, többé nem bohémiából, nem hírvágyból űzik mesterségüket, hanem egyszerűen azért, mert megélhetésüket ilyen módon akarják megteremteni, tehetségüket csillogó aranyakra felváltani. A színészek többé nem a nemzet napszámosai, hanem a nemzet közönséges bérharcosai s a színház sem többé a kultúra csarnoka, hanem élelmes üzletemberek vállalkozása.

Más kérdés az, hogy a vállalkozó maga is művész ember-e s az anyagiakat össze is tudja-e egyeztetni a művészivel? Nem rosszakaratból, de hogy példával regisztráljam, mondhatom, hogy