Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-17 / 11. szám
V. évfolyam. Nagybánya, 1912. március hó 17. 11. szám. 'J TÁRSADALMI É3S SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye Előfizetés! árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁRoLY-_ ___ Sz erkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fö)-tér 14. —....... hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ ■■ A kolozsvári ünnep. Nagybánya város közönsége nemrégiben díszpolgárává választotta meg Kosutány Ignác dr. kolozsvári egyetemi tanárt, kinek városunk különösen a kegyúri jogainak védelmében kifejtett tevékenységéért őszinte van hálára kötelezve. A díszpolgári oklevelet pénteken adta át Kolozsváron egy küldöttség a kiváló tudósnak, kinek polgári erényekben gazdag egyénisége lokális vonatkozások nélkül is méltán rászolgált arra a megtiszteltetésre, melylyel Nagybánya város egykoron elsőnek sietett volt Kossuth Lajost illetni. Az a mélységes szeretet és közvetlen tisztelet, mely városunk minden rangú és rendű polgárát Kosutány Ignác páratlanul puritán és megkapóan szerény személye iránt áthatja, lélekemelő szép ünnepségben nyilvánult meg az oklevél átadásakor, melyről részletes referádánk a következő: A küldöttség tagjai nagy részben csütörtökön, kisebb részben péntek hajnalban utaztak Kolozsvárra. A fogadás az egyetemi diákasztal új palotájának egyik nagy éttermében volt, hol a küldöttség pont 1 órakor járult a díszpolgár elé, akit családjának nehány tagja s több előkelő vendég vett körül. Dr. Makray Mihály polgármester keresetlen szép szavakkal nagy hatást keltve nyújtotta át a díszpolgárnak az oklevelet, mire Kosutány Ignác igy válaszolt: „Kedves Barátaim! Ezekre a reám nézve annyira emlékezetes szavakra, melyeket most hallottam, hiába keresem a megfelelő választ. Ami igen tisztelt polgármesterünk azt mondja, hogy én Nagybányának szolgálatot tettem s ennek viszonzása ez a megtiszteltetés, ami engemet most ér. De hát szolgálat és viszonzás közt mégis csak valami aránynak kell lenni. Nagybányának egy ősrégi jogát valaki, aki azt nem ismerte, máskép gondolta, mint ahogy van. Tette ezt kétségkívül a legjobb hiszemben, mert se jogunk se okunk nincs arra, hogy azt máskép gondoljuk. Én a régi jog mibenlétét és fennállását iparkodtam kideríteni. Vájjon ez a szolgálat arányban áll-e, ezzel a megtiszteltetéssel, a legnagyobbak mit egy városi közönség nyújthat valakinek ? Bizony aligha. És hogy ez mégis igy történik, ennek okát én elsősorban Nagybánya városának azon nagylelkűségében látom, mely a neki tett kis szolgálatot is nagynak látja, hogy azt pazar kézzel viszonozza. Látom az okát abban a barátságos szeretetben, mely Nagybánya városnak ilyen előkelő polgárait arra birta, hogy útra keljenek ide engem megtisztelni. És csakis ez a barátságos szeretet az, melynél fogva én ezt a megtiszteltetést pirulás nélkül elfogadhatom, mert ezzel szemben áll az én nagy szeretetem, melylyel az én lelkem gyermekkorom óta telve van Nagybánya iránt. Ez az és semmi egyéb, amire hivatkozhatok, mikor ezt a nagy megtiszteltetést pirulás nélkül elfogadom. Honnan jött az én lelkembe ez a szeretet? Azt megmondani nem tudom, mert amikor életemben először kezdtem eszmélni, már ott találtam. Azt se tudtam még, mit jelentenek ezek a szavak: Mine, Eristoly, Veresviz, Rozsály, Kereszthegy, de már a puszta szavak zengésében valami olyan zenét érzett a lelkem, ami kimagyarázhatlanul kedves volt nekem és még fokozódott, a mikor ezeket a helyeket őszintén megcsodáltam. Előtűntek régi emberek: Világ bácsi, Herczinger bácsi, Korponay bácsi, Stoll bácsi, Szilágyi bácsi és a többi jó bácsi és néni. Ezek mind annyi jósággal néztek rám, mintha csak megsejtették volna bennem Nagybánya leendő díszpolgárát. Majd jöttek játszi leánykák s egészen elfoglalták a lelkemet ezek a bájos kis tündére’.^ akik ma már mind nagymamák, az asszonyi erények példaképei, kik ma épen olyan féltő szeretettel gondozzák unokáikat, mint hajdan minket a mi nagyanyáink. Vájjon lehetett-e nem rajongani Nagybányáért? Aztán elkerültem Nagybányáról, „messze estem mint a levél, melyet elkap a forgószél“. 32 évig voltam az ország másik szélén sok nehéz napok közt visszasóvárogva, mig a Gondviselés kegyelme Kolozsvárra vezetett. Most már első dolgom volt Bányára menni s felkeresni a régi helyeket. A többit tudjátok. Megtelepedtem, hajlékot építettem. És most, mikor az én többé már nem fiatal vállaim a munka terhét erősen érezik, újra csak Bányára térek vissza, hogy megfürdessem lelkemet Bánya levegőjében, mely számomra most is tele van bájjal és szeretettel. Ott a ligetben várom reggelenkint a hajnal' hasadását, hallgatom a rigó füttyöt, élvezem a rét illatát, iszom abból a vízből, miből nagyapámék ittak, eszem abból a gyümölcsből, melynek fájait ők ültették, járok azokon az utakon, a hol ők jártak. És amit legelői kellett volna említenem,' ott látlak benneteket, kik olyan jók vagytok hozzám és ide is elhozzátok hozzám a ti barátságtoknak zálogát. Elvagyok telve hálával és köszönettel ezért irántatok és Nagybánya iránt. Nagyon érzem a megtiszteltetés nagyságát. Áldja Isten hogy azt valamikép megszolgálhassam !“ A díszpolgárnak nagy szerénységéről, nemes leikéről és városunk iránt érzett rajongó sze- retetéről tanúskodó ezek a keresetlen, de a szivek mélyébe ütődő szavak megreszkettették a küldöttségnek az elfogodástól kipirult arcát; a pillanatnyi elérzékenyülést azonban a fel- ocsudt lélek hangos tetszésnyilvánulása követte: a küldöttség tapssal és éljenzéssel honorálta a feledhetetlen, szép beszédet. Ezután gazdag buffet következett, mely alatt a küldöttség tagjait mutatta be a díszpolgár a fogadásnál jelenvolt feleségének, - dr. Fabinyi Rudolf, dr. Nagy Ernő, dr. Kenéz Béla, dr. Boér Elek és dr. Kiss Mór egyetemi professzoroknak, — ■ Szvacsina Géza udvari tanácsos, polgármester és Fekete-Nagy Béla helyettes polgármesternek, - Nyirő Géza tábla- birónak, ifjú dr. Fabinyi Rudolf budapesti közkórházi főorvosnak és Jósa Kálmán hadbiró- századosnak, a kik — Szvacsina polgármester és Boér professzor kivételével — résztvettek a d. u. 2 órakor nagy gazdagsággal servirozott, pompás ebéden is, melylyel Kosutány Ignác és neje a küldöttséget páratlanul szives és a maga meleg tónusában lebilincselő vendéglátással megtisztelte.- Itt emlékszünk meg a mi kedves patriótánk: Ember Elek szaklapszerkesztő, budapesti gyógyszerészről is, a ki mint minden más alkalommal, ezúttal is résztvett a nagybányaiak ünnepségén, melynek sikeréből sok vonatkozásban igényelhet a maga számára megemlékezést ! Az ebéd alatt elhangzott pohárköszöníők úgy tartalmilag, mint szellemesség tekintetében azon a magas színvonalon mozogtak, a minőt előkelő irodalmi társaságok matinéin is csak elvétve tapasztalunk. Kesutány Ignác két gyönyörű beszéde közül az első, a köszöntők bevezetéséül igy hangzott: „A nagy magyar Alföld északkeleti zugában, ott ahol a Bükk és az Avas hegység közt előtör a síkságra a hegyek között szorongó Szamos, az Alföldnek épen a szegélyén fekszik Nagybánya. Fekvése földtanilag is nagyon érdekes. Ahol csak nagy hegyet máshol látunk, az mindenütt fokozatosan emelkedik magasabb és magasabb töremlésekkel a magasságba. Nagybányánál ez nem igy van. A síkságból hirtelen törnek elő a magas hegyek, a Rozsály már 1301 méter magasságba. Több mint hatszáz esztendeje már, hogy ide jöttek az első telepesek kihozni az aranyat, ezüstöt a föld gyomrából a napvilágra. A város múltjáról hatszáz éven át nem sokat beszél a történetirás. Nem csoda. Ez a város soha se volt erőszakoskodó, nem támadott meg senkit, nem rabolt, nem fosztogatott, nem csatázott. Nem csoda hát, ha a vérontás iránt lelkesedő Klió nem talált róla sok feljegyezni valót. De annál nagyszerűbben irta meg a maga történetét ez a bányaváros önmaga. Belevéste azt vésővel, csákánynyal, verejtékkel és szorgalommal a föld mélyében azokba a bányamenetekbe, melyek a látogatót szent borzalommal töltik el. Nagyszerű történet ez, igaz, lélekemelő ! A világ bámulva nézi Egyptom pyramisait, az emberi erő ezen roppant alkotásait. Pedig az a munka, mit az emberek Nagybányán végeztek, nagyobb ennél. A piramisok tömege nem vetekedhet az itteni bányautak, üregek, aknák, tárnáknak kihozott és felmunkált tömegével. Hát még ha elgondoljuk, hogy Egyptomban egy zsarnok kényur rabszolgák vérével és könnyével emelt emléket a maga szeszélyének f Lapunli. mai szama 8 Oldal.
