Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-03 / 9. szám
V. évfolyam. Nagybánya, 1912. március hó 3. 9. szám. TÁRSADALMI BS SZEJFmOSAIjMI HETILAP. y. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fómunkafárs : Megjelenik minden vasárnap 8 — 12 oldal terjedelemben. RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczl-(FŐ)-tér J4.----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. 1 ■ ■ Az á llam és a társadalom. Társadalom termette meg és tartja fenn az államot; az állam fogalom, nincsen sem teremtő, ,sem fentartó ereje; társadalomnak más és az államnak ismét más a feladata: e két feladatot összecserélni csak erőszakos utón lehet és ha lehet: fölbomlik az állam s társadalma szétzüllik, mint a hatalmas római birodalom története bizonyítja. Magyarországon búsulnak a kultur- alakok, hogy az általános műveltség alsó fokon áll; erővel kultúrát akarnak a társadalom érdekében és az államot tettre szorítják. Kultúra kell! De melyik? Gyakorlatilag háromféle iskolát lehet megkülömböztetni: népiskolát, szakiskolát és egyetemet. Egyetemre legfeljebb a társadalom egy százalékának van csak szüksége; népiskolára mindenkinek szüksége van ; szakiskolát nem mellőzhet semmiféle értelmes munka. Egyetemi oktatás fényűzés ; népoktatás, elemi tanitás okvetlenül szükséges, hogy az embert az állattól meg lehessen külömböztetni; szakoktatás eredményében rejlik a társadalom államfentartó ereje. Nagyon sok ma is Magyarországon az analfabéták száma ; szakiskola akármennyi legyen az indusztria minden fajából, még sem elég! De a szakiskola legyen szakiskola, mely szabaditó levéllel igazolja a szigorított vizsgák alkalmával tapasztalt valóságos tudást. Doktor megmarad az egyéni szeszély és fényűzés emberének; szakiskola növendékeiből válnak ki a társadalom tudós szakmunkásai, — ezekre van szüksége államnak és társadalomnak. A kulturalakok megfordiva cselekesznek. Doktor: tanult ember; szakmunkás: tudós ember. Tanitó, biró, ügyvéd, Orvos, mérnök stb., ha nem egyetemen tanult: szaktudós; a társadalomnak nélkülözhetetlen embere mindenik, tekintet nélkül j arra, hogy szabaditó levele után állásba j juthat-e hamar vagy sem. Vizsgák ellenőrzése : állami föladat; levizsgázott egyének állásbajutása az egyén és társadalom dolga. A mészáros mesternek érettségi bizonyítványa van; velem végzett jogot a szeszárus fia s midőn az abszolutóriumát kikapta, bement az atyja sőrcsarnokába fizető pincérnek. Mily jól esik ez a becsületes egyéni öntudat törekvésének; bizonyára más benyomást gyakorol ránk, ha látjuk, hogy a dijnok báró és a végrehajtó gróf. Az a mozgalom indult meg Magyar- országon újabban,' hogy a szaktudás érvényesülése elé gátakat állítsunk; az állam akadályozza meg évekig vagy örökre bizonyos pályákon a szabaditó levél kiadását, mert a társadalom hátha nem tudja megfogadni a szakértőket. Éz az irányzat egyfelől a kultúra erőszakos visszafojtása, másfelől kérdem: a ki tanítóságot, a ki jogot, a ki mérnöki tudományt sat. végzett mind tanitó, ügyvéd vagy biró, mérnök lesz az életben? Dehogy lesz! Kell a szaktudás, ismeret a gazdának, iparosnak, kereskedőnek, vállalkozónak is. Minél általánosabb a társadalom műveltsége és tudása, annál általánosabb és erősebb az ország befolyása más országokra. Vannak kulturalakok, kik épen úgy, mint a vagyonos klikkek gazdasági téren — félrevezetik önérdekből az állam kormányát, fölcserélik az állam és társadalom érdekeit, hogy pozíciójukat fentarthassák, megerősíthessék, sőt kiterjeszthessék. Nem lehet célja se államnak, se társadalomnak a kultúra érvényesülésének visszafojtása. Bokrot is teremtett Isten a szaladó nyulaknak; jól végzett pályamunkásnak pályája is akad bizonyosan. Csak nem kell fölcserélni az állam és társadalom föladatát egymással; természetes életfolyamat mellett mindenki föltalálja a maga helyét és pedig csakis épen azt a helyet, melyet megérdemel. Üldözze az állam a rangkórságot, csalást, veszteséget, lopást társadalmi téren és ne a kultúrát igyekezzék megakasztani, — ekkor marad meg föladata mellett. R , R Nagybányai Hírlap tárcája. Mese az ágrólszakadt Igricröl.*) — Irta: Tersánszky Józsi Jenő. — Volt egyszer régesrégen egy Tgric, - azt persze tudniok illik, hogy hajdanta Igricnek nevezték a költőket, — volt mondom egy Igric, akinek egyéb jószága sem volt világéletében a kobozánál, meg a jókedvénél. Vidáman kóborolt a széles világban; szél fújta, eső verte, egyszer úr volt, másszor éhenkórász, még a koboza is elnyüvödött már a sok nótázásbán. De hát tudnivaló, hogy minél ágrólszakadtabb az Igric, annál szivhez- szolóbbak a nótái. S bizony ennek az Igricnek párja nem akadt két országon a kobozpengetésben. Szívesen látták a nagyurak is palotájokban, ha vigalmaikra odatévedt, sót marasztották is sok helyütt, hogy élte fogytáig szükséget nem lát, ha udvari költőjüknek szegődik. Ám az Igric semmiért el nem cserélte volna arany szabadságát s alig melegedett meg valahol a helye, már nyakába vette újra a világot. Hát egyszer egy roppant hatalmas főur udvarába vitte sorsa az Igricet. *) Felolvasta szerző a Teleki-Társaság március 2-iki ülésén. Épp jókor érkezett oda, mivel akkor ülték meg a palotában rengeteg pompával a nagyúr egyetlen leányának tizenhetedik születése napját. Se szeri se száma nem volt a teméntelen j vendégnek. De legkivált házasulandó, fiatal [ leventék sereglettek nagy számmal az ünnepségre, mert a nagyúr akaratjából aznapra lett kitűzve, hogy egyetlen leánya maga válasszon a kezére áhitó daliák közül szive szerint neki tetsző vőlegényt. Persze fényes lakoma előzte meg a kisasszony választását s noha volt a főúrnak udvari költője, aki hordónyira hízott a nagy jólétben, - mégis megengedték a kopott Igricnek, hogy az udvari költő után ő is nótáz- hasson egy keveset a vendégek nagyobb vigasságára. Hát mikor a lakoma vége felé rákerült a sor az Igricre, alig hogy megpendítette kobozát, még csak lélegzetet is elfelejtett venni a vendégsereg, olyan gyönyörű ének hangzott fel ajakán. Bizony a könnye is kicsordult a sok vendégnek, ha szomorúra fordult a nóta s mikor vidáman zenditett utána az Igric, az asztalt is majd hogy fel nem rúgták vigadtukban. Egyedül a potrohos udvari költő sirt az irigységtől, mig mindenki vigadott és maga vigyorgott a dühös méregtől, ha elbúsongtak a bánatos nótákon. Mit szaporítsam a szót. A szépséges kisasszony szivét úgy megbabonázták a bűbájos nóták, hogy mikor a vőlegény választásra került a sor, mindenki csodájára az ágrólszakadt Igricet kívánta vőlegényének. Uramfia. A szegény Igricnek még a húrok is megereszkedtek kobozán az elképedéstől. Mert hiszen nem mondom én, hogy nem volt elég szemrevaló legény az Igric, de már ekkora szerencséjén mégis ellene zúdult nyomban mindenki. — Hiszen meg se kérte a kisasszony kezét, — kiáltozták mérgesen a megcsúfolt daliák. De még a nagyúr is megrökönyödve súgta a kisasszony fülébe: — Az Istenért gondold meg kislányom jobban a dolgot, gondold meg jobban, ne hozz ilyen szégyent a fejemre. Ám a kisasszony nem tágított semmi szóra s a nagyúrnak mit volt mit tenni, állania kellett a szavának. Felállott tehát elbúsúltan és ilyetén fordult az Igrichez: — Na te fellegkergető Igric; még ilyen szerencsét se gondoltál magadnak világéletedben. Hanem most aztán szómat fogadd, ha vejemmé lettél, hogy meg ne halljalak többet cincogni nevem csúfjára, de tüstént kardot köss az oldaladra hitvány szerszámod helyett. Úgy is lett. Az Igricet nyomban daliának öltöztették a szolgák cifra ruhába, asztalfőre ültették s azontúl mindenki hajlongott néki a palotában. Ha netán az orra is viszketett meg azontúl, rögtön odaugrott egy-két lakáj, hogy megdörzsölje helyette. A pohos udvari költőnek pedig majd ki nem pukkadt a nagy pocakja a hajLapunli. mai száma XO Ol dLal.
