Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-07 / 14. szám
6 N agytoányai Hírlap 1912. április 7. A vén korhely.- Irta : Révai Károly. Adjátok ide még ez egyszer Kezembe a tele kupát! Aztán elégiilten mehetsz el A másvilágra vén diák. Sok évnek súlya nyomja vállam, Az átkozott kor megviselt; Valami súgja, hogy ma nálam A számadási könyv betelt. Bort, gyöngyöző bort poharamba, S harsogjon föl a régi dal! Egy édes asszonyt a karomba, Minthogyha lennék fiatal! Váljék a kedvem mámorosra, — A gyönyör úgy jó, hogy ha sok. — És egymást folyton váltogassa: A borra dal s a dalra csók. Ó jöjjetek szivemre újra Dal, bor és édes szerelem ! Ettől múlik az élet búja S rózsássá válik hirtelen. Rázzátok meg e vénhedt csontot, Tudom ez neki jól esik ; Láng önti el a vén bolondot, Mint tüz-acélt, ha verdesik. Ám meg ne rogyjál gyönge térdem, Ne zsibbadj el két vén karom! Amig a partot el nem értem, Hadd, legyek ur a csolnakon! Mig elhagynám Bachust és Ámort, S köszöntném Kliáront oda át: Hadd éljek át egy bűvös mámort: Még egy utolsó éjszakát! Mámortól izzó, vad, parázna Tüzekkel tele éj legyen, Hogy ne didergjek ázva-fázva A legutolsó perceken. S utamra is csak ez kisérjen,- Egyéb emlék nem érdemes! — Bor, dal és asszony éljen, éljen! Igyál öreg, dalolj, szeress! A hétről. Nem a „nagyhétről“ írok e rovatban. Az nem szolgáltat tárgyat a könnyű Múzsának! A nagyhétről bűn lenne profán hangon szólani. De irok az elmúlt hét komoly dolgairól s bolondságairól. Igaz, hogy az utóbbiból több van; szekér-számra lehetne összeszedni. Például nem hallatlan bolondság-e az, hogy Nagybányáról eltűnt, világgá ment egy 12 éves kis iskolásleány — mint a lapok írták, — viszonzatlan szerelem miatt ? Hol a fészkes paszulyban tanulta a kis maszatos leányka a szerelmet ? Az iskolában nem tanitják ezt a magasztos tudományt; könyvek se’ nagyon fordulhattak meg kezén, már tudniillik modern könyvek. Nincs más mód, látnia kellett a néném asszonytól, meg esetleg az anyám-asszonytól is. Mert az az egy bizonyos, hogy városunkban dühöng a szerelem! Akárcsak a paradicsomkertben. De aztán külömben is tavasz van; fűszeres, édes, mámo- ritó kikelet, mikor a madárkisasszonyok és ur- fiak nászruhába öltözködnek s a kis szoba-cicák a kapuk alján leskelődnek. Ó, ez a tavasz, ez a tavasz! Bűbájos álmokat keltő tavasz! Megejtő illatok áradnak a levegőben s a zsendülő fiatal szivekbe sejtelmeket fakasztanak s ábrándokkal népesítik be az érintetlen lelkivilágot. * * * Itt a másik bolondság is: Szamosujvár szenzációja. Két polgári iskolai tanuló leányka szökött meg az édes szülői hajlékból, két gim- názista tanuló miatt. De már Válaszúton eléj- jeledtek s keserves könyhullatással feküdtek le a vasúti töltés mellé s a kavicsra hajtva fejüket álmodoztak a szekundás diákokról. Hajnalban akadt reájok a grófi kastély kertésze, ki is aztán visszaszállította őket Szamosujvárra, az aggódó úri szülőknek. A legkomikusabb a dologban az, hogy az iskola tanítótestülete a két leánykát ezen csinyjeért, — mert hát egyébnek nem lehet nevezni, - végleg kitiltotta az iskolából. Itt is ez az átkozott bűbájos tavasz működött közre, no meg talán egy kis Zola, Bourget-féle regény. * * * Kell-e még bolondság ? íme a legnagyobb mindegyik közt! Valami „Szabad gondolkozók“ társasága indult nem régen hóditó körútra Magyarországon. Bejárta már Aradot, Temesvárt, Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Veszprémet és Székesfehérvárt. Felolvasásokat tart. A felolvasások célja beleplántálni a magyar lelkekbe a következőket: Nincs Isten! Jézus Krisztus ámító volt. A szűz anya s a szentek - mesék. Templomra nincs szükség! Erkölcsökről beszélni nevetséges. Éljen a természet! Éljen a szabadszerelem! Amint értesültünk,, a belügyminisztériumban komolyan foglalkoznak azzal a tervvel, hogy az országban a bolondokházát tízzel szaporítsák! * * * A babonában hívők diadal ünnepet ülnek. Olyan eset adta magát elő egy közeli városban, mely az ő malmukra hajtja a vizet. Ugyanis egy embernek a bíróságnál esküt kellett tennie vallomására. Le is tette annak rendje és módja szerint, kezét a szivére illesztve. A pörvesztes csak annyit szólott az eskütétel után: „Hamisan esküdtél, üssön meg a guta!“ S mi történt? Az illetőt nehány perc múlva úgy megütötte a szél, hogy egyet se’ nyekkent többé. No már most tessék kiverni a babonások fejéből azt, hogy ez az eset nem az Isten ujja! * * * A féltékeny természetű férjeknek óriási szenzációt jelentene egy amerikai vegyész találmánya, ha .... ha az az átkozott „ha“ nem volna. Szörnyű féltékenység gyötörte azt a vegyész-bácsit Amerikában, kinek gyönyörű fiatal felesége és egy 24 éves asszistense volt. Neki feküdt tehát a tudománynak s hosszas kísérletezés után olyan kenőcsöt talált fel, melylyel ha bekeni a nő a pici piros száját, örökre mentessé teszi a más csókjától. A kenőcs hatását semmivel lemosni nem lehet. Ha a bekent ajkak érintkeznek, — az ajkakon nem marad nyoma az érintkezésnek, Tehát itt a daktiloskopia csütörtököt mond. De ha az ilyen bekent nő ajkát egy be nem kent ajak érinti: az ajkakon eltörölhe- tetlen nyoma marad az érintkezésnek; a csókrablónak szája lefényképeződik a nő ajakára s ezen a nyomon keresni lehet a Don Jüant. De itt áll elő épen az a bizonyos „ha.“ Mert hátha az a Don Juan is megveszi azt a kenőcsöt s bekeni saját ajkait használat előtt ? Azt pedig teheti, mert a híres vegyész most forgalomba akarja hozni. Pátense van az egész világra. Egy esetben volna csak célravezető, ha tudniillik a csók sürgős s a rablónak nincs ideje ajkait bekenni. Mert meg kell jegyezni, hogy a kenőcscsel való operációhoz előzetes 24 órára van szükség. Külömben nincs hatása! A sürgős csókok tehát balul ütnek ki. Valószínű, hogy nálunk is a gyógytárakban kapható lesz ezen cim alatt: „Kenőcs felszarva- zás ellen.“ * * * íme, egy egész kosár bolondság fért el a hét rovatában! Maga az iró is úgy érzi, mintha egy kereke kihullott volna. No de Ígéri, hogy husvét után komolyabb eszmékkel fog előállani, ha csak valami országos bolondság elő nem adja magát. A számtanácsosné, — Irta: Révai Károly. Az asszony lehajtott fejjel ült az asztal mellett. Amint arcát tenyerére fekteté, csipkés ruhájának bő ujja könyökig leszaladt s látni engedé a rózsás gömbölyű kart. Nem volt több '23 évesnél. Egy nyiló félben levő virág csak; bőre a virágszirom üdeségével fehérlett, melyre halvány rózsákat festett a hullámzó vér. Fekete haja árnyékot vetett arcára, de ez árnyékból is kivillogott szemcsillaga, mely lázas tűzben égett. Alakja leányos volt még; nyúlánk, hajlékony, melyen az ifjúság egész varázsa ömlött el. Valamin gondolkozott. Zsibongó szorongás zsongott lelkében, szemében az epedés bánatos tüze lángolt. Emlékezetében visszaszáll az öt év előtti időkbe. Istenem ! Mi is történt akkor ? Kezét nyújtotta szerelem nélkül Katona Bálint számtanácsos urnák s kis falusi otthonából beköltözött a megye székvárosába s öt év óta járja a kálvária útját. Pedig hálátlanság tőle. Mert Katona Bálint számtanácsos ur - bár meglett korú ember, - de végtelen gyöngédséggel és szeretettel viseltetik iránta, .mintha csak leánya volna. Meg aztán a hivatali pozíció sem megvetendő. Szép állása van a pénzügyigazgatóságnál s a férj hivatalának díszéből reá is esik egy-két sugár. Hogy erősen szürkül, az mit se’ von le ruganyosságából. Talpig férfi, ha nem is 23 éves asszonyoknak ideálja. De hát a szép Ligeti Irma is legyen egy kissé igazságos. Jusson eszébe az öt év előtti idő! Mi történt akkor? Hiszen jut is eszébe ! Ép arról gondolkozik, fejét kezére hajtva s mélységesen fölsóhajt. Ő csak hálás lehet Katona Bálint iránt s a mig él, le nem róhatja háláját iránta kellőképen. De mit tegyen, ha nem szereti. Lehet-e az érzést erőszakolni ? Tulajdonképen ő már nem szeret senkit. Valaha régen *- 5 —6 év előtt — szeretett, de az a szerelem gyűlöletté vált benne; fekete gyászos gyűlöletté, amilyen csak emberi szívben támadhat. Azóta nem szeret senkit; Katona Bálintot becsüli, mint előzékeny, gondos férjet, de szeretni nem tudja. Amint igy belemereng a múltakba, szemcsillagára egyszerre megmagyarázhatatlan rejtély fellege borul. Valami mélységes titokszerü- ség libeg körülötte. Még jó, hogy egyedül van s nem olvassa le senki arcáról lelkének elrejtett titkait. Az égnek mereszti szomorú nézésű szemét s homlokára kiül a női lélek finom virága: a szeretet. Akkor lépett be csöndesen, gyöngéd figyelemmel Katona Bálint. Udvariasan meghajtotta magát neje előtt, megfogta remegő kezét és megcsókolta. Neje arcának búskomolysága föl se’ tűnt, hozzá volt már szokva; leikébe pedig nem láthatott. Férfi sohasem tudja, mi van az asszonyok szivében. Fekete pilláin át mélyen belenézett az asszony sötét szemébe: — Megint búslakodik az én Irmám ? — kezdte gyöngéden, — hát örökre igy fog ez tartani ? — Nem Bálint, nem fog örökre tartani! Mindennek egyszer vége szokott lenni. E szavakra egyszerre nagy ködbe borult a szive. Rettenetes erkölcsi fájdalom szorongatta. Katona Bálint érezte, hogy most lesz a legjobb alkalom arra, hogy segítsen az asszonynak szivét föltárni. Hátha egy olyan sugár világit oda be, melynek fényénél meglát mindent, megtud mindent. Mert érezte, tudta, hogy valami titok rejlik az asszony szivében, mely tönkre teszi életkedvét, lenyűgözi minden akaratát s boldogtalanságba sodorja mindkettőjüket. Óvatosan közeledett neje mimóza szivéhez. — Lása Irmácska, én tudom, hogy mi bántja. Belső zokogása megszűnt s könyfátyolos szemét ijedten meresztette férjére — Mit tud ? — Azt, hogy miért nem tudom öt év óta fölviditani ? Megnyugodott. Férje nem lát bele szivébe. Egyszerre jókedvének sugárözönét árasztotta reá. — Felvidítani ? 0, ha csak az kell, tudok én jó kedvű is lenni. Mikor maga oly előzékeny, oly szeretetreméltó, udvarias, mikor látom, hogy mindenben csak a kedvemet keresi: akkor vég- hetetlen jó kedvű vagyok! — És nem boldog! — Ezt csak úgy vetette utána Katona Bálint minden bántási szándék nélkül, mert tudta, hogy mikor a nő a legőszintébben nyilatkozik, akkor is elhallgat belőle egy jókora részt. E megjegyzésre Irma már nem tudott válaszolni, csak egy mély sóhaj jelezte, hogy férje igazat mondott. — Valami, vagy valaki hiányzik, — folytatta Bálint mélán, — ugy-e, ha nem hiányzanék, akkor boldog is lenne ? Az asszony megértette a szót. Suttogó hangon felelt reá : — Igen ! — Jól van Irma, ha nem adta meg nekünk a végzet a boldogságot, úgy segítünk rajta más
