Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-07 / 14. szám

2

KT agy bányai Hírlap

1912. április 7.

Vétkes mulasztások.

— Irta: Kosutány Tamás dr. —

Nem hiszem, hogy legyen Európában másik ország, a melyet a természet annyi mindenféle jóval megáldott volna, mint azt a területet, mely fölött a Szent István koronája ragyog ! Nálunk terem a világhírű búza; a nem kevésbbé híres tokaji bor és egyéb nagy hírre érdemes j boraink, a melyek közül csak a ménesit, a Somlyóit, badacsonyit említem fel; még sokkal többet is említhetnék, de elég legyen még csak [ a csomboréi rizlinget megemlíteni, a mely már | mintegy három évtized előtt a londoni világ- versenyen a világ első borának tartott johannis- bergi kabinet bort leverte. Talán Oroszországot kivéve egész Európában nem terem annyi ezüst és annyi arany, mint a mennyit hazánk bércei szolgáltathatnának; - sajnos, hogy az erdélyi aranybányáink nem igen prosperálnak, nincs szakértő, nincs a modern művelésre szükséges pénz s a meglévőket is jóformán külföldi tőkével tartják üzemben, a haszon pedig szépségesen külföldre vándorol.

Kiváló ásványvizeinknek, fürdőinknek se szeri, se száma; egész Európát elláthatnánk ásványvízzel. Ám még a vidéki kisebb vendéglőkben is magyar ásványvíz helyett Giesshübler-rel kínálják az embert, á nagyobb vendéglőkben pedig a Giesshübler és Apollinaris jobban otthon vannak, mint akár a borszéki, vagy tudja Isten hány más, a melyek pedig csak vannak olyan jók, mint a többé-kevésbbé mesterségesen is szaporított külföldi ásványvizek ! Egyedül keserű vizeink azok, a melyek nagyobb mértékben mennek át az óceánon és világkereskedelmi cikké lettek.

A négy folyó közén, sajnos, nem becsülik meg azt, a mi magyar s kapva-kapnak minden, még silányabb áru után is, ha az külföldi. De tulajdonképpen nem arról akartam beszélni. Pár évvel ezelőtt gondosan megállapították a Magyarországban lévő folyók, folyamok, patakok vizi erejét s ha nem csalódom, négy millión fölüli lóerő jött ki, a melynek legnagyobb része a mi élhetetlenségünk bizonyítékául fölhasználatlanul fut ki az országból. Pár évvel ezelőtt a természet egy csoda számba menő erőforrással ajándékozott meg bennünket a kissár- mási földgázban, a mely világításra, vagy megfelelő gépekben fölhasználva, valósággal ideálisnak mondható tiszta, se salakot, se kormot, se hamut, se ként nem szolgáltató tüzelőanyag s nem kevesebb, mint egyszázhúszezer lóerőt képvisel. Külföldön már egész serege a gyáraknak lepné el a gázforrások környékét s mi még mindég azon tanácskozunk, hogy mit is csináljunk vele tulajdonképpen ? A mellett éppen úgy, mint az elfolyó viz, a kissármási gáz is kisebb-nagyobb mértékben a nemzeti vagyonnak nem kis kárára, veszendőbe megy.

Az a nő, aki meglátja mindazt, ami a férfi szeme elől elrejtetett, mert szeme tisztább, nézése fényesebb; aki uj érzéseket ad a világnak, mert finomabb, nemesebb a lelke, aki ihletéseket ad a világnak, mert szelleme magasabban jár, mint a mienk. Áz a nő, aki ha hitves, beleolvad férje munkájába, mint ihletés, fáradtságába, mint erőnyerés, fájdalmaiba, mint vigasztalás, küzdelmeibe, mint -erkölcsi diadal, egész életébe, mint belső jutalom. Az a nő, aki ha anya, beleolvad gyermekei leikébe, mint idealizmus : leányai leikébe, mint önfeláldozás, fiai jellemébe, mint hősiesség; akinek csókja áldás, mert hitté válik, könnye erő, mert néma tanítás, szenvedése megváltó hatalom, mert erkölcsi újjászületést jelent. Az a nő, aki gazdasági és társadalmi exisztenciáját nem a szokásos üzleti elvek alapján gyakorolt férjhezmenésben akarja feltalálni, hanem önálló világban, önálló életet teremt magának, eszményeket lát meg, föladatokat vállal, nagy gondolatokat ad a világnak vagy nagy gondolatok munkálásába kezd. Az a nő, aki kenyérkeresete fölött hivatást lát, önfenntartását önfeláldozássá magasztositja, aki előtt az élet felséges misszió.

Ez az eszmény kötelességet ró reánk.

A férfiakra azt a kötelességet rój ja, hogy teremtsenek olyan világot, amelyben ez az eszmény megvalósítható. Teremtsenek olyan gazdasági és társadalmi rendet, amelyben ne kelljen a nőnek a kötelességeiről megfeledkezni azért,

A teknika fejlődése kezünkre jár s megtette a magáét; nem kell szükségképpen a gyárakat a vízfolyás mellé, vagy a sármási gázforrás közvetetlen közelében elhelyezni, mert ha azt megfelelő dinamógép segítségével elektromos energiává alakítjuk által, az erőt aránylag csekély veszteséggel egy szál dróton oda vezethetjük, ahol arra éppen szükségünk van. Utközbeni elágazások révén a környékbeli iparokat és gazdaságokat mind elláthatjuk olcsóbb és könnyen kezelhető munkaerővel s igy ezen a réven versenyképességünk rendkívüli mértékben emelkednék, de a magyar közömbösség, hogy ne mondjam élhetetlenség, ezeket fölhasználatlanul veszni engedi.

De nem az az egyedüli vétkes mulasztás, a mire én ez alkalommal a magyar olvasó közönség figyelmét fölhívni akarom ! De az a vétkes hanyagság, a mivél évről-évre fokozódó bortermelésünk mellékterményeit és a gyümölcsöt elhanyagoljuk ugyannyira, hogy nemcsak országos szükségletünket fedezzük külföldről, de konyak, szilvapálinka és egyéb gyümölcs szeszek elnevezés alatt olyan és gyakran az egészségre éppen nem közömbös kotyvalékokat iszunk, sőt mi több, viszünk a külföldi piacra, hogy ezzel már a külföldi szakférfiak jogos kritikáját is fölhívtuk s a magyar kereskedelem realitásában vetett bizalmat nem kis mértékben megingattuk.

Számítsunk egy kissé ! Hazánk bortermelése az utóbbi években a 3 millió és 6.5 millió hektoliter között ingadozott. Úgy számíthatunk, hogy minden 100 liter bor előállításánál 25 kor. szőlőtörköly nyeretik; ez tehát, ha a termésünket csak 4 millió hektoliterre tesszük is, 1 millió métermázsa törkölyt és mintegy 0.5 millió métermázsa jól préselt seprüt szolgáltat. A törkölyben kerekszámmal 5 százalék borkő lelhető s ez közel 1 millió kilogram borkövet képvisel, a borseprünek pedig egy tized részét tekinthetjük borkőnek, ez a másik fél millió kilogram borkövet szolgáltatná s mikor a borkőnek tisztított állapotban á kilónkénti ára nagyban is 2 koronára tehető, ez jelentékeny veszteségnek minősül, midőn mi ezt elkallódni, veszendőbe menni engedjük és saját szükségletünknek | íödözésére is külföldről hozatunk borkövet és borkősavat, mert mi bizony a hulladékokból nyerhető borkőnek egy század részét sem állítjuk elő. De ez még nem minden. Egy métermázsa jól kisajtolt törkölyből, ha az gondosan ! | kierjesztetett, 7 — 8 liter 50 százalékos pálinkát készíthetünk, ez már azután az ország határán belül fogy el, mert oly kozmás, hogy az a külföldi kényesebb ízlésnek egyáltalában meg nem j felel. Ugyancsak jelentékeny mennyiségű szeszt nyerhetünk a seprű lepárlása által, a mely ha úgy készülne, mint a hogy készülni kellene, j méltán lehetne világforgalmi cikké. De az a mi 1 általunk kisüstön, parasztmódra készített seprü- és törkölypálinka a kóstolásnál meghökkenti azt, í a ki előbb nem ismerte. Budapesten csábítóan

mert minden idejét a jogok követelése foglalja le: amelyben ne legyen meg az a kínos ellenmondás, hogy követeljük a nőtől a hitvesi és anyai hivatást anélkül, hogy ezt biztosítani tud- nók számára; olyan világot, amelyben ne kelljen a nőnek nőisége árán vásárolni meg gazdasági exisztenciáját, még ha házasságnak nevezik | is annak egyik formáját; Olyan világot, amelyben a női lélek szabad érvényesülése ellen ne legyen az egyetlen érv az évezredes elnyomásból származott szellemi inferioritás. Szabadabbá tenni | a nőt, hogy megkövetelhessük: azzá legyen, amivé lennie kell.

De kötelességet ró a nőkre is. Rójja azt a nagy kötelességet, hogy akarjanak és tudjanak ' eszmények lenni. Rójja azt, hogy önmaguk tudatára ébredjenek és kezdjenek élni magasabb | rendű, szellemi életet. Legyen a lelkűk tárva az igazságok, az eszmények, a gondolatok világa iránt s ugyanakkor záruljon be a közönségesség, az érzékiség az önzés ostromával szemben. Szabaduljanak fel szokás, közvélemény, látszat és divat rabsága alól, mert csak akkor lesznek önmaguk urai; aki pedig nem ura önmagának, föltétlenül mások rabszolgája. Felszabadítani a nőt annyit tesz, mint felszabadítani benne a jobbik, nemesebbik ént.

Ez a felszabadulás az, amit Jézus uj életnek nevezett.

int, különösen a budai kiskocsmák ablakában a fölirat, valódi kisüstön főtt törköly-, vagy seprű- pálinka, a mi azt jelenti, hogy a kínált ital torkot reszelő, valóságos bicskanyitó ital, holott modern gépekkel oly módon dolgozva, hogy a törköly és a gyümölcsceíre szilárd részei, továbbá a seprű ne égjen a szabad tűzzel melegített üstnek fenekéhez, sokkalta jobb s kellő ászokolás, pihentetés után olyan italt lehetne belőle előállítani, a mely a nagyobb igényű fogyasztók Ízlésének is megfelel s ezen az alapon sokkalta, nagyobb áron volna értékesíthető.

Az említett pálinkák silány voltának részben az adózó mód az oka. Nevezetesen az általányozás, a midőn az alapot az adja, hogy milyen ürtartalmu a főzőüst, a melyről feltételezik, hogy naponként 3-szor főzhető ki s tudva a földolgozásra kerülő nyersanyagból előállítható szesznyereményt, a kisüstös vállalkozó általányban annyi adót fizet, mint az ő lepárló üstje háromszor vett űrtartalmának megfelel.

A vállalkozók tehát alacsony, lapos üstök készítésével odatörekedtek, hogy élénk tüzelés mellett ne háromszor, hanem többször főzhessék ki üstjeik tartalmát, igy azután oda jutottunk, hogy valóban nem háromszor, hanem hatszor, tízszer, tizenkétszer, sőt állítólag tizennyolcszor .is főznek napjában egy üstön, a minek következtében például a nagy szilvafőzők egy hektoliter szilvapálinka után nem fizétnek több adót 20 — 25 koronánál, mig a tulajdonképpeni szeszadó, a melyet a lisztes anyagokból vagy cukorrépából stb. dolgozó és a szeszóra alapján adózott gyárok ezidő szerint a liter szeszért adó fejében 2 korona 20 fillért s ha az uj szeszadó Ausztriában is törvényerőre emelkedik,

2 korona 40 fillért fognak fizetni.

A legnagyobb mértékben óhajtandó ennélfogva, hogy hagyjuk meg a kisüstöket azoknak, a kiknek való; a nagybani eladásra való pálinkafőzőknek pedig csakis modern, nem nyílt tűzzel főzött, hanem gőz által lepárolt edényekben engedtessék meg a lepárlás, a mikor azután nemcsak a kifőzött pálinkának mennyisége, hanem annak minősége is tekintetbe veendő, sőt ennek javítására egyenesen törekedni kell. Bádenben a cseresznyéből a világhírű Kersch- nek nevezett megypálinkát készítik; Dalmácia az erdei vadmegyből a szintén export cikké vált Maraszkinót állítja elő. Ha mi a mi törkölyünket, seprűnket, szilvacefrénket, különösen pedig barackunkat a minőség tekintetbevételével gondosan főznénk, olyan italt nyernénk, a mellyel a külföldi piacokat is meg lehetne hódítani, mert a nagyobb igényűek Ízlésének is megfelelne, mig igy jóformán a természetnek emez ajándékai elpocsékolódva, kárba vesznek.

Nem találok elég súlyos szavakat, hogy a pálinkapancsolást, a mely országunk határain belül folyik, kellőképpen megbélyegezzem. Ma már a legkisebb falusi korcsmában mérik a „konyakot“, mérik a „rumot“, a mely tisztára kotyvalék. Hogy az egészség tekintetében mennyire felél meg, az még egyáltalán nincsen tisztázva. Országos érdekünk, hogy ezek a visszaélések megszűnjenek.

Különösen a reális termelő van itt érdekelve, a kinek kifogástalan áruját az ilyen pálinkaíélék némcsak diszkreditálják, hanem még az árát is leszállítják. Beavatkozásra annál is- inkább szükség! van, mert tudjuk a közelmúltból, hogy olyan rum került az országban forgalomba, melynek jelentékeny része a mérges faszeszből, methyi-alkoholból . állott, a mely a hivatalosan tudomásra jutott esetek szerint is közel száz embernek okozta a halálát s a mely a jelen év folyamán Németországban, neveze- i tesen Berlinben ismétlődött. Sürgősen szükséges | tehát, hogy ezek a szeszek a mostani úgyis j revízió alatt levő 1895. XLVI. törvénycikk, rpely a mezőgazdasági termények, termékek és cikkek hamisításának tilalmazásáról szól, védelme alá helyeztessenek, de egyben gondoskodni kell arról, hogy ugyanilyen értelmű törvény Ausztriában is alkottassák. Azzal, ha mi szigorúbb törvényt hozunk Ausztriánál, az ügynek nem használunk semmit, mert nem lévén a két ország között vámsorompó, úgy járunk vele, mint az osztrákokénál szigorúbb bortörvényünkkel, a mely azokat a kereskedőket, a kik mazsolával a homoki borokból, a Németországban annyira kelendő édes borokat készítették, Ausztriába űzte és most az osztrák kereskedők a Magyarországon vásárolt könnyű borokat