Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-12 / 46. szám
I IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. november hó 12. 46. szám. mmm\ hírlap társadalmi és szépirodalmi hetilap. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, f negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákőczi-(FŐ)-tér 14. ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ Ko sutány Ignác. November 11. Lapunkra foghatni rá legkevésbbé, hogy befolyásos és jelentékeny emberek kegyét hajhászná, sőt sokszor érezzük annak nehéz terhét, hogy közéletünk kimagasló egyéneit ezen szereplésükben éles, de tárgyilagosságra igyekvő bírálatban részesitjük. Ezért se kívánjuk, hogy kenyérrel dobjanak vissza, azonban most egyenesen elvárjuk, hogy Kosutány Ignác dr., kolozsvári egyetemi professornak, a szerény tudósnak és városunk rajongó hívének ünneplésében senki ne illessen bennünket az elfogultság vádjával, mert a tényekben rejlő érdem mindenkor nyilvános elismerést von maga után. Soraink indító rugóját az adja, hogy városunk köztiszteletben álló szülötte a plébánosválasztás tárgyában kelt püspöki átirata egy értékes és a jogforrások tüzetes megjelölésével ellátott, ellentmondást nem tűrő jogtörténeti adatokban felette gazdag és világos logikával felépített értekezést küldött be városunk tanácsának, hogy ennek módjában álljon megdönthetetlen argumentumokat terjeszteni a püspök elé a város jogainak éber védelmében. ■ Közéletünk kezelésében, mint a hogy arra már sokszor rámutattunk, túlságos pedantériával követelünk az irányításra és vezető munkára hivatottaktól a bürokratán túlterjeszkedő önfeláldozó tevékenységet anélkül, hogy a magunk részéről a jogos bírálaton túl activ közreműködést fejtenénk ki az összetorlódott terhek megosztása, avagy legalább azok viselésének megkönnyítése céljából. Mi csak azt tudjuk, hogy a város sok és igen kemény fába vágta a fejszéjét, mely egy gyenge legény kezéből már az első csapásnál kifordult volna; mi csak azt tudjuk, hogy a város polgárságának számtalan jogos magánérdeke mind kielégítésre vár s lépten nyomon lehetetlenné teszi az eminenter városi érdek akadálytalan érvényesülését ;mi csak azt tudjuk, hogy a város vezetőségének mindenről, de mennyi mindenről idejében illik, kell, sőt muszáj gondoskodnia; mi csak azt tudjuk, hogy a város töméntelen uj alkotásaiban bekövetkezett károk a végrehajtás hibái, holott gyakran maga az alkotást elrendelő határozat, melyet minden oldalról másként és másként befolyásolnak, — az elhamarkodott vagy egyenesen téves: ezért követendő példa gyanánt kell rámutatnunk minden olyan, a város érdekei védelmében megnyilatkozó magatartásra, a mely spontán, a mely a város iránt érzett önzetlen szeretetből, a mely az igazság és jog erejébe vetett erős hitből fakad és lelki szükségletből, önzetlen idealismusból nyilatkozik meg. Ezek a mi igaz barátaink, a kik soha minket nem ócsárolnak, pedig szavuk mindenütt jelentékeny; a kik hibáinkat fülünkbe súgják csak, mig érdemeinket azok értékén felül palam et publice kipirult arccal hirdetik; ilyenek a mi igaz segítőink, a városnak okos tanácscsal, okosabb tettel, jóakaratulag és gáncsos- kodás nélküli munkatársai a közjó előmozdításában ! Valóban okulhatunk, mi itt fába szorult városatyák, kicsinyek és nagyocskák Kosutány Ignáctól, hogy kell csak tenni, küzködni — minden mellékcél nélkül — a város javáért, melyet ő sokkal csekélyebb mértékben élvez, semhogy „sentire debet et onus!“ Dehogy is ! Nem tartozik ő a város terheit érezni; ámha mégis jobban érzi, mint közülünk nagyon sokan, ezért hálás köszönet és nyilvános elismerés illeti! Tudomásul. Mély tisztelettel hozom a nagyérdemű vidéki közönség becses tudomására, hogy Nagybányán a Kossuth Lajos-utcában lévő Lendvay-téren a „Nemzeti-Szálló“ helyiségében megfelelő istálló és kocsi-szin áll a t. vidéki közönség fuvara rendelkezésére. A vendéglő kitűnő magyar konyhával van ellátva, valamint hamisítatlan italok mindenkor kaphatók. Tisztelettel a vendéglős. A nagybányai Hírlap tárcája. Reflexiók. — Irta: Cyrano, — A történelem, a nemzetek életének mindenben objectiv lelkiismerete, odaadó rajongással az alkotásaiban és nyelvében még manapság is csodált fenkölt szellemű görög nép életét úgy tárja elénk, mint a megtestesült szabadságérzet titáni küzdelmét az emberi önkényben gyökerező zsarnoksággal szemben. S a tények mit mutatnak ? ! ! E kisded nép fanatikus sza- badságszeretetének nem egyszer vértanúja s végül megdicsőült áldozatává lett. S ugyan miért ? ! ! Mert a nagy eszmék a hatalomért versengő elemek martalékává lettek, mert hiányzott a vezető szempontok egysége s összetartás a kivitelben. Ha nézzük hazánkat, ezt az Istentől megáldott, de jóval több csapással sújtott szerencsétlen nemzetet, lehetetlen, hogy ne vonuljon el előttünk a kisded görög nép élete. Hisz mi is az anyatejjel szivtuk magunkba a szabadság- szeretetet, mi is titáni harcokat vívtunk a reánk nehezedő önkénnyel szemben. S amikor már a végenyészet szélén állottunk, kimerülve a sok emberfeletti küzdelemben, akkor újra feltámadt ragyogó csillagunk, felrázott a lethargikus álomból a szabadság bűbájos varázsszavával! S mi volt ezután életünk ? ! A szabadság tündérálma, amelyben a békóiból felszabadult emberi szellem víziója egy elérhetetlen csábos varázskép után futott s amikor azt hitte, hogy megfogta, felébredt. De az ébredés keserű volt. Hisz’ reactiót vont maga után, reactiót, amely egy Rákóczit hazaárulónak bélyegzett. De tűrtünk. Reméltük, hogy az a hatalom, amely annyi anyagi és véráldozatot követelt ettől az agyonsanyargatott nemzettől, végre belátja tévedését, megszán majd s felemel magához. De csalódtunk ! Újabb elnyomatás lett záloga nagylelkűségünknek. Mig más nemzeteknél az elnyomatás csak megedzette, még ellenállóbbá tette a kedélyeket, addig nálunk a lelkesedés csak puszta szalmaláng lett, amelyet egy titkos hatalom rugója a zsarnoki önkény kezes bárányává tett. Kétségbeestünk, mert mig nagyok és hatalmasak voltunk, bámulóink és barátaink voltak, amikor pedig bajba kerültünk, kinos vergődésünk csak a részvétet tudta felébreszteni, de nem az elismerést és rokonszenvet. S mégis mi volt az, ami e vérzivataros századokban összetartotta s megmentette ezt a nemzetet a megsemmisüléstől ? ! A határtalan faj- és szabadságszeretet. A tradicionális szabadságszeretet, a mindent legyőző hazafias lelkesedés volt az, amely fényes hadi tettekben tomboló diadalmámorral hirdette a magyar faj életrevalóságát s nagyfontosságu kulturmisszió- ját. S ugyanez a lelkesedés, az isteni Gondviselésbe vetett fanatikus hit, egy szebb jövő biztos öntudata édesítette meg sokszor az elnyomatás keserű perceit. De ez a lelkesedés bármennyire emberfeletti és szűztiszta volt, csak tompította, de nem szüntette meg a keserűséget. S miként a lázat nem lehet egyszerre elnyomni, úgy a tengersok keserűség és megpróbáltatás újra meg újra kitört, hogy úgyszólván roncscsá tegye, elsorvassza ezt a nemzetet. És mi lett a vége a sok emberfeletti küzdelemnek ? A nemzet kimerült s mély álomba kezdett szenderedni, amelyből úgy láttszot, hogy többé nincs felébredés. Lelki szemei előtt elvonul a dicső lovagkor fényes varázsa, amikor a nemes hazafiui ihlet, a határtalan, fanatikus lelkesedés diadal- ról-diadalra vezette a szűzmáriás lobogókat. Ott látja a majdnem háromszázados török uralmat, amely nem egyszer végpusztulással fenyegette, de szívóssága és kitartása ledöntötte, megsemmisítette a pusztitó zsarnoki hatalom vértüzes csóváit s megbénította a romboló szellem vészviharos munkáját. Mint ragyogó üstökös tűnt fel Rákóczi, akinek a „recrudescunt inclitae gentis Hungáriáé vulnera“ kezdetű hires kiáltványa úgyszólván máról-holnapra fegyverbe állította a dicső szabadsághősöket. S a gazdasági romlást hozott napóleoni háborúk felhőbe burkolt fényes csillagként felevenitették egy nagy tettekre született harcias nemzet minden glóriáját: s ott látja a jelent, amely sivár és kegyetlen. Nem lelkesíti már a dicső múlt tudata, nem tudja életrekelteni a jövő reménye, Lapunls. mai szama 8 OIdal.
