Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-05 / 45. szám
2 1911. november 5. KT agy toány al Hírlap Gyermeknevelés.- Irta : Gorkij Maxim. Amit a gyermeknek mindenekelőtt tudnia kell, az az emberiségnek egy, egyetlenegy, nagy- nagy családként való bemutatása; ennek a családnak, ennek az egész világra szóló családnak a tagjai jóravaló törekvésükben egyre szorosabban és szorosabban fűződnek egymásba. Nincs csudá- latosabb, mint a civilizáló története; ez nevel, ez nemesíti meg leginkább a szellemet, a lelket; ez a királya az elbeszéléseknek, a népekből teremtődő legendáknak. A kis embernek az élettel szemben való tudatos vonatkozásainak első napjaiban már tudomást kell kapni arról, amit az emberek őelőtte véghezvittek már sok-sok emberöltőn át; ennek a révén megtanulja, megérti, mi csinálódott eddig, őelőtte és őérette Beszéljük el a kisembereknek a mi elmúlt életünk nagy meséit őszintén, egyszerűen; beszéljünk vele a szenvedésünkről, a küzködésünkről, a hibáinkról, a veszteségeinkről, a reménységeinkről, mindenről, mindenről, amitől őseink lelke fölvidul, vagy marcangolódik és ami a magunk biztosságát szítja és kihívja. Gyerekkoruktól fogva kell képesekké tenni az embereket arra, hogy képesek legyenek megkülönböztetni a köztudomású hazugságot a téves következtetéstől. Nincs elegendő bizalmunk egymáshoz és nagyon is kevés a felebarátunk számára való becsülésünk; folyvást azt hangoztatjuk, ami vádolja az embert és rendszerint nem vesszük észre azt, ami igazolná, mentené; nagyon is sokat kutatjuk azt, ami rósz, ami gyanús - és többet rettegjük a rosszat, mint ahogy küzdöttünk ellene. Ezért is terjedt el az annyira és ezért is követ el annyi erőszakot ellenünk. Ettől a közös tévedéstől, amely a meghason- lás magvait szórja széjjel, a gyermeknek föltétlenül mégóvottnak kell maradnia; inkább érezze [ magát a világegyetem urának, mint az ő jótéteményei örökösének. A gyermek akarja tudni, hogy attól a játékszertől kezdve, ami a kezecskéjébe került, az Isten ! megértéséig, a Prometheus mitószától kezdve a j közös emberi szeretet gondolatáig — a földön ] minden teremtményekből alkotódott, amelyek I őelőtte éltekés hogy mindez nehéz munkába, nagy j 1 fáradtságba került. Nemis ismételhetem elég sok- ! szór, hogy arra kell a gyermekeket oktatni, hogy az elmúlt nemzedékek munkáját, az őseik vívmányait és eredményeit becsüljék meg. A gyermeknek ismernie kell a családja életét, szülőföldjéét, a hazáét, a íöldjéét - az j egész földét, — mert hát a föld a gyermeké és | folyvást csak a gyermeké. Mi fáradtak vagyunk és elmegyünk innen; szikrázó tűzhöz hasonlóan ég- J nek ők a mi helyeinken: az élet termő lángjai, amelyek, hála nekik, sohasem alszanak ki. Azt szeretném mondani, hogy egyedül a gyermekek halhatatlanok. És százszor és ezerszer ismételjük: minél jobban ismeri az ember az évszázadok munkáját, annál inkább ember. Semmisem neveli, semmisem finomítja, semmisem nemesíti jobban, a lelket, mint az emberiség nagyszerű történetének az ismerése, elmúlt évszázadok munkájának a tudata. „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat,“ — igy hangzott az a mondás. „Miért“? — kérdezték a kétkedők és a peszimisták. Az illő felelet ez: Azért a nagy munkáért, amit az évszázadokban véghezvittek; azért a nagy fáradságért, Most nem tudnám tűrni ölelését, most undorral taszítanám el magamtól, - de a vég kezdetén, mikor a sors által földult életemben az utolsó kártyaütést kell megtennem, akkor talán visszamegyek hozzá egy rövid időre . . . És az asszony olyan lett, mint egy bosszúra vágyó gyönyörű istennő. A jegyző nézte hosszan, szomorúan a nőt, az öreg erdész lehajtotta borzas, deres fejét és 1 idegesen játszani kezdett vastag aranyláncával. II. , Két év telt el. Valéria, Ortoványfalva szép jegyzőnéje látszólag boldogan töltötted nyugodt, csendes napokat. Jólelkü férje ideális szeretettel vette át sokat szenvedett szivét és tette magáévá azokat az egykori nagy fájdalmakat. Egész menyországgá varázsolta át kicsiny otthonukat az asszony számára. Szerette őt szive egész világával, kezébe adta egész életét. A legóriásibb boldogság lakozott szivében, ha- szép őszi délutánokon felesége vígan, gondatlanul szedte i durvaarcu, buta ruthén kis gyermekekkel együtt a mező haldokló virágait. De azért az asszony egészen soh’sem tudott mindent feledni. Ha néha egyedül volt és bársony karosszékében megunta az olvasást, mindig előtte lebegett egy sápadt, beesett arcú férfi képe nagy fekete szemeivel, ahogy azt a „régit“ utolszór látta . . . Egy erős tavaszi estén táviratlapot tartott elébe a férje: — Haza, egy nagyon beteg rokonodhoz j hívnak Valikám, ki látni szeretne téged. Elme- i hetsz. Én most el nem kisérhetlek, de tudom, hogy vigyázni fogsz magadra. Légy mindig jó anyánknál s légy erős, ha nagyobb baj fordulna elő. — Igen, vigyázni fogok magamra és erős leszek. III. . . ., Az asszony fejéhez kapott. Fölszakadt ! egy már erősen beheggedt sebe — a szerelemé 1 és átfutott agyán egy sötét gondolat : - a J bosszúé. — Arnold! - sikoltott föl és odarohant J a haldoklóhoz ... és megfojtotta csókjával. Erővel kellett tőle elválasztani. Mégegyszer ránézett zavart szemeivel az [ ijjesztően sápadt férfi arcára s alig halhatóan mondotta : — Arnold! az utolsó kártyaütés. S az a szép asszonyi lélek szintén halott volt . . . * Egyszer még láttam a szerencsétlen asz- szonyt. A magyar határhoz közelfekvő kis galíciai városka gyógyintézetének kertjében, a sürü fenyők között sétált, mélyen meghajolva és beszélt az ő utolsó kártyaütéséről. — Olyan volt, mint egy megtört liliom . . . amit napról-napra, szakadatlanul elbírunk; és azért a jóravaló, állhatatos törekvésért, amely mindannyiunkban él és amely majdan jó, erős, boldog emberekké teszi az utódainkat. Ember ! Közülünk mindenki vivmányosa a múltak egy rendeltetésének, éppenugy, mint a jövendő egy szükséges hivatásának: mi mindany- nyian, én is. Nem tudok szavat, ami nagyobb büszkeséggel volna kimondható, mint ez: Ember! Elengedhetetlennek tartom azt, hogy ezt a gyermekbe beléoltsuk. Teremtsetek hát teret a gyermeknek, az emberiség minden nagy munkája örökösének. Vezessétek szembe a jövővel és tanítsátok arra, hogy tartsa tiszteletben a multat, amit velünk egyesülten a szakadatlan erő árja ad. De nemcsak tisztelnie és szeretnie kell a múltak munkáját, hanem meg kell tanulnia, hogy ezek hibáját megértse és megbocsássa. Ez az én rövid hitvallásom. HÍREK. November 4. wr Őszi hangulat. A pókháló finom ezüst csillogással reszket; a hunyó nap utolsó csókjától kigyulnak a fák tetői s a hanyatló sugarak lidércként imbolyog- nak a távol bérceken. Az árnyak nőnek, kúsznak fölfelé s lassanként homály száll a tájra. A vasúti síneken túl a távolban a Szamos ezüstös szal- lagja libeg kékes párák közt; a szőlőhegyeken már alig zöldéi valami; a természet magára szedte a sok aranyat és pirositót, hogy azzal takargassa hervadó bájait és álmodozzék csalfa másodvirágzásról. A hűvös szellő a bükk megritkult lombjai közé surran és peregve szórja le az aranysárga leveleket. A fekete rigó bokorról-bokorra röpköd s csipegeti a magvakat; fönt hosszú vonalban rekedt krákogással sietnek éjjeli szállásra a csókák. Ősz van. Her- vadás a természetben. Az erdő lelke susogva beszél s hullatja érett makkját az avarra. Az őz megriadva vágtat s társul szegődik hozzá a félénk nyúl. Sóhajtással van tele az erdő; a a hulló levelek sóhajtása ez. A dér megtépte már a lombokat s befestette arannyal, kármin- nal; a vizenyős talajon még virit a kökörcsin, a mezők utolsó rózsaszínű virága. Fölséges szin- pompa mindenfelé; a színek egész skálája az égen és a földön. íme ott a szőlők felett végtelen sorban minő szir.pompa! A Betula Alba, az Acer Negundo, Ulmus campestris, Populus pyramidalis citromsárga leveleikkel; a quercus barnasárga, — a Prunus Padus biborpiros, — az Evonymus téglavörös, a Fagus és a Populus Alba narancsárga, - a Berberis skárlát vörös, a Viburnum Papulus bordóvörös, a Cornus sanguinea ibolyaszinü és a Salix cinerea ezüstszínű lombjaikkal a szivárvány minden színét varázsolják elénk. S hozzá méltó az alkonyi ég is, mely csokoládé-sárga és bibor színekben váltakozik. Csak az ember szürke! S ez a szürke csekélyke pont tépelődik az isteni mindenhatóság bölcsesége fölött; pedig a véges elme soha sem érti meg a végtelent s a nagy természet örök titok marad az emberiség előtt. Mi csak azt látjuk, hogy az „Isten kettős hatalomból áll: teremteni és rontani tud.“ Mi pedig gyarló emberek „félistennek képzeljük magunkat, mert rontani tudunk.“ Ősz van, enyészet az isteni hatalom pusztítása; de e pusztításban látjuk a teremtést, az eljövendő kikeletet; látjuk az Istent magát, ki a világ egyetemben a mindent egy- képen átölelő egyetemes lélek . . . A VILÁG LEGJOBB páratlanul aromás és Ízletes. Az angol király udvari szállítói. Különlegesség: = ,,KINGDOM-BLEND“ 1 az angol király Five o’clock-teája. g Nagybányai főraktár: Harácsek Vilmos Utódainál. A walesi herceg udvari szállítói.
