Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-29 / 5. szám

Bizonnyára nem helyesen cselekszenek, de esetök élénken illusztrálja a közösen szerzett vagyonnak összetartó erejét.

Az iparfejlesztés módjai nagyon különbözők, a mennyiben pedig óvárosunkban a kis iparról beszélhetünk, a gyáripar fejlesztésének módjáról nem szükséges itt megemlékezni.

A kis ipar fejlesztését ma már - kivéve az exlexes időket - az állam segíti elő. Erre szolgálnak a nagy költséggel berendezett technológiai iparmuzeum, az ott és az ország különböző részein rendezett különféle szakmabeli szaktanfolyamok, a gép és pénzbeli segélyek, kiállítások, különféle szakipariskolák s általában a tanoncoktatás, ösztöndíjak, kongresszusok.

Az itt fetsorolt iparfejlesztési módok és eszközök közül csak azokra terjeszkedem ki, a melyek bennünket a kezdeményezés vagy kivitel tekintetében terhel.

Mint évi jelentésünkben látható ez évben három tanfolyam rendezését kértük a technológiai Iparmuzeumtól. Ebbéli kérelmünk azonban hiábavalónak bizonyult. Mi a magunk anyagi erejéből tanfolyamokat nem tarthatunk, mert egy négy hétig tartó szaktanfolyam tanítójának az állam 400 koronát fizet, ezenkívül mi adunk ingyen helyet, fűtést, világítást és kiszolgálást s sok esetben egyéb módon ráfizetést is. Másrészről a szaktanfolyam rendezése úgy ér valamit, ha azt az állam rendezi, hogy egyszersmind az általa fizetett s magasabb képesítéssel biró egyénnel a tanfolyam eredményét meg is vizsgáltassa.

Helyi kiállítások rendezése szükséges dolog. Azonban azt sem szabad évenként rendezni, hanem legalább is öt-hat évi időközökben. Az évenkénti haladás csekély s igy nem. is tanulságos a sűrűn rendezett kiállítás. Öt-hat év alatt azonban anyagban, munkaerőben és kivitelben már lehet olyan különbség, hogy a kiállítás rendezése kívánatos és tanulságos is. Erre törekszik is az ipartestület vezetősége s erre a célra gyűjti is a pénzt; sajnos azonban, hogy az ilyen kiállítás horderejét városunkban látszólag eddig csak a Részvénytakarékpénztár igazgatósága ismerte fel.

Igen fontos és eredményeiben messze ki- j ható dolog volna, ha pl. kamarai érdekeltségű vagy nagyobb kiállításokra városunkból 25 - 30 tanoncot el lehetne vinni s ott nekik szakszerű magyarázatokat adnának. Ehhez azonban pénz kell és az sohasem lesz, ha bevételeinket bizonyos mértékig nem tőkésítjük.

A kiállítás iránt maga a kereskedelmi minisztérium sem viseltetik olyan jóindulattal, mint kellene, mert több Ízben megtörtént már, hogy a kiállítást látogatni szándékozó iparosok részére csak Ígérte a kedvezményes jegyet, de meg nem adta.

1911. január 29.

érdektelen dolgait, — ez már kopaszodó főmnek szólt s annak a pár szál, - innen — amennan deresedő fürtnek, mely szégyenlősen igyekezett betakarni a nagy foltokat.

Nem szólt rólam semmit, — én sem beszéltem róla s mégis mindketten tudtuk, hogy vége mindennek. Fekete fürtöket várt, sápadt, de ráncnélküli arcot; fiatal lelke fiatalos lelket sejtett verseim sorai mögött, nem pedig öreget, — sok vihart átéltet, de nem hajótöröttet, - tapasztaltat, — kissé keserűt, de nem olyat, melynek szinte már kötelessége is az, hogy tapasztalt legyen.

S engem barátom, elfogott az öregség tragédiájának szomorú érzése. Szinte megrendülve kellett magamnak bevallanom, hogy egy titkos lánggal égő, tétován föltámadt, szinte a múltból visszaálmodott érzés íratta velem verseimet, — egy oly érzés, mely irreális, mely nevetséges, mely ostoba.

Hasztalanúl igyekeztem józan .eszemmel napirendre térni a történtek fölött. Nagy űr támadt a lelkemben s amikor nem tudtam megtagadni magamtól az öreg kor ama kiváltságát, hogy kezét hosszasan tartva az enyémben neki az életben szerencsét kívánjak, éreztem, hogy hideg a kéz s nem remeg az enyémben, a véradástól kissé fátyolozott szemei pedig komolyak, barátságosak, de nem csillogók, nem selymes- fényűek.

Későn érkeztem. Húsz évvel ezelőtt regényt írhattam volna róla; ma már csak egy szomorú hangú levélre nyújt elég anyagot.

Ne feledd a te hűséges öreg barátodat.

Spectator.

Nagybányai Hírlap

Teljesen kidobott pénznek tartom azt, a melyet kongresszusokon való képviseltetésre kiadunk vagy adni akarunk. Mint jól tudjuk, a kongresszusokat sem az ipari érdekekért való küzdés irányítja, hanem a politika s addig, mig a hazai kisiparosság országos egyesüleleiből ki nem dobja ezt a mételyt, addig a kongresz- szusok több kárt tesznek, mint hasznot.

A gép és pénzbeli segélyek és ösztöndíjakban való részesülést illetőleg mi csak kérhetünk valamelyik iparostársunk nevében. Most tessék előállítani azt az iparost, a kinek kérvényét ingyen el nem készítettem, vagy a vezetőség jóakaratu támogatásban ne részesítette volna. Azt hiszem, hogy kamarai képviseletünk is kifogástalan. Meg-vagyok tehát győződve, hogy a protekciónak jut nem csekély szerep a kérvények eldöntése alkalmával.

Folyamodók, segélykérők s minden más ügyben is a legnagyobb előzékenységgel és jóakarattal járunk el; ha nem sikerül egy és más dolog, az nem rajtunk múlik.

Látható azonban, hogy az a legokosabb dolog, ha úgy az egyesek, mint a testületek megtanulnak a maguk lábán járni.

Azért amig lehet, takarékoskodjunk. A mai nemzedék ne faljon fel mindent a jövő nemzedék előtt. Egy dolog bizonyos, hogy a mai nemzedék adósságot fog hagyni a jövő nemzedékre s ha ez igy van, készítsük elő most a lehetőséget arra, hogy a jövő iparos nemzedék tanulhasson, képezhesse magát még akkor is, ha apáitól városfejlesztés címén csak adósságot örökölt. Erősítsük meg anyagilag az Ipartestületet most, hogy legyen módjában későbben saját költségén kiküldeni, a tanuini-haladni vágyó iparos nemzedéket.

Erre kérek én minden iparost, iparbarátot, erre kérem nagyrabecsült szerkesztő urat, kinek különben is köszönettel tartozom, hogy alkalmat adott a fenti dolgok elmondására.

Sólyom Ferenc.

Farsang utolsó mulatsága. A nagybányai Jótékony Asztaltársaság, melynek humánus működéséről több Ízben volt alkalmunk meggyőződni s mely asztaltársaság legutóbb is közel 500 korona összeget osztott ki szegény és árva gyermekek között, húshagyó kedden nagyszabású táncmulatságot rendez a Polgári Olvasókör összes termeiben. A rendezőség mindent elkövet a mulatság sikeréért s hogy az érdeklődés mentői nagyobb legyen, elhatározta, hogy több műsoron kívüli meglepetésben fogja részesíteni a jelenlévő közönséget; egy szóval ezen bál nem valami sablonszerű ráncvigalom, hanem egy valóságos szórakoztató farsangi mulatság lesz. így például az éjféli Carneval herceg temetése pompás jelmezekben fog végbemenni s a fiatalság máris fáradozik azon, hogy a különféle bohókás felvonulások kellően mulattassák ott a jelenlevőket. A farsang ezen utolsó mulatsága valóban megérdemli az érdeklődést már csak azért is, mivel a tiszta jövedelem szegény árva gyermekek fölruházására lesz fordítva. A díszes meghívók a napokban lesznek kibo- csájtva.

Városunk ünnepe.

Január 23.

Hasonló cim alatt Dés város egyik lapja hosszabb cikkben méltatta az ottani polgár- mester 30 éves, eredményekben gazdag tevékenysége által szerzett érdemeit. Mi, polgár- mesterünk ünneplése alkalmával ezen, az emberi életben nagy időtartamot képező számmal nem dicsekedhetünk, de nem is tűnődhetünk elszomorodott szívvel azon, hogy a 30 éves múlt már az elmúlás gyötrő sejtelmeit is felkelti; ám annál nagyobb lehet az örömünk, hogy az élete delén álló, tetterős, ambíciótól duzzadó és éles judiciummal rendelkező polgármesterünknek a még csak négy éves hivataloskodása alatt szerzett maradandó érdemei szolgáltattak ünneplésre méltó, nagy anyagot!

Dr. Ma/cray Mihály rövid pár éves polgár- mestersége alatt városunk a közalkotások terén bámulatos arányokban fejlődött; hireneve megkétszereződött ; polgárságunknak a közügyek iránti fogékonysága és érdeklődése alatta meghatványozódott s a városunk fejlődésképes3

ségébe vetett hit megerősödött. Az erősen lüktető városi köz- és társadalmi élet nyomában azonban sok tévedés és ferdeség is bukkant és tűnik fel, de ez szinte szükségszerűen történt és történik, mert a dr. Ma/cray Mihály con- ceptiója szerint városunknak egyszerre kell a vidéki, számottevőbb kulturvárosok sorába emelkednie; ennek a türelmetlen, széles alapokon nyugvó és kellően át sem karolható törekvésnek pedig a tervek végrehajtásában a városi életet jellemző erős kritikai érzék miatt sokféle akadálya van, melyeken olykor a legerősebb akarat is megtörik, a legtiszteletreméltóbb szándék is meghiúsul, a mennyiben a tervező és megvalósító tevékenység egyetlen ember ágyát, legyen az bárminő nagy méretű is, a lenyügö- zés veszélyéig megterheli.

Dr. Ma/cray Mihály ünneplését tehát a már vázolt körülmények teljesen szükségszerűvé teszik s igaza van a polgármesternek, a mikor a szombat esti társasvacsorán a minden oldalról megnyilvánult őszinte ünneplésre vonatkozólag kijelentette, hogy az elismerés jól esik mindenkinek, neki is, mert még jobban buzdítja Istenadta képességének és energiájának a város javára leendő intenzív kifejtésére. Ő ugyan szerény erőkről emlékezett meg; városunk közönsége azonban ismeri ezen szerény erők oroszlánkörmeit.

A szombat esti társasvacsorán mintegy 120-an vettek részt s az egybegyült közönség szónokai minden irányban talpraesetten méltatták a köztiszteletben és becsülésben álló polgármester érdemeit és sokoldalú inponáló egyéniségét. A társasvacsora a polgárság és a polgármester együttérzésének és kölcsönös megértésének sokintim, sőt külsőleg is értékes tanujelét adta s egyszersmind dokumentálta azt is, hogy a polgármester további nagyarányú tevékenysége a a közszükséglet szerint fog és óhajt irányulni.

De nemcsak külső keretében mondhatjuk a bankettet sikerültnek, hanem belső tartalmában is, mert az elhangzott beszédek egytől-egyig arról tettek tanúbizonyságot, hogy a polgármester ünn plése csakis a kellő színvonal betartásával történhetik. A képviselőtestület részéről dr. Kádár Antal kincstári kerületi főorvos, a tanács nevében Báliul Imre tanácsos, a városi takarékpénztár részéről Moldován László igazgató, az István-Király szálló igazgatósága nevében Almer Károly igazgatóhelyettes, a sajtó oldaláról Révész János szerkesztő: mindannyian emelkelkedett érzéssel és tartalmasán üdvözölték az ünnepeltet. Különösen megragadta figyelmünket a Kapás Mihály beszéde, mert az iparosság részéről oly tisztult felfogás és intelligencia nyilvánult meg benne, mely valóban díszére válik városunk iparos osztályának. E beszéd szószerint igy hangzott:

Igen tisztelt uraim! Azon megtisztelő felhívásnak örömmel teszek eleget, hogy a mai fényes estélyünkön polgártársaim üdvözletét én tolmácsoljam szeretett polgármesterünknek. De ugyanakkor bátorságot veszek magamnak arra, hogy ezen üdvözletemet egy pár szerény kívánság keretébe foglaljam.

Tisztelt uraim! Azok a nagy alkotások, a melyeknek keresztülvitelére a polgármester ur vállalkozott, részben elkészültek, részben befejezésükhöz közelednek; csak rövid idő kérdése még, hogy tető alá kerüljön az egész. Most már fel fog szabadulni az a nagy energikus alkotó erő, a melyet mi a polgármester urban bírunk, de mert jól tudjuk uraim azt, hogy ezen fáradhatatlan erő pihenni nem fog, hogy további feladatok megvalósításán fog fáradozni, éppen azért a mai estélyünk alkalmából óhajtjuk, hogy városunk intézményes továbbfejlesztésére minden lehetőt megtegyen. A többek között meg kell könnyíteni az iparvállalatok létesiilését. Intézményesen igyekezzék az iparos és kereskedő osztály érdekeit, — ez által az itten való megélhetését előmozdítani, hogy ha majd a sok alkotások után a pótadók korszaka is bekövetkeznék, az fizetőképes polgárokra találjon itten. Különösen felhívni kívánom a polgármester ur figyelmét, hogy más városok példájára behatóan foglalkozzék az iparos és kereskedő tanoncok, — mint a jövő reménybeli polgárság szélesebb alapokon való oktatása-, az iparosok továbbképzése- és a helyi ipar általános fejlesztésének kérdéseivel. Hogy könnyű legyen a munka, amit ez irányban felölelni akarunk, alakítsa meg a képviselő- testület kebelében szintén más városok példá-