Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-08 / 41. szám
IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. október hó 8. 41. szám. mmm\ 1% TÁRSADALMI £!S SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye'----------r-i--------------------------El őfizetési átak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik>minden vasárnap 8 — 12 oldal terjedelemben. ■tT Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. —— hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ........... \ Já rvány idején. Járvány idején félelem és ijedtség vesz erőt az embereken. Ilyenkor, ha valamelyes betegség, pláne járvány nyújtogatja felénk a kezeit, hogy hideg ölelésével a pusztulás érzetét ébressze fel, se szeri, se száma a tanácsoknak és hivatalos rendeleteknek, melyek mind azt célozzák, hogy legyűrjük, ártalmatlanná tegyük a rémet, az életünk ellen törő ellenséget. Járványos időben olyan dolgokat is meglátunk, mire különben az ember csak a vállát vonogatja. Ezt a mi országunkat valami különös kegyelme őrzi az Istennek ebben a kolerás, járványos időben. Állandóan fölötte lebeg valami magasabb gondviselés. Anélkül rég sivataggá tette volna a sok öldöklő angyal. A kolera, a tífusz, a pestis, malária s a többi szörnyű rémek, amiknek a piszok a bölcsőjük és az emberi gondatlanság a dajkájuk. Csak a kultúra tudja őket megfojtani, — de hói van ebben az országban olyan kultúra, amely a tömegeket képes ellenük fölfegyverezni? Budapesten talán, a világvárosban ? Hát hisz’ van ott kultúra, az kétségbe nem vonható! Ellenben a szamócalekvár szamóca kizárásával karalábéból, céklarépából és fürészporból készül. A kávé, mint előkelő idegen, megdarált datolyamagvakból és szárított lómájból készült szemek kíséretében látogat el a csemegekereskedésből a konyhába. Mindezek koronája pedig a puding, melyet nemrég analizáltak a pesti lapok: a tojást enyv és okkersárga, a cukrot zaharin, a rumot faszesz, a lisztet keményítő pótolja. Hát ez már igazán olyan betetőzése a kultúrának, hogy többet kivánni sem lehet. Lám a főváros hatósága még többet is kiván, azt kívánja az emberektől, hogy minél többször mossák meg kezüket. Persze csak igy kolerás időben. A fővárossal szemben, melyet hatósági kényszerrel kell rávenni a kézmosásra, az ország még vigasztalanabb képet mutat. Szintén el van látva óvintézkedésekkel, melyek parancsolják a tisztaságot, a testét, a házét, az utcáét és tiltják a piszkot, mely diadalkapuként szolgál minden epidémiának. A rendeletek in scriptis mindenkit tisztaságra kényszerítenek itt is. A kényszer azonban Írott malaszt. Nemrég egy marosmenti faluból jött a hir egy nagybirtokos köztisztasági törekvéseiről. A nagybirtokos ur bizonnyára igen intelligens ember s mint ilyen, sietett eltakarítani uradalmából az elhullott sertéseket. Hogy minél előbb szabaduljon tőlük, ezekben a járványos időkben az egész döglött falkát belehányatta a Marosba. Abba a folyóba, amelynek vizéből Marosfalutól tovább vagy egymillió ember főz és eszik. Ahol ilyen a földesur, milyen legyen ott a kanász és a béres? Mit neki alispán, szolgabiró, jegyző, — akik egyébként mind jó cimborái a földesuraknak és talán hamar megtalálják azt a jámbor kondást, aki vállalja a felelősséget a tengerész módon eltemetett sertéstetemekért. Hiába minden: a közönség és köz- tisztaság ügye nem hatósági, nem köz- igazgatási kérdés, hanem kulturprobléma. Kötelességtudó lehet a jegyző, derék ember a szolgabiró, ha tudatlan, műveletlen, kulturátlan a tömeg, a miniszteri rendeletek nem tanítják meg arra, amire az iskola nem tanította. Adót behajtani és katonát szedni lehet közigazgatásilag, de higiéniát csinálni nem. Igaz, hogy nincs is meg rá a komoly szándék. Ezek az ijeatségrendeletek és rémülethirdetmények nem sokat érnek. A hatóságok maguk is csak addig törődnek velük, mig az újságok nem Írják, hogy megszűnt a veszély. — Hírlik, hogy városunkban csakugyan szűnő félben van, mert két nap óta nem volt újabb megbetegedés. Bárcsak igy volna! Akkor aztán nem kell többé mésztej és karbol- oldat s a hatóság tetszésére bízza kinek- kinek, hogy megmossa a kezét, avagy sem. Egy héttel ezelőtt még. a disznóólát is be kellett meszelni, — de egy hét múlva a város közepén se látja meg a szemétdombot, akinek az volna a kötelessége. Nálunk a köztisztaságra való igyek- vés csak akkor volna állandó, ha a járványokat, mintközintézményt szerveznék, valahogy olyanformán, mint az adóvégrehajtók testületét. Ilyenkor a veszély idején tessék elhinni — nem egyéb ez, mint nyomorúságos kapkodás . . . Jelenlegi járványos időben nemcsak rendkívüli bacteriumölő hatása, de szerencsés vegyi összetétele folytán legtökéletesebb az összes államokban törvényesen védett: CALOX-FOGPOR ártalmatlan — savmentes — antiseptikus — szagtalanító por, melyből a szájnedvek behatására oxygen (H, 02) szabadul fel. Az oxygen a fogakat az elromlástól óvja, fehéríti, a foghust gyógyítja. A „CAL0X“ a legtökéletesebb fogpor, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üditi, tisztítja és a fog- kőképződést meggátolja. A ,,CALOX{< az összes betegségek csiráit (bacteriumait), melyek a szájon át igyekeznek a szervezetbe, elpusztítja. Gyermekeket óvja fertőző betegségektől. — I szab. acél doboz (mely 3 hónapi használatra elegendő) I K 50 f, 4 darabot bérmentve küld : BAJNOCZY S. gyógyszerész laboratóriuma Nagybánya. Cikk a íestőkoloniáról. Október 7. Sietünk előrebocsátani, hogy a festőkolonia dolgával csak annyiban foglalkozunk, a menynyiben nagyon közelről érinti városunkat annak intenzív fejlődése és virágzása nemcsak a nagy készséggel meghozott s erőinkhez mérten jelentékeny anyagi áldozatnál fogva, hanem azért is, mivel szeretnők azt a megbecsülhetetlen erkölcsi tőkét a jövőben kamatoztatni, mely tőkét különösen az iskola számottevő múltja gyűjtött vá- városunk számára. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a kolónia tovafejlődése szerves összefüggésben áll oly személyi kérdésekkel, melyek a művészvilág érthető nagy érzékenységénél fogva a laikusra noli me tangere gyanánt jelentkeznek, mégis valljuk, hogy — mint annak egy alkalommal a képviselőtestületben dr. Rene János városi képviselő kifejezést is adott — a festőkolonia jövője annak formális organisátiója nélkül annál ke- vésbbé van biztosítva, minél inkább látogatot- tabbá válik az iskola, a minek egyelőre az ellenkezőjét is bátran megállapíthatjuk. A művészeti szabad iskola lényegét az intézkedés formálisan előirt mikéntje egyáltalán nem érinti, viszont az is kézenfekvő, hogy az egyoldalú művészi irány, bármily kiváló legyen is az, — veszélyezteti az iskolának azt a szabad voltát, melyre kolóniánk ezideig büszkén hivatkozott. Az organizáció szükségességét erősiti meg bennünk a „Nyugat“ című előkelő művészeti folyóirat október 1. számában Tersánszky Józsi Jenő tollából megjelent következő tárgyilagos cikk : „Nagybánya városa (egy szegény felvidéki kisváros) a közel múltban több mint másfélszázezer koronát áldozott a magyar képzőművészet ügyének úgy, hogy jelenben több magánműtermen kivül a vezetőség részére, beleértve az administráció költségeit, több mint ötezer koro- nányi subventió áll rendelkezésre. Legalább is hinnem kell, hogy nem szükséges külön bizonygatnom ennek a íestőtelepnek a magyar képzőművészetben volt s a jelenben való jelentőségét, különösen most, mikor a fenti ténnyel remélhetőleg újabb akciók várhatók. S nem hiszem, hogy érdektelen, ha elmondok egyet mást e festőtelepről: Hollósy Simon iskolájának Nagybányáról való távozásával Ferenczy Károly, Thorma János, Réti István és I. Grünwald Béla vették át az iskola vezetőségét, miről csak elismeréssel szólhatni, mikor minden támogatás nélkül intézték az iskola ügyeit. Mégis szeretném egyéb szempontból is láttatni az azóta történteket, helyesebben a nem történteket: Azt például, hogy annyi év óta nem lehetett volna már egynéhány nagyszabású, esetleg Xjapunls. mai száma ÍO Oldal.
