Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-09-24 / 39. szám
4 Nagybányai Hírlap 1911. szeptember 24. A járvány. A „Nagybánya“ szerkesztője, Égly Mihály városi főjegyző híres arról, hogy borzasztóan fél a járványoktól. Nem magát félti, hanem három szép kis csemetéjét. Emiatt aztán jóbarátai sokat gúnyolódnak, tréfálkoznak vele, mit ő azonban csöndes mosolygással tűr. A csipkedéseket számba sem veszi, halad a maga utján s nem nyújt kezet senki fiának, se asszonyának, nehogy a járványos betegségeket kézfogással terjeszteni elősegítse. Mi, kik számtalanszor följajdultunk a gyermek- halandóság miatt, örülünk, hogy Égly kollégánk ilyen túlzásokba esik; örülünk, hogy lapjában állandó rovatot tart a járványos betegségekről, hogy lármázik, zsörtölődik, néha élesen támad is, mert hát mi is családapák vagyunk, kik szintén rajongással szeretjük gyermekeinket. Ezeket a megjegyzéseket abból az alkalomból Írjuk, hogy végre-valahára az Égly zsörtölődé- seinek eredményeképen a vármegyei főorvos dr. Schönpflug Béla kiszállott hozzánk, megvizsgált mindent s dr. Makray polgármesterrel egyetértőén a legszigorúbb ‘óvintézkedéseket rendelte el. Ideje volt! Mert a köznép még ma is a legnagyobb könnyelműséggel jár el betegség esetén. Hogy csak egy példával illusztráljam, hivatkozom Rozsos István igazgatóra, kivel magával történt ez az eset, hogy difteria ellen beoltott lázas gyermeket vitt egy apa hozzá beiratás végett. És aztán ne terjedjen a járvány! Ki kell oktatni a népet, szigorúan ellenőrizni s ha nem paríroz, ___ — büntetni kell! Gyermekeink élete drága! Ok az Isten leg- pazarabb, de egyúttal legdrágább ajándékai! Keresztelő- és nászajándékok, gyermek evőkészletek szép kivitelben, jutányos árban Rezső Gyulánál y Dula Jancsi uj zenekara. Nagybányának már valóban szüksége volt egy tisztességes jó zenekarra, mely idegenből jött, vendégeink előtt is megállja helyét minden tekintetben. Dula Jancsi, — ez az intelligens prímás, — mindent elkövetett, hogy zenekarát oly tagokkal egészítse ki, kik nagyobb városokban elsőrendű zenekarok kötelékében állottak s kik nemcsak kitűnő zenészek, de fellépésük s magaviseletük is valóban kifogástalan. Örömmel győződtünk meg most legutób is a Moziban s az István szálló éttermében az uj zenekar kiválóságáról. Tizenkét tagból áll, kiknek egy részét Dula Kolozsvárról és Résről szerződtette. Ilyenformán a fiatalság a legszebb kilátásokkal indulhat neki a téli táncmulatságoknak, mert Dula Jancsitól kitűnő talpalá-valóban lesz része. Nagy választék tömör arany karkötőkben és uj faconu hosszú női nyakláncokban jutányos árak mellett Rezső Gyulánál Mozi. Múlt szombaton és vasárnap szép képeket láttunk újra a villanyos színházban. A Pathé Fréres cég megemberelte magát s a javából küldött filmeket s a mi fő: pontos időre. Mindkét napon ugyanazon képeket mutatta be a bérlő társaság, mert a hirdetett Uránia előadás kútba esett. Az Uránia helyett Ádám István fővárosi tűzoltó tiszt tartott szabad előadást a tűzrendészetről, mely tanulságos volt ugyan, de több mint egy óra hosszat tartott. Ez pedig öreg hiba! A közönség — mely zsúfolásig megtöltötte a színházat, — nem szívesen veszi be a száraz elméleteket; nyugtalan lesz, figyelmetlen és zajongó. Amit bizony csöppet sem lehet rossz néven venni, különösen bájos hölgyeinktől, kik a tűzgyújtásban inkább, mint a tűzoltásban mesterek. De hát mindennek egyszer vége szokott lenni! A hosszú előadás is 9 óra után véget ért s a bérlő társaság előadatta a szombati szép képsorozatot, melynek egyes humoros jelenetein pompásan mulatott a közönség. Sok ilyen szép előadást kérünk! A kereskedők figyelmébe. A kereskedő tanonciskola most hétfőn, d. u. 4 órakor nyílik meg, amikor minden tanoncnak meg kell jelennie a felsőbányái utcai elemi iskolában. Ugyanekkor még beiratkozni is lehet. — A kereskedő tanonciskola igazgatósága. Legújabb madéra párnák rum- burgi anyagból 65 krajcárért Kész* tenbaumnál. Országos vásárok. Szept. 25-én Mátészalkán, 26. és 27-én Szatmár-Németiben, 29-én Kővárhosszufalubán, okt. 2-án Felsőbányán, 3-an Nagyecseden, 16-án Nagypaládon, Szinérváralján. Iskola-megnyitás. A helybeli iparostanonc-iskolában a tanítás hétfőn d. u. 5 órakor megkezdődik. Legújabb rajzolt tálca-kendő 12 krajcárért Kesztenbaumnál. Felsőbányán is tűzoltóságot szerveztek. E hó 16-án volt a felsőbányái tűzoltó- egylet alakuló ülése, mely alkalommal egyúttal elhatároztatott az is, hogy az uj egylet belép a szatmármegyei tűzoltó szövetségbe. A tisztikar a következőleg alakult meg: Elnök: Farkas Jenő. Titkár: Dr. Moldován Ferenc. Orvos: Dr. Csausz Károly. Pénztáros: Háder Ferenc. Szám- vizsgálók: Bernovits Emil, Pap Márton, Hámori Nándor, Lévai Károly, Spáczai Gyula, Kerekes Ferenc. Tűzoltó parancsnok: Pethe Lajos. Alpa- rancsnok: Bónis Sándor. Segédtiszt: Alexi Pál. Szertáros: Tury István. Szakasz parancsnokok: Schultz Ferenc, Almássy Kornél, Vernóczy Lajos, Kulik András, Bugesch Károly, Dukret Gyula. Az uj egyletnek a magunk részéről azt kívánjuk, hogy minél kevesebb dolga akadjon s évek hosszú során át ne szorítkozzék egyébre, mint parádés kivonulásokra. Legújabb kezdett kézimunkák, anyaggal együtt 1 frt 50 krajcárért Kesztenbaumnál. A kövérség modern gyógykezelése most már nem a múltban alkalmazott, sokszor kegyetlen koplaló kúrákból áll, hanem inkább arra helyezik a súlyt, hogy az anyagcsere gyorsítása által a felesleges zsirtömegek eltűnjenek. Ezt első sorban a világhírű Ferencz József=keserüviz használata által lehet elérni, melynek hatása nagy kövérség esetén felülmúlhatatlan. E célból évenkint 2—3-szor egy-egy 4 hétig tartó ivókúrát kell tartani, mely abból áll, hogy naponkint a reggeli előtt, éhgyomorra 1 borospohárnyi valódi Ferencz József-keserüvizet kell meginni. A hatás bámulatos és sokszor már az első hét után észrevehető. Kapható fűszer- kereskedésekben és gyógytárakban. Legszebb China-ezüst tárgyak és evőeszközök nagy raktára Rezső Gyulánál. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósága október hó 12-én tartja őszi rendes közgyűlését. Ez alkalommal a vármegye alispánja az 1912. évi költségvetés bemutatása mellett a következő pótadók megszavazására fog indítványt tenni: 1 V4°''o vm- tisztviselői nyugdíj alapra; 3/40/0 közművelődési célokra; 1 V2°/o h. é. vasutak segélyezésére felvett kölcsön törlesztésére; 1 */ 2°/o különböző célokra felvett kölcsön törlesztésére; l°/0 elhagyott gyermekek tartásdijának fedezésére. A szőlőkura. Most hogy a szüret előtt állunk, ismét aktuálissá válik a szőlőkura kérdése. Sokan ugyanis még mindig nem tudják, hogy mire jó tulajdonképpen a sok szőlő fogyasztása. Mennél több napot kapott a szőlő éréskor, annál nagyobb a cukortartalma. Az orvosok szerint a cukortartalma teszi a szőlőt alkalmassá a kúrára. Már a régiek is azt tartották, hogy a szőlő meggyógyítja a köszvényt, a gyomorbajt, a máj- és a tüdőbajt. A máj betegségének kivételével most is alkalmasnak találják a szőlőkurát a fölsorolt bajok orvoslására. Az orvosok megállapították ugyanis, hogy a májbajnál a szőlő nagyon előmozdítja a cukor-betegséget. A külföldi orvosok most a tüdőbajosokat külön szőlőkurára berendezett szanatóriumokba küldik kitűnő eredménynyel. A kúra természetesen nem hat közvetlenül a tüdőre, de nagyon elősegíti a gyógyulás processzusát. Megállapították azt is, hogy a szőlőkura nagyon jótékonyan hat a szívre és az idegekre, miért is a neuraszténikusok is használják. Beteg ember azonban orvos nélkül ne alkalmazza a szőlőkurát, mert gyógyulás helyett nagyon könnyen súlyos bajt szerezhet magának. A kik például bélhurutban vagy tüdővészben szenvednek vagy lázasak, azoknak nem tesz jót a szőlő. Újabban a légzőszervek megbetegedésénél is ajánlják az orvosok a szőlőt, mint orvosságot, a mely a vérszegényekre is kitünően hat. A szőlőkurára berendezett szanatóriumokban kis- és nagy-kurát különböztetnek meg. Az előbbinél fél-fél kilogram szőlőt adagolnak minden étkezéshez, a nagy kúránál két kilót is. Sok helyen a szőlőt kipréselik és úgy adják a betegeknek, hogy megkíméljék attól a fáradságtól, a mit a nagymennyiségű szőlő fogyasztása okoz. A gyöngébb szervezeteknél a szőlő levét fölforralják, igy a gyomorbajosoknál is. Általánosan úgy használják a szőlőkurát, hogy két kilóval kezdik s fokozatosan fölviszik négyöt kilóig naponkint. A ki kibírja, éhgyomorra egye az első porciót, a másodikat egy órával ebéd előtt, a harmadikat pedig szintén egy órával a vacsora előtt. A kúra alatt tartózkodni kell a zsíros ételektől, salátaféléktől és a sörtől. A szőlő héja és a magva a gyomornak bajt okozhat és ezért jobb, ha nem nyelik le. A kúrához legajánlatosabb a nagyszemü, vékony- héjú szőlő. Hogy a szőlőt fogyasztás előtt gondosan meg kell mosni, szinte fölösleges mondani. Figyelmeztetni kell azonban a kúrát tartó embereket, hogy minden porció után öblítsék ki a szájukat és keféljék meg a fogukat, nehogy a szőlő sava megtámadja a szájpadlást és a fogat. A szőlő nagyón jó hatással van a vesére is, a vizibetegséget azonban nem gyógyítja, a mint sokan hiszik. Soványitó kúrának is használják a szőlőt, csakhogy ez esetben nem szabad nagyon dúsan táplálkozni, mert akkor a kúra hatása kárba vész. A márienbádi és kárlszbádi kúrák után nagyon jó hatással van a mérsékelt szőlőkura. Uj ásványvíz. A Harácsek Vilmos utódai cég egy uj ásványvizet hozott forgalomba: az avasfelsőfalui „Luna“ gyógyforrást. Alkalmunk volt a kitűnő kénes- sós ásványvizet napokon át használni s csak elragadtatással írhatunk róla. Különösen gyomor- bél és máj betegségeknél nagy hatású. Melegen ajánljuk a fogyasztó közönség figyelmébe. Borral vagy anélkül kellemes üdítő hatású. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anyakönyvi hivatalnál e hó 17-től a következő bejegyzések tétettek: Születtek: szept. 15. Káveczki Róbert bányamuokásnak „Erzsébet“; szept. 13. Var- góczki Lajos bányamunkásnak „József“; aug. 31. Simon Lajos cipészmesternek „Róza“; szept. 11. Tatár János napszámosnak „Mari“; szept. 12. Gyirászin György kocsisnak „Mária“; szept. 13. ifj. Lábas Éerenc bányamunkásnak „Ernő Béla“; szept. 17. Kováes Ferenc fodrász borbélynak „Ferenc“; szept. 17. Joszip György bányamunkásnak „Gábor“; szept. 17. Serán János szabósegédnek „János“; szept. 20. Szarka Erzsébet szobaleánynak „József“; szept. 16. Lázár Mandel biztositó ügynöknek „Sándor“; szept. 15. Kruppa András bányamunkásnak „Erzsébet Mária“; szept 20. Dukrét Károly molnár segédnek „Jolán“; szept. 18. Lojszli József bányamunkásnak „Mihály“ nevű gyermeke. Meghaltak: szept. 15. Román János, gk., 21 éves, napszámos, Orbánéban; szept. 15. Biró István Lajos, rk., 3 éves, kőműves segéd gyermeke, vesegyuladásban; szept. 15. Ferenc Hermina, izr., 13 éves, szatócs gyermeke, vörheny- ben; szept. 16. Lakatos László, ref., 4 éves, városi tűzoltó gyermeke, vesegyuladásban; szept. 15. Bartos Róza, gk., 45 éves, napszámos, alkoholos elmezavarban; szept. 16. Tóth Verőn férj. Zsombori Jánosné, rk., 57 éves, téglamester neje, vérmérgezésben; szept. 17. Sziszer Ferenc, rk., 15 hónapos, bányamunkás gyermeke, tüdővészben; szept. 19. Biró Mária Eszter, rk., 23 hónapos, kőműves segéd gyermeke, vesegyuladásban; szept. 21. Kovács Sándor, gk., 7 éves, kőműves segéd gyermeke, skárlátban; szept. 21, Szemzel Károly, ref., 2 éves, kőfa- ragósegég gyermeke, skárlátban. Kihirdetés alatt állanak: Kimpán Gyula napszámos és Tyiorán Rozália szobaleány nagybányai; Mazák Elek és Szleveczki Dominika napszámos nagybánya-kőbányatelepi; Vass Mózes m. kir. csendőrőrmester nagybányai és Be- reczki Juliánná Margit nagysikárlói lakosok. Tudomásul. Mély tisztelettel hozom a nagyérdemű vidéki közönség becses tudomására, hogy Nagybányán a Kossuth Lajos-utcában lévő Lendvay-téren a „Nemzeti-Szálló“ helyiségében megfelelő istálló és kocsi-szin áll a t. vidéki közönség fuvara rendelkezésére. A vendéglő kitűnő magyar konyhával van ellátva, valamint hamisítatlan italok mindenkor kaphatók. Tisztelettel a vendéglős.