Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-09-17 / 38. szám
IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. szeptember hó 17. 38. szám. TÁRSADALMI es szépirodalmi hetilap. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos KözlönyeElőfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(FŐ)-tér 14. -------------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. -------------Tűz oltó otthon. Szeptember 17. Vármegyénk tűzoltó-szövetségének mai közgyűlése alkalmából időszerűnek tartjuk közölni az országos tüzoltószövet- ség nagygyűlésének valamennyi vármegyei tüzoltószövetség elnökségéhez és a tűzoltó-testületek parancsnokságaihoz intézett körlevelét, mely igy hangzik: „Kedves Bajtársak! Junius hó 3-4- én Veszprémben tartott nagygyűlésünk a társadalmi szakosztály javaslatához képest elhatározta, hogy a közeljövőben létesíti a „Tűzoltó Otthon“-t, amelynek célja éppen a társadalmi szakosztály előadójának javaslatából ismeretes valamennyiötök előtt. Célunk, elérése szempontjából a nagy- méltóságu m. kir. belügyminisztérium engedélyével szept. hó 24—26. napjain Magyarország összes városai- és községeiben „tűzoltó-napot“ tartunk és a „Tűzoltó Otthon“ javára országszerte gyűjtést rendezünk. A gyűjtést vármegyékben az alispán, törvényhatósági városokban a polgármester urak intézik, az erre a célra felkért urhölgyek segélyével. Arra kérünk benneteket, hogy az alispán, polgármester urakat és a hölgyeket ebben a nemes munkálkodásukban a legteljesebb támogatásban részesítsétek és a gyűjtés alkalmára az urnákhoz a megfelelő diszőrség kivezénylése iránt idejekorán intézkedjetek. A vármegyei szövetség elnöksége az alispán és a polgármester urakkal, a parancsnokságok pedig a községi elöljáróságok, illetve a városi tanácscsal vegyék fel ebben az ügyben a tárgyalásokat és minden tekintetben azon legyenek, hogy a hatóság és a jótékonykodó hölgyek nemes munkálkodását megkönnyítsék. Nem szabad várnunk, hogy a „Tűzoltó Otthon“ sült galamb képében jelenjék meg előttünk, hanem minden tűzoltónak ki kell vennie részét a „tűzoltó nap“- ból, hogy annak eredménye megfeleljen a beléhelyezett várakozásnak. Az összes hitfelekezetek papjait felkértük, hogy szeptember hó egyik ünnepnapján tartsanak szónoklatot eszméinkről s a szószékről ismertessék a hívőkkel a „tűzoltó-nap“ jelentőségét; felkérünk tehát benneteket, hogy hassatok oda, hogy ezen az isteni tiszteleten a lakosság mentői nagyobb számban vegyen részt és igy eszméinkkel és a tűzoltó nap jelentőségével megismerkedjék. A gyűjtést illetőleg ott, ahol perselyek vagy tarsolyok nem állanak rendelkezésre, azt ajánljuk, hogy nagy sörös poharak száját zárjátok le kemény papirossal, azt pecsételjétek le, s a papiroson alkalmazandó nyíláson lehet bedobni a pénzdarabot. A begyült pénz azután átadandó a hatóságnak, amely azt hozzánk juttatja. Egyébként a mód mellékes. Fő, hogy közös igyekvésünknek meglegyen a remélt haszna, ami a Ti támogatásotokkal el nem maradhat“. Bajtársi üdvözlettel vagyunk Budapesten, 1911. augusztus 20-án. Gróf Széchényi Viktor Dr. Óvári Ferenc elnök. alelnök. Breuer Szilárd főtitkár. Összetett kezek. Szeptember 12. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület múlt pénteken tartotta meg Kolozsváron fenállásának negyedszázados jubileumát fényes külső pompa és ünnepségek keretében. Ez a nagyszabású jubileum az egységes magyar nemzetnek megnyilatkozása volt azon kulturtörek- vések támogatása céljából, a melyeket az Emke legfőbb feladatául tűzött ki. . Sajnos azonban, hogy azok a kezek, melyek most tapsra ütődtek össze az egyesület jubileumán, hétköznapok alkalmával lustán hanyatla- nak alá s fonódnak karba azon törekvések előtt, melyek az ,,Astra“ nevű oláh közművelődési egyesületnek nem régiben tartott közgyűlésén tipikus formában nyilatkoztak meg. Az „Astra“ ezen gyűléséről a kolozsvári „Újság“ vezércikkében szóról-szóra ezeket Írja: „Az Astra alapszabályainak engedélyezése tárgyában 1860. május 10-én nyújtotta be Sa- guna András görög keleti püspök százhetvenegy aláírással a folyamodást az akkori erdélyi kormányzóhoz, Lichtenstein herceghez. A kormányzó már julius 12-én válaszol Sagunának, melyben jelzi, hogy nem járulhat hozzá egy kizárólag nemzetiségi társaság létesítéséhez, mely kifejezetten a többi nemzetiségtől való elkülönítést tűzi ki célul. A ravasz Sagunának végre is sikerült Lichtenstein kormányzó aggodalmait eloszlatnia, még pedig olyan módon, hogy az alapszabály 4. §-ába bevette: ezen egyesület tagjai lehetnek bármely felekezetüek és nemzetiségűek. Sőt odáig ment a porhintésben, hogy gróf Csáky G-t és Kecskeméti Aurélt, a „Sürgöny“ szerkesztőjét már a második közgyűlésen az Astra tiszteletbeli tagjaiul választotta. Ezen igen fontos alapítási események óta eltelt már ötven esztendő — időben is, de sokkal nagyobb az a távolság, melyet az Astra megtett azon az utón, mely a nemzetiségi elkülönülés veszedelmét kizáró Astrától — a mai Astráig vezetett. E dologban főleg az a vigasztalan, hogy az idő, melyben a nemzetiségi elkülönüléstől tartottak, az absolutizmus korába esik, mig a másik, melyben az Astra Magyarországgal s a magyar kultúrával minden közösséget nyíltan megtagadott: az alkotmányos kornak szomorú emléke marad. S hogy még tragikomi- kusabbá legyen a dolog, azt a bizonyos absolu- tisztikus korszakot a mi oláhaink még ma is dicsőítik, mig a mait, mely a mai tizenötezer tagot számláló oláh egyesületnek megengedte, elnézte, hogy az egységes állameszméket oldalba rúgja, tajtékzó gyűlölettel gyalázzák. Azzal áltatják sokan magukat, hogy az Astra amit tesz, az nem politika, hanem kultúraterjesztés, mintha bizony a népkultura kérdése nem volna igen előkelő fontosságú politikai kérdés?! Az Astra ugyanis nyíltan, bevallottan már olyan oláh kultúra szolgálatába s/egődött, mely a magyarországi egyetemes népkulturával semmi néven nevezhető községet fenntartani nem akar, hanem minden erejével egy idegen állam kultúrájába kapaszkodik. Már most az a kérdés: van-e szüksége Magyarországnak ilyen kultúra terjesztésére ? Nincs, hiszen a kultúra nemcsak állapot, hanem még inkább erő is s ennélfogva nekünk a világnak .ezen a részén nem általános, avagy éppen oláh kultúrára, erőre van szükségünk, hanem csakis magyar nemzetire. Aki mást akar, mást tűr meg, az akarja és, eltűri egyúttal a magyarság ki- pusztitását, mert ennek más, mint magyar kultúra, amúgy sem kellhet. És mi mégis türjük, sőt kezére járunk az állami hatalom és állami anyagi támogatás segélyével, hogy Románia tőszomszédságában, hazánk területének egyharmadán semmiből külön román kultúra, román erő fejlődjön! Ez részünkről vagy a gyöngeségünk, vagy a politikai vakságunk nyilvános beismerése. Románia lám, nem követi a mi példánkat. Tekintsen csak át bárki Romániának azon területére, mely a rhi Csik- és Háromszék megyéinkkel határos s ahol már akkor volt valamelyes magyar kultúra, amikor a románok kultúráról nem is álmodoztak, ott látni fogja, hogy ma a népkulturából még a polgárok anyanyelvén való irni-olvasni tanulhatás lehetősége is ki van zárva. Romániában kevés még a népkultura, de ami már meg van és ami még lenni fog, az csakis román kultúra lehet. Ez a romániai nemzeti politika elmagyarázást nem tűrő princípiuma. Az a nehány magyar, akinek bátorsága volt az elmúlt három napon Balázsfalván megfordulni, a szégyen bizonyos nemével gondolt arra, hogy e község Magyarországon van földrajzilag, amikor valójában Románia valamelyik sarkában kellett éreznie magát, szemlélve az eseményeket. Ezrével tódul az oláhság nemzeti viseletben Balázsfalva főtere felé, közben-közben egy- egy papi és polgári öltözetű alak is feltűnik, mint egyes csapatok vezetője, akik kötelesség- szerüen a magyarországi kultúrát volnának hivatva szolgálni, mert hiszen az ők anyagi egzisztenciáját a magyar állam és társadalom biztosítja. Az egyes csapatok előtt haladnak az oláh diszruhás zászlóvivők, magasan lobogtatva a világoskék szinü zászlót, mig mellüket Románia színeit feltüntető kokárdák és övék díszítik. Annak az országnak színeit azonban, melynek pedig polgárai volnának, sem az egész Balázsfalván, sem az egyes csapatok jelvényein még elvétve sem láthatjuk. Romániában azonban még a magyar állam polgárai is csak úgy jelenhetnek meg jelvényesen, ha a román Xjapunls. mai száma 8 Oldal.
