Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-09-03 / 36. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETUjAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesziő-tulajdonos : Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14.----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ........... Er jedés. Szeptember 1. A társadalom soha sem volt mentes az olyan egyénektől, akik a fennálló társadalmi rendbe belenyugodni nem tudnak, s azon minden áron változtatni akarnak. Minden áron, a saját kényelmük árán, egyéni és családi érdekeik föláldozásával is. S ha ezek néha végső kétségbeesésükben látva, hogy minden más, megengedett mód a célra nem vezet, nem riadnak vissza az erőszakos eszközöktől sem, — még azért igazságtalanság azt fogni rájuk, hogy ők a társadalom ellenségei. Nem a társadalom ellenségei ők, sőt ellenkezőleg, a társadalom jóakarói. Mert ők változtatást, jobb állapotok előidézését célozzák. Ok legföljebb a társaság ellenségei, ameny- nyiben „megzavarják a jóllakottakat nyugodt emésztésükben.“ — De sokkal inkább a saját maguk ellenségei. Mert az egyes egyénre nézve nem jár haszonnal, hanem sok hátránynyal a hatalmasokkal, az uralkodó renddel való szembeszállás. Harcot kezdenek, a melynek hasznát a legjobb esetben utódaik látják. Ezek a társadalom kovászai, a kiknek köszönhető, hogy az eszmék elkezdenek erjedni, hogy aztán a bennük rejlő feszitő erő őket életre hívja. Ezek képviselik a társadalom organismusában az elégedetlenséget. Ez nem is oly nagy bűn, mint az elégedettek hiszik. Az elégedetlenség a haladásnak szárnya. Ez emel, ez visz előre. Ez kénysze- ritette az emberiséget újabb és újabb találmányokra. Az ember nem volt megelégedve az esetlen kőbaltával, feltalált, csiszolt, faragott magának jobbat, köny- nyebbet, alkalmasabbat. Midőn nehéznek, hosszasnak találta a faekével való szántást, alkalmazta a vasekét. S midőn keveselte a hozadékot és sokalta a munkaidőt, a mely a kéziszerszám mellett jelentkezik, feltalálta a gépeket épugy, mint a hogy a postakocsi lassúsága kényszeritette a gőznek és a villamosságnak fuvarozási célra való fölhasználására. Nem szabad ezekre a elégedetlenekre, a társadalmi fejlődés ezen emeltyűire haragudnunk, sem őket lenéznünk. Önzetlenek ők, a maguk bőrét viszik az ütközetbe a mi javunkért; ők maguk kockáztatnak jólétet, kényelmet, társaságbeli érvényesülést otthagyva, mig a nyugodt polgári osztály majd csak a vívmányokat fogja élvezni. A természettudományos világnézetnek a filozófiában való térfoglalása, a társadalmi jelenségeknek a természettudomány módszereivel való megfejtése mindjobban hozzászoktat ahhoz a gondolathoz, hogy a társadalom a maga egészében éppen úgy sejtekből álló Organismus, mint az egyedül álló kukuricaszár avagy az emberi test. Szellemesen mondja Lória, hogy minden szervezet társadalom és minden társadalom szervezet. „Minden szervezet társadalom, mert egymásközt összefüggő és szoros visszonyok által összekötött sejteknek összessége; de minden társadalom szervezet, mert sejtekből (egyénekből) áll, a melyek a legszorosabban összetar- tozók s a lét és a halmazat fejlődésének céljából egymásmellérendeltek.“ Sőt egymásra vannak utalva, akár azért, hogy egymást kiegészítsék, akár azért, hogy egymást ellensúlyozzák. Ezen szerves emberi társadalom, mint minden Organismus, folytonos fejlődésben van, változik, él. Az evolúció folytonos. Vagyis nem kell azt gondolnunk, hogy a társadalom fejlődése csak azokban a lökésekben nyilvánul, a melyek a szemlélő előtt, mint egyes forradalmak, fejlődési fázisok jelentkeznek s a melyeket az iskolai történetírás, mint a történelem határköveit jelöli meg. Nem. A társadalomban levő erők megszakítás nélkül működnek. Az eszméket nem egyes emberek hozzák létre, még akkor sem, ha azok egyes ember nevéhez vannak hozzáfűzve. Azokat a társadalom Organismus önmagából termeli, a társadalmi szükséglet érleli meg őket s a világ-történelmi szükségszerűség: Kossuth Lajos szavával élve: a világtörténelem logikája — jutatja érvényre. Az eszmét elfojtani tehát nem lehet, legfölebb késleltetni. De ez az erőszakos késleltetés már sokszor megbosszulta magát. Hisz tudjuk a fizikából, hogy a feszítőerőt, ha utat engedünk neki, nagyon hasznosan értékesíthetjük, mig elfojtásuk robbanást okozhat, a mely kárral és az erők apasztásával jár. Mindezen gondolatok abból az alkalomból nyernek aktuálitást, hogy ma a közvéleményt az általános választói jog gondolata foglalkoztatja. Tudjuk, hogy az általános^ választói jog nem cél, hanem eszköz. És pedig azon célra, hogy a társadalmat mozgató erők előtt a szelep megnyittasék, hogy azok hasznosan értékesíthetők legyenek egy munkás, iparral, kereskedelemmel megáldott, jólétnek örvendő Magyarország megteremtése végett. Bármily kevéssel járulhat hozzá ezen nemes célhoz egy városunkban tartandó pártközi népgyülés, már az, hogy városunk értelmes polgársága ebben életjelt ad magáról, már ez is eredmény s megközelítése a célnak. Kacz Izsó dr. A népért — a néppel. Az eszményi emberi társadalom megalkotásáért küzdőknek ezt a gyakorta hangoztatott jelszavát juttatta eszünkbe az a kesergéssel tele elmélkedés melyet a Hamburgban megjelenő „Zeitschrift“ cimü előkelő lapban Wantoch dr. bécsi iró irt. Becsületes őszinteséggel mondja el feltűnést keltő cikkében, hogy a főurak nem foglalkoznak eleget a néppel, hanem házasodnak, nevelik gyermekeiket és reprezentálnak. „Mindez pedig i nem munka, Írja, ha az embernek ,szép uniformisa van és egészséges. Pedig mily sok üdvöst alkothatnának. Még kiváló tehetség sem kellene hozzá, hisz szociális helyzetük hatalma pótólja a legnagyobb zseniálitást is.“ Bizony nálunk sem törődnek eléggé és eleget a néppel azok, akik közötte és vele együtt élnek s egymásra vannak utalva a mindennapi élet sokféle viszonyaiban. Bármint is akarják kicsinyelni a választójog reformálására irányuló társadalmi mozgalmakat, meg kell állapítanunk, hogy a választójognak kiterjesztése, általánossá vagy egyenlővé, vagy éppen titkossá tételének hangoztatása elsősorban és mindenekfölött azért indokolt, rr.ert a végső cél, hogy a törvényhozást s a társadalmat általában is a népért a néppel való együttes, egymást megértő munkásságra szorítsa. A szavakkal éppen úgy lehet játszani, mint a gyermeknek a maga játszószereivel. Akárhogyan hirdetjük, hogy a huszadik század a fölvilágosodás, a humanizmus százada, ez az állítás csak részleges valóság ott, ahol lépten- nyomon érezzük, hogy társadalmi bajaink leg- többnyire a nép, a nagy tömeg lelki életének, törekvéseinek, vágyainak nem ismeréséből származik. Megállapítjuk, hogy már kezdünk foglalkozni a néppel. De azért még kevés azok száma, akik erre a legáldásosabb foglalkozásra adták fejőket. Pedig mennyire hálás foglalkozás a mások, a nép bajával való törődés! A nép megbecsüli, szereti azokat, akik vele érdek nélkül szóba állanak s jó tanácscsal, becsületes szándékkal vezetik élete utján. A népért, a néppel való foglalkozást általánossá kellene tenni társadalmunkban, mert meggyőződésünk szerint a szociális kérdéseket egyenként és összeségükben csak akkor fogjuk XiapunkL mai szama 8 Oldal.
