Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-27 / 35. szám
2 Nagybányai Htrlap 1911. augusztus 27. A nyaralók köréből. — Levél a szerkesztőhöz. Igen Tisztelt Szerkesztő Ur! Bocsásson meg, hogy teljes ismeretlen létemre arra kérem : legyen szives soraimat közölni. Én a második nyaramat töltöm Nagybányán. S hozzá tehetem, hogy igen kellemesen. S ha Isten segít: bizonyára többször is eljövök. Kedves és intelligens város; — amely, — amint az utóbbi években tanúságát adta, — szeret haladni! Kellemes, szép vidéke s gyönyörű ligete van, amely akármelyik vidéki városnak dicsőségére válhatik. (Én pl. a debreceni annyiszor megénekelt „nagyerdőnél“ sokkal különbnek tartom.) S éppen azért, mert szeretem ezt a várost; éppen azért, mert nagyrabecsülöm ennek a haladás iránt lelkesedő vezetőségét : engedje meg, hogy egy pár megjegyzést tegyek, amelyek bennünket, a liget környékén nyaralókat igen érdekelnek s amelyeket becses lapjai hasábjáról elolvassák e város vezetői. Mi, az alföldi poros városok lakói örömmel keressük fel Nagybányát, illetőleg e városnak portól s melegtől mentes ligetjét s szívesen töltjük itt pihenő időnket. Elismerem: még szivesebbnn mennénk a Tátrába, avagy éppen Svájcba. De az ilyen nyaralást nem bírja az erszényünk. Tehát nagy kedvvel jövünk ide, ahol kellemes vidéket, levegőt találunk s aránylag elég olcsón élünk. S amint látom: sokan gondolkoznak úgy, mert Nagybánya nyaralói mindig szaporodnak. A város jó nevét elviszik; — ismerőseiknek ajánlják s ami a legfőbb: a szegény bányász népet egy kis mellékkeresethez juttatják. Tehát, hogyha e nemes város jó nevének s polgárságának hasznot hoznak a nyaranta ide jövő idegenek: nem veheti senki rossz néven, ha egy pár sort irok azoknak az érdekében, akik e várost üdülés végett keresik fel; - annál is inkább, mert kifogásaink olyan kicsinyek, olyan kevés áldozatot kívánók, — amikre senki sem mondhatja, hogy követelődzők vagyunk. Térjünk tehát ezekre a kifogásokra, amelyek e szép városban legfeljebb csak szépségfoltok. Olyanok, mint egy szép asszonynál a pattanás. Az első az, hogy a liget nincs elég ideig világítva. — A nyaralók legnagyobb része nemcsak a nappalát, hanem az estéjét is ide kint tölti. Hiszen azért jött ide. Port és meleget otthon is találhat. S amint látom, a legtöbb nyaraló vendég vacsora után is kint üldögél vagy sétál a ligetben, akkor élvezve az igazi fenséges estét és a fenséges levegőt. A legtöbb nyaraló nagyvárosi s nincs szokva ahhoz, hogy tiz órakor lefeküdjön. Már pedig a villamos körték tiz vagy féltizenegykor elalusznak. (Tisztelet a kivételeknek!) S akkor a nyaralók hazamennek. Pedig még egy órácskát szívesen eltanyáztak volna kellő világítás mellett. Nem tudom, (nem számláltam meg) mennyi lámpa lehet a ligetben. Gondolom: lehet vagy tizenöt. De tegyük fel, ha véletlenül húsz volna is, ennek a legalább féltizenkettőig való égetésének a költsége nem tenne annyit, (mert hiszen csak két-három hónapról van szó), mint amennyi haszonnal járna az, hogy egyetlen nyaraló sem menne haza azzal a kellemetlen gondolattal, hogy esténként szívesen töltött volna még egy órát a szép ligetben, ha a lámpák el nem aludtak volna! A másik kifogásunk még az előbbinél is lényegtelenebb. A megszüntetése igazán nagyon kevésbe kerülne. Ennek a kifogásnak a tárgya a ligeti vendéglő előtti kút. Ez a kút örökösen, — de kivált ünnepnapokon nagy pocsolyát teremt. A lefolyó viznek nincs hová menni s,valóságos árkocskát csinál. Mi férfiak ezt könnyen vesszük. Diákkorunkban elég hosszuakat ugortunk. De kellemetlen a veresvizi utcáról jövő szép asszonyainknak és szép leányainknak, akiket a polgári leányiskolában nem tanítottak hosszú ugrásra. Pedig a felesleges viz lefolyására csatornát alkotni: igazán nem kerülne sokba és hosszú időre is szólna. A harmadik kifogásunk megszüntetése mégcsak pénzbe sem kerülne; — csak egy ügyes fiatal ember kellene hozzá. Már pedig ügyes fiatal ember van Nagybányán elég, sőt azt hiszem, hogy a városházánál is akadna egy nehány. - Felsőbányán, a szomszéd városkában is töltvén egy nyarat: azt láttam, hogy ott nyilván tartják a nyaraló vendégeket, sőt gondoskodnak arról, hogy közös társas összejöveteleket, társas kirándulásokat rendezzenek s az ilyesmikről jó előre értesítsék a nyaralókat. - Aki akart, elment; - aki akart, otthon maradt; - de mindenki láthatta, hogy a város nem mint idegen kereskedelmi utazót, hanem mint szívesen látott állandó vendéget kezeli. Ez a kérdés engem személyileg igazán nem érdekel. Én családos ember vagyok, rég túlélve azt a kort, amikor még keringőre vágytam vinni valamelyik szép leányt. De szóvá teszem, mert napról-napra látom, mennyi kedves, szép, nyaraló leány sétál itt a ligetben, akik bizonyára egy pár kedélyes és minden parádé nélküli táncmulatságot szívesen vennének; — akikben bizonyára a nagybányai fiatalság is gyönyörűségét találná. Még egy negyedik és utolsó dolog volna, amit szeretnék szóvá tenni: de már ezzel azt hiszem, hogy túl fogom lépni a vendégjog keretét. Ez a nyári uszoda kérdése volna. De ez már csakugyan dolog, ami a városnak igazán olyan belső dolga, hogy alig merek hozzászólni. Legfeljebb csak annyit, hogyha a város az uszodára is annyi gondot fordítana, mint egyéb közintézményeire, — ha az az uszoda egy kissé tágasabb és tisztább volna: akkor mi, akik napról-napra felkeressük az egészséges vizet, — még az eddiginél is nagyobb szeretettel jönnénk Nagybányára! No dehát ez már csakugyan olyan kérdés, amelyhez nekem, az idegennek talán nem is illett volna hozzászólni. * * * * Igen Tisztelt Szerkesztő Ur ! Ha méltóztatik áoraimat közzé tenni, — ne méltóztassék rossz néven venni ezt a kis kritikát. Éppen úgy kérem erre a nemes város vezetőségét is. — Hiszen e sorok megírásában a legjobb indulat vezetett. S azt hiszem, hogyha e nagyon kevés kifogásainkat megszüntetik: annak maga Nagybánya veszi hasznát. Mert akkor az itt nyaralók még nagyobb örömmel fognak visszatérni s esetleg más vendégeket is hozni! Soraim közléséért hálás köszönetemet fejezve ki, vagyok Nagybánya, 1911. aug. 24. kiváló tisztelettel Szilágyi Dezső főgimn. tanár. Hasdrágaság és hasfogyasztási adók. Az élelmicikkek körül mutatkozó folytonos drágaság a városokat kényszeríti első sorban arra, hogy a drágaság okait kikutatva az orvoslást ezeknek az okoknak elhárításában keressék. Mivel pedig az összes élelmicikkek közül a hús drágasága az, amely a fogyasztó közönséget legsúlyosabban érinti, nem csoda, hogy ennek elhárítása körül fejtik ki az illetékes hatóságok a legnagyobb tevékenységet. Az eddigi ötleteknek, tervezeteknek se szeri, se száma. A már tényleg alkalmazásba vett eszközök száma pedig szintén olyan nagy, hogy azokból igazán jót, célravezetőt kiválasztani ma szerfölött nehéz már csak azért is, mert azok a gyakorlatban a tüzpróbát még nem állották ki. Köztudomású, hogy a husdrágaság közvetlen okát legtöbben a mészárosoknak szándékos árfelhajtó törekvéseiben látják, amiért is a hús árának rendeleti utón való szabályozását sürgetik, vagy pedig még tovább menve, a hatósági vágatást és huskimérést kívánják a községi huskimérésnek egyedáruságában, azaz a mészárosiparnak házi kezelés alá vételében látván egyedüli orvosságát az immár elviselhetetlen drágaságnak. Ez irányban történtek is már sok helyütt kísérletek, de úgy tudjuk, hogy vajmi kevés eredménnyel. Sokkalta fontosabbnak tartjuk azok törekvését, kik azt kívánják, hogy a húsfogyasztást általában minden községi tehertől mentesíteni kell és mentesítéssel a húsnak olcsóbbodását elősegíteni. A fővárosnak múlt évi husdrágasági ankétjén is egyértelmüleg megállapodtak abban, hogy a községi s az állami husfogyasztási adó (nálunk tuvalevőleg nemcsak a községek, de az állam is szed husfogyasztási adót) teljesen eltör- lendő, addig pedig, mig ez az intézkedés az állam és a község költségvetési kereteibe beilleszthető lesz, megfelelőleg arányosítandó; a szárnyas és vadhús fogyasztási adója pedig, mint különleges fővárosi adóteher, megszüntetendő volna. Azt, amit ekként nálunk még csak mint pium desideriumot emlegetnek, Németország jó ideje már meg is valósította. A német városokban 1910. évi április hó 1-je óta a husnemüekre fogyasztási adót, vagy mint a német törvéuy mondja: vámot vetni nem szabad. Itt csak az a kérdés, hogy vájjon sikerült-e a husfogyasztási adó eltörlésével a husdrága- ságon valamit enyhíteni ? Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy nem. A hús Németországban azóta sem lett olcsóbb és nem lett azzá elsősorban azért, mert a városok és a községek elesvén a husfogyasztási adóból eredő és reájuk nézve ma még nélkülözhetetlen jövedelemtől, kénytelenek voltak ennek helyébe újabb jövedelmi forrásokat nyitni s kénytelenek voltak főkép a közvágóhidi dijakat jelentékenyen (vágóökrönkint 9'60 koronáról 14'30 koronára) fölemelni. De egészen konkrét adatok is állanak már rendelkezésünkre, melyekből nyilvánvaló, hogy a húsfogyasztásnak a községi és állami terhektől ‘való mentesítésétől a husdrágaság enyhítése szempontjából legalább egyelőre még vagy semmi vagy csak egészen jelentéktelen eredményt várhatunk, jeléül annak, hogy a bajok gyökere nem a husfogyasztási adókban, hanem másutt keresendő. Előttünk fekszik Aachen város statisztikai hivatalának terjedelmes jelentése a húsárak múlt évi alakulásáról. E városnak a vágási illetékekből, továbbá a szárnyasokra és vadhúsra kirótt fogyasztási adóból 1910. április 1-éig közel 650000 márka évi jövedelme volt, mi az összes községi adóknak több, mint 10°/o-át tette ki. A fogyasztási adók eltörlésével e tetemes jövedelemtől elesett anélkül, hogy a húsárak csak valamelyest is csökkentek volna, sőt a vágási illeték eltörlését nyomban követte a húsáraknak nagymérvű emelkedése, olyan, amely az azelőtti adótehernek nagyságát jóval meghaladta. E ferde állapot csakis annak tulajdonítható, hogy az élőmarha ára folyton emelkedőben lévén, az ebből eredő drágaságot a fogyasztási adó eltörlésével ellensúlyozni nem lehetett. Csupán a sertéshúsárak olcsóbbodása irható talán az adó eltörlésének javára és az a kétes előny, hogy az emelkedett húsárak nem voltak nagy ingadozásnak kitéve, hanem az állandóság képét mutatták. Értesítés. Horovitz Miksáné (Green Teréz) angol és francia salonja (Kossuth Lajos-u. 34.) értesíti régi rendelőit és ismerőseit, hogy salonját ismét megnyitotta és a toi- letteket a legkényesebb Ízléseknek megfelelően, a legújabb divat szerint, a párisi Green & Co. világhírű divatház modeljei után készíti el. * Arany zsebórák és arany láncok állandó nagy raktára Rezső Gyulánál. Olcsó és megbízható bevásárlási forrás! Alapittatott: 1894=ben. Rezső Gyula NAGYBÁNYA, = =(Fő)=tér 22. Alapittatott: 1894=ben. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát az összes híres gyártmányú arany», ezüst» és nickel órákban. Nagy választék arany» és ezüst ékszerekben, • . ■ . . = továbbá valódi és China»ezüst dísztárgyakban és evőeszközökben. ........ —
