Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-13 / 33. szám
6 N'agy'báuyal Hírlap 1911. augusztus 13. két gyönyörű palota csalja magához az utasokat. Az egyik egy régi apátság, mely azonban most kastély, a másik pedig a szerencsétlen véget ért II. Lajos bajor király, versaillesi mintára épitett pazar íényü palotája. Kevéssel ezután áthaladtunk az Inn folyó felett épitett hídon, északnyugat felé fordultunk s Münchennek vettük utunkat. Csakhamar, beszélgetés alatt gyorsan múltak a percek egészen besötétedett s München szélső házainak kivilágított ablakai tűntek már föl; a vonat átfutott az Orleans-téri Ostbahn- hofon, megkerülte nagy ívben a várost s dübörögve szaladt át a Münchent keresztül szelő Isarfolyó hidján. Távolból a holdfénytől megvilágítva előtűnt két magas torony, a város legnagyobb templomának a Frauenkirchének tornyai, majd a Südbahnhofot pillantottuk meg, de ezen is csak átrohantunk. Kísértetiesen surrant el mellettünk a több emelet magas Bavaria szobor, a Theresienwiesen, honnan a kanyarodást befejezve, a vonat éles füttyek között, nagy lármával befutott a hatalmas Central Bahnhof fényesen kivilágított üveg csarnokában. Jól jöttünk, mert itt épen a legizgatottab- ban készülődtek a Luitpold bajor régens herceg kilencvenedik születés napjára rendezendő ünnepségekre. A város feldíszítésére egész erdőket pusztítottak ki s a fenyőfák, melyek a házak falainak ékesitése végett sűrűn egymás mellé voltak állítva, a lombfűzérek, kék fehér zászlók, lobogók, melyek az úttest felett lengettek, mind az eljövendő nagy dolgokra engedtek következtetni. A különben is szép, művészies Ízléssel épitett város természetesen ünneplő pompába öltözve mesésen festett. Itt ott már a holnapi illuminacióra próbákat is tartottak s kigyuladtak a transparensek. A Wittelsbachi ház uralkodói s később I. Lajos, II. Miksa azok, kik a képzőművészetek otthonává tették ezt a bajor fővárost, a szegény elmezavarában öngyilkos II. Lajos különösen a műipart lendítette fel és a tavak csendes világában, meg az Alpesek bájos völgyeiben milliókat felemésztő, mesés kastélyokat emelt. München neve tehát, minden művészethez csak valamit is értő ember előtt fogalommá vált. A sok szebbnél-szebb palota, a műkincsek páratlan halmaza élvezhető is ebben a 600 ezernél több lakost számláló városban, mert a jellegzetes nagyvárosi tülekedés alig látható utcáin. Sőt a sok szobor, klassicizáló épület, szép park, fényes utca, keretéül szolgál egy részben kis városias, részben bohém emberseregnek. Képzeljük hozzá a bajor felföldet környező közeli alpeseket, melyek oly könnyen elérhetők innen, hogy kirándulások tehetők minden nehézség nélkül, úgy el kell ismerni szerencsés fekvését. Gyáripara nem terjeszkedik minden más rovására, korom és füst nem piszkitja szép palotáit, gyári kürtők nem rontják el a templom- tornyok és kupolákból álló kép harmóniáját. Csak a sörgyárak, - melyeknek minden megbocsátható, — azok virágzanak. A jó bajor sör, mely, mint ők mondják oly „szépen“ izük, a város központjában épült Hofbräuhausban lesz többek közt hihetetlen mennyiségben fogyasztva. Ez épületben még Richárd Wagner és Bismark is megfordultak. A tudomány csarnokai: az egyetem és a műegyetem s számos más főiskola, nagyszámú tudóst és fiatal embert kötnek a városhoz, a képzőművészetek akadémiája pedig mindenki előtt ismeretes az egész világon. Színházai közül néhány igazán nagyon jó, a zene terén pedig Mozart és Wagner hatása érvényesül talán legerősebben. A mulatni tudó nép oly víg farsangokat rendez s a művészek olyan Künstlerfesteket adnak, a milyeneket talán csak Kölnben találunk Németországban. Persze a szép hölgyek erősen hozzájárulnak ahhoz, hogy jól sikerülnek. A sportok közül a téli sportokat szereti legjobban Bajorország mostani fiatalsága: ródli, si és bobszlej a legkedveltebbek. A salvator sör, mely a Nockherbergen megnyitja a sőrszezont, minden téli sportnak azután végét szakítja. A város nevezetességeit mind felsorolni Bädeckert megillető feladat s így csak futólagosán tekintsük meg azokat. A nagy Hauptbahnhof közelében emelkedik a Tietz györlyörü áruháza. A berlini áruházak, melyek messze túlszárnyalták már a párisiakat, ismerősek előttem s ennek a Tietznek is van a porosz fővárosban a Leipziger-Strassén egy hatalmas Waarenhaus-ja. Érdekelt tehát, milyen az itteni. A kirakatokban — földszint — természetesen a nadrágszoknya vonzza, mint mágnes, a közönséget. Valahol olvastam, hogy a XI. században egy római klastrom romjai alatt találtak egy kőtáblát, melyre a következő jövendölés volt vésve: „Ha az asszonyok férfiúkká változnak és nadrágban kezdenek járni, vagy ha az állatok emberi nyelven szólalnak meg, akkor nagyon közel leszen a világ vége!“ Nos a nadrágszoknya és Don a hamburgi beszélő kutya a jóslatot ugyancsak aktuálissá teszik. Az áruház előtt vezető utca a Prielmayer- Strasse, mely Ízléses galy és lobogó díszével s a hullámzó, mindenhonnan összesereglett közönségével igen jó benyomást tett; az igazságügyi palotához vezet, melynek pompás bárok homlokzata és a magas kupolája már messziről feltűnik. Az épületről két darab kék-fehér, talán tiz méter hosszú selyem zászló, majdnem a földig ért s a tavaszi szellő csodálatosan lebegtette azokat. Itt már a Karlsplatzra értünk, hol az érdekes két tornyu, gót ívű Karlstor, München egyik nevezetessége látható. Átsétálva alatta a Neuhauser-Strasséra jutunk, ahol érdekes kávéházak, hotelek és a rokoko stilü Bürgersaal után a tudományos akadémia XVI. századból való épülete vonja fel figyelmünket. Itt van Európa legteljesebb palaeontologiai gyűjteménye, tehát itt láthatók a letűnt korok kövült állat és növény maradványai. Azonkívül ásvány és állattár, praehistorikus emlékek stb. töltik meg a termeket. (Folyt, köv.) BRNYRSZRT Aranybányászatunk hanyatlása és az aranylopás. Hazánk legnagyobb és legvirágzóbb bánya- vállalatának, a rudai 12 apostol bányatársulatnak kezdésére a Magyar bánya- és kohóvállálatok egyesületében tartott értekezleten azt határozták el, hogy emlékiratot terjesztenek föl a kormányhoz és a törvényhozáshoz, amelyben radikális törvényhozási rendelkezéseket javasolnak aranylopások és a vele járó orgazdaság meg- gátlására. Az emléktervezet - amelyet Popper Ignác, a rudai 12 apostol bányahivatalnoka szerkesztett meg és amelyet az értekezlet lényegében a magáévá tett, a hazai aranybányászat hanyatlását elsősorban az elharapódzott aranylopásoknak tulajdonítja és elsőrendű közgazdasági érdeknek mondja, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel kiirtására törekedjünk annak a rákfenének, amely közgazdasági életünk egyik jelentős ágát végromlással fenyegeti. Az aranylopás elterjedésének okát az emlékirat a szabad aranyat beváltó rendszerben látja és épp ezért nyomatékosan követeli az 1856. évi nyiltparancscsal eltörölt állami beváltó monopólium visszaállítását. Az állami beváltók szigorúan ellenőrizhetnék, hogy csupán olyanok váltsanak be aranyat, akik jogos utón jutottak hozzá és e mellett adatokat szolgáltatnának a bányák jövedelmének kellő megadóztatására is. Jól megfontolva a dolgot, az állam aranybeváltó rendszere egyáltalán nem biztosan ható szer a lopott arany beváltásának és igy közvetve az aranylopásoknak meggátlására. Az arany nagy értéke és a mai közlekedési viszonyok mellett, valamint ama körülménynél fogva, hogy az arany elsőrendű ipari szükséglet, a lopott arany állami beváltási kényszer esetében is — különösen nagyobb mennyiségben — bárhol könnyen értékesíthető. De, nem tekintve azt, hogy az állami beváltó monopólium előreláthatóan a kitűzött célt el nem érheti, komolyan veszélyeztetné az aranybányászati ipar föllendülését, — melyre nézve a legutóbbi időben kedvező jelek mutatkoznak — és halálos csapást [ mérne a megyei vergődő kisipari bányászatra, tönkretéve számos, értékes gazdasági existenciát. Ugyanis állami kényszerbeváltás esetében a belföldi - és még kevésbbé a külföldi - tőke nem lesz hajlandó a különben is kockázatos aranybányászvállalatokba pénzét befektetni, tartva attól, hogy a termelt aranyáért a világpiaci árat nem kapja meg és hogy a legjobb esetben is a kincstár a maga fiskális érdekeit nagyobb beváltási dijak levonásával igyekszik majd érvényesíteni. Azok pedig, akik az arany- bányászatot kisiparilag űzik, a maguk néhány gramnyi heti termelését csak nagy áldozat árán vihetnék a csekély számú és távolíekvő állami aranybeváltóhivatalokhoz és kis mennyiséget nem lévén érdemes foncsoritani, a jól ki nem tisztázott arany beváltásánál teljesen ki volnának szolgáltatva a beváltó közegek értékmegállapító önkényének. Aki felületesen ismeri is például az Abrudbánya-verespataki bányamegye viszonyait, a hol mintegy 300 bányaműben fejtik az aranyércet és 500 -500 kezdetleges fazuzó segítségével termelik ki abból az aranyat: tisztában van azzal, hogy a magán- beváltók rendszerének megszüntetésével és az állami beváltás kizárólagossá tételével a kistermelők rövidesen kénytelenek lesznek a bányászattal teljesen fölhagyni és az igy fölszabadult terület a bányaspekulánsok martaléka lenne. Az emlékirat szerkesztői maguk is érzik, hogy az állami, beváltási monopólium fölállítása súlyos közgazdasági károkkal járna és nagy akadályokba ütközik. Épp ezért e terv el nem fogadása esetére az aranybeváltás szabályozására és a kisipari jellegű bányamüvek szigorú bányahatósági ellenőrzésére tesznek javaslatokat. De itt is rendszerint túllőnek a célon, mert a javasolt intézkedések az aranylopásokat ugyan előreláthatóan nem akadályozzák meg, de alkalmasak arra, hogy a kisebb termelőkre nézve a szabad aranybeváltási rendszert és igy a legnagyobb beváltási árak elérését illuzoriussá tegyék, tehát ezekre nézve kerülő utón behoznák az állami kényszerbeváltási rendszert. A tervezett bányahatósági intézkedések pedig rendkívül költségesek és az állami közegeknek olyan messzemenő beavatkozást biztosítanak a kis magánbányavállalatokra és azokra olyan terheket rónának, hogy ezek fönmaradása teljesen kétségessé válna. Nem csoda tehát, hogy a kisipari jellegű aranybányászattal foglalkozók között az a gyanú kezd lábra kapni, hogy az aranylopás meggát-' lására irányuló és nagy hírlapi zajjal megindított akció mögött az a cél lappang, hogy a kisipari aranybányászatot végleg lehetetlenné tegyék. A föl-fölbukkanó javaslatokban ugyanis a ma teljesen szabad aranybeváltás megrend- szabályozását nem akképen tervezik, hogy a szabad beváltási verseny lehető biztosításával a lopott arany könnyű beváltása, az aranynyal való orgazdaság megakadályoztassék, — ami ellen senki kifogást nem tenne és amire a kisipari bányászatnak is égető szüksége van, - hanem mindig olyanképpen, hogy egyoldalú és túlzó intézkedésekkel a kisipari bányászattól az éltető levegő: a szabad és olcsó beváltás lehetősége elvonassék. Az intéző körök előtt az is tudott dolog, hogy nem lehet szó aranybányászatunk hanyatlásáról általában, hiszen az utolsó negyedszázad alatt aranytermésünk évi négy millió koronáról 12 millióra emelkedett és a helyesen megalapozott kincstári és magánbányavállalatok nagyarányú fejlődést mutatnak és állandóan haszonnal dolgoznak. Maga a rudai bányavállalat például 25 év előtt 6000 tonna zuzérc és 60 kiló arany termelésével kezdte és ma évi zuzércfejlesztése meghaladja a 200000 tonnát, az aranytermelése pedig a 2000 kilogrammot. Egyedül a kisipari aranytermelés mutatkozott fejlődésképtelennek, mert a könnyen hozzáférhető dusabb pontok már ki vannak aknázva. Az aranylopásoknak döntő jelentőséget tulajdonítani, tehát arany- bányászatunk miként való alakulására túlzott és igazolatlan álláspont. Az sem lehet kétséges az intéző körök előtt, hogy az aranylopást közvetett utón: a beváltás megnehezítésével sikeresen megakadályozni nem lehet. Ennek egyedüli módja az ellenőrzés szigorítása. Ha például a rudai bányatársulat az általa évi 400.000 koronára becsült és aranylopás folytán bekövetkezett kárnak egyötödrészét arra fordítaná, hogy elegendő számú, jól fizetett és jövőjét biztosítottnak látszó
