Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-13 / 33. szám
2 KTagytoányal Hírlap 1911. augusztus 13. Ebből a szempontból tekintjük azt a fölterjesztést, melyet e napokban az Ipartestületek Országos Szövetsége a kisipari subvenciókról a kereskedelsmügyi kormány elé terjesztett. A szövetség egybegyüjtötte a hazai ipartestületek véleményét s a felterjesztés ismerteti a beérkezett vélemények lényegét és kiemeli, hogy azok a tapasztalatok, amelyeket egyes iparosok és ipari intézmények a gépsegélyek megfigyelése terén szereztek, nagyobb részükben amellett szólnak, hogy a gépsegély bevált iparfejlesztési tényezőnek tekinthető. De rámutat arra is, hogy egyetemes hatású, az iparososztály nagyobb köreit átfogó intézkedés nem válhatik belőle, mert nem elegendő a rendelkezésre álló állami pénz. Ezért abban a rövid tételben foglalja össze álláspontját, hogy ingyenes gépsegélyt csak uj iparcikkeket előállító kisiparos kapjon, részletfizetésre azonban mindazok, akiknek erkölcsi megbízhatóságát az illetékes ipartestület által igazolja. A válaszoló ipartestületek nagyobb része az általános, a kisiparosság összességének javára szolgáló segélyezés mellett foglal állást. Ezek közül legfontosabb, hogy az állam a gyáripari iparfelügyelők mintájára, a kisipar részére is rendeljen ki speciális iparfelügyelőket. Az állami segélyzés legideálisabb módjának egyébként a közös gépműhelyek felállítását, a vándortanfolyamok állami szervezését és a magasabbrendü ipariskolák szaporítását és ezekkel kapcsolatban mintamühelyek létesítését tartják az ipartestületek. Abban a kérdésben, vájjon ä gépsegély dolgában melyik rendszer célravezetőbb: az-e, amely csak a kérvényező kisiparosokat veszi tekintetbe, vagy az, amely előbb megállapítja, hogy mely iparágaknál szükséges és kívánatos a kisipar segitése és azután ezeken a foglalkozásokon belül keres arra alkalmas iparosokat, akiknek kérés nélkül is felajánlja az állami segítséget, az ipatestületek az utóbbi rendszer mellett foglalnak állást. A felterjesztés végül kiemeli, hogy az iparoktatás mélyítése és kiterjesztése, az ipari intézmények megerősítése és a kisipari terhek csökkentése több eredményre nyújt kilátást, mint a külkereskedelmi mérleg megjavítása. Ha százezer iparoscsalád megélhetését egy-két százalékkal tesszük könnyebbé, akkor többet lendítettünk a kisipar ügyén, mintha ötszáz iparos vagyoni helyzetét javítjuk meg és egymillió K-val csökkentjük az ipari cikkek behozatalát. A kormányhoz beküldött ennek a fölterjesztésnek vázlatos ismertetése arról győz meg, hogy az Ipartestületnek Országos Szövetsége komoly és értékes munkát végzett. Nyíltan, őszintén mondja el az egyes ipartestületek tapasztalásait s mutat reá a módokra, melyek segítségével a kormány biztosabb sikerrel mehet a kisipar támogatására. Becsületes határozottsággal jelenti ki, hogy az ingyenes gépsegélyben csak olyan kisiparos részesüljön, aki uj iparcikkeket állít elő. A javaslatok közül különösen méltányló elismerésre méltók azok, melyek alapja az az önbeismerés, hogy a kisiparosnak is a haladáshoz útmutatásra, mennél teljesebb kiképzésre van szüksége. Ezt olvassuk ki a jelentésnek abból a részébűi, mely speciális iparfelügyelők alkalmazását kéri s hangoztatja a vándortanfolyamok állami szervezését és a magasabbrendü ipariskolák felállítását. Valóban úgy van. Minden haladásnak, fejlődésnek biztoá*záloga csak egy: a tanulás, önmagunk továbbképzése. Ezért épen az iparosok részéről csak a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel lehet fogadnunk az olyan kijelentést, mely az iparoktatás mélyítését is azon teendők közé sorozza, melyek hatásától várják a kisipar igazi, eredményekkel járó támogatását. Kisiparosaink tanulóinak jórésze ma még csak az iparostanoncok iskoláját látogatja a tanulói évek alatt, amelyben jóformán általános ismeretek szervezésével emelkedik az inas látóköre. Ezzel a lelki gazdagodással azonban ina már iparosaink nem érhetik be. Szakirányú képzést kell adni ez iskolákban is, át keli ezeket is szervezni olyan intézetekké, amelyekből az általános műveltség mellett, ipari szakjoknak legalább elméleti és rajzbeli tudnivalóval folytathassák tovább mühelyi munkájukat. Mert kisiparunkat csakis az iparoktatásnak mélyítésével s a kormány tervszerű és hathatós támogatásával segíthetjük oda, hogy értékes részévé váljék közgazdaságunknak. Lendvay színház. Augusztus 12. Utolsó hét. Heves Béla állítólag Szilágy- somlyőra vette útját, hol tárt karokkal várják. Érthető is ez a szeretet. Egy kitünően szervezett társulattal vonul be hozzájuk, milyen kevés van a vidéken. Intelligens tagjairól egyetlen gáncsoló szót sem halottunk soha s maga az igazgató is mint előzékeny, udvarias ember ismeretes. Az előadások, miket 6 hét alatt nálunk bemutatott mind azt bizonyítják, hogy egy fegyelmezett összetartó — s a mi fő — összegyakorolt társulattal állottunk szemben, mely még a silányabb értékű darabokat is igyekezett diadalra vinni. Bizonyos mélasággal veszünk búcsút Hevestől és derék művész kollégáitól, mert nem tudjuk mit hoz számunkra a jövő ? Egy szívélyes búcsút mondunk nekik s kívánjuk, hogy tőlünk is a legjobb emlékekkel távozzanak. Szombaton este Sipos Zoltán jutalomjátékául a ,,Heidelbergi diákélet“ cimü színmű került előadásra. Sipos nagyobb közönséget érdemelt volna, mert ittléte alatt majd mindennap játszott s a mi fő, jól játszott. Sőt nem egyszer, - mint a Sasfiókban is bebizonyította, - művészi nívóra emelkedett. A Heidelbergi diákokban, mint Károly Henrik szász örökös herceg kiválóan szép alakítást mutatott be. Különösen értékes volt lelki átalakulásának bemutatott mozzanata. A közönség zajosan szólította több ízben a lámpák elé a fiatal művészt, kire szép jövő vár. Mellette Horváth Lenke adott egy bájos képet. Ez a kedves kis leány egyre hatalmasabban bontogatja szárnyait. Mikor a hercegtől első Ízben búcsút vesz, oly természetes hűséggel játszott, hogy végig csordultak könyei. Ki tudja: nem-e valóságos ok nyitotta meg a könyek forrását? Vidor Jüttnerje elsőrangú alakítás volt. Tőle már megszoktuk, hogy soha rosszat - vagy kifogásolni valót - ne adjon. Pompás volt Mátray a komornyik szerepében. Derekasan játszott Ross Jenő mint diák, Markovics mint korcsmáros és Hornokat Gabriella, mint korcsmárosné. Ifj. Bag/iy Gyulából, ha leszokja túlzásait, elsőrendű művész alkalmam, mert oly szép fiatal asszonyok, leányok szálltak be vonatunkba, hogy ama bizonyos kérdés torkomon akadt. Magyarország kincses kamarája tárul elémbe. Buzakeresztek százezrei a meddig csak a szem ellát. Az áldott kenyér! Váltakozva szőlővel s egyéb gyümölccsel. Mire Püspökladányba berobogunk, azon veszem észre magam, hogy ajkaim a Miatyánkot suttogják: „Add meg nekünk a mi mindennapi kenyerünket!“ Püspökladánytól Váradig mindent vérpiros színben látok. A vasúti sinek mellett két oldalt sűrűn ültetett cseresnyefák, telistele vérpiros gyöngyökkel; a rétek telistele vérpiros pipacscsal; a nap leáldozóban van s vérpiros palástját teregeti ki a bádogfedelü tornyok, házak fedelére. Váradon már az alkony első sóhaja érint. Az autó villám gyorsan röpít be közvetlen a Szigligeti színház mellé, egy óriási modern hotelbe; s mire egy kis mosakodást elvégzek, kigyul a villany a színház előtti térségen. Nosza színházba! Vágyakozom magasabb műélvezet után. Meg is kaptam. Lehár „Drótostót“- jának pompás előadásában volt részem, mely benyúlt az éjfélbe. Éjjeli 2 órakor már indulni kelle tovább a bihari havasok felé. Kattogva- csattogva rohant a vonat Szombatság-Rogoz- Rézbánya-Lunka —Vaskóh felé. Álmatlanul töltöttem az éjszakát. A hűs éji szellőben fiirösz- töttem bágyadt fejemet s a napközben szemem előtt elvonult színes képekről álmodoztam. Valahol, — ki tudná megmondani melyik állomáson, — egy fiatal leány szállott be hozzánk, kivel aztán Belényesig együtt utaztunk. Tanítónő volt és doktor philosophiae. Ha még csak az lett volna! De feminista, szociálista és még nem tudom miféle „lista.“ Arcvonásai nem voltak szépek, de nem is kellemetlenek; alakja telt, inkább magas; külsejére azonban nem sok gondot fordított, ami nem is csoda, hisz’ feminista volt. Műveltsége nagy, bölcselkedése mély; azt hiszem tapasztalatai is voltak. A legkényesebb tárgyakról (az ember fiziológiájáról) a nemi viszonyokról, a szüzességről, a szabad szerelemről professzori készséggel nyilatkozott. Nagy tisztelettel néztem a tudós leányt, de magamban megjegyeztem, hogy a kis leányomat nem adnám az ő keze alá nevelőbe. Belényesen elhagyta társaságunkat s onnan már csak magunk közt férfiak emésztettük a hallott nagy tudományokat. Gyönyörű vidéken haladtunk keresztül. Egyik hegyormon Sólyomvárának romjai tűntek föl, melyet állítólag a tatárok pusztitottak el. Valaha apáca kolostor volt, a nagyváradi püspök fönhatósága alatt. Szegény szüzek! Kitudja melyik tatárkán udvarába kerültek nyíló virágnak. A forró déli órák már Rézbánya völgyében találtak. A Kőrös kristályvize, a híres pisztran- gos zuhogva-csobogva rohan alá a hegyekből s milliárd gyémántcsöppje csillog a nap sugaraiban. Egy kanyarulatnál aztán előttünk áll Rézbánya. Égy koldusbotra jutott falu, mely egykor szabad királyi bányaváros volt. Mindig szomorú egy felhagyott bányamüvet látni! Az épületek roskadoznak, az élénkség, a forgalom hanyatlik; a jó kedvnek nyoma sincs már; férfiakat utca-hosszat nem látni, csak egy- egy mohos öreg asszonyt s csenevész gyereket. Hová lettek ? A munkáskéz elment kenyeret kér sni. Csak meggörnyedt hófehér hajú nyug- béresek — kettő-három — sántikál végig az utcán s szomorúan tekint föl az egykori „m. kir. bányahivatal“ roskadozó épületére, hol neki 40 éven keresztül óramű pontosságával fizették ki a havi keresetet. Hiába! A honnan a magas kincstár kezét egyszer leveszi, ott magasra nő a dudva, terjed az Ínség, a nyomor. Az egész faluban egy kereskedés van, az is útra áll készen; nincs kinek áruljon. Még a korcsmák is lassanként bezárulnak, pedig az nagy szó. Még a papjok is szökni készül, nincs már kinek misézzen. Még talán megvárja, mig az utolsó fehér hajú nyugbérest is elfödeli a kis temetőben, aztán bezárja a templomot s visszaadja a kulcsot kegyelmes püspökének. Hej pedig szép, be érdekes vidék! Még turisztikai szempontból is egyike a legkiválóbbaknak. Küröskörül óriási havasok: a Bihar, a leányvásárról híres Gaina s a Vlegyá- sza örök hóboritotta csúcsai néznek alá. Túl a havasokon Topánfalva, Abrudbánya, Szohodol, Albák, Kolozsvár, Bánffyhunyad. Albák, Szohodol a rnócok hazája, hol a csöbröket, víztartó edényeket, kádakat készítik. Naphosszat jönnek a szegény hegylakók faedényekkel s szállítják le egész Belényesig, Váradig, Debrecenig s a szerzett pár koronáért cserébe búzát vásárolnak a mindennapi kenyér számára. Az már nem is kenyér, hanem kalács; mert ők úgyszólván egész évben máléliszttel és tejjel élnek. Asszonyaik egészségesek, rózsás arcuak s mint a hegyvidékiek általában — nem meddők. Óriási fenyvesen át visz’ az ut kanyarogva föl a havasokra; közben elérünk az úgynevezett márványbányákhoz, hol ezidő szerint egy szerencsétlen vállalat igyekszik a fehér márványnak ! egy kis propagandát csinálni. Sajnos, a már- j vány a lehető legrosszabb; annyira puha, hogy i nem lehet csiszolni. Kézzel széjjelmorzsolható. Olcsó és megbízható bevásárlási forrás! Alapittatott: 1894=ben. Rezső Gyula Alapittatott: 1894=ben. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát az összes híres gyártmányú arany*, ....... r továbbá valódi és China*ezüst ezü st* és nickel órákban. Nagy választék arany* és ezüst ékszerekben, dísztárgyakban és evőeszközökben. -■ ■
